Ajánlott zene: Birdy- Wings (link lent!)

Ismét Japánban voltak néhány napra. Habár mind rossz emlékekkel tértek vissza a helyre, hamar rájöttek, hogy az országnak ehhez semmi köze. Az emberek, akik velük dolgoztak, kedvesek voltak, és sokat segítettek nekik abban, hogyan javíthatnak a kiejtésükön a japán albumukhoz.

- Ma délután nincs semmi programunk, úgyhogy szabadok vagytok. De csak óvatosan - figyelmeztette őket a menedzser.
- Hyung, te visszamész a hotelbe? - kérdezte Jimin, aki máris azon gondolkozott, hogy elhívják magukkal a férfit városnézésre.
- Még szép. Veszek egy rekesz sört, leülök a tévé elé, és focimeccset nézek. Végre nem kell majd titeket pesztrálnom.
A fiúk elröhögték magukat.
- De aki úgy jön vissza, hogy megfázott, azt többé nem engedem ki télen - figyelmeztette őket a menedzser, mielőtt elindult volna.

Február lévén az idő még hideg volt, és a legtöbb karácsonyi díszítés sem került még le a boltokról, bár Jin szerint egyszerűen egész évben kint hagyták őket.
A hét fiú együtt indult útnak a városban.
Boltokban nézelődtek, és vagy egy órát töltöttek egy olyan helyen, ami aranyosabbnál aranyosabb játékokat árult. Namjoon szerzett magának egy újabb figurát azok közel, amelyekkel a stúdióját zsúfolta tele; Taehyung pedig vett Jiminnek egy plüss rizssütit, mondván, úgy nézett ki, mint ő.
- Vasemberfigurák! - csillant fel Jungkook szeme az egyik polcnál.
- Szeretnél egyet? - kérdezte Yoongi.
- Nem, dehogy. Vennem kell egy új tornacipőt. Már megint széttáncoltam egy párat.
- Nekem nem kell új tornacipő, úgyhogy válassz egyet.
- Tényleg?
- Tényleg.
Jungkook percekig bámulta a piros bábukat, végül bizonytalanul leemelt egyet, de a hyung csak bólintott, és a kassza felé terelte a fiatalabbat. 

- Ez olyan menő - vigyorgott Kook, ahogy kiléptek a boltból. - Köszönöm, Hyung.
- Ugyan.

- Hé, Jungkook.
- Hm?
- Elhagytuk a többieket.
Jungkook körülnézett. Már egy ideje sétáltak, míg a többi Bangtan valószínűleg még mindig a játékboltot szedte szét.
- Oh...
- De ha már így alakult... menjünk el vacsorázni - nyomkodta a telefonját az átfagyott ujjaival a rapper.
- Hová akarsz menni?
- Azt titok.
-  De Hyuuung...

Yoongi nem válaszolt, egyszerűen elkezdett sétálni, és néhány utcával később megállt egy étterem előtt.
- Korean BBQ? - tátotta el Jungkook a száját.
- Még Busanban megfogadtam, hogy elviszlek nyárson sült bárányt enni.
- Wow. Te még emlékszel ilyen dolgokra? - komolyodott el a maknae.
Yoongi megvonta a vállát.
- Túl sokat teszel értem, Hyung. Úgy érzem, mindig én vagyok az, aki csak kap, és nem ad semmit cserébe.
- Fogalmam sincs, hogy jutottunk idáig egy bárány miatt, de ha tudnád, hogy ez mennyire nem igaz... - csóválta a fejét a rapper. - Menjünk be.

Miután megvacsoráztak, találkoztak a többiekkel és még egy-két óra szórakozás után, visszamentek a hotelba. Hosszú ideje ez volt az első szabadnapjuk, úgyhogy mindannyian félhullaként dőltek be az ágyukba aznap este. 

Yoongi nagyot ásítva bújt Jungkook mellé a takaró alatt, és belepuszilt a fiú füle mögötti mélyedésbe.
- Auch - röhögött fel a maknae, amikor az idősebb megharapta a fülcimpáját.
- Ugye tudod, hogy csak kettesben vagyunk... - mormolta a rapper.
Jungkook megfordult, hogy láthassa a másikat, akinek csak néhány centiméterre volt az arca az övétől.
Yoongi elmosolyodott, és megcsókolta őt. A fiú pedig hagyta neki.

