Magamra maradtam. Senkivel nem beszélhettem Konorról. Az anyám először kizárva. Apuval nagyon furcsa lenne erről beszélgetni. Andris szerintem azt se tudja, mi az a szerelem. Vince Konor haverja is, ráadásul nem hiszem, hogy értene ehhez. Villőt nem akarom ezzel fárasztani, hisz meg van a maga gondja. Izának egy nagyon picit tetszhet Konor, így az is kizárva. Borzhoz nem engednek el, de amúgy is beszéltem már vele. Nem is tudom miről kéne pontosan is beszélnem. Csak azért jól esne egy kis támogatás. 

..❤..

Hánynom kell magamtól. Sose voltam ennyire romantikus alkat. Most meg folyton csak róla álmodok, ő jár a fejemben, az ő hangját hallom. Látom magam előtt a gyönyörű szemét, és ahogy nem érti, miért haragszom rá. Egyszerűen szeretem. És ez nagyon durva.

Úgy döntöttem hogy Konor már most rengeteg időt vett el az életemből, úgyhogy amikor délután Apuék elmentek focimeccsre, feltettem egy kókuszos arcmaszkot, kiszedtem a szemöldököm, legyantáztam a lábam, és egy csomag szedres rágógumival ledőltem sorozatot nézni. Azonban kopogást hallottam, és a tervem azonnal meghíusult. Konor.

- Na jó, Konor, hagyjál már, tudom, hogy nem érted, de én meg nem fogom elmagyarázni, szóval nem kell magad törni feleslegesen. - nyitottam ki indulatosan az ajtót, és nem törődtem a hülyén kinéző arcmaszkkal a fejemen. 

- De Emma. Muszáj megtudnom, nem akarlak elveszíteni. Hisz barátok vagyunk. - tördelte a kezét a fiú szomorúan.

- Éppen ez a baj!

- Nem értem! Miért? Mit tettem?

- Ha barátok lennénk, akkor tudnád hogy mi a bajom. - jelentettem ki a könnyeimmel küszködve.

- De barátok vagyunk és nem tudom! - mondta kétségbeesetten.- Ez azt jelenti, hogy el kell mondanod, különben én nem fogom tudni, és egész életemben ezen fogok gondolkodni.

Megráztam a fejem. 

- Nem fogom tovább törni magam. Remélem most örülsz. Hogy elvesztettél egy olyan barátod, aki jól ismert, csak egyet hibázott, és te azonnal kizártad az életedből. Te vagy az egyetlen hibás. - mondta ki érzelemmentesen a szavakat, majd sarkon fordult és elment. 

Becsaptam az ajtót, és magamba roskadva bömbölni kezdtem. Mert minden szava, amit a fejemhez vágott, nem csak egy ártatlan veszekedés szavai voltak, amiket az ember csak úgy mondd, hanem az őszinte igazság. Az, hogy én egy szörny vagyok. És elveszítettem egy embert. Aki a legtöbbet jelentett nekem.

..❤..

A következő napokban már nem bújkáltam a suliban. Konor se. Úgy tett, mintha nem léteznék. És én is. Vagy csak próbáltam. Ami a legszörnyűbb volt, hogy Villő, Iza és Vince érezték a feszültséget, és Konor volt a közelükben, így őt kérdezték meg erről. És ő pedig elmondta. Mert miért ne mondta volna el? Közölte velük, hogy én voltam a bunkó. Én zártam ki. És igaza volt. Megint. Újra. Mindig. 

..❤..

- Fontos közölni valóm van. Nem mehettek anyátokhoz egy darabig. -  sütötte le a szemét a vacsora rágása közben apu. Én megsimítottam a kezét, és aprót bólintottam, hogy értem, mire céloz.

- Mi? Miért? - háborodott fel Andris.

- Nincs jó állapotban. - dünnyögi apu. 

- Beteg? Mi a baja?! 

- Nem beteg, semmi ilyesmiről nincs szó, csak nagyon durva. - szögeztem le.

- Mennyi az a darabig? Meddig nem látogathatom? 

- Nem tudom, ameddig ilyen lesz. 

- De ne már! - csattan a villa az asztalon.

- Sajnálom, de nem engedhetem hogy a közelébe menjetek, veszélyesen durva, és nem érdekli őt, hogy a gyerekei vagytok, jelenleg nem nagyon szeret titeket, se senkit...

- Engem imád! - jelenti ki büszkén és bosszúsan az öcsém.

- Nem hinném. - nézek a szemébe. - Sajnálom.

..❤..

Vacsora után dolgozatokra hivatkozva a szobámba mentem, majd hallgatni kezdtem a sad song playlistem, amit Villő spotify- ában találtam. Már majdnem belealudtam, mikor csörögni kezdett a telefonom.

