-Aisha!-kiállt ki a konyhából Bruce.

-Ien?-kérdezem teli szájjal. Korán van még minek kell üvölteni? Ráadásul a tegnapi beszélgetés miatt egy percet sem aludtam. Még jó hogy annyira nem vagyok álmos, hogy belefejeljek a müzlimbe. Nagy kár lenne érte. Egészen finom.

-Ha megetted...-jön ki a konyhából, és bök az előttem lévő tálra.-Akkor szeretnék rajtad pár kísérletet elvégezni.-erre igazán furcsán nézek rá.-Mármint...-nevet fel zavartan.-Vizsgálatot. Ki tudja mennyire gyógyultak be a sebeid, esetleg nem kaptál e el valamit. Biztos ami biztos.

-Hát...-tolom el magam elől az üres tálat.-Úgy sincsen semmi dolgom. Egyvalamit viszont nem engedek,-nyújtom felé a mutató ujjamat.-A szurit nem engedem! És emellől nem tágítok!-fonom keresztbe a mellkasom előtt a kezemet.

-Ezt Tony-nak mond. Ő akar alaposan megvizsgálni.-értetlenkedik Bruce.

Ezt most én sem értettem. Hirtelen ennyire fontos lett az egészségem? Elhiszem hogy számíthatok rá és ilyenek de ez már ijesztően fura. Na mindegy...Este majd megkérdezem tőle. Tudtommal-vagyis Pepper mondta-ha nem nagyon tud aludni akkor a műhelyében van.

Felállok a székről, megfogom a tányéromat és a mosogatóhoz lépek. Egyszerűen betehetném a mosogatógépbe, de így jobb. Végre lehet valami dolgom. Mert komolyan...Semmi megerőltetőt nem csinálhatok. Túlon túl óvni akarnak engem. Pedig a toronynál nincs biztonságosabb hely. Esetleg megetetni nem akarnak?

-Mehetünk?-kérdezi Bruce nekitámaszkodva a konyhapultnak.

-Máris!-gyorsan megtöröltem a kezemet, majd Bruce nyomába szegődtem.

Furcsa...Senki nem volt a toronyban. Pedig tudtommal nem mentek küldetésre. Nat-ot kerestem, de nem találtam meg a szobájában. Vásárolni nem hiszem, hogy elmentek. A hűtő tele van, a lányok gardróbjába már egy darab ruha sem fér. Fury sem lepett meg minket egy reggeli látogatással. Szokása...De...Akkor meg hova tűnt mindenki?!

-Gyere.-nyitja ki előttem Bruce a labor ajtaját.

A küszöbön viszont azonnal meg is torpanok. Az egész csapat ott volt a laborban. Egytől-egyig egy műtősasztalt álltak körbe. Volt aki ült. Még Pepper is ott volt. Engem vártak volna? Ennyire nem lehet érdekes a sebhelyekkel teli testem. Esetleg ennyire aggódnának értem? Kizárt dolog.

-Hello ifjúság!-köszönök nekik, mire ránk kapják a tekintetüket. Pontosabban rám mivel Bruce időközben eltűnt valahova.

-Reggelt' csipkerózsika!-köszön Tony vidáman.

-Nagyon vicces.-nyújtom ki rá a nyelvemet mint egy ötéves.

-Na gyere.-int Nat a műtőasztal felé.

Odamegyek, majd felkászálódok rá. Kényelmesen elhelyezkedem rajta, a kezeimet összekulcsolóm, és így fürkészem a többieket.

-Mi van?-kérdezi Clint.

-Először is nem mi van.-nézek rá csúnyán.-Másodszor ti minek vagytok itt?-kérdezem, mert komolyan nem értem mit keresnek itt. Biztos van jobb dolguk. Ha meg nincs akkor találjanak.

-Miattad jöttünk ide.-mondja Wanda.

-Minek? Hogy fogjátok a kezem?-kérdezem összeráncolt szemöldökkel.-Esetleg nehogy sírva fakadjak, vagy inkább így jobb lesz a lelketeknek?

