[Név] - a neved/karaktered neve

☂☂☂☂☂☂☂☂

Aggódtál Luther jólétéért, de miután megvizsgáltad a sérüléseit kissé megnyugodhattál. Bár az őt ért ütések nem voltak gyengék, semmilyen komolyabb baja nem esett, néhány zúzódáson kívül. Ez volt az oka annak, hogy végül úgy döntöttél, nem szorult gyógyításra, ilyen jelentéktelen sérülések nem okozhattak neki túl nagy gondot. Na meg, a férfi úgy nézett ki, mint aki kifejezetten akarta a fájdalmat, és noha ez egy kicsit sem tetszett neked, mivel komolyabb bajról nem volt szó, ezért tiszteletben tartottad testvéred akaratát. És az sem ártott, ha szembenéz a saját döntései okozta következményekkel. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem segítettél Vanyának hidegborogatással kezelni a zúzódásait.

- Szerinted miért csinálta? – kérdezte Vanya, a hosszúra nyúló csendben. Tekinteted elszakítottad a férfiről, akire éppen egy hidegvízzel áztatott rongyot tettél, és a nővéredre pillantottál. Vanya kezében is volt egy rongy, és aggódva nézett rád az ajtóból, ahol éppen állt.

- Csak tippelni tudok – felelted, és ismét Lutherre pillantottál. A férfi még mindig eszméletlen volt, és így látva szinte nyugodtnak tűnt. Persze tudtad, hogy valószínűleg nagy vihar tombolhatott éppen benne, különben nem verette volna meg magát. – Talán Allisonnak van valami köze hozzá.

- Allison egy másik testvérünk? – tette fel a következő kérdést Vanya, miközben közelebb lépett. Te csak egy aprót bólintottál, de nem feleltél hangosan. – Kettejük között...

- Azt hiszem, mondhatni, hogy csak plátói a dolog – motyogtad, még te magad sem voltál biztos benne, hogy két testvéred milyen kapcsolatban is volt egymással. Nyilvánvaló volt kettejük között a vonzalom, de soha nem láttad őket úgy viselkedni, mint akik ténylegesen együtt lennének. – Tudod, Allisonnak volt már egy férje, és még egy lánya is.

- Volt? – A kérdésre megfeszültél. Valójában te soha nem találkoztál egyikükkel sem, de a válás alatt néha beszéltél Allisonnal. A te társaságodat kereste, mint nővére, és tudtad, mennyire rosszul érintette, hogy el kellett válnia a lányától. Mire észbe kaptál a te számodra is kényes témává vált az egész, leginkább csak azért, mert láttad Allisont az életének azon időszakában.

- Allison tett valamit, amit természetesen azóta végtelenül megbánt, de ez az egy kis baklövés a kapcsolatába és a lányába került – mondtad végül. – Mindenesetre, nagyon szereti Claire-t.

- És Luther, hogy bírta a dolgot? – érdeklődött tovább Vanya. Tudtad, hogy mivel amnéziás ezért türelmesnek kell lenned vele, és elmagyarázni mindent, de őszintén szólva voltak olyan dolgok, amiket úgy éreztél, nem volt jogod elmondani, vagy egyszerűen csak nem tudtad rájuk a választ. Mint erre a kérdésre sem. Akkorra már te is elhagytad az Akadémiát, Luther a Holdra ment, és a testvéreid ritkán vették fel a kapcsolatot veled. Nem tudtál róluk mindent, és az újraegyesülésetek után túl nagy volt a káosz, hogy megérdeklődd a velük történteket.

- Őszintén szólva nem tudom – motyogtad. Vanya ezután elhallgatott, és néhány percig ismét csend ült köztetek. Aztán a nő ismét megszólalt.

- És te és Ötös? – A kérdés hirtelen jött, és mivel ez elég nagy témaváltás volt, ezért egy pillanatig azt sem tudtad, mit felelhetnél rá.

- Mi van velünk? – kérdeztél hát vissza. Természetesen értetted a kérdést, de reménykedtél benne, hogy csak rosszul. Nem azért, mert nem mondtad volna el szívesen Vanyának, egyszerűen csak azért, mert még te magad sem voltál biztos benne, hogy tudtad a választ.

- Ti ketten elég közelinek tűntök – mondta óvatosan testvéred, láthatóan nem volt benne biztos, hogyan tegye fel az őt érdeklő kérdést, hogy azzal ne legyen túlságosan tolakodó. – Nem tudom, milyen volt Luther és Allison, de az elmondásod alapján, hasonlóak lehettek, mint Ötös és te.

