Lépteket hallottam, amik egyre közeledtek felém. Végül lehajolt hozzám Sam, és letépte a számról a szalagot. Hirtelen felszisszentem, és sikítozni kezdtem. Ő csak nevetett rajtam.

- Jaj kicsikém, most kezdtük még csak!

- Mi? - szóltam remegő hangon.

- Jól hallasz. Amúgy sikítozz, amíg akarsz. Anyád nincs itt. Hétfőn jön meg csak.

- Azt hiszed nem fogom.. Nem fogom..

Alig találtam a szavakat, annyira kikészültem a fájdalomtól, amit a hátamon és a lábamon éreztem.

- Ha elmondod, elvágom a torkod, nem habozok. Tudod apáddal anno együtt dolgoztunk.

Apa.. Jóisten..

- Tudod mivel foglalkozott, kicsi Faith? - guggolt le elém.

Megráztam a fejem.

- Bérgyilkos volt - suttogta a fülembe.

- Mi? - ennyit bírtam kinyögni.

- Az utolsó balhé szarul alakult, azt hittük nem fogják újra elővenni az ügyet. De megtörtént ezért tartóztatták le apukádat. Kár. Tudod, megígértem neki, hogy gondoskodom rólad. Sajnos Louis-ról lecsúsztam. De megmaradtál nekem te. - simította meg az arcom.

- Mi.. Miért .. - dadogtam.

- Hogy ezt most miért? Hm.. - körbe járt, és méregetni kezdett - azért mert rossz kislány vagy. Tudok mindent. Ha elmennél, Louis nem küldene pénzt. Nekem pedig szükségem van rá. Nem hagyhattam. Ha rossz vagy, megbüntetlek. Hallottam azt is, hogy el akarsz innen menni.

Ez kihallgatott engem és Louis-t?!

- Ne.. Nem.. - nyögtem ki.

Megfogott egy kést, amin a vérem díszelgett. Végig húzta a combomon. Felkiáltottam kínomban.

- Hazudnod sem szabad, kicsi Faith.

Bólogattam. Csak azt néztem, hogy arról a késről folyik a vérem.

- Ha jó leszel, jóban leszünk. Tudod, apukád a mai napig neheztel rátok, amiért elszöktetek tőle. Ezért, azt mondta bármit csinálhatok veled. Kivéve anyukádat. Őt majd ő lerendezi, így egyeztem meg vele.

A szívem a torkomban dobogott.

- Ugye, nem? - néztem rá könyörgő arckifejezéssel.

- Pffh, kérlek. Bottal sem piszkálnálak. A kislányok nem a gyengéim. Elég nekem anyád. Na, most. - elővett egy széket, és felültetett rá. A kezemen a kötelet eloldozta. Nem bírtam tartani magam. Folyton előre dőltem.

- Nézz rám! - kiabált.

Nem voltam képes megemelni a fejem. Tenyere az arcomon csattant. Megerőltettem magam, és a szemébe néztem, könnyeimmel küszködve. Erősnek akartam mutatni magam.

- Mondom mik a lehetőségeid. Első; csöndben maradsz, ezt nem mondod el senkinek, és jól viselkedsz. Talán barátok is lehetünk, idővel. Második; megpróbálsz megszökni, én elkaplak, és ezzel a késsel habozás nélkül elvágom a csinos kis torkocskádat. Melyik legyen kicsikém?

Első dolgom megölni magam, azt kihagytad, te faszfej.

- Első - motyogtam.

- Ügyes vagy! - mondta s adott egy puszit a homlokomra.

Eloldozta a lábamon is a kötelet, majd elengedett. Akármennyire szerettem volna, nem bírtam megmozdulni.

- Állj fel! - utasított, s belerúgott a székbe ami oldalra dőlt, beleértve engem is.

Elhagyott minden erőm így kúszni kezdtem fel a lépcsőn. Időbe telt mire felértem a nappaliba. Dylan mikor meglátott odarohant hozzám.

- Faith! Faith! - szólítgatott, majd utánam feljött Sam is.

- Dylan hagyd. Neki kell felmennie egyedül.

- Dehogy hagyom! Kiszórakoztad magad! - üvöltött rá, Dlyan.

- Ohh, mi ez a hangnem kisfiam?

- Én, sajnálom - Dylan hangja elhalványult, így nem bántotta Sam.

Sam élvezettel nézte, ahogy a szobámhoz vezető utat végigszenvedem. Mikor felértem, a földön feküdtem akár egy partra vetett hal. Dylan bejött utánam. Feltett az ágyamra hason fekve. Hozott fertőtlenítőt, meg fáslit és fájdalom csillapítót. Levette a fehér topom. A háta tiszta vér volt.

- Ez fájni fog kicsit - mondta lágy hangon, hideg vizes ronggyal letörölgette a hátam.

- Dy..Dyla..

- Igen, Faith? - kérdezte könnyes szemekkel.

- Látni.. Akarom a hátamat.. - nyöszörögtem. Dylan inkább lefényképezte úgy mutatta meg, mivel felállni nem volt erőm.