- Öhm, igen? Halló. - vettem fel sietősen.

- Emma. Cső. - köszönt vidáman Vince a telefonba.

- Vince, de örülök hogy hívtál! - mondtam, mert ez volt az igazság. 

- Ja, hát én is. Igazából meg akartam kérdezni hogy mizu veled.

- Megvagyok. - mosolyogtam szomorúan, és kicsit csodálkoztam a kérdésen. Hiszen én vagyok a seggfej, aki kiabált Konorral.

- De őszintén. Bocs hogy kérdem, csak nem értem, mi van most köztetek Konorral. - 

- Mi? Mi lenne köztünk?! - kérdeztem enyhén hisztérikusan.

- Már hogy úgy értem, viszály. Min kaptatok össze ennyire? 

- Hát...hát nem tudod? - értetlenkedtem összezavarodva.

- Honnan kéne tudnom? - nevetett kínosan.

- Konor...

- Csak annyit mondott, hogy összekaptatok valamin, de nem tudja, hogy min, úgyhogy lehet, hogy nem is rá vagy mérges, hanem mondjuk muteroddal lehet valami, vagy a tüzes eset dühít. De aztán, amikor továbbra sem beszéltél vele, rájött hogy vele lehet a gáz. Így...

- Így megkért téged, hogy hívj fel, és kérdezd meg. - sóhajtottam.

- Jah. De amúgy is fel akartalak hívni előtte, hogy mi van. Meg nekem mindent elmondhatsz, és ha kell, nem mondom el Konornak. Végül is te is ugyanolyan jó barátom vagy mint ő.

- Értem, és köszönöm. - mosolyogtam, majd beállt a kínos csend.

- Na? Mi a gáz?

- Megbántott. - szóltam lassan 

- Mivel?

- Jaj, én ezt így nem tudom elmondani. Sajnálom. 

- Semmi, Emma, csak beparáztatsz. Ennyire nagy a gáz? - aggódott Vince.

- Ha tudnád!.. - mosolyogtam kínosan a telefonra.

- Ajaj. - nevette el magát, mire megint csönd lett, és újra ő is törte meg. - Próbálj meg neki megbocsájtani. A barátaid kedvéért!

- Oké. - sóhajtottam egy hosszú gondolkodás után. - Mondd meg neki, hogy találkozunk holnap órák után a büfénél. - mondtam, majd miután elköszöntünk, sóhajtva feküdtem le az ágyamra, és papírt és ceruzát fogva nekiültem írni. Ahogy Borz írta. És fel sem álltam egy óráig.

Te

Beprogramozva járkálsz a fejemben fel és alá,
És én próbállak elüldözni a fejemből, de nem megy.
Úgy gyűlölnélek, vagy semmibe vennélek,
De mivel be vagy programozva a szerelmed se igazi.

Én várnék rád, de tudom, hogy ez nekünk együtt egy álom,
Néha jó, néha rossz álom, mert gyűlöllek és szeretlek. 
Szívesen okolnálak, de ez egyedül az én hibám,
És talán megéri magamat gyötörni egész életemben emiatt.

Egy időgéppel sem lenne jobb, mert akkor sem lehetne semmi.
Felesleges így minden, hogy ez nem lehet kölcsönös.
Csak nagyon jó barátok, de azt is ügyesen elhibáztam.
Nem tudom, hogy miért nem adtam még fel.

Egyik pillanatban még csak simán rád néztem, 
Aztán meg szerelmesen pillantgattam feléd, 
Hibáimnak sorozata szállt feléd, pedig védeni akartalak,
De most miattam értetlen és szomorú vagy.

Úgy írom ezt, mintha egy szerelmes költemény lenne,
Amit aztán megmutatnék neked és egymás karjaiba esnénk,
Pedig ez csak egy irkafirka a gondolataimról, 
Hogy önmarcangolás helyett csináljak mást.

Marad a nagy üres semmi, vele a rengeteg emlékek,
hogy mit veszítettem el, pontosan tudom, csak félek szembenézni
az igazsággal, mert nem akarom, hogy csak tekintsek vissza,
 hanem hogy újra bele tudjak nézni mámorító szemedbe.

Én tudom hogy nem jöhet össze ez soha, szerencsétlen vagyok,
Többet is hibáztam, megbántottalak, de te kezdted!
És én még is reménykedek, hogy valamiért netalántán,
Megbocsájtasz és legalább a barátságot kezdhetjük újra.

Felálltam, a papírt, amit írtam, becsúsztattam egy gördeszkás képem mögé a falon, majd fogat mostam, kifésültem  a hajam, majd lefekvés előtt írtam Borznak. Csak annyit, hogy "Köszönöm". Pár perccel utána rögtön jött a válasz. Csak annyi, hogy "Szívesen". Semmi több.