Ajánlott zene: Taylor Swift - Red (link lent!)

Yoongi szúró fájdalomra ébredt az alhasában. Egyébként is mindig a lábait felhúzva aludt, de most görcsösen magához szorította a térdeit, és a fájó részre rakta a kezét. Amikor egy hangyányit alábbhagyott az érzés, a fiú körülnézett a szobában. Még mindig félhomály volt, nemsokára hajnali négy óra. Akkor kellett felkelniük. A fiú egy pillanatra számításba vette, hogy néhány fájdalomcsillapítóval kihúzza majd a mai napot is, de ekkor egy még nagyobb hullám suhant át rajta, amitől felnyögött, és meg kellett szorítania a lepedőt, hogy ne kezdjen el ordítani. A takarót már rég lerúgta magáról az éjszaka folyamán, és időközben Jungkooknak is hátat fordított. A pólója és a pizsamanadrágja kényelmetlenül tapadtak a testére, amitől csak még jobban fázott, mint egyébként.

A fiú néhány percig még feküdt az ágyban, az egyik karját lelógatva a matracról, és próbált nem koncentrálni a fájdalomra, akármilyen erős is volt az éppen; de az volt, hogy csak másodpercekre csillapodott, mielőtt újból teljes erővel támadta meg.
- Shit - morogta a fiú, ahogy elernyedt az eddigi legnagyobb görcs után. Ezután teljesen biztos volt, hogy nem csak a mai munkában nem vehet részt, de orvosra is szüksége volt. Ez nem lehetett csak egy ételmérgezés, abban már volt része korábban.

- Jungkook-ah... - nyöszörögte, hátha a fiatalabb meghallja, de a maknae-t mindig is lehetetlen volt ennyivel felébreszteni.
Yoongi összeszedte a maradék erejét, hogy a hasára tudjon fordulni az ágyon. Így legalább egy kis nyomás nehezedett a szúró részre, ami tompította valamennyire a fájdalmat.
A másik oldalra fordította a fejét, hogy lássa a fiút. Jungkook neki háttal, békésen szuszogott, habár a rapper róla is sikeresen lehúzta az ágyneműt.
Yoongi kinyúlt, hogy megfogja jungkook karját, de az túl messze volt tőle, így egy kicsit meg kellett emelnie a mellkasát. Ez volt az első alkalom, hogy a rapper bánni kezdte, hogy a fiúnak ilyen széles vállai vannak.
Ahogy megmozdult, az alhasa görcsölni kezdett, de így is elérte az énekes karját. Még soha nem érzett ekkora fájdalmat, és Yoongi egy pillanatra arra gondolt, hogy vége az egésznek. Persze, lehet, hogy túlreagálta a dolgot, de... Ott volt a fejében az a kis gondolat, hogy mi van, ha mégsem. Mi van, ha tényleg ennyi volt.