Jungkook szeretve érezte magát. Biztonságban.
Egészen addig, amíg Yoongi le nem húzta róla a pólóját.
- Gyönyörű vagy - mosolygott rá a rapper, aztán lehajolt, hogy újra megcsókolja őt, de Jungkook képtelen volt visszacsókolni.

Yoongi néhány másodperccel később kinyitotta a szemét, ahogy egyszerre érezte meg a hideg kezet a vállán, és a nedvességet az orra hegyén. A rapper ijedten húzódott el a fiatalabbtól.
- Kook... Én... Bocsánat - adta vissza a fiúnak a pólóját, aki gyorsan felhúzta azt.
- Nem a te hibád - törölte meg a szemét Jungkook.
- Tudnom kellett volna, hogy még nem...
A maknae megrázta a fejét.
- Én... Nem arról van szó, hogy nem szeretném. Csak... Nem tudom, megijedtem, és... Sajnálom.
- Hé... Nem kell bocsánatot kérned.
Jungkook lehajtotta a fejét.
- De igen, kell... Még ezt sem tudom megadni neked, miközben te annyi mindent teszel értem. Már tényleg nincs semmi, amivel visszafizethetnélek.
- Jungkook, fejezd be ezt a hülyeséget.
- De nem hülyeség, Hyung! Te mindig ott voltál, amikor meg kellett menteni, elhoztál Szöulba, fizettél nekem mindent, még az ügynökséghez is miattad kerültem be... Én pedig ostoba módon, az egyetlen dolog, amit tenni tudok, az a bőgés és a másoktól való rettegés.
- Kook...
- Az egyetlen dolog, amit tehettem volna, hogy lefekszem veled, de... Még ez sem megy nekem. Haszontalan vagyok. Tulajdonképpen csak egy kolonc vagyok mindenki nyakán itt, aki mindig csak hátráltatja a többieket. És mindenkin látom, hogy lábujjhegyen mászkál körülöttem. Nem mernek inni, vagy a szüleikről beszélni. Nem meritek megütögetni a vállamat, mert mind féltek, hogy emlékeztetne arra, hogy... Én nem akarom, hogy mindig mindenki tekintettel legyen rám - rázta meg a fejét Jungkook.
- Csak nem akarjuk neked nehezebbé tenni a dolgokat, mint ami.
- Tudom. Tudom, és értékelem, de... - Jungkook reménytelenül előregörnyedt. - Nem szeretem, ha ennyire foglalkoznak velem. Én ehhez nem vagyok hozzászokva. Csak be akarok olvadni közétek, mint egy szürke kisegér, aki ugyanúgy a tagja a bandának, mint bárki más. De most úgy érzem, hogy van a Bangtan... És van Jungkook. Akire figyelni kell.
Yoongi sóhajtott egyet.
- Tudod, mi mind vigyázunk egymásra. Időnként beletömünk Jiminbe egy süteményt, hogy ne ájuljon el. Engem valaki hazarángat a stúdióból, hogy ne ott töltsem az egész életem, és néha aludjak is. Hoseok mindig viccelődik a párkapcsolatokkal, de mind vigyázunk rá, nehogy Ryujin nevét megemlítsük előtte, mert mind tudjuk, hogy szereti azt a lányt. Taehyunggal nem merünk poénkodni annyira, mert esetleg megsértődik. A leadernek nem mondhatunk olyan dolgokat, amik elbizonytalanítanák őt a vezetői képességeiben. Jin pedig... Egyszerűen szuper érzékeny, ha a kajáiról, vagy a tehetségéről van szó.
- Igen, de... Amikor rólam van szó, túl sok mindenre kell figyelnetek - szipogta a maknae.
- De egyikünk sem élte a Te életedet, Kook. Te is ugyanúgy megtennéd, ha egy másik Bangtanról lenne szó.
Jungkook nem válaszolt. Még szép, hogy megtette volna. Ők voltak a családja.
- Akkor is... Mi lesz, ha sosem merek majd... Én megértem, ha szakítani akarsz velem.
- Jungkook. Egyvalamit tisztázzunk - emelte fel a fiú állát a rapper. - Nem azért vagyok veled, hogy a kurvám legyél, oké? Huszonkét évet úgy éltem le, hogy azt hittem, a zene lesz az egyetlen szerelmem. Tudok várni, hidd el. Ha pedig nem, hát nem. Az is rendben van.
- De én tényleg szeretném. Csak...
-  Csak nem most. Értem - ölelte meg Jungkookot Yoongi. - Rendben vagyunk.
- Biztos?
- Egészen biztos.