- Ilyen feltűnő volna? – kérdezted mosolyogva, mire Vanya úgy tűnt zavarba jött, és megpróbált valamit mondani, de csak értelmetlen mondatkezdemények sikerültek. Erre kissé felnevettél. – Valójában nem vagyok benne biztos. Ötös és én mindig közel álltunk egymáshoz, de aztán ő elment én pedig maradtam. Elég hosszú idő telt el, és a gyerekkori ártatlan érzések elhalványultak.

- De biztos vagy benne? – Ez a kérdés teljesen ártatlan volt, mégis arra késztetett, hogy úgy érezd, szörnyű hazugság hagyta el a szádat az imént. Nem voltál benne biztos, sőt valójában épp az ellenkezője. Ötös visszatért, és noha már nem volt gyerek, ettől függetlenül semmit sem változott. Ismét elválaszthatatlanná válni vele könnyebb volt, mint levegőt venni, és mire észbekaptál a kapcsolatotok ott folytatódott, ahol abbamaradt.

- Oké, kevesebb mint egy napja találkoztál velünk, és már jobban látod, mi folyik köztünk, mint mi magunk – sóhajtottál fel megadóan, mire Vanya elmosolyodott, és a fejét ingatta.

- Tudja? – kérdezte, te pedig megvontad a vállad.

- Én tudom, szóval azt hiszem, neki sem lehetett olyan nehéz rájönni – felelted nyugodtan.

- Akkor miért nem mondjátok el egymásnak?

- Nos, nem mintha vérszerinti testvérek lennénk, vagy ilyesmi, de azért mégiscsak egy család vagyunk – kezdted. – Ez eléggé jó indok, hogy kissé kínos legyen a dolog.

- Akkor úgy döntöttetek, hogy soha nem tesztek semmit ezzel az egésszel? – tudakolta Vanya, a hangjából egyértelműen kiszűrődött, hogy ezt nem tartotta helyesnek. Te azonban ismét csak vállat vontál.

- Nem mondanám ezt – felelted elgondolkodva. – Csak, tudod a visszatérése óta folyamatosan történnek a dolgok, és még pislogni sincs ideje az embernek, nem ám alabamai családot alapítani.

- Igen, ez azt hiszem érthető – mondta a nő. Erre csendesen rámosolyogtál, ő pedig éppen így viszonozta a gesztust.

- Nos, szerintem itt lenne az ideje, hogy felébresszük kedves testvérkénket – mondtad néhány másodperces csend múlva, majd a még mindig eszméletlen Luther felé fordultál, és kissé megráztad. – Luther. Luther, ébresztő!

- Luther – szólongatta Vanya is.

- Allison – motyogta a férfi, majd kissé kinyitotta a szemeit, és rátok nézett. Erre bocsánatkérően elmosolyodtál, és a fejed ráztad.

- Csalódást kell okoznunk – mondta Vanya is hasonló arckifejezéssel, majd Luther felé nyújtotta a kezében tartott rongyot, amibe valószínűleg só volt csomagolva. – Tessék, az arcodra.

- Nos, én megyek, megnézem Ötöst, ti csak beszélgessetek szépen – mondtad, majd felállva az ajtó felé indultál.

- Hozzak egy párnát, vagy Aspirint? – kérdezte Vanya.

- Várj csak – szólt közbe Luther, míg te halkan becsuktad magad mögött az ajtót. – Miért vagy itt Vanya?

Ez volt az utolsó, amit hallottál mielőtt az ajtó teljesen becsukódott. Ezután lementél a lépcsőn, és Ötös után kutatva ki az épületből. A fiú az autónak dőlve állt, a mellkasa előtt keresztbe tett kezekkel, és unottan várta, hogy valaki végre kijöjjön. Amikor meghallotta a lépteidet, tekintete az üres téglafalról rád siklott. Az arcára kiülő unalom szinte azonnal eltűnt, és helyét várakozás vette át. Kissé felgyorsítottad a lépteidet, hogy hamarabb odaérj mellé majd, amikor megérkeztél, te is az autónak dőltél, és a téglafalra néztél, ami mögött az egyik szobában Luther és Vanya beszélgetett éppen.

- Szóval, mi a helyzet? – kérdezte a fiú, mire megvontad a vállad.

- Luther felébredt, én meg csodálatos nővér módjára egyedül hagytam őket, hogy szépen megbeszéljék a problémájukat – felelted, mire a fiú csak egyik szemöldökét felvonva nézett rád. Erre csak vigyorogva vállat vontál. – Mi van, tényleg ez történt.

