Han

Csak ültem ott az ágya mellett.

Nem érdekelt a külvilág, vagy az, hogy az internet felrobbant miattunk.

Hiába állítatta le a menedzser a felvételt, élő adás volt. A hír kipattant, mint egy szikra, és mint erdőtűz, söpört végig a médián.

De engem most korántsem izgatott. Csakis az érdekelt, hogy mi van a szerelmemmel és a kisbabánkkal.

Hogy nem vettem észre, mi történik vele... velük?! A sok teendő miatt majdnem elvesztettem a két legfontosabb személyt az életemben.

Idegörlő volt a várakozás.

Mikor ébred már fel?!

Az orvos szerint teljesen kimerült a szervezete, és a baba is elszívja azt, amire neki van szüksége.
Így Lina tartalékai teljesen kimerültek.

Egyelőre nem tehetünk semmit, csak várhatunk, míg az infúzión adagolt gyógyszerek hatni nem kezdenek, és megerősödik annyira, hogy magához térjen.

Így nem csináltam mást, csak szorongattam a kezét, és hallgattam a szívverését a gépeken keresztül.

A fiúk sokszor bejöttek hozzánk. Váltották egymást, hogy ne legyünk egyszerre sokan.

Még Nara is bejött Felixxel, bár a szeplős nem volt elragadtatva az ötlettől. Mióta Lina elájult, félve őrzi minden léptét a másik lánynak.

Meg tudom érteni.

Három nap telt el azóta, hogy Lina kórházba került. Három napja fekszik itt mozdulatlanul, s csak a gépek hangja jelzi, hogy még itt van velünk ő is, és a baba is.

- Hogy bírod? - kérdezte Lee Know.

Ő, Hyunjin és Seungmin épp gyakorlásból tartottak haza, mikor egy szerencsétlen sofőr elnézte a táblát, és oldalba kapta a kocsijukat.

Hála az égnek, hogy mindenki megúszta apróbb sérülésekkel, az ütközés okozta húzódásokkal. De még így is parkoló pályára lettek ítélve.

Nekem viszont végül nem kellett az igazgató elé állnom.

A mi esetünk, majd a karambol arra késztette a céget, hogy a programjaink felét töröljék, a másik felét pedig átszervezzék. Így nyertünk egy kis szabadidőt.

Két hétig pihi!

Ez pont elég lesz arra, hogy a lányokkal elvonuljunk kicsit, feltöltődjünk, megerősödjünk. Illetve a fiúk is regenerálódhatnak addig.

Amint kiengedik Linát, felpakolunk, és eltűnünk egy kicsit a térképről.

- Jól vagyok! - bizonygattam, bár kezdtem én is kimerülni. Nem nagyon aludtam egybefüggően egy óránál többet  az elmúlt három napban, folyton felriadtam a magzati szívmonitor hangjára. Az orvos szerint, az jó, ha aktív a picur, de sokszor elmozdult, és olyankor a gép besípolt.

- Nem úgy festesz! - jegyezte meg szemfülesen Hyun.

- Valóban hyung. Elég fáradtnak tűnsz! - értett egyet az előzővel Seungmin is.

- Nem aludtam valami jól, de még bírom! - bizonygattam.

- Aigo. Rendben, akkor megmondom, hogy most mi lesz! Fogod magad, és szépen hazamész, és eszel valami rendeset! A kórházi koszt az nem is nevezhető ételnek... Lefürdesz, és alszol egy nagyot! Nekünk most úgyis itt kell maradnunk megfigyelés alatt, addig majd őrizzük helyetted Linát is! - mondta Minho.

- De...

- Nincs kifogás! Erősnek kell maradnod! Linának férfira lesz szüksége, ha felébred, nem pedig egy zombira!

Igaz. Ha nem leszek a legjobb formámban, mikor Lina felébred, hogy fogok gondoskodni róla?

Így azt tettem, amit a hyungom tanácsolt.

Jó fél óra múlva már otthon voltam.
A többiek pont vacsorát csináltak.

- Menj, vegyél egy jó zuhanyt! Mire végzel, mi is kész leszünk! - terelt a fürdőszobába Bangchan.

Tíz perccel később az asztal körül ültünk mind, akik itthon voltunk. Kaptam egy jól megpakolt tányért.

- Jó étvágyat mindenkinek! - kezdte el az evést a leader.

Jól esett a meleg étel. A zuhany és a teli gyomor megtette a hatását. Szinte félkómásan estem be az ágyba. Fejem még le sem érkezett, már aludtam is.