Mindketten visszafeküdtek a takaró alá.
- A csókolózással továbbra sincs bajom. Csak mondom - szólalt meg elvörösödve Jungkook, néhány perc hallgatás után.
- Ez igazán jó hír - húzta közelebb magához Yoongi egy vigyorral a másikat.

Másnap reggel Jungkook vörös szemekkel, és felduzzadt arccal ébredt.
- Nem szabadna ennyit sírnod. Nem tesz jót a szép pofidnak - simogatta meg Yoongi a fiú haját, ahogy szembefordult vele az ágyban.
- Ha te mondod...
- Jungkook... Mondani akarok valamit, de ne kapd fel a vizet, oké? - szólalt meg habozva a rapper.
- Ez rosszul hangzik - ráncolta a homlokát a maknae.
- Már gondolkozom ezen egy ideje, és... Szerintem el kéne menned egy szakemberhez.
- Szakemberhez...?
- Úgy értem, pszichológushoz.
Jungkook felült.
- Én nem megyek pszichológushoz. Se kórházba.
Yoongi a szemét forgatva sóhajtott fel.
- JK, nem csak kórházban vannak  pszichológusok.
- Akkor sem. Kérlek, Hyung, ne tedd ezt velem - fogta könyörgőre a dolgot a fiatalabb.
- Nem veled teszem. Hanem érted.
Jungkook nyelt egyet.
- Szerinted... Tényleg szükségem van rá?
Yoongi bólintott.
- Nem vagy beteg, vagy őrült, Kook. Én is voltam pszichológusnál, amikor kicsúsztak a kezeim közül a dolgok. Tényleg tudnak segíteni...
Jungkook egy kis gondolkodás után, belement a dologba.
- De ettől függetlenül nem megyek boldogan.
- Nem is gondoltam - nevetett a rapper. - Rendben vagyunk?
Jungkook bólintott.
- Rendben vagyunk.

***

Áprilisban kiadták a Just one day klipjét.
Jimin és Taehyung odavolt a számért, ellenben a többi taggal, akik kevésbé voltak érzelgősek.
- Ki írta ezt a szart? - jött le Yoongi a színpadról, és leszedte magáról a nyakkendőjét.
- Ugye... - masszírozta az orrnyergét Namjoon.
- Szörnyű - forgatta a szemét Hoseok is.
- Öhm, srácok. Nem akarlak elkeseríteni titeket, de ez a ti számotok - vigyorgott Seokjin.
- Hát persze, hogy fel kellett hoznia - morogta Namjoon.
- Mindenkinek lehetnek gyenge pillanatai - mentegetőzött Hobi.
- Hiphop is dead.
Yoongi megszólalásán mindenki nevetni kezdett, kivéve magát a rappert.
- Komolyan gondoltam...
- Neked legalább a You're my-ban nem kellett részt venned - forgatta a szemét Jungkook.
- You're my icecream my sweetest ice cream I really wanna have you... - kezdte énekelni Jimin Taehyungnak.
- És én még tényleg elhittem, hogy hiphop-banda leszünk - hajtotta le a fejét Yoongi csalódottan.

***

Kora ősz volt, amikor elkezdték az első igazi turnéjukat.
Furcsa volt ennyi embert látni, akik mind ismerték őket, akik tapsoltak nekik, együtt énekelték velük a dalokat. Akik szerették őket.
Yoongi lassan már azt is elhitte, hogy talán nem csak azért kedvelik őket, mert a maknae line jóképű volt.