- Vanya még csak nem is emlékszik a problémájukra – tudatta veled a fiú.

- Persze, de Luther igen. Szóval, ha csak az egyikük is emlékszik, még mindig meg tudják beszélni.

- És szerinted meg is fogják? – kérdezte, mire csak megvontad a vállad.

- Szerinted Luther tényleg képes lenne úgy tenni, mintha semmi sem történt volna? – kérdeztél vissza.

- Nem tudom [Név], ki tudja mennyit változott – mondta a fiú, míg te csak csendesen a falat bámultad. Mindketten értettétek, hogy noha Luther ténylegesen megváltozott kissé, ettől függetlenül nem szűnt meg önmagának lenni. Csúnya dolgot követett el a jövőben, és ezt ő maga is tudta. – Mégis mennyi időt szándékoztál nekik problémamegoldásra hagyni? Nincs sok időnk.

- Ötös, az ilyeneket nem lehet siettetni – ráztad a fejed helytelenítően, mire a fiú csak felsóhajtott, de nem panaszkodott tovább. Erre kissé elvigyorodtál, és szórakozottan nézted, az arcára kiülő egyértelmű türelmetlenséget. – Ahhoz képest, hogy már egy vénember vagy, eléggé türelmetlen vagy.

- Igen [Név], a világvége majd biztos megvárja, ameddig megoldjuk minden családi problémánkat – forgatta a szemeit, mire te csak felkuncogtál, és bólogattál.

- A világvége most megtanul várni – közölted vele, mire ő csak fáradtan nézett rád, de nem mondott semmit. Nem azért, mert egyetértett veled, legalábbis ezt gyanítottad. Sokkal inkább azért, mert tudta, hogy úgysem adnád ilyen könnyen magad, és tudta, hogy a veled való vitázás sokkal többe került, mint amennyit megért.

Ezt a beszélgetést azonban végül megsem a fiú beletörődése törte meg, hanem az épület felől jövő hirtelen durranás. Ötös és te azonnal arra kaptátok a fejetek, így az üres téglafalon megpillanthattatok egy lyukat, ami mögött Luther feje bukkant fel.

- Azt hiszem nem ment túl jól a problémamegoldás – közölte veled Ötös, ahogy Lutherről rád nézett.

- Azért remélem csak a falat törte be, és Vanya fejét nem – mondtad, bár egyértelműen hallani lehetett a hangodban, hogy csak vicceltél. Ha Vanya veszélyben érezte volna magát, akkor inkább Luther miatt kellett volna aggódnotok.

Néhány perc múlva Vanya végül kilépett az épületből, és Ötös azonnal ellökte magát a kocsitól, hogy a nő elé siessen. Te nem mozdultál, innen is jól hallottad őket.

- Ez láthatóan jól ment – kiáltotta a fiú, hangjában tömény szarkazmussal. – Indulhatunk?

- Visszamegyek a farmra – felelte Vanya, aki rá sem nézve Ötösre elsietett mellette.

- Hé, arról szó sem lehet Vanya, ne feledd, össze kell tartanunk – sietett utána a fiú. Te csak csendesen nézted, ahogy a kocsi elé érnek, majd Vanya megfordulva Ötösre néz.

- Hogy ne pusztítsam el megint a világot? – kérdezte, mire Ötös rád pillantott, majd fejét az épület felé fordítva Luther általános irányába mormogott valamit arról, hogy a férfi egy idióta.

- Szóval elmondta – motyogtad te is, és ellépve a kocsitól Vanyára néztél. – Azt hiszem, hogy talán mégsem kellett volna csodálatos nővért játszanom.

- Nem is akartátok elmondani?! – kérdezte, ahogy kinyitotta a kocsi ajtaját, és dühösen rátok nézett.

- Nem, őszintén szólva nem, oké? – felelte Ötös, míg te csak bocsánatkérőn néztél a nőre. – De amúgy csodálod? Amikor bedühödsz jön a tűzijáték.

- Remek – morogta Vanya. – Van másik családi titok is, amit elhallgattatok?

- Nem is egy Vanya, de sajnos most luxus lenne megosztani azzal, aki... - kezdte a fiú, miközben Vanya beszállt a kocsiba, bevágta az ajtót, és bedugta a kulcsot. Ötös elhallgatott, nyilván megpróbálta lenyugtatni magát, majd kelletlenül bekopogott az ablakon. Vanya lehúzta az üveget, de nem nézett rátok, úgy várta, hogy Ötös folytassa. Te úgy döntöttél, hogy most inkább nem szólsz közbe, sejtetted, hogy Vanya éppen rád is eléggé mérges volt. – A végítélet órája ketyeg. Csak mondd, hogy jössz, ha szükség lesz rád.