Szörnyülködve méregettem a képet. Apró vágásokkal volt tele, de van olyan ami mélyre sikeredett, na meg égés nyomokkal.

- Össze kellene varrni az egyik vágást, Faith. - mondta remegő hangon Dylan.

Csöndben voltam, nem reagáltam rá. Lefertőtlenítette a hátam. Remegő kézzel bevettem vagy három fájdalomcsillapítót a hatás érdekében.

Este keltem fel, valamivel több erőm volt, így fel tudtam állni. Nem volt felül rajtam semmi, így gyorsan felkaptam magamra egy atlétát, ami nagy volt rám. Hogy véletlenül se érjen a hátamhoz. A rövid nadrágom levettem, a fürdőmbe indultam. A combomon lévő vágást hideg víz alá dugtam, majd lefertőtlenítettem egyedül. Elvettem egy fáslit és rátekertem a combomra. Ezután visszafeküdtem az ágyamba. Ezt a szülinapot az életben nem fogom elfelejteni az is biztos. Apa ezt tuti előre kitervelte. Vagy kitervelték. Persze én naivan elhittem, hogy a börtönből nem ér el hozzánk a keze. Benéztem, nem kicsit. Mit csináljak? Hisz most is remegek, mint egy nyárfalevél. Menjek rendőrségre? És addig hogy leszek biztonságban? Ez az ember nem viccel, ez egy pszichopata tuti megöl, ha rájön. Nem Faith! Ide valami más kell..

Egy pillanat, várjunk! Mi okból küzdök a szánalmas életemért? Hisz igazából nincs is senkim. Anyám sincs, Luke olyat tett, amit életemben nem tudtam volna róla elképzelni ráadásul nem is keresett, de nem is érdekel. Hazugság volt minden szava. Louis-t hagyjuk, nem tud velem foglalkozni, ellenben róla tudom, hogy szeret. Talán Ashley-ért, de ő is túlélné. Nincsen nekem senkim az égvilágon. Viszont félek meghalni. Vagy ő öl meg, vagy én magamat. Neki nem adhatom meg ezt az örömöt. Így én fogom ezt megtenni.

Gondolataimat kopogás zavarta meg. Egyből felültem.

- Hé! - szólt Dylan, és mellém ült.

- Szia - mondtam halkan.

- Kicsit jobban vagy?

Bólogattam.

- Faith sajnálom. Borzalmas így látni. Ne remegj már ennyire, hallod!

- Nem.. Nem tudok ... - dadogtam.

- Csshh! Nyugodj meg, én itt vagyok.

Megfogta a kezem ami a combomon pihent. Hirtelen felkaptam a fejem, és a szemébe néztem. Láttam, ahogy elvörösödik és nyel egy nagyot. Közelebb húzódott a számhoz, hogy megcsókolhasson, de hirtelen felálltam.

- Ezt.. Fe.. Felejtsd el.

- Én.. Faith én nem.. Nem akartam. Izé te olyan vagy, mintha a húgom lennél.

Felfordult a gyomrom.

- A húgoddal smárolni szokás, vagymi?

- Ejnye fiatalok, mi ez a balhé itt? - kérdezte Sam. A hangja úgy ment át rajtam akár egy vonat.

- Se.. Semmi.. - vágtam rá zavartan.

- Nem szabad veszekednetek tudjátok ugye? Ha nem kértek egymástól bocsánatot, és nem békültök ki, akkor tartunk egy kis bulit. Az én gyerekeim szeressék egymást.

Adta ki a parancsot, fotelbe ült és úgy nézte végig.

- Sajnálom Dylan, szeretlek.

- Ügyes vagy, kicsi Faith. Dylan? - nézett rá kérdőn.

- Sajnálom, Faith. Nem akartalak megbántani. Szeretlek - mondta s megölelt.

- Hm, csodás!

Az éjjeli szekrényemhez lépett és elvette róla a fájdalomcsillapítót.

- Faith erre nem lesz szükséged! - szólt, közelebb lépett megveregette a hátamat direkt, amitől felszisszentem majd kiment. A földre rogyva zokogtam. Nem lehetek egy elmebeteg játékszere..

Hétfő;

A sebeim alig akarnak begyógyulni, ha felveszek egy pólót is mindig véres lesz. Viszont Sam megmondta, hogy ma nem lehet az, mert anya hazajön, és nem láthatja meg. Így kaptam tőle egy hosszabb fáslit, amit feltekertem a derekamtól majdnem a mellemig, hogy az legyen véres és ne a pólóm, na meg hogy ne fertőződjön el. Melltartót kellemetlenebb volt húzni, de muszáj voltam. Annyiban reménykedtem, hogy Dylan suli szekrényében lesz még fájdalomcsillapító. Megadta a zár kombinációját, így amikor tudok majd, oda megyek és eldugom. Felhúztam magamra a fekete csőnadrágomat, meg egy kékesfekete topot. Azon talán nem látszik majd meg..