Ugyanakkor azon is sokat gondolkozott mostanában, hogy milyen zenét is akar csinálni. Nem arról volt szó, hogy nem szerette az eddigi dalaikat. De most, hogy volt néhány rajongójuk,  az első full albumuk is megjelent, és már több, mint egy éve idolok voltak, talán változtathattak. Talán egy kicsit jobban önmaguk lehettek. Csakhogy még ők sem tudták, hogy kik voltak ők, amikor nem arra kellett gondolniuk, hogy milyen fajta zene is populáris éppen.

Egy gyorsbüfében ültek, amikor is végül összeállt a kép. Hajnal volt, és a koncertre próbáltak egész nap, úgyhogy mind kimerültek voltak, ugyanakkor túlságosan izgatottak is ahhoz, hogy még igazán álmosak legyenek. A büfében rajtuk kívül nem volt senki, csak a negyvenes éveiben járó, mogorva tulajdonos, aki a fiúk felett lévő lámpát kivéve, lekapcsolta az összes villanyt.
Az asztalnál Jimin és Hoseok egymást húzták valamivel, miközben Taehyung próbálta koalamackóként ráaggatni magát Jungkookra, aki kétségbeesetten nézett körül, hátha segít neki valaki. Seokjin elhatározta, hogy felvásárolja az egész étlapot - mondván egész nap nem evett - úgyhogy egy halom étel felett tömte magát, miközben Namjoon éppen arról beszélt, milyen fantasztikus fizikus is Steven Hawking, de mindenki csak fél füllel hallgatta a mondanivalóját.

Nem volt semmi különös, tényleg. Mégis, valahogy tökéletes pillanat volt.

- Nagyon elbambultál... Minden oké? - kérdezte Namjoon.
Yoongi elvörösödött, de mégis kimondta, amire gondolt. Elvégre a barátaival volt.
- Mi van, ha ez a legboldogabb pillanat az életünkben?
Mindenki elhallgatott, ahogy a fiúra néztek.
- Mert eszünk...? - próbálkozott a megértéssel Taehyung.
- Nem. Mindegy.
- Ne, várjatok. Én azt hiszem, értem, mire gondol Yoongi hyung - intette le a többieket Namjoon. - Együtt vagyunk, fáradtak, jókedvűek, és szeretjük egymást.
- És mégis... Valahol szomorú vagyok - bólintott a rapper.
- Mert nincs olyan, hogy valaki csak boldog, vagy csak boldogtalan. Valahogy mindig a kettő között ingázunk. Talán ezért sírunk a legboldogabb pillanatainkban is. Mert akkor vagyunk egyben a legszomorúbbak.
- Én már azt sem értem, hogy miért akarunk mindig boldogok lenni - sóhajtotta Jimin.
- Azt mondják, az emberek azért élnek, hogy boldogok legyenek. De ha tényleg elgondolkodsz rajta, hogy mi a boldogság, nem egy nagy dolog. Ha rament ehetsz, miután nagyon-nagyon éhes voltál, az a boldogság - mondta Namjoon.
- Jó lenne olyan zenét csinálni, aminek hasonló a mondanivalója. Ami egyszerre szép és szomorú, és egyszerű és bonyolult is egyben.
- Erre én is gondoltam. Mivel lassan vége az iskolás koncepciónak, valamerre váltanunk kell. Úgyhogy jó lenne, ha a fiatalságról beszélhetnénk. Hogy milyen jó és mégis olyan zavaros az egész.
- Én olyan zenét szeretnék, amiben mi vagyunk. Csak mi - vakargatta meg a fejét Taehyung. - Úgy értem, a mi történetünk. Még ha át is lenne írva... Valami személyeset.
- Ez nem is rossz ötlet - mosolygott Namjoon. - Tényleg klassz lenne, ha egy történetre épülnének a klipek.
- És mit akarunk megmutatni benne? - kérdezte Jimin.
- A barátságot - vigyorgott Hoseok, ahogy átölelte a fiút.
- És a nehéz időket - mondta Seokjin.
- És a jó időket is - felelte Jungkook.
- És ami tényleg a fiatalság. Önmagunk keresése. Az érzést, hogy egyszerre vagyunk komoly, felnőtt emberek, és gyerekek, akik leállnának botokkal kardozni a parkban.
- Mindannyiunknak lehetne egy története benne.
- És akár tovább is mehetne mindig a történet. Mintha lennének ők, az alteregóink, akiknek ugyanúgy folytatódik az életük, és... Na jó, ennyire ne éljük bele magunkat. Még meg kell kérdezni a főnökséget a dologról...
- De jól hangzik - bólogatott mindenki, és Yoongi újból rájött, hogy a jó csapatot választotta.

