Ha nincsenek határok, ki állít meg, ha túl messze futunk?

Távolban ringó, különös tárgy, mely az újdonság bódító szelével árasztotta el érzékeim. Mágnesként vonzott magához, s én hagytam, hadd vigyen az ár, el, messzire az otthonomtól; oda, ahol vihar tombolt.

Fekete ég alatt küzdő,apró bárkát dobált felém a szél, rajta különös lényekkel. Ahogy a távolbólfigyeltem kétségbeesetten szaladgáló alakjukat szerte a fedélzeten, valamimegmozdult bennem. Hasonlítottunk, s mégsem voltunk egyformák. Én otthonéreztem magam a vízben, míg ők rettegtek; sikolyaik szétfutottak és elvesztekaz ordító szélben. Gyengének tűntek, védtelennek, s a bennem tátongó űr egyrecsak azt súgta, meg kell mentenem őket.