A harag nem gyengeség, csupán van nála nagyobb erő...

Nem tudtam felkelni, talán nem is akartam. Csak feküdtem saját lángoló gyűlöletem hamvaiban, tenyerem mögé rejtőzve a pusztítás elől. Az óceánba képzeltem magam, de már nem térhetek oda vissza, az már nem az én világom. Szörnyeteggé váltam, melyet a víz kivetne magából.

Akár a tenger, nagy, sós könnyekkel akartam sírni, de nem maradt már semmim belőle, felszáradt a lángokkal. Egyedül maradtam a fájdalommal, s a mardosó ürességgel, mely nem tudott kiszakadni belőlem. Fojtogatott a néma táj, kínzott a pokoli forróság.

S mintha az ég meghallotta volna hangtalan szenvedésem, hamuval borított testem nagy, hideg cseppek pöttyözték be.

Valaki mégis siratengem.