- Nem segíthetek Ötös – mondta a nő, te pedig csalódottan néztél rá. – Azt sem tudom, hogy ki vagyok.

- A testvérünk vagy – felelte Ötös. – Valamint az Esernyő Akadémia tagja. Tetszik vagy sem, de ez vagy te.

- Ez voltam én, oké? – közölte veletek Vanya. – Itt más ember leszek.

- Vanya – szóltál végül, mire a nő rád nézett. – Bármit is gondolsz, hogy milyen leszel, attól még a testvérünk maradsz. Nincs köztünk vérségi kapcsolat, de együtt nőttünk fel. Csak kérlek, emlékezz erre, amikor majd kell.

- Sajnálom [Név] – Azzal beindította a kocsit, és elhajtott, maga mögött hagyva titeket. Csendesen néztél utána, majd Ötösre pillantottál, aki halkan felsóhajtott, és fejét az épület felé fordította, amiből a nő az imént viharzott ki. Tekintetét követve megpillantottad Luthert, aki a lyukon bámult ki, és mikor észrevette, hogy mindketten őt nézitek, bemutatott nektek.

- Hát ez fáj – közölted, mire Ötös feléd fordult, és zsebre tette a kezeit.

- Vissza kellene csinálni az örökbefogadást – morogta, és megfordulva elindult. Te még egy utolsó pillantást vetettél Lutherre, aki addigra már letette a kezét, de még mindig titeket nézett, majd a fiú után indultál.

- Ez is fáj ám – jelentetted ki, de Ötös nyilván érezte, hogy csak a hangulatot igyekeztél oldani, mert válaszolt.

- A kijelentésemen nem változtatnék – mondta, majd fejét feléd fordítva a szemeidbe nézett. Nem mondott többet, de megértetted a néma üzenetet, és magadban egyetértettél. A kapcsolatotoknak is meglehetősen jót tett volna, ha nem fogadott volna örökbe ugyanaz az ember.

- Vigyázz, még félreértem – mondtad nevetve, mire a fiú csak a fejét ingatta, de ajkain apró mosoly ült.

☂☂☂☂☂☂☂☂

- Csak úgy elengedtétek Vanyát? – kérdezte Diego, miután Elliot lakásába érve Ötös és te elmagyaráztátok, hogy mi történt, amíg távol voltatok. A férfi a kanapén feküdt, mellette Lilával. Te az egyik közeli fotelban ücsörögtél, és csendesen iszogattad a forrócsokit, amit Elliottal csináltattál, és ami meglehetősen finomra sikeredett. Ötös eközben fel-alá mászkált, mint egy ketrecbe zárt tigris.

- Hát, volt mit megemésztenie – felelte Ötös, míg te egyetértően bólogattál. Elég sok dolog történt ma vele. – De segíteni fog. Egész biztos.

- Mi van azokkal, akik keresik? – tette fel a következő kérdését Diego.

- Azzal a három pszichopatával? – kérdeztél vissza, mire a férfi helyeslően bólogatott.

- Igen, honnan tudjátok, hogy nem keresik tovább?

- Nem tudom – válaszolta teljesen nyugodtan a fiú.

- Én azt sem tudom, hogy eleve miért nem hagynak már minket békén – tudattad velük lazán.

- És tudjátok, ki küldte őket? – szólt bele a beszélgetésbe most Lila is.

- Ó, van egy erős tippem – közölte a fiú.

- Várj, azt hiszem nekem is – mondtad, de egyikőjük sem lepődött ezen meg annyira, mint te magad. Végül is, a pontok összekötése nem volt akkora teljesítmény. Valószínűnek tartottad, hogy az küldte őket, aki Hazelt és Cha-Chát is.

- De, most az a cél, hogy megtaláljuk apát, és válaszokat kapjunk – folytatta Ötös, miután felvette az Elliot által hozott kávésbögrék egyikét. – Mert minden más ezen múlik.

- Csak, hogy leszögezzük, én egyszer már megtaláltam – kezdte Diego, de Ötöst nem nyűgözte le különösebben. A fiú kényelmesen helyet foglalt melletted a fotelban. A bútor nem volt különösebben kicsi, így ti ketten kényelmesen elfértetek egymás mellett.

- És hagytad megszökni, mielőtt el tudtál volna beszélgetni vele – mondta a fiú.