-Volt kitől örökölnöd a humorod.-forgatja meg a szemét Natasha.

Jól hallottam?

-Hogy mit mondtál?-kérdezem döbbenten.

Miután ezt megkérdeztem láttam rajta, hogy azonnal leesett neki, hogy mit mondott. Gyorsan körbenézett mint egy segítséget kérve.

Komolyan azt mondta, hogy volt kitől örökölnöm? A szüleimre célzott? Mert hogy rohadtul nem tudja senki, hogy kik a szüleim. Vagyis kik voltak. Még Fury sem tud róluk semmit. Nat honnan tudna akkor bármit? Meg ha tudja akkor miért nem mondja el?

-Semmit.-rázza meg a fejét. Erre egyből mérges leszek.

-Nem süketültem meg a Hydra-nál. Egyértelműen a szüleimre céloztál. Ismered őket?-kérdezem halkan, de annál több ellenszenvvel.

A testem megfeszül, az ujjaimmal úgy szorítom az asztal végét, hogy már szinte fehére. A tekintetem elszántságot tükröz, mégis...Ölni tudnék vele. Az erőm ki akar törni, rombolni, ölni akar. Mégis...Sikerül kordában tartanom. Annyira azért nem, hogy a tárgyak ne emelkedjenek fel körülöttem. Mert, hogy minden ami a laborban könnyen mozdítható volt, az most a levegőben lebegett, halvány erőtérrel közrefogva. Szinte láthatatlan volt, de én mégis tudtam, hogy ott van.

A többiek csak döbbenten figyeltek. Hol engem, hol a fejük mellett ellebegő tárgyat. Sosem mutattam még meg nekik az erőmet, ezért csodálkozhattak annyira. Persze ez még a fele sem annak amit tudok. Könnyen, egy szempillantás alatt eltüntetem az egész labort. Velük együtt.

-Hé hé nyugi!-pattan fel Steve, és felém közelít.

Lehet, hogy iszonyúan mérges vagyok rájuk, mert-bizton állíthatom-titkolnak valamit a szüleimről, de azért nem akarom hogy bajuk essen. Azok után amiket értem tettek, sehogy sem akarom bántani őket. Sem direkt, sem véletlen. És ugyan úgy mást sem akarok bántani.

-Maradj ott!-sziszegem. Úgy tesz mint aki meg sem hallotta.

Egyre közelebb jön hozzám. A többiek lélegzet visszafojtva néznek engem. Vagyis...Minket.

-Azt mondtam maradj ott!-a kezemet magam elé teszem, és egy erős pajzsot húzok fel magam elé.

Steve nem tud tovább jönni. A keze olyan mintha a levegőben lenne, mikor csak a kissé láthatatlan pajzson nyugszik. Leengedem a kezemet, majd zihálva visszaülök az ágyra, melyről idő közben pattantam fel.

Ahhoz hogy az erőm ne akarjon féktelenül pusztítani, vissza kell fognom. Ehhez pedig rengeteg erőre van szükségem. Mivel az erő amit birtoklok nem a sajátom, hanem ,,kaptam" ezért a testem, nem mindig akarja elfogadni. Az egész szervezeteket átalakította ez a hatalmas változás. A sejtjeim megváltoztak, gyorsabban gyógyulok, sokkal hajlékonyabb vagyok, és gyorsan tanulok. Néha úgy érzem, mintha a testem ki akarná lökni ezt az erőt. Néha elkap a hányinger is. De persze esélytelenül. A Hydra próbálkozott elvenni tőlem, de nem sikerült nekik. Hozzám nőtt valahogy, és az istenért sem akarta elhagyni a testemet. Hát meg kellett tanulnom irányítani. Nem volt egyszerű. Mintha a testemen belül saját életet élt volna, és irányítani akart volna.

