„The more you love, the more you suffer."

                                                                  ~ Vincent van Gogh

PROLÓGUS

Drága Jimin!

   A tavasz legszebb napja van ma talán. A tegnapi eső és a nemrég vágott fű illata keveredik a levegőben. Nincs se túl hideg, se túl meleg, éppen kellemes az udvarban meginni a reggeli kávét, miközben Neked írok. Az ilyen napok mindig rád emlékeztetnek, és nem tehetek róla, egy kicsit szomorú leszek, ha arra gondolok, mi mindent csinálhatnánk ezen a napon. Habár mostanában egyre kevesebbet írok, az nem azt jelenti, hogy nem gondolok rád, csak az élet túl zsúfolt lett. Mióta én vezetem a Jeon-Ju hotelt, mindennap egy rohanás, de azért sokkal jobb az élet, mint az elmúlt néhány évben. Mégis jó lenne, ha itt várnál rám esténként. Tudom, már nem görnyedsz folyton a tankönyveid fölé, mégis úgy képzellek el a földön ülve a kanapé előtt; vagy éppen szorgosan körmölve valamit vagy a jegyzeteden alva, ahogy halkan horkolsz és fekete hajad pókhálóként teríti be a sűrű sorokat.
   Habár remélem, éppen te is valami finomat reggelizel egy kis kávéházban, élvezve ezt a gyönyörű időt. Ne felejts el naptejet használni, hiába nincs még nyár. Öregszel, ideje figyelned a bőrödre. Elképzeltem, ahogy mérgesen a karomba bokszolnál emiatt, hiszen még te is huszonéves vagy, legalábbis pár hónapig. De fogadni mernék, hogy sokkal felnőttebb vagy, mint az én Jiminem. Megismernélek még az utcán vagy már elsétálnánk egymás mellett azon töprengve, honnan volt olyan ismerős az az idegen?

   Sajnos most nem tudok erre választ találni. Indulnom kell. Ma fellép nálunk egy Kpop együttes a tavaszi partin, ezért tele vagyunk vendéggel, és persze az új cégigazgató is ma érkezik meg hozzánk, a legjobb napot fogta ki erre. Csak remélni tudom, hogy Namjoon jó embert választott, és végre lesz nekem is egy kis szabadságom, habár talán jobb is a munkába temetkezni néha, mint egyedül ülni az üres lakásban.

   Soha nem fogod ezeket a sorokat olvasni ugyan, de remélem gyönyörű napod lesz ma is.

Örökké:
Jungkook

    Az ügyvezető igazgató (per leendő tulajdonos) negyedére hajtotta a papírlapot, majd gondosan borítékba helyezte azt, és lezárta. Bélyegnek és címzésnek is kerülnie kellett a levélre, mintha csak egy lépésre lenne a feladástól, de Jimin címének csak azt a régi kis poros emeleti szobát tudta megadni a kávézó felett, ahol két év minden szabad percét egymás társaságában töltötték, mintha csak össze lettek volna nőve. Az igazság az, hogy Jungkook azóta nem is kereste a fiút, nem nézett utána egyetlen közösségi oldalon sem, nem utazott vissza Szöulba, ha nem volt életbe vágóan fontos dolga arra. Tudta, hogyha egyetlen apró nyomot is talált volna a másik hollétéről, már rohant is volna megkeresni őt, azonban túl sok év telt már el ahhoz, hogy bocsánatot nyerhessen. A fiú, akit valaha legjobban szeretett, bizonyára utálja őt a mai napig.

   A gondolataiból a csengő hangja rángatta ki, így gyorsan megfogta a levelet és a kávésbögréjét, és bement az elhúzható üvegajtón át a lakásba. A nappaliban már Namjoon várta, a jelenleg egyetlen cégigazgató, aki sokszor inkább tűnt egy kotnyeles titkárnak, mint vezetőnek. Habár csak azért, mert Jungkook egyik legjobb barátjáról volt szó; amikor a helyzet komollyá vált, a férfi bármilyen nehézséget meg tudott oldani higgadt diplomatikusságával és persze négy nyelven beszélve. Szinte már szürreálisnak tűnt, hogy ilyen emberek dolgoztak alatta, az apja azonban mindig azt mondta, neki csak a pénzhez és az emberekhez kell értenie. Vagy igaza volt, vagy ezért ült most rácsok mögött a férfi.
    Mindenesetre Namjoon most is frissen és energiával tele lépkedett mögötte a konyhába, már korán reggel munkához öltözve, öltönyben, de rosszul beállított nyakkendővel, elegánsra fésült hajjal, kissé ferde kerek szemüvegben.

