Bent ültünk a kocsiban és Hisaya meg Kitaru boldogan beszélgettek Hatesivel, míg én fejem támasztva bámultam ki az abalkon. Hatalmas házak, plázák, boltok, éttermek, ékszeresek, mozik és ilyesmik mellett haladunk el a kisebb-nagyobb forgalomban. Maga a hangulat megvolt, de a kötés és a tudat, hogy milyen lazán tudják venni ezt az egész Yakuza ügyet... A szüleim nem is keresnek? Vajon mi lehet a családommal? Aggódnak vagy peddig semmit sem sejtenek, és inkább nem is gondolnak semmi rosszra?

-Hé! - hallom Hatesi hangját. - Min gondolkozol kölyök? Nagyon csendben vagy. Mintha nem is itt lennél, hanem egy másik világban távol tőlünk.

-Semmi különösön. De ti.. Yakuzák. Nem féltek, hogy az ügynökök megtalálnak titeket, és ahol lehet megsebeznek? - néztem most már rájuk. Tekintetem mindent elárulhatott. Kereztbe tettem lábaim és egyenesen az ijedt arcuk vizsgáltam. - Nem félek attól, hogy valami amit terveztek rosszul sül el? Hogy nem sikerül valami aminek sikerülnie kéne? Nem vagytok szomorúak, hogy elveszítetettek egy embert?

-Tudod. Mi nem akár milyen Yakuza leszünk. - mosolygott rám Hatesi. - Mi az ügynökség emberei vagyunk. Teljesen elfogadott amit teszünk. A családod nem keres mert tudják hol vagy. - mosolygott. - De rengeteg Yakuza van. És rengeteget győztünk már le. De most, hogy haladunk a rangsoron, így erősödnek és nekünk is követni kell ezt.

-Ezért is bizom Hisayában! - ült le mellém Kitaru. - És ne aggódj! Ránk mindig számíthatsz ha szívügyekről, vagy bármi másról van szó. Igaz, hogy az ügynökség nem csípi az olyanokat akik nem csinálnak "semmit", de ameddig te és én a Ryun és a Raion Yakuza kezeiben állunk nem kell félni.

-Köszi! - öleltem meg a barátom. - Hihetetlen, hogy én a volt csapatkapitány ilyen buzisan viselkedek... Peddig tudtommal hetero vagyok...

-Áh... Úgyan. Meglátod az öcsém tuti nem maradsz hetero! - röhögött ki Hatesi. - Már alig várom, hogy megismerkedhetek. 100% esélyed van a nyerésre.

-De most nem az a lényeg. - mondta Hisaya. - Ha odaértünk meg kell győzödnöm róla, ha nem is sikerül Azuma fejét elcsavarnod akkor még ott van Haki.

-Vagy Kisumi esetleg Haru. - mosolyodott el Hatesi. - Ne vedd sértésnek amit mondok, de elég alacsony vagy! - kuncog. - Még a feleségem is magasabb mint te! De nézd a jó oldalát. Nőies vagy, és ha valakit át kell vernünk akkor úgy is a feleségem válalná de így kap egy segítséget! Majd szerzünk neked műmelleket! [De kedves vagy!] - nyomkodta a levegőt kezeivel.

-É-értem! Nem is baj, ha így gondolod! Legalább lesz egy kis hasznom. Meg... Nagyon szerettek állítólag "hetero" - mutattam idézőjelet - fiúk rám mozdulni.

-Ja! - karolta át nyakamat Kitaru. - Állandóan a formás kis seggét bámulták. Volt mikor enni mentünk, és volt egy kanos fiú csapat, és leszarva azt, hogy Nao a foci csapat kapitánya füttyögtek neki, és gyakran megjegyezték: "Formás segged van cica!" - kuncogott, majd a többiek is vele együtt törtek ki nevetésben, én meg csak ott pirulgattam mint egy szende szűz kis lány.

Lassan megérkeztünk egy hatalmas utcába tele világító fényekkel, meleg bárakkal, éttermekkel sztriptiz bárakkal. Nos mivel ez egy sétáló utca volt így kiszálltunk és sétáltunk. Kitaru és Hisaya egymás kezét fogva, én és Hatesi zsebre dugott kezekkel. Megálltunk az utca közepén egy hatalmas kivilágított ház előtt, amit 4 hatalmas gorilla őrzött.

-Hat. - mondta az egyik.

-Három. - válaszólta Hisaya. És belépett a nyitott előhelyre.

-Kilenc. - mondta ismét.

-Hat. - mosolygott Hatesi és követte Hisaya példáját majd mosolyokva ránknéztek. Összenéztünk Kitaruval majd előrébb léptem.

-Kettő.

-Öt. - ezzel engem is beengedtek.

-Hét.

-Három. - mosolyogva jött utánnunk Kitaru, majd ismét megfogták egymás kezét Hisayával.