A mobilom csörgésére ébredtem.

- Yeoboseyo? - szóltam bele félálomban.

- Jis, Lina felébredt! - válaszolt Jinnie a vonal másik végén.

Szemeim kipattantak, rögtön éber lettem. Izgatottan kapkodtam magamra valami elfogadható öltözéket. A nagy kapkodásban le is vertem valamit, ami csörömpölve tört szét a földön.

- Ne kapkodj! - hallottam a távolból, majd leesett, hogy Hyunjin még mindig vonalban van.

- Indulok! - mondtam neki, de még mielőtt letettem volna, hallottam:

- Ha van rá mód, lehetőleg egy darabban érj ide!

A zajra viszont felkeltek a többiek is.

- Mi történt? - kérdezte Nara.

- Lina felébredt. Visszamegyek hozzá! - válaszoltam.

- Én is veled megyek! - mondta a lány.

- Mind veled megyünk! Ilyen állapotban nem engedlek el egyedül. Nem hiányzik, hogy most te sérülj le! - mondta Chan.

Bő fél óra múlva már mind ott szobroztunk a szobaajtóban, mert épp folyt az orvosi vizsgálat, mire beértünk.

Húsz hosszú perccel később nyílt a ajtaja, s kijött a doki, a nővérekkel.

Biztató mosollyal az arcán lépett oda hozzánk.

- Lina kisasszony sokkal jobban van. Bár még a laboreredményeket meg kell várni, de sok esélyt látok rá, hogy ma délután már hazaengedhetjük.

Megkönnyebülve és hálásan mondtam köszönetet a gondos ellátásért.

- Ugyan, ez a dolgunk! Inkább menjen be a párjához! Már biztosan nagyon várja! - válaszolta az idős férfi.

Nem kellett kétszer mondania, örömmel léptem be a kóterembe, de ahogy megláttam Linát, rögtön lehervadt rólam a mosoly.

Sápadt arcát könnyek áztatták, válla remegett a visszafogott sírástól.

- Lina, szerelmem mi a baj? Fáj valami? Visszahívjam a doktort?

Ő megrázta a fejét, szipogva próbált úrrá lenni a zokogásán.

- Olyan szerencsétlen vagyok! Ne haragudj, hogy mindig történik velem valami! Nem direkt csináltam, esküszöm! Miattam most is majdnem elvesztettük a babánkat! Azt sosem bocsátottam volna meg magamnak! Ne haragudj kérlek, hogy mindig aggódást okozok neked, meg az egész bandának!

- Ugyan miről beszélsz?! Eszembe sem jutott haragudni rád! Inkább magamra voltam mérges, hogy ennyire nem vigyáztam rátok! Ez nem a te hibád. Jobban figyelembe kellett volna vennünk az állapototokat. Nem sok kellett, hogy Nara is idekerüljön melléd. Ez a tempó egy ereje teljében lévő férfit is megvisel, nemhogy egy állapotos nőt! Egyébként is a menyasszonyom vagy, és a gyermekem édesanyja, az a dolgom, hogy szeresselek, és aggódjam értetek, és mostantól minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a szülésig messze elkerüld a kórházi szobákat!
Egy szerencsétlen véletlen folytán a kezünkre játszott a sors. Úgyhogy most van egy kis időnk pihenni, megerősödni.  Plusz kitalálhatjuk, hogy hogyan oldjuk meg a jövőben, hogy ne legyen újra ilyen helyzet!

- És mi van a médiával? - kérdezte tovább aggodalmaskodva - Már mindenki tudja, hogy gyereket várunk. Nem lett belőle baj?

- Őszintén szólva, olyan szinten lekötött, hogy itt legyek melletted, hogy eddig ezzel nem is foglalkoztam. De biztos vagyok benne, hogy ha nagy gáz lenne, arról már tudnánk!

- Remélem, hogy tényleg csak ennyi, és nem csak elhallgatják előlünk a bajt.

- Nyugodj meg, ha lenne is valami, megoldjuk majd együtt! Neked most csak annyi dolgod lesz, hogy odafigyelsz magadra, és a picire. Okay?

- Rendben.

- Helyes. Akkor beengedem a többieket is, mert már nagyon izgulnak odakint, hogy mi van veled, jó?

- Jó. Már nekem is hiányoznak. Nara jól van, ugye?

- Igen, de mindjárt személyesen is láthatod - mondtam, és közben kinyitottam az ajtót, és beengedtem a várakozó társaságot a terembe.