- Hyung - nézett fel Hoseok a telefonjából. Már hosszú percek óta céltalanul ült Yoongi stúdiójában, és a rappert lassan kezdte az őrületbe kergeti azzal, hogy néha idegesítően felsóhajtott.
- Köpd ki, J-Hope.
Hoseok visszanézett a telefonjára, aztán megint a barátjára.
- Már egy ideje el akarok mondani valamit.
- Ha ez egy szerelmi vallomás lesz...
- Nem, dehogy! Ne, Hyung, miért... - grimaszolt a fiú undorodva. - De tényleg a szerelemről akartam beszélni veled.
Yoongi idegesen nyelt egyet.
- Hónapok óta figyellek titeket Kookie-val, ahogy szerencsétlenkedtek.
A rapper hallgatott.
- Mégis mikor akarod elmondani neki, hogy szereted? Hyung, te is tudod, hogy Jungkook soha nem fogja kimondani. Ahhoz túlságosan labilis, és fél, hogy elhagyják őt.
- Tudom...
- Akkor meg? Gyakorlatilag együtt vagytok, de amíg nem erősíted meg ebben őt, addig nem fog semmi történni! Addig minden éjjel úgy fog lefeküdni, hogy mi van, ha másnap kiderül, hogy te másba vagy szerelmes. Látszik rajta, hogy minden bejelentésednél retteg, hogy mi van, ha azt akarod mondani, hogy van valakid, aki nem ő.
- Én... - Yoongi nem tudott mit felelni.
- Hyung, amiket Jungkooknak mondott az apja... Azok után én sem érezném teljes jogú embernek magamat. Ilyen alacsony önbecsüléssel örülhetsz ha egyáltalán képes lesz elfogadni a szerelemedet, mert így is azt fogja gondolni, hogy ő soha nem lehet senkinek elég jó. Tudod... Néha hallok tőle kijelentéseket, amik ijesztőek, őszintén. És korábbról is, mikor még csak ismerkedtünk, annyi olyan mondata, vagy szava volt, ami azt sugallta, hogy ő csak egy darab moslék... És szörnyű, hogy ezeket csak most tudom értelmezni.
- Én el akarom mondani neki... - sóhajtotta a rapper. - Csak... Valahogy sosem érzem azt, hogy igen, itt az idő, ez a pont az, amikor nekem el kell mondanom.
- De erre sosem lesz megfelelő időpont.
- És mégis... Mondjam a reggelizőasztalnál? Vagy próba közben? Vagy mikor dolgozunk? Vegyem el tőle a felmosót, mikor a padlót tisztítja a táncteremben és smároljam le figyelmeztetés nélkül?!
- Oh, Hyuuung - vigyorodott el a táncos. - Ez az utolsó már korábban is megfordult a fejedben, ugye?
- Talán - vörösödött el a rapper.
- Yoongi hyung, ha egy dolgot mondhatok neked tapasztalatból, az az, hogy csak mondd el... Nem kell nagy drámai jelenet, vagy piros rózsák. Az a nyolc betű akkor is ugyanaz, ha lihegve mondod táncpróba után. Csak... Nem akarom, hogy Kook anélkül élje le az életét, hogy tudná, hogy valaki olyan nagyra értékeli őt, mint te. Te lehetsz neki a gyógyulásának a módja... És ő is neked.
- Mégis, mi baj van velem?
- Semmi, Hyung. De mindannyiunknak van egy szomorú sztorija. Nem csak Jungkooknak vagy neked vagy a bandának, hanem az egész világnak. Mind megérdemelnénk, hogy valaki elmondja nekünk, mennyire szeret minket és hálás azért, hogy megszülettünk. Magától az ember nem jön rá az ilyesmire, mert csak a hibáit látja. Csak azt tudom, hogy Kookie egy húszéves árva, aki úgy érzi, hogy egyedül maradt a világban. Persze, itt vagyunk neki mi, de mind olyan elmozdíthatónak tűnünk, főleg most, hogy tönkre van menve a cég. Kell neki egy téglafal, ami elmozdíthatatlan.
Yoongi elgondolkozva hallgatta a fiú szavait, és tudja jól, hogy Hoseoknak igaza van.
- Hé, Hobi.
- Mondd.
- Tudod, én mindig úgy gondoltam, hogy iszonyatosan ciki, hogy J-Hope-nak nevezted el magad.
- Kösz - vigyorgott a táncos.
- De most rájöttem, hogy tényleg te vagy a csapat reménye.
Hoseok egy meleg mosolyt küldött Yoongi felé, aztán kiment a stúdióból, hogy egyedül hagyhassa a rappert a gondolataival.

Yoongi gyáva volt.
Gyáva volt elmondani Jungkooknak hónapokon keresztül, hogy belé van esve. Yoongi gyáva volt szembeszállni a szüleivel az utolsó pillanatokig. Yoongi gyáva volt zene nélkül élni. Mindig mindenhez túl gyáva volt.