- Elég csúnyán legyőzött, szóval az, hogy megtaláltad erősen felesleges volt – bólogattál te is, mire Diego csúnyán nézett rád.

- Leszúrt engem – közölte az egyértelműt.

- Meglep, hogy idáig várt vele, mind gondoltunk már rá – felelte erre Ötös, mire Lila és te felnevettetek.

- Amúgy is, te vagy a késes srác, igazán kínos lehet, hogy ilyen könnyen leszúrt a saját apád – értettél egyet, mire Lila csak még jobban szórakozott, majd felétek emelte a kezét, ötöst várva.

- Jó volt – mondta. Ötös a kezére nézett, majd úgy folytatta, mintha nem is látta volna. Te persze adtál volna a nőnek egy ötöst, de lusta voltál felkelni a fotelből, ezért ezúttal te is lógni hagytad.

- Még jó, hogy én tudom, hol lesz ma este – mondta a fiú, mire Lila kelletlenül letette a kezét. A fiú Diego felé hajolt, és kitárva a kezét a férfinek nyújtotta az abban tartott papírdarabot. Diego elvette tőle, és olvasni kezdte.

- Ez honnan van? – kérdezte.

- Az irodájában találtuk – felelted, míg Ötös vigyorogva bólintott.

- Tudod, amíg szurkálódott veled – egészítette ki szavaidat.

- Aha – felelte Diego, aki egyértelműen nem tartotta annyira viccesnek az esetet, mint ti. – „Hoyt Hillenkoetter és a dallasi mexikói főkonzulátus szeretettel meghívja önt egy gálára."

- Ho-ho-ho, várjunk – szólt közbe Elliot. – Hoyt Hillenkoetter? Komolyan mondod?

- Csak nem ismered? – kérdezted.

- Menjünk el – mondta Lila, mire mind felé néztetek. – Lesz tengergyümölcsei torony.

- Hillenkoetter a Fenséges Tizenkettek egyike – folytatta Elliot, miután rájöttetek, hogy Lila semmi komolyat nem mondott.

- Az meg mi a tököm? – kérdezte Diego éppen azt, amire te magad is kíváncsi lettél volna.

- Mi? Egy titkos társaság – mondta Elliot, mintha nem hinné el, hogy nem tudtatok róluk, és elrohant az asztalához, hogy előkeressen onnan valamit. – Benne tudósok, katonák, a mély állam irányítói. Senki nem tudja, mit csinál.

- Mi, a kormány emberei? – kérdezett vissza Diego, miközben kissé felült.

- Árnyékkormányé – javította ki Elliot, még mindig a keresett tárgy után kutatva. – Kennedy az első elnök, aki megpróbálja leleplezni őket, de velük nem érdemes újat húzni. Megvan! Mutatom is.

Azzal végre visszasétált hozzátok, és a köztetek lévő dohányzóasztalra tett egy képet. Mind egyszerre hajoltatok az asztal fölé, hogy lássátok a képen lévőket, miközben Elliot tovább magyarázott.

- Igen, ez itt ő – mondta, és az említett emberre mutatott a képen. – Ő itt Hoyt.

- Oké, de ha a matek képességeim nem csalnak, akkor ez itt tizenegy ember – mondtad, ahogy Hoytról a maradék tíz férfira néztél.

- Azért, mert egyelőre csak tizenegyet azonosítottak – tudatta veletek Elliot.

- Ki a tizenkettedik? – tette fel a kérdést Diego, mire te és Ötös egyszerre néztetek fel rá. Diego egy pillanatig értetlenül nézett vissza rátok, de aztán látva sokat sejtető tekinteteket felismerés villant az arcán.

- Ha tippelned kellene, kit mondanál? – kérdezted, mire két testvéred csendesen ismét a képre nézett.

☂☂☂☂☂☂☂☂

A mexikói konzulátus épülete nem volt könnyen megközelíthető hely. Férfiak és nők özönlöttek be, akiket őrök engedtek át. Egyértelműen szigorúan őrizték a helyet, és ha nem volt meghívód, nem tudtál bejutni. Ötös, Diego, Lila és te határozottan nem szerepeltetek a meghívottak listáján, azonban az Ötös által talált meghívó segíthetett ezen a problémán. Csendesen guggoltál a fal mögött, testvéreid és Lila között, és arra vártál, hogy megfelelő alkalom nyíljon a tömegben való elvegyülésre. Mind alkalomhoz illő ruhát viseltetek, kivéve Ötöst, aki még most sem vette le az egyenruháját, így az elvegyülés nem kellett volna, hogy túl nehéz legyen.

