Különös érzés volt elszakadni a tengertől. Lábam a meleg homokba süllyesztettem. Az ujjaim közül pergő apró szemeket figyelve ráeszméltem, hogy nem voltam többé súlytalan, mint mikor a hullámok hátán szeltem a habokat. Az engem földre szorító erő idegen teherként nehezedett rám, melyet talán sosem vethetek le magamról.

Az embereket úgy tűnt, ez nem zavarta; nem vágytak sem a magasba, sem a mélybe, megelégedtek azzal, ahova az ég szegezte őket. Tábort vertek két világ között, ahonnan szökni nem tudtak, s mégis szabadnak, boldognak látszottak.

Szívesen merengtem volna még mindezen, élvezve a hajammal játszó sós szelet, ám új társaim felkerekedtek, s a szárazföld szívébe vezettek.

Szinte észre sem vettem,ahogy a dagály utolsó erejével utánam nyúl, majd végül búcsút int.