Egy hatalmas terembe sétáltunk tele arany csillárokkal, bőr fotelekkel, hatalmas és gyönyörű zöld növényekkel, egy hatalmas lépcsővel ami aztán ketté vált, rengeteg hatalmas ajtóval, és mind a négy sarokban egy étteremmel. Középen peddig egy kisebb bárral és körülötte 8 rúddal ami egészen a plafonig felment ami kb. volt vagy 50 méter magas, ha nem több. Miközben nézelődtem észre sem vettem, hogy a többiek kicsit előrébb mentek, így gyorsabbra kapcsolva a tempót mentem utánnuk. Már majd nem ott voltam mikor valaki megragadta a karom és erőszakosan kezdett el húzni. Egy magas napszemüveges, kigyurt pasas volt. Próbáltam kezem kihúzni szorításából míg nem egy öltönyös testőr lépett mellém. Ismertem már ezt az alaktot. Tom akire rá van bízva a biztonságom, mert utánna így is úgy is Azuma lépte nyomát követem.

-Segíthetek Nao úr? - hajolt hozzám közel.

-Igen. Kérem Tom!

Elmosolyodott és megcsavarta a pasas kezét. Kicsit fájlaltam a karom. Lassan éreztem ahogy Kitaru, Hisaya és Hatesi mellém lépnek.

-Mi történt kölyök? - kérdezte Hatesi.

-Hirtelen idejött hozzám és erőszakosan kezdett el húzni. - mondtam meglepve. Hirtelen lépett elénk egy magas férfi. Igéző zöld szemekkel fekete hajjal. Felemelte a jobb kezem és egy csókot lehelt rá. - Elnézést! - fújtam fel mérgesen az arcom és húztam ki a kezem az ővéből. - Mint látja nem vagyok nő! Hiába vagyok alacsony és vékony, de nem vagyok nő! És nem szeretem, ha kéz csókkal közelednek felém. Végkép nem idegenek! - fujtatom mérgesen, mire a többiek is ide kapják a tekinteteiket. Az aurája hirtelen megváltozott.

-Háh... Úgy tűnik nem tudod ki vagyok taknyos! - váltott fenyegetőbe. - Nem tusz megállítani, hogy ne kapjam meg azt amit akkarok te-

-Te mi? - hallottunk cipőkopogást, mikor is a kellemes kis zaj abba maradt a terembe. - Mit akkarsz a fiútól Aziba? - lépett közelebb hozzánk az idegen. Tejföl szőke haj, igéző, elbűvölő lila szempár, merész-féloldalas mosoly. Elegáns ruha. A hangja kellemesen mély de nem túlságosan. Mellém sétál és kezét derekamra teszi. - Úgyan már? Nem gondolod, hogy nem szép dolog egy ilyen aranyos srácot egy kézfogással lenne illendő köszönteni? - mondja mosolyogva miközbe kis gödröcskék jelennek meg szája sarkaiban. Szemeit lehunyva beszél a paraszthoz itt előttünk. - És ha megbocsátasz te... Úri ember... Akkor én és a barátaim beszélgetnénk, mert úgyan is nekem nem kéne itt lennem. De még is itt vagyok. Hogy miért? Mert a húgom szerelmét vala melyik Yakuza elkapta. Szóval... Szép szóval is; húzd alrébb azt a baszni való segged és inkább a testőröd kérd meg, hogy kurjon fel. Értve? - mondta mind ezt rezzenéstelen arccal. Majd a derekamnál fogva alrébb vezetett engem egy asztalhoz. A többiek meglepetten követtek minket, és az az alab zaj is visszatért. Leültünk és valahogy... Mintha most mindenki auráját figyelve egy boldog aurát vettem volna ki. Mindenki boldogan és őszíntén nevetett. Én viszont... Csak ültem szomorú arcal és bámultam ki a fejemből.

Lassan felálltak és elindultak az egyik ajtó felé. Néha-néha lemaradtam tőlük. Hogy min gondolkodtam? Azon, hogy egy olyan emberrel fogok élni aki velem egynemű. Azon, hogy ki ez a lila szemű, helyes srác. Fogalmam sincs.

-Hé, Nao! - sugott oda hozzám Kitaru. - Bejön neked ez a srác?( ͡° ͜ʖ ͡°)- húzodatta a szemöldökét.

-I... Nem! - válaszóltam kicsit hangosabban. Furcsán néztek ránk. - Bocsiii... - vissza suttogtam. - Na jó... Igen. Helyes...

-Akkor jó! - vigyorgott a képembe. - Menj le valamit inni. Mivel minden hol aukció van, csak néhány vannak lent.

-Öhm... Lemegyek inni! - mutattam az ajtóra.

-Remek ötlet! Én is megyek! - sétált mellém öm... Mi is a neve a srácnak. - Az amin én részt akkarok venni az úgy is később lesz. Pontosan három negyedóra múlva lesz. Majd magammal viszem Naot. Ne aggódjatok. - azzal elindultunk lefelé. - Kitamura Azuma vagyok. És benned kit tisztelhetek?

-Usami Naoki. - válaszóltam lehajtott fejjel. Nem tudok ránézni... Túlságosan zavarba ejtő.

-Oh... Meghívhatlak egy italra?

------------------------------------------------------

Megoztam egy újabb részt. Nem haltam meg. De nem sokára hozom a kövit is.

Azuma

Aziba