***

- Az élet sokkal gyönyörűbb, tudva, hogy hitelt vettünk a haláltól. Még a fényt is sokkal jobban becsülik, ha sötétség van.
- Ennyire unatkozol? - kérdezte Jin a leadertől.
- Nem - nevetett fel a másik. - Csak ez a koncepció teszi.
- Veled ezt teszi a koncepciónk? - húzta fel a szemöldökét az idősebb.
- Ühüm. Jobban illik hozzám, mint a tini-gengszterség.
A háttérben Jimin énekelni kezdte egy megafonba a Butterfly című számukat, amíg szünetet tartottak a forgatásban.
- Én is szeretem ezt az új Bangtant... - mosolyodott el Seokjin. - Nem érzem a nyomást, hogy megjátsszam magam. 

A klipek forgatása fordulópont volt a csapat számára. Mind a dalaik, mind a stílusuk változóban volt. Sokat dolgoztak együtt másokkal a történeteken. Nem akartak szájbarágós és közhelyes sztorikat, ezért döntöttek egy összetettebb koncepció mellett. Ezt mindenki úgy értelmezhette, ahogy akarta. Vagy egyáltalán sehogy, csak élvezhette a zenét és a szép képsorokat.

Nem csak a klipjeik változtak, de egymásról is sok mindent megtudtak. Miután a vezetőség rábólintott az új stílusra, leültek együtt, és sokat beszélgettek. Önmagukról, az érzéseikről, a félelmeikről. Dolgokról, amik miatt szorongtak és amik miatt még mindig nem tudtak magabiztosak lenni, mert visszahúzták őket. Sokat beszéltek azokról az időkről, amikor még nem ismerték egymást, és mindannyiuk kétségesnek tartotta, hogy valaha híresség lehet belőle.

Végül összeállt a kép. Depresszió, bántalmazás, magány... Mindenki megkapta a maga kis individuális történetét.
- Ki lesz a gyilkos? - nézett fel a lapjából a rendező, és Taehyung már azelőtt feltette a kezét, hogy befejezhette volna a férfi a kérdést. A saját történetüket visszafogottan dolgozták csak fel, és eszükbe sem jutott, hogy Jungkooknak adják a szerepet, amiben egy erőszakos férfit kell leszúrni. Taehyung egyébként is boldogan vállalta a feladatot.

- Elképesztő... - suttogta maga elé Namjoon, ahogy a bohókás fiú játékát nézte. - Tae egyszer még nagyszerű színész lesz.
Az összes fiú tátott szájjal bámulta a jelenetet. Persze nekik is kellett színészkedniük, de Taehyung egy másik szinten volt.

A történet egy másik fontos pontja az volt, hogy bár az egyéni karakterek mind szomorúak voltak, amikor együtt szerepeltek, mindig pozitívak voltak a jelenetek, ahogy egymással hülyéskedtek vagy szórakoztak. Mindenki szerette ennek az üzenetét.

Mivel pénzük nem sok volt, ezért a legolcsóbb helyeket bérelték ki. Autót az egyik főnöküktől kaptak kölcsön, a klipekben pedig rajtuk kívül szinte csak a menedzsereik szerepeltek (persze az arcukat eltakarva).