   – Kávét? – kérdezte Jungkook a saját bögréjét mosogatva.
   – Nem, köszönöm. Tízre lent kell lenned, mert a lobbi kávézójánál találkozol az új cégigazgatóval, de előtte még jó lenne, hogyha benéznél a konyhára is, mert a séf összeveszett Seokjinnel valami apróságon, és most azzal fenyegetőzik, hogy felmond, le kell ellenőrizni az ülésrendet a partihoz, van néhány ember, akiről nem vagyok biztos, hogy nem fogják egymás haját tépni. Rendeltem még pár biztonságit mára, mert a Kpop együttes egy kicsit népszerűbb, mint gondoltam, és elkezdtek tinilányok csavarogni a főbejáratnál. Vagyis, néhány megpróbált átmászni a falon is, de őket már kidobtuk egy kis fenyegetés után.

   Jungkook unottan sóhajtott egyet. Korán volt még ehhez.

   – Oké. Seokjinnak mondd meg, hogy ne menjen a konyhára, és ne szóljon bele a munkába, nem is értem a helyzetet, maradjon a rendelőben. Pszichológus, nem gasztronómiai szakértő. Az ülésrendet kérem most, odafelé elolvasom, csak előbb átöltözöm. Mi volt még? Ja igen, mondd meg a biztonságiaknak, hogy ne hívjanak rendőröket a tinilányokra, hanem helyezzenek ki kordonokat és az együttest a házak felöl, hátulról engedjék be, ne a főbejáraton.

    Annyi biztos volt, hogy ma is egy hosszú napnak néztek elébe.

     Jungkook frissen átöltözve mászott be Namjoon mellé a fekete terepjáróba, hogy levezessenek a hotelig. A Jeon-Ju egy hatalmas birodalmat jelentett Jeju szigetén belül, gyakorlatilag a legnagyobb befogadóképességgel rendelkező szálloda volt a szigeten, amely önmagában egy teljes kis városnak is megfelelt. Nem csak bérelhető szobákat kínáltak, hanem házakat is a hotel mentén, ezek egyikében lakott Jungkook. Hosszútávon is éltek ezekben emberek, néhányan folyamatosan bérelték az ingatlanokat, azonban csak vakációzni jártak le ide néhány havonta. Éppen ezért, nem is volt meglepő, hogy Jungkook háza mellett egy kisteherautó parkolt le.
   – Kivették a lakást? – kérdezte Namjoont, figyelve a költöztetőket, akik máris munkába lendültek, és egy íróasztalt emeltek le a tárolótérből.
    – Nem tudom Jungkook, nézd meg a főkönyvet, én ilyesmivel nem foglalkozom – morogta a férfi, ahogy próbálta kikerülni a költöztetőket, de ezt csak a friss füvön tudta megtenni. A kertészek egészen biztosan Jungkookot fogják utálni emiatt, és nem a másik férfit.

   Az ügyvezető igazgató nem akart szomszédokat, ha őszinte szeretett volna lenni. A hátsó kerteket csak egy vékony kerítés választotta el egymástól, amit nem az ő 180 centijéhez terveztek, így akármikor átláthatott a másik lakásba és persze a kert nagy részét is belátta. Mégis hogy kellene így reggelente nyugodtan iszogatnia a kávéját? Ő választotta azonban ezt a házat magának, hát meg is érdemelte azt, minden kényelmetlenségével együtt, és ha belegondolt, néhány éve még egy kávézó felett élte a mindennapjait, annak minden zajával és pörkölt kávé illatával együtt, ami huzamosabb idő után igen fullasztó tud lenni. Most már azonban ez is csak egy kellemes emlékként élt benne. És talán egy szomszédot is el tud viselni majd.

   Az ülésrend katasztrofális volt, mire a hotel hátsó bejáratához értek, már enyhe fejfájással küszködött. A lapon remegő kézzel írott nevek sokasága foglalta magának a helyet, hátránya annak, hogyha az ember még a kocsijában is csak dolgozik. Persze az ő hibája volt eleve, hogy az egyik műszakvezetőre bízta a feladatot, aki nem láthatott be a felső 0,1% belső életébe. Jungkook azt válaszolta volna, ha valaki megkérdezi, hogy nem is olyan nehéz az. Mindenki utált mindenkit, csak néhány ember sikeresen megtűrte a másikat üzleti okokból vagy családi összeköttetések miatt. Persze ezt külső szemmel nehéz lehetett megállapítani.

