-ASH-

"Már megint cserbenhagytalak titeket." Mondom Ms Daria-nak. A férje nincs a házban, így arra gondoltam meglátogatom őt.

"Ash, nem vagy csalódás. Soha ne gondold ezt." Mondja hátamat simogatva mindketten a kanapén ülünk.

Arcomat kezemre hajtom, ahogy próbálom visszatartani azokat a nyavalyás könnyeket. Soha sem sírnék bárki előtt. De ő az egyetlen, aki megérti.

"Tudom, milyen nehéz lehet számodra. Ez egy váratlan változás volt az életedben. Te sok dolgon mentél keresztül, mint ember és nagyon büszke vagyok rád. Ne hagyd, hogy a hülyeségek lehangoljanak téged. Maradj pozitív."

Bólintok. "Próbálom. Mindig. De úgy érzem valami ég bennem és nem tudom leállítani." Abbahagyom és felsóhajtok. "De őszintén nem gondoltam komolyan. Nem értem, hogy miért veszítem el a kontrolt, amikor az emberek rám néznek. De nem gondoltam komolyan." Mondom, miközben nagyokat lélegzek.

"Tudom, hogy nem úgy gondolod, Ash."Csak ő szólít Ashnek. "Nem szoktál hozzá még ehhez. Az emberek ítélkeznek. De tudod, hogy mindig itt vagyok ugye?" Kérdezi és bólintok.

"Úgy érzem ez... furcsa." Mondom bizonytalanul, törölve könnyeimet meleg arcomról.

"Nem kellene így érezned. Többet érdemelsz. Tudom, hogy ez csak a kezdet, de találkoztál már valakivel? Meg kell próbálnod néhány barátot szerezni." Mondja, míg ölel.

"Nem. Nem igazán." Rázom a fejem. "De voltaképpen van egy lány. Bár nem vagyok benne biztos. Csak beszélgettünk egy párszor." Mondom, nem tudok segíteni azoknak a fura érzéseknek, amiket érzek Emma iránt.

"Miért nem próbálod meg? Jó is kisülhet belőle."

"Vagy nem." Mondom megvonva vállam.

"Oh Ash. Mit mondtam neked a pozitív dolgokról?" Kérdezi, végül elmosolyodom. Ő az egyetlen, aki örömmé változtatja szomorúságomat.

::

::

Fel akarom hívni Emmát, de nem vagyok biztos, hogy kéne. Mostanában távolságtartó volt, de úgy vélem tudok adni egy esélyt. Talán én vagyok a távolságtartó. Az az igazság, hogy azok az üzenetek, amiket küldtem erősnek tűntek. Nem állt szándékomban. Nem akarom, hogy azt gondolja, goromba vagyok vele. Üzenetekben gáz vagyok. Ráadásul egy hete nem is tudtam, hogy kell használni.

"Oh szia Ashton." Válaszol végre a hívásra. Úgy hangzik mintha félbeszakítottam volna valamiben.

"Szia Emma. Zavarlak?" Kérdezem, ahogy dörzsölöm kezemmel a nyakamat.

"Nem. Nem." Mondja, de úgy érzem hazudik.

"Nos, ... arra gondoltam... ha--" elkezdek dadogni. "Ha te... szeretnél elmenni... valamikor?" Kérdezem, majd megharapom alsó ajkamat.

Miért érzem magam hirtelen annyira idegesnek? Ez nem olyan mintha randiznánk. Elmehetünk, mint barátok is nem? Nem igazán ismerem őt és nem tudok megbízni benne. Nem hiszem, hogy valaha is mesélni fogok magamról. Ahhoz valakiben százszázalékosan meg kell bíznom, hogy elmondjam. Attól félek a legjobban, hogy soha nem fogok egy olyannal találkozni, akibe megbízhatok.

"Igen, persze. Miért is ne?" Végül egy rövid kínos csend után válaszol.

::

::

::

"Ez egy jó nap, Ashton. Hogy érzed magad?" Kérdezi Mr Roger.

Egy másik munkanap és gond nélkül végigment.

"Jól vagyok uram." Mondom őszinte mosollyal.

"Ma szerencsés vagy. Itt a fizetésed."

Kitágult a szemem és tátva maradt a szám, ahogy odaadja a borítékban lévő pénzt. Először érzem magam büszkének. A pénz, amiért megdolgoztam.

"Köszönöm, Mr Roger." Mondom, és a farmerzsebembe teszem a pénzt.

