A három nap hamar elszállt, Nia kerek szemekkel figyelte a hatalmas hegyeket, a tájat, a fenyveseket, és a messzibe nyúló kopasz fákat.

– Hatalmas ez a világ – jegyezte ekkor meg Nia.

– Annak kell lennie, – felelte ekkor mosolyogva Zariel. – Csak gondolj bele, ha valóban él mindenki csak máshol, mondjuk egy másik világban.

– Párhuzamos dimenziók, de király!

– Valami olyasmi, úgy gondolom, hogy a világ, lehet maga az idő, máshogyan hat az ottaniakra, mint a földön.

– Hmm, ezt fejtsd ki – kérlelte, barátnője pedig ekkor kuncogva bólintott.

Nia mindig is tudta amióta ismerték egymást, ha a barátnője felhozott egy teóriát annak nagy valószínűséggel igaza is van. Nem egy híresebb királyról derült így már ki, az eldugott jegyzetekben, hogy bizony volt örököse, csak a háborúk és a folytonos csatározások miatt, gondosan elvoltak rejtve ezen személyek. Akkor Nia úgy gondolta, pontosan azért jártak így, mert néhányan rájöttek, hogy a mindent elveszthetnek, de a vérvonalat nem. Így volt olyan, aki elbújtatta valamelyik öccsét vagy húgát a köznép közé és ezen fontos emberek a mai napig rejtve élnek.

– Bizonyos olvasatokban, amik ránk maradtak a történelemben, a régi könyvtárakban találtam elméleteket. Olyanokról is volt szó, hogy az idő valahogy lassabban telik más világokban, sőt, az évszakok is másak – felelte ekkor Zariel.

– Ilyenkor sajnálom, hogy emberek vagyunk a Földön, csodálatos ez az érintetlen táj – ámuldozott Nia.

– Igen, de megvannak a maga veszélyei is, ne feledd. Itt már vannak olyanok, akiknek képessége is van, ők így születnek, míg mások bizonyos tárgyaknak köszönhetően birtokolnak valamit.

– Jó, de mi csak jövünk és megyünk, ez volt a levélben.

– Te pontosan azt felelted, ha ez valóban Velaris, akkor maradsz – emlékeztette nevetve Zariel.

– Mert te nem maradnál Cass kedvéért.

– Ejnye, – cöcögött ekkor, Nia pedig kerek szemekkel figyelte. – Ne feled, hogy Nesta párja, tudod ki ő. Lady of Death, nem mérgesíteném fel. Nem, nem ők egy pár.

– Akkor Az? – kérdezte ekkor reménykedve Nia.

– Jaj, barátosném, itt mindenkinek megvan a párja, meg aztán. Ember vagyok, kinek kellenék így? Főleg nem egy Illyr harcosnak, akinek hosszabb élete adatik.

– Miért akarsz hazamenni? Mi vár téged haza?

– Már senki, rajtad kívül – felelte ekkor, elfordult és kifelé bámúlt az ablakon. Nia megdöbbenve figyelte.

– Ezért menekültél Skóciába? Mert, a keresztapád – ekkor a nő bólintott.

– Miért nem mondtad el? Láttam bánt valami, de olyan gondosan elrejtetted.

– Durn nem ide való volt, – felelte ekkor, vette egy nagy levegőt, újra barátnőjére nézett – mesélt nekem egy világról, ami nagyon hasonlított a könyvben megírthoz, de azt hittem véletlen egybeesés. Most viszont, ha tényleg megegyezik a leírása, akkor utolsó kívánságának eleget kell tennem.

– A keresztapád, lehetséges? – Nia ekkor ledöbbent, a barátnője pedig alig láthatóan, de bólintott.

– Ha ez igaz; de sohasem mesélt úgy nekem, a szüleim meghaltak, és csak ő maradt, a biztonságom miatt a Földre hozott, igyekezett normális életet adni. Szeretett Írországban élni, de az itteni élet, szerintem máshogy hatott rá.

– Zariel, nem lehet, hogy beteg volt és ezért döntött, amellett, amit meglépett?

– Akkor meg főleg teljesítenem kell a végső kívánságát, amit levélben meghagyott nekem. Vigyem oda, ahol született, de a hely. Fogalmam sincs merre van. Talán Rhys vagy a felesége, segítenek.

– Bármi is lesz, melletted állok – ígérte ekkor meg barátnőjének.

– Barátok örökre – fogta ekkor meg Nia kezét.

– Azok, ígérem – fogadta meg, noha már vagy húsz éve azok voltak, minden egyes évben megfogadták, hogy mint a jó testvérek egymásnak ott lesznek.

A vonat végre megérkezett a harmadik napon, amikor leszálltak a táskákkal, a hatalmas két alak, a járókelőkből hamar kitűnt. Nia ekkor ledöbbenve vette őket észre, de az, amit várt teljesen megváltoztatta minden elvárását.

– Az ott, tényleg jól látok? – Zariel pedig ledöbbenve bámulta a hatalmas harcost.

– Azriel, mellette pedig maga Rhysand.

A két férfi közelebb sétált, de Rhys arcán látszott, hogy valami nincs rendben, ránézett barátjára mintha gondolatban kommunikáltak volna, végül az Árnyénekes jobb kezével előre mutatott.

– Kérlek kövessetek minket. Ő itt az Éjszaka ura, de gondolom erre már rájöttetek.

– Ez egy álom – felelte Nia aki még mindig ledöbbenve bámúlta őket.

– Lehetsz álmodsz is, kicsi Nia – felelte ekkor Rhys. – Egy álom lesz, és mire felébredsz vissza kapsz mindent, ami volt.

– Vuduzhatod, ő olyan szinten akar itt maradni, hogy semmilyen trükk nem hat rá – jegyezte meg ekkor Zariel póker arccal, majd megindult az irány felé, amerre Azriel mutatott.

– Nem vagy véletlenül rokona Nestának? – kacagta el ekkor magát Az, mire Rhys komoran ránézett, barátja gyorsan megköszörülte a torkát, de a szemeimben még ott volt a nevetés csillogása.

– Erre, gyertek – mutatta az utat, Rhysand pedig zárta a sort.

Ahogy beléptek Velaris határára, váratlanul elkezdett nagy pelyhekben esni a hó. Mind a négyen meglepődve vették észre ezt a jelenséget, majd az Éjszaka ura ekkor Zarielre pillantott, nem sokkal utána biccentett, mintha valamit tudomásul vett volna valamit amire gondolt.