-Figyelj rám Aisha!-szól Bruce mögülem. Felé kapom a fejemet, majd mélyen a szemébe nézek. Volt benne valami nyugtató. Mintha...Tudná min megyek keresztül. Talán Hulk-kal nem fér meg egy bőrben?-Nyugodj meg. Próbáld elfelejteni ami történt. Ha ideges leszel, akkor csak magadnak ártasz, és az erődnek kedvezel.

Lehet abban valami amit mond.

Hosszan kifújom a levegőt, majd lehunyom a szemem. Jó dolgokra gondolok. A gimire...a nevelőszüleimre...a Bosszúállókra...Leia-ra. Lassan a szívem sem dobog már olyan hevesen. Kicsit megnyugodtam. Kinyitom a szememet, majd Steve-re nézek. Intel egyet a kezemmel, mire a láthatatlan erőtér eltűnik, és a keze lehanyatlik maga mellé. Döbbenten né rám, majd elindul felém. Két hatalmas lépéssel előttem terem, majd kérdés nélkül szorosan magához ölel. Kezemmel átkarolom a derekát, és jó erősen szorítom. Talán csak ők lehetnek az én mentőövem. Az egyetlen kiút abból a süllyedő hajóból, melyet úgy hívunk hogy élet. Az én életem.

Nem érdekelt, hányan néznek minket. Nem érdekelt mit gondolnak. Most egyedül csakis biztonságra volt szükségem. Érezni akartam azt, hogy van mellettem valaki és nem vagyok egyedül.

-Sajnálom.-suttogom a mellkasába. Nem vagyok valami magas. Tizennyolc évesen is csak 160cm vagyok. Persze csak Steve mellkasáig érek fel.

-Nem a te hibád.-simogatja a hátamat.

Miután megnyugodtam eltoltam magamtól, majd újból elhelyezkedtem az asztalom. Nat meg akart szólalni, ahogy a többiek is, de én leintettem őket. Ennyi kaland elég volt mára.

-Csak kezdjük el.-sóhajtok fel, és Bruce felé fordulok várva hogy mit kell csinálnom.

-Először is ha kérhetlek vedd le a pólódat, hogy meg tudjam nézni a sebeidet.-miközben ezt mondta zavartan tördelte az ujjait, és egy kicsit elvörösödött. Szegénykém...

Bólintottam egyet, majd összeszorított fogakkal lekaptam a pólómat-persze volt rajtam sportmelltartó-és a többiekre néztem. A szemük azonnal elkerekedett. Tony nem halkan szitkozódott, Wanda felsikoltott, Steve szörnyülködött. Ennyire csúnya vagyok? Ha igen-mert biztosan-akkor miért kell ennyire kifejeznie. Éppen eléggé tudom hogy hogyan nézek ki. Nem kell még neki is megforgatnia bennem a Rumlow által belém döfött kést.

-Istenem.-suttogja Pepper.

-Nem Isten. Rumlow.-húzom el a számat.

-Ezt ő tette veled?-kérdezi Clint. A keze ökölben volt, remegett.

Ő volt az egyik ember itt a toronyban akivel nagyon jóban vagyok. Persze kicsit úgy bánik velem mintha az egyik gyereke lennék, de azért tud úgy viselkedni mint egy dilis barát.

-Mikor ki.-rántom meg a vállamat, mintha semmit sem számítana.

Pontosan tudom, hogy hogyan nézek ki. A testem tele van sokadjára beforrt sebekkel. A hegek többsége a felső testemen van, de a lábamon is erősen lehet találni. Általában kés, pisztoly, vagy másfajta bántalmazás nyomai. Sosem voltak lekezelve. Rengeteg fertőződött el, de nem foglalkoztak vele. Hadd fájjon a szerencsétlennek. Neki már úgy is mindegy. Az arcom nagy részben megúszta. Szerencsére...A munkahelyen mindig alapozóval takartam el a kilátszódó hegeket. Tudtam, hogy elrémisztené az embereket. Undorodnának tőlem. Kinevetnének. Leia-n kívül senkinek sem mutattam meg. Benne bíztam eddig a legjobban. Nem is csalódtam benne.