   Ahogy beléptek az épületbe, rögtön hozzájuk csapódott a hotel menedzsere, bejelentve, hogy a cégigazgató már várja Jungkookot, aki közben még mindig a papírjába bújva lépkedett. Minden meghajoló alkalmazottra odafigyelt fél szemmel, és egy bólintással, mosolyogva fogadta a köszönéseket, ahogy a menedzser elvezette őt és Namjoont az asztalukhoz.
   A háttal ülő cégigazgató szolid szőkére festett haja már most jó benyomást tett Jungkookra, azonban amikor a férfi hátranézett, és meglátva őket felállt, egy pillanatra kihagyott a szívverése. A tekintete ismerős szempárba fúródott még a szürke kontaktlencse alatt is, és ezernyi emlékkép suhant át a fejében. Az elmúlt évek alatt annyira vágyott személy itt állt előtte, az első és egyetlen szerelme, aki két éven át élete minden pillanatát meghatározta, és aki után azóta is úgy sóvárgott, mint sivatagi bolyongó egy korty víz után.
   – Jungkook, bemutatom az új cégigazgató.
A férfi felé nyújtotta a kezét, és mosolyogva megszólalt.
    – Park Jimin. Örülök, hogy megismerhetem. Remélem, sikeresen tudunk majd együtt dolgozni.

Megjegyzések:

* Nem, nem hagytam félbe az Idolt, csak szeretnék valami változatosságot az írásban, így mindig azt írom majd, amihez éppen kedvem lesz, talán így haladok is :)

* Persze ez csak a prológus, de sokat megtudunk már most abból, hogy mi történt, azonban remélem nem annyit, hogy ne legyetek kíváncsiak arra a bizonyos két évre ^^

* Ahogy látjátok, ez egy első kötet, de ugyanebben a Wattpad könyvben kap majd helyet a második is. Az elsőben persze arról a két évről lesz szó, a másodikban, aminek a kis alcímét lehet találgatni, pedig az időben a prológus utáni események lesznek.

Összességében: visszatértem!!!, remélem szeretni fogjátok ezt a történetet, mert szerintem gyönyörű maga az alapsztori, amit később megismerhettek majd, és hát remélem, hogy meg is tudom olyan szépre írni, mint szeretném, az én fejemben csak egy két-részlet homályos még, de gyakorlatilag ez egy befejezett cselekmény alapján íródik, amit vagy két éve tervezgetek, vannak szegények, akik azóta várják is, remélem örülni fognak, ha látják, hogy elkezdődött. És hát végre Jikookkal írhatok! Habár minden párost az alapján válogatok meg, hogy kihez illene a történetem szerepköre, nekem mégis csak ők a kedvenceim, még ha ezt nem is tudtátok szerintem, főleg mert nem nagyon írtam velük. Szóval a kedvenc párosom miatt egy kis plusz is fűz ehhez a történethez.

A borítóval szenvedtem vagy két órát, de nem akar normálisan kinézni és a Wattpad még ront is a minőségen, pedig egy csomó féle-fajta verziót készítettem :( Majd kitalálok valamit, hogy normálisan nézzen ki, lehet teljesen más kép lesz :')

Akik pedig most olvasnak, azok hónap végéig (2021. október 30-a éjfél) jelentkezhetnek nyereményjátékra kommentben, mert még nyáron megjelent egy antológia benne egy novellámmal, és kértem egy plusz kötetet ilyen célra. (YEY) A címe Gyermektelenül, és ahogy kitalálhatjátok, azt szeretné egy kicsit jobban elfogadtatni, hogy nem mindenki szeretne gyermeket vállalni. Számomra nagyon fontos az, hogy mindenki maga dönthessen az életéről és általánosságban az elfogadás nemi, faji, stb hovatartozás alapján, úgyhogy örültem, hogy egy elfogadást népszerűsítő kötetbe írhattam (ha már a szakdolgozatom témáját illetően visszafogtam magam a sikeres mesteres felvételi érdekében :D). Éppen a témája miatt elsősorban nem a kistini olvasóimnak ajánlanám, de ha valaki csak szeretne egy plusz könyvet, egye fene, nem ellenőrzök személyiket és persze a kötet nem a gyerekek ellen van, csupán egy életszemléletet mutat be több történeten keresztül. Én személy szerint a saját novellámat mint művészeti alkotást nem szeretem benne, alapvetően nem írok jól rövidebb történeteket, de talán elgondolkodtató, ez lehet egy piros pont. És aki Ally D nevét szeretné látni egy könyvben, (sajnos?) nem fogja, mert a valódi nevemen publikáltam :)

Szép hetet nektek!

~ Ally D