::

Ahogy teszek egy nagy lépést ki a könyvtárból szemeim megint arra a zenei boltra esnek, ami elgondolkodtat miért is ne?

Végül ráveszem magam, hogy bemenjek és megvizsgáljam a helyet. Annyi album. Annyi zene, amit még nem tártam fel. Az árvaházban mindig megtiltották, hogy rockzenéket hallgassunk. Még mindig emlékszek amikor Toby -- az első barátom -- és én titokban először meghallgattam a The Doors-t. Tökéletes volt. De nekünk javarészt klasszikus zenét engedtek hallgatni, mint Mozart vagy Beethoven.

Nem mintha panaszkodnék. Imádom ezeket a zeneszerzőket, de ennél mindig is többet akartam.

Anélkül, hogy észrevenném a 'klasszikus zene' résznél találom szembe magam. Csak állok és figyelem ezek közül az összes ismerős albumot. Hirtelen hallok egy kis kuncogást mögülem. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni. Nem fogom megint elveszteni a kontrolt. Ezúttal nem. Különben is nem tudom, hogy most rajtam nevetnek-e.

"Ez ... egy teljesen más fajta zene." Mondja valaki és megáll mellettem.

"Elnézést? Mi baj van azokkal, akik kedvelik a klasszikus zenét?" Kérdezem és próbálom tartani magam amennyire csak tudom.

"Uhm... igazából semmi. De komolyan Debussy?" Kérdezi és rámutat arra az albumra, amit fogok.

"Fura egy olyan sráctól mint te."

Ahogy ránézek, úgy érzem már láttam valahol. Az egész megjelenése emlékeztet valakire. Rám néz egy pillanatra.

"Látszik, hogy szeretnél ütősebb zenét hallgatni." Mondja és kuncog.

"Több, mint aminek látszik." Mondom, de ahogy menni készülök, megbotlom és sikerült azt az albumot ejtenem a padlóra, amit fogott.

:

-MIKE-

Azonnal bocsánatot kér és lehajol, hogy felvegye az albumomat, ami leesett. Ez ő. Az a srác, akivel majdnem veszekedtem. Nyilvánvalóan nem emlékszik. Megint ordítani fog, amikor emlékezni fog rá?

"Itt az albumod. Ez a Rolling Stones? Whoa. Régóta nem hallgatom őket. Még egyszer sajnálom." Mondja egy sóhajjal és visszaadja az albumot.

Aztán kikerekedik a szeme. "Jaj nekem. Te vagy az." Mondja hangosan. "Rettenetesen sajnálom. Remélem meg fogsz bocsátani. Kontrollálni kellett volna a durvaságomat."

Egy ideig csendben maradok. Nem vagyok rá mérges.

"Rendben van, haver. Az emberek mindig különcnek tartanak."

"Nem kellett volna úgy hívnom téged. Még csak nem is gondoltam komolyan. Bocsánat. Néha túlreagálom." Egy ideig bámulja a padlót. Őszintének tűnik.

"Megbocsátok. Egy feltétellel." Mondom és felnevetek. Zavartan néz rám.

"Gyere el a koncertemre." Mondom neki.

"Oh énekelsz?" Kérdezi.

"Igen. Voltaképpen gitározok és énekelek egy bandában. Ma lesz az első koncertünk. Gyere. Ingyenes." Mondom, és egy prospektus adok neki a hátsó zsebemből a koncertről.

"Rendben. Jönni fogok. Várj." Mondja és rám néz barna szemeivel.

"Ezért nem tudtam emlékezni. A hajad lila volt." Mondja és rámutat szőke hajamra.

"Oh... tehát ezért. Sokszor változtatom a hajszínemet. Mellesleg Mike vagyok." Felemelem a kezem és megrázom övével. Nem hiszem, hogy valaha megint megteszem.

"Ashton vagyok." Mondja és szorosan rázza meg kezem.

Ashton, ismételtem meg nevét a fejemben.

Egy idő után, amikor készül menni látom, ahogy a hideg levegő átáramlik haján. Várjunk. Mi a faszt csinálok? Megnézem őt? Megint?

Egyenesen előre nézz Mike.

:

-ASH-

"szia Emma, szeretnél egy koncertre menni?" Üzenem neki.

"sersze. Kik ők?"

"A '4 roses'. Újoncok"

2016.12.23

Átírva: 2020.05.30