Diego átlesett a falon, majd mikor úgy látta, hogy tiszta a terep, és éppen senki sem figyelt arra, átlendült azon. A következő Lila volt, majd te, és végül Ötös. Amikor mind átértetek, Diego megállt egy kocsi mögött, és ti hárman csendesen felsorakoztatok mögötte.

- Szóval, mi a terv? – kérdezte Lila. Ez a kérdés egyértelműen egy kissé túl későn merült fel, de nem panaszkodhattál. Elvégre, a kezdetleges tervetek eljuttatott idáig, így a többit most kellett kitalálnotok.

- Beszivárog, azonosít, eltávolít – felelte Diego. – Sima ügy.

- Mi a fenéről beszél? – fordult most felétek a nő, mire te csak elvigyorodtál.

- Bemegyünk apuciért, megkeressük, és ha megtaláltuk szépen elhagyjuk az objektumot – felelted vállat vonva.

- Én is ezt mondtam – közölte veletek Diego, mire fél szemöldököd felvonva néztél rá.

- Igen, épp ezt mondom én is – mondtad. A férfi egy ideig csak nézett rád, látszólag azon töprengett, hogy mit kéne erre mondania majd, amikor rájött, hogy ebből csak egy végtelen körforgás lehet, elfordult tőletek.

- Mindegy, kövessetek! – Azzal átsietett a másik kocsi mögé, míg Lila hátranézett rátok.

- Csak utánatok – mondta, ezzel gyanakvó pillantást váltva ki Ötösből. – Nem lehetek udvarias?

- Ne kamuzz nekem – mondta a fiú. – A féleszű tesónk talán beveszi a szövegedet, de én egy pillanatig sem bízom benned.

- Ó, milyen kis hitetlen vagy – felelte a nő, úgy tűnik a legkevésbé sem zavarta Ötös ellenségessége.

- Dugd fel a hitedet – mondta a fiú, mire a szemeidet forgattad.

- Oké, a bizalmatlankodásotok igazán ráér, nem? – kérdezted, mire csak csendben követték Diegot. Halkan felsóhajtottál, és aggódva néztél rájuk, miközben te is utánuk indultál. Ötös eleve nem volt egy túlságosan könnyen bizalmaskodó személy, ezért nem volt különös, ha valakiben nem bízott, de Lila reakciója aggasztott. A nő meg sem próbálta leplezni, mennyire nem izgatja az, hogy Ötös bízik-e benne vagy sem.

Ez pedig határozottan nagyon gyanús volt.

Végül azonban kénytelen voltál félretenni ezen aggodalmaid, és a többieket követve beléptél az épületbe. Ötös azonnal elvett egy pohár pezsgőt az egyik felszolgálótól, míg Diego és Lila könnyen beleolvadtak a tömegbe. Velük ellentétben Ötös és te gyerek alakban voltatok, így ti kissé jobban kilógtatok, úgy meg pláne, ha Ötös már kezdte is az alkoholizálást.

- Sehol sem látom apát – közölte veletek Diego, miközben Lila is elvett egy poharat, és belekortyolt abba. Te eközben igyekeztél megpillantani az apátok ismerős alakját, de mivel alacsonyabb voltál a többi embernél, ez nehezen ment.

- Mindegy, keresd a Fenséges Tizenketteket – mondta Ötös lazán, mintha igazán nem számított volna, hogy megtaláljátok-e az apátokat, vagy sem. – [Név] és én megyünk az emeletre.

- Szuper, ott talán kevesebben vannak – motyogtad, míg Diego már fordult is, hogy keresse a Fenséges Tizenketteket.

- Diego – szólt utána Ötös, így a férfi azonnal felé fordult. – Ne csinálj túl nagy hülyeséget.

- Igen, ha lehet ezúttal ne szúrasd le magad – vigyorodtál el, mire a férfi csak a szemeit forgatta, és Lila halkan felkuncogott. Aztán Ötös és te elindultatok az emeletre megtalálni az apátokat. Odafent senki sem volt a folyosón, így egyértelmű lett számodra, hogy a gála csak az alsó szintre korlátozódik. Ahogy arra is azonnal rájöttél, hogy ebben az esetben a felső emelet lehet a legtökéletesebb szintér a Tizenketteknek egy kis találkához. – Okos ötlet volt.