Szóval...Nem vagyok szép. A testem tele van hegekkel. Kinek kellenék így? A szívem már régen darabokra tört. Ki ragasztaná meg? A lelkem valahol mélyen még mindig egy ártatlan kislány. Ki fogja szeretni a mostani énemet? Eltaszítottam magamtól az embereket. Valahol mélyen viszont remélem, hogy lesz egy olyan ember aki nem adja fel, és megpróbálja megismerni azt az Aishát aki valóban vagyok.

-Mi az hogy mikor ki?-kérdezi Tony felcsattanva.

-Kevés ember tudott a létezésemről, mint ahogy említettem. Ez a kevés ember előszeretettel kínzott. Napi kétszer minimum. Napi többször miután nem gyilkoltam nekik. Ha korlátozva van az erőd, szétvagy kínozva, lábra sem bírsz állni, akkor nem tudsz mást csinálni mint tovább tűrni az ütéseket.-mosolyodok el keservesen.

-Hogy tehették?-kérdezi Nat elborzadva.

Gondolom ő nála nem kellett ilyenekhez folyamodni. Magától is teljesített egy feladatot.

-Úgy, hogy éveken át vártam, hogy valaki majd eljön értem. Valaki megment abból a börtönből. A S.H.I.E.L.D, a híre Amerika kapitány a Hydra nagy ellensége, vagy a Bosszúállók. Aztán napról napra a reménykedés értelmét vesztette. Beletörődtem, hogy abban a rohadt cellában fogok meghalni. De mégis...Valahol a szívem mélyén reménykedtem abban, hogy szabad leszek.-tárom szét a kezemet.

Semmit nem akartam jobban az évek alatt, mint egy normális életet. Iskolába járni, szerető szülőknél lenni, barátokkal bulizni. Csak egy kicsit valaki más akartam lenni. Kiszakadni a régi éltemből. Elszökni arról a hátborzongató helyről. Nap mint nap ezt az egy dolgot akartam. Nem érdekeltek a játékok, a karácsony, a születésnapom. Semmire sem vágytam jobban, mint hogy visszakapjam a szabadságomat.

-Ha tudtuk volna...-kezdte Steve.

-Mit? Ha mit tudtatok volna? Hogy egy lányt fogva tartanak és adtak neki karácsonyi ajándékként pusztító erőt akkor el kéne menni megmenteni? Honnan is tudhattátok volna. Csakis a nagy gondokra figyeltek. Az apróságok valamiért eltűnnek a süllyesztőben. De mindegy is.-ugrok le az asztalról, majd vissza veszem a pólómat.-Egészséges vagyok. Ha meg nem, akkor úgy sem fog senkit zavarni ha meghalok.

Fogom magam és kiviharzom az orvosi szobából. Nem is használom a liftet. Felszaladok a lépcsőn, majd bevágom magam mögött a szobám ajtaját.

Mindegyikük álomvilágban él. Miután legyőzték a gonoszt, megpihennek. Ki foglalkozik a többi dologgal? Ha segítenének a S.H.I.E.L.D-nek akkor tudták volna, hogy a Hydra még él. Ó nagyon is él! De ha ők nem, akkor ki tud segíteni elpusztítani a Hydra-t? Hát az aki nagyon jól ismeri.

Ki tudja hány embert öltek már meg mióta elszöktem tőlük? Ki tudja mióta keresnek engem, és mennyire vannak ahhoz közel, hogy megtaláljanak. Meg kell őket fékezni amíg lehet.

-Segítek magának, csak vigyen el innen.-mondom a telefonba köszönés nélkül.

-Hajnalban két ügynököm fogja magát a torony előtt várni. A bázison kap szállást. Örülök a segítségének Miss Elsey.

-Egy dolgot kérek. A Bosszúállóknak ne essen baja.

-Ahogy akarja.-és ezennel bontotta Fury a vonalat.