Say§

Nem nagyon akartam itt aludni, de hát nem volt más választásom. Muszáj volt... Na, de megoldottam. Reggel, amikor felkeltem elmentem fürdeni és el is készültem teljesen addigra, amire végre Cameron is pislogatni kezdett.

- Jó, hogy felkeltél Alvóborzom! - ütögetem meg a hátát Camnek és kuncogok egyet.

- Ez most, hogy értsem? - ráncolja a homlokát. - Büdös voltam?

-Hát, ami azt illeti - húzom szét viccesen a számat. - Dehogyis nem voltál büdi, csak ez lett a reggeli beceneved - vicsorgok.

- Ömm... oké - néz hülyének. - Szóval hogy-hogy már fel vagy öltözve? - vonja föl a szemöldökét.

- Mert megyek a suliba - mutatok az ajtó felé.

- De hiszen arról volt szó, hogy reggel lesz egy dugás nem? - biggyeszti le a száját.

- Majd a suliban - kacsintok. - Keress fel.

- Mi? Komolyan? - kerekedik ki a szeme.

- Aha - kuncogok.

- Oké, huh, de jó - ünnepli magában a remek hírt, ami szerintem annyira nem is volt durva.

- Akkor, majd ott találkozunk - intek neki.

- Biztos nem maradsz? - sóhajt, és kiskutyaszemeivel könyörgök, hogy maradjak.

- Jaj, Cam tudod, hogy nem tudok ellenállni a gyönyörű barna szemecskéidnek - csócsálom meg kezemmel a pofiját. - De nem - röhögök.

- Ne már - nyöszörög. - Bunkó vagy...

- Miért? - hökkenek meg.

- Mert sosem vársz meg, pedig én veled szeretnék suliba menni - forgatja szomorúan a szemét.

- Na, jó, de akkor ne hozz kocsit, majd én elviszlek!

- Rendben van - mosolyog diadalittasan Cameron.

A szülei már nem voltak itthon, amikor lementünk az emeletről, pedig bírom az anyukáját :D olyan jó fej, nem úgy, mint Cameron. Na, jó most már el bírom viselni a fejét, de régebben tudjátok, hogy nagyon pöröltem rá.

- Mit kérsz enni? - néz rám hátra Cameron, miután kinyitott egy szekrénykét.

- Nem tudom, bármit - rántom meg a vállamat. - Nekem a reggelim max egy csomag gumicukor szokott lenni, vagy egy doboz fagyi - nevetem el magam kínosan.

Nem voltam arra büszke, hogy egy szendvicset nem tudok magamnak megcsinálni. Vagyis ez nem teljesen igaz, mert meg tudnám csinálni csak nem annyira szokott kedvem lenni hozzá.

- Szoktál főzni? - kérdezi Cameron felvont szemöldökkel.

- Dehogyis - nevetek. - Én? - mutatok magamra.

- Ooh - bólogat. - Egy rossz pont.

- Mi az, hogy egy rossz pont? - ráncolom a homlokom.

- Pontozlak, hogy mennyire vagy jó nő - rántja meg a vállát és röhög egyet. - Eddig nem állsz túl jól.

- Igazán? Akkor legközelebb már az ágyban sem leszek jó, akkor szóljál majd az ilyen hülyeségeidért! - háborodok fel.

- Jó, jó nem szóltam Say - jön oda hozzám és elhallgattat egy csókkal.

- Most ne csókolgass Cameron, ha ilyeneket mondasz! - tolom el magamtól.

- Bocsi - biggyeszti le a száját. - Sajnálom Édes - ad ki bőgős hangot.

- Jó mindegy - horkanok fel.

Annyira idegesítő tud lenni, hogy az elmondani nem lehet...

De, amikor azt mondja, hogy "Édes" olyan érzésből mondja *-* Az nagyon cuki, olyankor meglágyul egy szemhunyásnyit a szívem.

- Akkor mit ennél? - kérdezi újra Cameron.

- Amit te - vágom rá.

- Oké, tessék - adja a kezembe a meleg muffint, amit most vett ki a sütőből.

- Anya csinálta reggel, de még meleg - mosolyog.

- Köszi - húzom én is mosolyra a számat.

***

Épp jöttem ki az osztályból, amikor hátulról visszahúzta a karomat Cameron és egy pördülés után meg is álltam előtte.

- Miért nem ülsz mellém Say? - kérdezi, mivel direkt a másik oldalon foglaltam helyet a tanteremben.

- Mert idegesítettél a folytonos pofázásoddal - mondom érzelemmentesen. - Én tudod figyelni is akarok!

- Héj!!! - nyafog. - Nem is szoktam beszélni hozzád...

- Akkor vagy a falnak beszélsz vagy nem tudom, de idegesített. Ennyi - rántom meg a vállam.

- Ahhjjj, jó akkor ülj vissza kérlek, nem fogok többet beszélni. Ígérem. - könyörög.

- Jó... - mondom halkan.

- És mikor ejtjük meg azt a sulis dugás témát Say? - mozgatja a szemöldökét Cam.

- Háát - mosolyodok el. - Ma biztos nem, de majd holnap - kacsintok.

- Miért? - nyög egy keserveset.

- Mert, ma majd nálatok - krákogok. - Na, szia - intek.

- Ömm... oké - int. - Szia Édes.

***

Ahogy hazaértem, már láttam is, hogy Cameron írt. Nem érti meg, hogy nekem nincs mindig időm dugni... Jó oké, hogy arra mindig kell idő, de nem tetethetem át a balett órákat.

Elmentem balettre, de bár ne tettem volna. Ms.Rose nem volt bent, hanem az a görény szőke liba tartotta az edzést. Red sem volt ott, hát szép mondhatom... Csak a libák meg én. Egyből rám is szálltak, de gondoltam, hogy ez lesz.

Amilyen gyorsan csak tudtam elhordtam magam onnan, nem is velük edzettem, hanem egy külön táncteremben. Nem bírom ki annak a csajnak a magyarázását. 

Beszálltam a kocsimba és rágyújtottam. Nagyon kellett már a cigi. Nem tudom miért, de nagyon kívántam. Amúgy nem nagyon szoktam, de tényleg. Csak ritkán.

Felhívtam Cameront.

- Szia, mikor akarsz ma találkozni? - kérdezem hadarva.

- Ma nem jó Say, mégsem. Nate kérte, hogy segítsek neki, úgyhogy ez ma nem fog összejönni.

- Nem én akartam annyira - sértődök meg.

Komolyan ő akarta annyira, erre meg még ő is mondja le a dolgot. Felháborító!

- Bocsi, komolyan. Majd holnap beszélünk szia - köszön el.

- Csá - rakom le.