- Az, hogy itt keressük őket, vagy az, hogy Diegot lent hagytuk? – kérdezett vissza a fiú, noha biztosan tudtad, hogy tökéletesen tisztában volt a válasszal. Ennek ellenére beléptél utána egy üres szobába, és válaszoltál neki.

- Mind a kettő, nyilvánvalóan. – Ötös elmosolyodott, ahogy az ajtófélfa mögé bújva kukucskált ki a folyosóra, arra várva, hogy megérkezzenek a keresett személyek. Mellé állva követted a példáját. Arra számítottál, hogy sokat vártok majd, de meglepetésedre pillanatokkal később megjelent egy csoport férfi, akik beléptek egy közeli szobába. Tekinteted a folyosóról Ötösre irányítottad. – Mehetünk?

- Mehetünk – bólintott, és kilépve a szobából elindult afelé, amiben a férfiak tűntek el. Te teljesen feltűnésmentesen követted, úgy viselkedtetek, mintha lenne keresnivalótok ezen a szinten, és egyáltalán nem tettetek volna semmi rosszat.

Ötös egy pillanatra megállt, és te azonnal megértetted, hogy miért. Elmosolyodtál, és a vállára ejtetted a kezed, így a fiú rád nézett.

- Itt vagyok – mondtad. Csupán kettő szó volt, de érezted, hogy hatásukra a fiú feszült izmai elernyednek. Ötös tudta, hogy számíthat rád, és ez mind a kettőtöket megnyugtatott. A fiú aprót bólintott, majd a következő pillanatban a folyósó látványát egy szűk és sötét gardrób váltotta fel. A hirtelen helyzetváltás nem lepett meg, az viszont annál inkább, hogy erre a kis helyre kerültetek, ahol éppen elfértetek még egymás mellett, de azt is csak azért, mert egyikőtök sem volt a valódi korának megfelelő testben.

Szád panaszra nyílt, ahogy Ötös felé fordultál, de mielőtt egy szót is szólhattál volna, egy ismeretlen férfihang szakított félbe. Ötös és te egyszerre fordultatok meg, és a gardróbajtó rácsain keresztül a szobába néztetek, ahol az előbb látott csoport tartózkodott éppen.

- Az elnök tovább érdeklődik Rosewell és a többi becsapódási hely iránt, uraim – mondta a férfi. – És, mint tudják, nem ütheti bele az orrát a dolgunkba. Meggyőződtem róla, hogy valóban balra fordulnak az Elm Streeten, az embereink ott lesznek.

- Uraim, a tervük időzítése nem a legjobb – szólalt meg egy újabb hang. Ez azonban már ismerős volt, és tekinteteddel a beszélőt keresve, feszülten vártad, hogy megpillantsd az ismerős arcot. Azonban a férfi háttal állt a szekrénynek, így nem láthattátok, hogy valóban ő volt-e az, még akkor sem, amikor biztosak voltatok benne, hogy az apátok hangját hallottátok.

- Gyerekjáték lesz – szólt egy harmadik hang, de te egyetlen pillanatra sem néztél el a férfi hátáról, aki mintha megérezte volna a tekintetedet, hirtelen a gardrób felé fordult. Ahogy megláttad az arcát a feszültséged soha nem látott szintre ért.

- Apa – súgta Ötös, aki éppen olyan feszülten állt melletted, mint amilyen te magad is voltál. Az apátok ekkor a kandallóhoz lépett, és elvett onnan egy piszkavasat, majd a rejtekhelyetek felé indult. Elé érve megállt, és ti hárman egy pillanatig meg sem mozdultatok. Ötös és te őt néztétek, míg ő a gardrób ajtaját.

Aztán a férfi keze megmozdult, és mire észbekaptál a gardrób helyét ismét a folyosó vette át. Még alig tértél magadhoz az előbb átéltekből, amikor meghallottad magad mellett Ötös hangját, és reflexszerűen fordultál arra, amerre ő is nézett. Előttetek egy fehérbe öltözött férfi állt, te pedig azonnal felismerted a három pszichopata egyikeként.

Mire feleszmélhettél a férfi megragadta Ötöst, és a falhoz vágta. Amikor a fiú eltűnt a kezeiből, te egy jól irányzott mozdulattal kirúgtad az egyik lábát, amitől a férfi megtántorodott, és a mögötte felbukkanó Ötös könnyedén a hátára ugrott. A fiú megragadta a férfi nyakát, és megpróbálta kitörni azt, de úgy tűnt, hogy az ellenfele elég erős volt, mert egyszerűen semmit sem ért el vele. A férfi hátra nyúlt, és megragadva Ötöst a földre vágta.

