-Evi ne szórakozz velem, a rendes címet mondd már -förmedt rám Nick elvesztve a türelmét. Ártatlanul pislogtam rá.
-De hát én itt lakom -böktem az elhagyatott házra. Igazából nem akartam hazamenni ezért hamis címet adtam meg Nicknek. Pontosan 1 órája autózunk és már vagy 20 helyre elmentünk.
-Kérlek szépen ne hergelj tovább -hunyta le a szemét.
-Te pedig értsd meg, hogy nem akarok hazamenni -fontam össze a kezem.
-Miért nem? Mondj egy okot és akkor nem megyünk oda -csapott a kormányra aztán felém fordult.
-Nem, nem mondhatok semmit -ráztam meg a fejem és kinéztem az ablakon. Nem akartam, hogy Nick lássa, hogy milyen körülmények között élek. Nem akartam, hogy össze fussunk Rolival és nem akartam, hogy sajnáljon engem. Bármit el tudtam viselni, de azt nem, hogy valaki sajnáljon.
-Evi na -érintette meg a vállam mire rápillantottam. -Bennem megbízhatsz. Miért nem akarsz hazamenni? -kérdezte csendesen.
-Mert nem -vágtam rá, mire halkan felsóhajtott.
-Nem kell semmilyen emlék? Evi lehet, hogy most vagy itt utoljára -nézett a szemembe.
-Nem merek hazamenni -suttogtam.
-Miért nem? -dőlt felém kíváncsian.
-Én..én -kezdtem akadozva. Ekkor azonban ő győztes vigyorral hátradőlt és a kezébe ott volt a pénztárcám.
-Szemét disznó vagy -csattantam fel és dühösen a vállára csaptam.
-Nem volt más választásom -vágott vissza. -Azt hiszed olyan vicces, hogy ide-oda furikázunk a városba mikor már Pesten kéne lennünk? -morgolódott miközbe felénk vette az irányt.

Rettegve bámultam a házunkra miközbe Nick leparkolt a kocsival. Görcsösen markoltam az ülést és a néma házat figyeltem. Nem, nem megyek oda be!
-Na indulás -szállt ki Nick majd megkerülte a kocsit és nekem is kinyitotta.
-Nem -ráztam meg a fejem.
-Akkor bemegyek egyedül és össze szedek pár ruhát -rántotta meg a vállát és a ház fele indult. Gyorsan kipattantam és utána szaladtam.
-Nem, nem, nem -álltam el az útját. -Te nem mehetsz be, én megyek te maradsz -néztem fel rá könyörögve.
-Mitől félsz? Látszik, hogy félsz -sóhajtott fel a hajába szántva.
-Nem félek -suttogtam.
-Evi -fogta két keze közé az arcom. -Kitől félsz? -kérdezte. Tipródva könnyes szemmel néztem rá. Elmondhatom neki? Megbízhatok benne? Felnéztem rá ő pedig a szemembe mélyesztette a kék szempárját. -Mondd el -kérte halkan miközbe az ujjai az arcomat cirógatták. Mennyivel másabb az ő érintése mint Eriké. Talán mert Erikre bátyámként tekintek, Nickre meg...hát rá meg egy srácként.
-A bátyámtól -motyogtam.
-Bánt téged? -kérdezte és az arca megkeményedett.
-Ennél többet nem mondhatok, csak ha túl sokáig vagyok bent akkor menj el -kértem aztán sarkon fordultam és a ház felé szaladtam.
-Felejtsd el, -kiáltott utánam, de nem mozdult.