Lesiettem a konyhába köszöntem mindenkinek és kocsival suliba indultam. Mikor beértem egy ismerős arccal sem találkoztam, mivel elég korán volt még. Ámen.

Lassan becsöngettek törire, kezdtek befelé özönleni az emberek. Candy lehuppant mellém, de nem néztem rá. A hátamra tette a kezét, mire rendesen megugrottam és a könnyem is kifolyt.

- Mi van veled F? - kérdezte aggódó arckifejezéssel. Könnyes szemekkel mosolyogtam rá.

- Semmi - mondtam.

- Faszt! Te remegsz!

Nem válaszoltam neki, szerencsémre kihívták felelni.

Óra után kisiettem Dylan szekrényéhez. Egy kéz viszont a vállamhoz ért, megijedtem s rám ömlött a kibaszott kávéja is.

- Jól vagy? Sajnálom, basszus. Szerencse hogy nem volt meleg - szólt Emily.

- Ennél rosszabb már nem lehet, úgysem - mondtam, megkerestem a fájdalomcsillapítót és elvettem Dylan fehér tesi pólóját is hogy átvehessem. Át is vettem, kint pedig Emily megvárt.

- Gyere, menjünk angolra.

Visszamentünk persze Michael és Camila előtt ültem, ahogy szoktam. Camila a hátam mögött kuncogott, de már ez sem érdekelt. Kértem Emily-től vizet, a pad alatt a markomba öntöttem vagy négy fájdalomcsillapítót, a számba vettem és lenyeltem. Emily simogatta a karom, hogy megnyugodjak. Óra közepén Michael nem hagyott békén. Állandóan bökdösött. Mérgemben felé fordultam.

- Mi van bazdmeg?

- Faith. A hátad tiszta vér - mondta szörnyülködve.

A kurva életet! Kirohantam óráról.

Futottam a folyosón, míg neki nem mentem Calum-nak.

- Neked nem órán kellene lenned?

- Ahogy neked is.

- Igaz - nevette el magát. Nem osztoztam a nevetésben.

- Mi a.. Mitől véres a pólód?

- Semmitől – feleltem és elindultam a szekrényemhez. Bent volt a fekete pulcsim, gondoltam felveszem azt.

- Faith, ne hazudj. Mi történt veled? Nekem elmondhatod, barátok vagyunk.

- Semmi! - zártam le, majd elindultam a wc felé.

Luke szemszöge;

Megint késve érek be ebbe a retkes iskolába. Meg kell találnom Faith-et, nem akartam megcsókolni Britt-et, kurvára rám mászott, egész éjjel adogatta nekem a feleseket, hogy elérje a kurva célját. Mikor már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, na akkor smárolt le, ellenkezni sem tudtam.

Egész nap kerestem, de nem találtam.

Ebédszünetbe mindenki ott volt még kibaszott Camila is csak Faith nem.

- Srácok láttátok Faith-et ma? Olyan fura volt.. - magyarázta Candy.

- Miért? - kérdeztem.

- Remegett mellettem törin. Alig értem a hátához és megugrott.

Mi?!

- Akkor mondok jobbat - szólt Michael - fehér póló volt rajta és tiszta véres volt a háta.

- Velem összefutott a folyosón, kérdeztem mi történt, de láttam a szemében hogy fél. Nem mondta el - mondta Calum.

Az asztalba vertem az öklöm dühömben.

- És ezt most kell nekem elmondani? - ordítottam rájuk, megszeppenve nézett rám mindegyikük.

Véres volt a háta, remegett, félt.. Nem.. Nem lehet hogy megint.. Meg kell találnom. Épp hogy elindultam volna akkor lépett be egy óriási fekete pulcsiban. Ashton megint hozzánk invitálta, de elhaladt mellettünk és egyedül ült le egy asztalhoz. Mi mindannyian megfogtuk a tálcánkat, és odaültünk hozzá.

- Faith, mi történt veled? - kérdeztem dühösen. Lehajtott fejjel bámult az asztalra - Faith!

Rám pillantott könnyes szemekkel.

- Neked már nem tartozom beszámolóval. Befejeztük, Luke. És veletek is befejeztem - nézett mindenkire, s kirohant.

- Itt nagy a gáz. - mondta Calum.

Michael megbánó képpel bámult utána.

- Mi van Mikey? - kérdezte Ashton.

- Semmi - mondta s ő is elment.

Calummal úgy döntöttünk, suli után megvárjuk Dylan-t. Mikor kilépett akkor Calum megragadta és a falnak szorította.

- Na mesélj nekünk Dylan, mi van Faith-el? Bántottad? - kérdezte Calum.

Dylan megrázta a fejét.

- Akkor?

- Nem beszélhetek erről - sóhajtott fel.

Láttam az arcán egy ismerős dolgot. Calum ökölbe szorította a kezét, hogy megüsse, csak én nem hagytam. Elengedtük Dylan-t. És akkor rájöttem. Dylan arca olyan volt, mint mikor engem kérdeztek apámról. Világossá vált, hogy itt Faith nevelő apja lesz a hunyó.