- Jungkook, biztos nem zavar, hogy Yoongival kell majd verekedned a filmekben? - kérdezte a leader, a kibérelt lakás lépcsőjén ülve.
A maknae megrázta a fejét.
- Egyébként sem Jungkook és Yoongi fog verekedni, hanem JK és Suga - vonta meg a vállát a fiatalabb.
A többiek összegyűltek, hogy megnézzék a pár jelenetét. Habár mind féltették Jungkookot, próbálták nem mutatni neki. Azonban minden aggodalmuk elpárolgott, ahogy a két fiú egymásnak esett, és csak élvezték a műsort.
- EBÉDELTÉL MÁR? - kiabálta Yoongi, ahogy megrángatta a fiatalabbat.
- NEM! EGYÜNK BÁRÁNYT VAGY VALAMI! - támadott vissza a fiú.
Mivel a zene miatt úgysem hallatszódott, mit kiabáltak egymásnak, ezért mondhattak bármilyen hülyeséget, és ezt ki is használták. A többi Bangtan egy idő után már annyira röhögött, hogy a rendező megfenyegette őket, hogy kint kell majd várniuk, ha nem higgadnak le.

***

Észre sem vették, mikor tavaszodott ki újból, és ők megint albumot adtak ki.

Mindannyian féltek az eredménytől. Ez nem olyan volt, mint a megszokott zenéjük, a megszokott stílussal. És az emberek vagy szerették, vagy utálták az ilyen témát; a fiúk pedig csak reménykedni mertek az előbbiben.

Az albumon kiadtak egy beszélgetésből álló tracket is. Mivel az ilyen dolgokat úgyis csak a rajongók hallgatták meg, így őszinték lehettek abban a pár percben. A téma az volt, hogy ezúttal sikerül-e egy első helyezést elérniük. A korábbi dalaikkal még mindig csak szerepeltek a  zenei műsorokban, mégis, soha nem lettek díjazottak. Pedig olyan egyszerűnek tűnt... Csak egy kis heti műsor, és csak a legújabb dalokkal kellett versenyezniük... Mégsem sikerült nekik.

- Akárhogy is, én szeretem magát az albumot - mondta Suga.
- Én nem lehetek csak így elégedett az albummal. Elsőnek kell lennünk - válaszolta Namjoon.
- De hé, ne legyenek elvárásaink - grimaszolt Hoseok, miközben a leader vállára tette a kézét.
- Nem is... de végül úgyis mindig lesznek elvárásaim.
- Nekem is - bólogatott Taehyung.
- Én nem tudom, hogy reménykedjek-e, vagy sem. Nem tudom, mit kéne gondolnom - nevetett fel Jimin.
- Én nem számítok semmire - ismételte meg Hoseok az álláspontját.
- De őszintén, csak mert azt mondod, hogy "ne legyenek elvárásaink", az még nem jelenti azt, hogy nem fogunk várni valamit - csóválta a fejét Tae.
- Így van - bólintott Jin. - Még csak most kezdek reménykedni.
- Csakhogy én tényleg félek attól, hogy várunk valamit... és aztán nem kapunk semmit - hajtotta le a fejét Yoongi.
Még néhány mondat után Namjoon kimondta a végszót, és elzárták a felvételt.
- Csak ne számítsunk semmire.

***

Megjelent az albumuk, és ők ott álltak május 5-én a The Show színpadán, hogy az I need u-val versenyezzenek. Nem vártak semmit. Tényleg. Remek számokkal álltak szemben. Aznap felléptek, és már tudták, hogy az Army szereti az új albumukat, ennyi elég is volt. Amit azonban tényleg nem vártak, hogy a műsor végén az ő nevüket mondják ki. És mégis így történt. 

Néhányan elkezdtek tapsolni, mivel fel sem fogták, hogy róluk van szó. Namjoon először nem is jutott szóhoz, ahogy átvette a díjat és a mikrofont a műsorvezetőktől.

- Ha nyerünk az M Countdownon is, kirúzsozom az összes tag  száját - ígérte meg egyikük röhögve.