A házba belépve az orromat megcsapta a tömény alkohol szag. Szomorúan és sajgó szívvel pillantottam apa szobája felé aztán felsiettem a lépcsőn a szobámba. A szekrény tetejéről levettem a sporttáskám majd kinyitottam a szekrényem. Bele dobáltam a ruháimat majd megmerevedtem.
-Hova, hova? -érdeklődött Roli.
-El -válaszoltam miközbe behúztam a táska cipzárját aztán megfordultam. Roli egy szál alsónadrágba állt előttem a mellkasa csillogott a víztől.
-Nem mész te sehova -csukta be az ajtót és nekidőlt.
-De igen elmegyek. Torkig vagyok ezzel az élettel. Gyűlöllek téged -kiabáltam.
-Már megint rád jött az 5 perc? -kérdezte vigyorogva és felém lépett. -Nem mehetsz el aranyom az enyém vagy -simította a kezét az arcomra.
-Nem vagyok a tiéd -szűrtem a fogam között. Roli pár pillanatig fürkészett aztán lelökött az ágyra és felém mászott.
-Azt hiszem ezen hamar változtathatunk -morogta miközbe lerántotta rólam a nadrágot.
-Ne -sikítottam és reménykedtem benne, hogy Nick meghallja. -Hagyj békén -kapálóztam, de aztán ő lehajolt és megcsókolt. A következő pillanatba viszont már nem volt felettem. Levegőt kapkodva bámultam a verekedő fiúkra. Nick egy mozdulattal bemosott Rolinak aki erre ájultan roskadt össze.
-Ezt ne mondd el a Klávénak -rázta meg a kezét aztán rámnézett. -Jól vagy? -kérdezte felém lépve. Remegve húztam vissza a nadrágom aztán az ágyam másik végébe kuporodtam és elsírtam magam. -Héé Evi -ült le mellém és magához ölelt.
-Köszönöm -zokogtam a nyakába kapaszkodva.
-Nincs semmi baj, Evi nyugodj meg -suttogta miközbe a hajamat simogatva ringatott. -Vége van -mormogta a hajamba.
-Meghalt? -kérdeztem remegő hangon.
-Hidd el ha rajtam múlna megölném -mordult fel. -Mióta? -kérdezte lenézve rám és kisimította a szememből a hajam.
-3 éve -motyogtam mire halkan felszisszent.
-Siess szedd össze ami kell -állt fel aztán undorodva belerugott Roliba. -Mocsok szemét -sziszegte és még egyszer belerugott. Az ágyon ülve bámultam rá aztán elfordítottam a fejem. -Evi gyere -lépett oda hozzám és gyengéden megfogta a kezem.
-Nem akarom, hogy sajnálj -suttogtam miközbe felálltam.
-Evi -kezdte miközbe kifelé tartottunk. -Miért nem mondtad? -szakadt ki belőle a kérdés.
-Mert ti egy erős, magabiztos, kemény csajra számítottatok, de én nem vagyok az, nem vagyok -ingattam a fejem szomorúan.
-Erős vagy -fogta két keze közé az arcom.
-Nem is ismersz -toltam el a kezét és a kocsi felé indultam.
-Igen, nem ismerlek, de, hogy képes voltál három évet kibírni ilyen körülmények között -jött utánam.
-Tudod miért vagyok még mindig itt? -pördültem felé. -Mert félek, mert gyáva vagyok -mondtam keserűen. -Nem volt merszem szembe szállni velük -léptem közelebb hozzá. Rezzenéstelen arcal állta a tekintetem.
-De kibírtad. Ne mondd azt nekem, hogy gyenge vagy -nézett a szemembe.
-Honnan tudhatnád te? -kérdeztem a sírás szélén állva és elfordultam tőle. -Az utóbbi 5 évbe csak Hannára számíthattam meg a családjára. Roli két évig próbáld jó bátty lenni, de aztán elkezdett drogozni. Akkor elvesztettem a bátyámat. Mindenkimet elvesztettem, csak Hannáék maradtak -temettem a fejem a kezembe. Igazából nem tudom mi ütött belém. Miért mondtam el mindezt Nicknek? Hisz csak pár órája ismerjük egymást. Egy kéz gyengéden átölelte a vállam és magához vont.
-Köszönöm, hogy megbízol bennem -mormolta a hajamba. Zavartan húzódtam el tőle.
-A bizalmamat ki kell érdemelni és te kétszer is megmentettél -néztem rá.
-Csak végzem a dolgom -vonta meg a vállát elmosolyodva.
-Figyelj hagyhatok üzenetet Hannának? -kérdeztem lehajtott fejjel.
-Ha akarsz -biccentett.

Kedves Hanna!
Most biztos aggódsz, hogy merre vagyok, de nem kell hidd el! Nincs semmi bajom, jól vagyok. Tudod anyának volt egy bátya aki most eljött értem. Igen, igen engem is meglepett hisz nem tartották a kapcsolatot. Utálom magam amiért nem tudtam rendesen elbúcsúzni, de sietnünk kell. Remélem megérted és, hogy megbocsátasz!

Örök legjobb barátnőd: Evi.

Ui: Köszönök mindent, köszönöm, hogy mellettem voltál, köszönöm, hogy a barátnőm vagy, köszönöm, hogy család tagként tekintettetek rám! Szeretlek titeket!! ♡♡♡

Nehéz szívvel olvastam át a levelet majd össze hajtogattam és oda adtam Nicknek. Néztem ahogy odasétál Hannáék kapujához majd bedobja a postaládába a levelemet. Nick vissza beült mellém és rámnézett.
-Mehetünk? -kérdezte halkan.
-Van más választásom? -néztem ki az ablakon könnyes szemmel mire hosszasan felsóhajtott aztán a motor dorombolva életre kelt.

Viszlát otthon. Viszlát iskola. Viszlát Manhatten Burger. Viszlát park. Viszlát Erik. Viszlát Hanna. Viszlát Robi bácsi és Adri néni. Viszlát Gyöngyös és végül viszlát régi élet!