Erre azonnal lendítetted a lábad, és egyenesen a férfi arcába rúgtál, így Ötös ki tudott mozdulni alóla, és megragadva téged távolabbra ugrott a térben. A férfi hamar összeszedte magát, és felétek indult. Ötös ismét megpróbálta használni a képességét, de semmi sem történt. Ez határozottan megijesztett, de nem most kerültél életedben először szembe egy nálad jóval nagyobb és erősebb ellenféllel, így az aggodalmad ellenére is képes voltál tiszta fejjel gondolkodni. A férfi behúzott egyet Ötösnek, te pedig ezt kihasználva előre léptél, hogy gyomorszájon vágd.

Szerencsétlenségedre, úgy tűnt, hogy a férfi mégiscsak figyelt rád, mert mielőtt az ütésed elérhette volna, megragadta a kezed, és a másik kezével olyan ütést mért rád, amitől egy pillanatra elszédültél. A képességed magától lendült használatba, de a férfi látszólag megérezhette, mert azonnal elengedett téged, és mivel már nem tartott, az ütés okozta szédülés miatt hátratántorodtál. Ekkor megláttad Diegot, akit a másik két pszichopata vert éppen, de nem tudtál segíteni neki, ugyanis a te szénád sem állt túl jól.

Mivel a férfi veled volt elfoglalva, Ötös támadásba lendülhetett, de pár ütés bevitele után ismét csak egy boxzsákká vált a férfi számára. Erőt véve magadon ismét ellenfeletek felé lendültél, aki egyetlen könnyed mozdulattal a falnak vágott. Az ütközés erejétől az összes levegő kiszorult a tüdődből, te pedig hosszú idő után először felismerted, mennyire gyenge is voltál valójában. Levegő után kapva támasztottad meg magad a falban, hogy ne ess el, amikor Diego felé pillantva megláttad Lilát, aki a folyosón állt, láthatóan hatalmas dilemmában. Diego a „segíts" szót formálta ajkaival, de száján nem jött ki hang, az egyik férfi ugyanis éppen fojtogatta. Lila azonban nem mozdult, sőt teljes döbbenetedre kirántotta Diego egyik kését a falból, és lerúgva a cipőit felétek indult.

Amikor elért benneteket felugrott a fal mellett álló díszasztalra, és arról megragadva a csillárt ellökve magát a másik falról arcon rúgta az Ötöst éppen akkor ellökő férfit. Aztán a lábait a nyakába akasztva egy ideig dulakodtak, majd elengedte a csillárt, és a lendület segítségével a földhöz vágta ellenfelét. Döbbenten néztél rá, ahogy ő felnézett rád és Ötösre.

- Szívesen – mondta, de te már nem figyeltél rá, amikor megláttad a mögötte éppen feltápászkodó támadótok. Azonnal a férfi felé indultál, és Ötössel egyszerre elérve őt az ablak felé löktétek. A férfi nem tudott semmit sem tenni a hirtelen támadás ellen, és tehetetlenül kizuhant a földre. Amikor a férfi földet ért, elégedetten elmozdultál az ablakból, és már éppen Diego segítségére indultál volna, amikor a szemed sarkából megpillantottál két ismerős alakot odakint egy másik ablakon keresztül. Azonnal megfagytál, és kinézve az ablakon az apád és az anyád alakját pillantottad meg. Ötös melléd lépett, és valószínűleg ő is észrevette őket, mert a következő másodpercben egyszerűen eltűnt mellőled. Helyét Lila vette át, míg te kissé elárultan néztél Ötös hűlt helyére.

Aztán a nő is elrohant mellőled, te pedig kirántva magad a bámulásból azonnal utána rohantál. Lila elfutott, még Diegot is magára hagyva, de amikor te is odaértél megnyugodva te is tovább futottál. Úgy tűnt, hogy a két férfit megzavarta a társukkal történt eset, mert Diego sikeresen leküzdötte az őt fojtogatót, így már megnyugodhattál, hogy elbír az utolsó férfivel, és nem kell neki segítség. Ha megsérül majd később meggyógyítod.

Minden erőddel rohantál, de amikor kiértél az épületből, és megláttad Ötöst, az apátok és az anyátok már sehol sem volt. Csak a fiú állt egymaga, magányosan az elhaladó autók után bámulva. Éppen akkor értél a fiú mellé, amikor Lila és Diego is megérkezett.

- Ő volt az? – kérdezte a férfi Ötöst, aki valószínűleg éppen időben ért le, hogy legalább láthassa őt.

- Igen – felelte a fiú.