Ostoba ígéret volt, és ők tényleg nem számítottak rá, hogy két műsorban is első hely lehet a számuk. Aztán két nappal később, mégis kimondták a nevüket; és amikor győztesként újra elénekeltek a dalukat, összefestették egymás ajkait.
Yoongi orra és szája közötti rész tiszta festék volt, de úgy vigyorgott, ahogy ritkán látták a tagok.
- Nem tudom, hogy kéne kifejeznem ezt a boldogságot, amit érzek... - mondta Hoseok a kamerának, amivel a vlogjukra vették fel a videót.
- Azt hiszem, tényleg nagyon lesokkolódtam - motyogta Jimin a liftre várva a többieknek, miközben próbált kikerülni a kamera látószögéből. A fél arca rúzsos volt, és éppen próbálta visszafojtani a sírást.
- Jimin, mondj valamit - vigyorgott RM, ahogy beszálltak a liftbe, és a fiú kezébe nyomta a műsor jellegzetes trófeáját. - Ez egy olyan pillanat, amit nem szabad elfelejtenünk.
- Olyan, mintha a szülinapi partim lenne. Mintha kandikamera lenne az egész. 

Jungkook a lift hátuljában állva figyelte a többieket. A boldog mosolyokat, az apró összenevetéseket. Yoongi hitetlenkedő arcát. Jimint, ahogy sír, és a többi Bangtan azt mondogatja, milyen fontos tagja a táncos a bandának. A barátai voltak ezek a fiúk. A társai. A családja. Az élete.

Jungkook még mindig pszichológushoz járt, és nem tudta teljesen elfogadni önmagát.

Yoongi még mindig nehezen nyitott bárki felé.

Taehyung még mindig őrlődött, hogy nem otthon segített a nagyanyjának, és még mindig utálta a tényt, hogy titokban lehetett csak a szerelmével.

Namjoon még mindig bizonytalan volt benne, hogy jól csinálják-e. Hogy jó vezető-e.

Seokjin még mindig nem tudta, hogy tényleg jó énekes-e.

Hoseok még mindig kételkedett önmagában, és még mindig magányos volt.

Jimin pedig még mindig túl pufinak látta az arcát, és még mindig nem hitte, hogy elég jó énekes vagy táncos lenne. 

De abban a boldog percben, amit együtt töltöttek a liftben, Jungkookot átjárta egy olyan érzés, amire sosem számított, hogy valaha ismerni fog. Az érzés, hogy most már tényleg minden rendben lesz.

(Az I need u végül öt zenei műsor díját zsebelte be.)

Megjegyzések:

* Ajánlott zene: (erre vártam hónapok óta, hogy ezt rakhassam ki :D )

https://youtu.be/WJTXDCh2YiA

* Nem, nincs bajom a Just one day-el. :D

* Ellenben a You're my szövegénél néha már elgondolkoztam, hogy kidobom a taccsot.

* "Azt mondják, az emberek azért élnek, hogy boldogok legyenek. De ha tényleg elgondolkodsz rajta, hogy mi a boldogság, nem egy nagy dolog. Ha rament ehetsz, miután nagyon-nagyon éhes voltál, az a boldogság" - ez tényleg Namjoon mondata.

* "Az élet sokkal gyönyörűbb, tudva, hogy hitelt vettünk a haláltól. Még a fényt is sokkal jobban becsülik, ha sötétség van." - Ez is Namjoon mondata. 

* JK és Suga tényleg ilyeneket kiabáltak egymásnak a Run forgatásán. (Bangtan bomb)

* Imádom Taehyung játékát a HYYH sztoriban...

* Amikor arról beszélnek, hogy kapnak-e első helyet, valóban a trackből van, csak szabad fordításban fordítottam le, és kihagytam néhány mondatot, ami nem illet a sztoriba. És persze az eredetinek csak audio változata van, így csak a hangjukat lehet hallani, azt nem tudjuk, mit csináltak közben.

* Az utolsó jelenet: (a megszólalások szintén megtörténtek, csak lefordítottam őket)

https://youtu.be/oMPRPKjCMQs

* Az I need u valóban 5 győzelmet aratott.

 Még várhatjátok az epilógust (amiben kiderül, mi történt a tagokkal később), hiszen maradtak elvarratlan szálak a történetben, illetve beszéltem az érdekességek - részemről is.
Remélem tetszett a rész, és a sztori is, és köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta, aki szerette, és akik bátorítottak, hogy folytassam. Tényleg, nélkületek ez is csak egy befejezetlen történet lenne a gépem egyik mappájában, mint a többi.

 Még két részre találkozunk, aztán elmondom a további terveimet is ^-^

~ Ally D