- Jungkook - próbálkozott kicsit hangosabban, és megmozgatta a fiú karját, de az továbbra sem ébredt fel.
- A fenébe is! - Yoongi arcán végigfolyt egy könnycsepp. A fiú nem tudta eldönteni, hogy a fájdalomtól, vagy mérgében kezdett-e el könnyezni. Jungkook ugyanúgy nem tudott rajta segíteni, de legalább nem kellett volna egyedül lennie... Akkor egy kicsit kevésbé félt volna.

Yoongi teste újból görcsbe rándult, és egy nyögés kíséretében belemélyesztette a körmeit Jungkook karjába.
- Hyung...? - jött a zavarodott hang a fiatalabb felől. - Hyung!
Jungkook gyorsan feltérdelt. Yoongi nyögött egyet, ahogy a matrac megmozdult alatta, de így is örült, hogy sikerült felébresztenie a maknae-t.
- Hyung? Hallasz engem?
A rapper bólintott egyet, de nem emelte fel a fejét a matractól.
Jungkook az éjjeliszekrényre nyúlt a mobiljáért, és tárcsázott, miközben a másik kezével kisimította az idősebb izzadt haját az arcából, és a homlokára tette a kezét.
- Jungkook-ah, még vagy negyed, óra, amíg... - szólt bele egy álmos hang a készülékbe.
- Hyung, Yoongi rosszul van, gyere át gyorsan.
- Mi baja van pontosan? - kérdezte sokkal éberebben a menedzser.
- Éjjel fájt a hasa és lázas is, és... Nem tudom.
- Jó, megyek. - A menedzser bontotta a vonalat.
- Hyung, minden rendben lesz - simogatta meg a fiú fejét. Yoongi kinyúlt Jungkook kezéért, hogy azt szorongathassa a lepedő helyett.

- Annyira csak nem lehet rosszul, hogy ne tudjon várni még negyed órát... - jött be morogva alsónadrágban és pólóban a menedzser, de ahogy Yoongit meglátta, megtorpant.
- Oké, engedj ide.
Jungkook a beteg feje fölé húzódott, magánál tartva a rapper kezét.
- Yoongi, érted, amit mondok? - paskolta meg a rapper arcát a férfi. A fiú szemei nem fókuszáltak rá teljesen, és az egész megjelenése bágyadt volt, de Yoongi ismét bólintott.
- Jó, el tudod mondani, hol fáj?
-Hdzsm... - motyogta a rapper.
- Nem értem...
- A hasam - vett egy nagy levegőt Yoongi.
- Oké, segíts a megfordítani - szólt a férfi Jungkooknak, és ketten együtt átmanőverezték a nyöszörgő rappert a hátára.
- Szólj, hol fáj - kezdte el nyomogatni a menedzser a hasát.
Néhány másodperccel később Yoongi összerándult a fájdalomtól, és elakadt a levegővétel közepén. Ennél még az is jobb volt, mikor egyedül volt a fájdalmával. Akkor legalább nem piszkálta senki.
- Yoongi - ütögette meg az arcát a férfi. A fiú csak azt akarta, hogy hagyják végre békében meghalni.
- Elájult? - hallotta Jungkook riadt hangját, mire kénytelen volt kinyitni mindkét szemét, hogy a maknae ne aggódjon miatta. A fiú megkönnyebbülten kifújta a levegőt, ahogy ránéztek a fáradt, barna szemek.

Az ajtón Hoseok lépett be.
- Itt a lázmérő - nyújtotta ki a tárgyat még félig csukott szemmel és összekócolódott hajjal. - Oh, Min, szarul nézel ki.
Yoongi nem válaszolt, egyrészt, mert túl gyengének érezte magát, másrészt pedig valaki a szájába nyomott valamit.
- Azt hiszem, begyulladhatott valamije... - motyogta a menedzser. - Jobban kellett volna figyelnem a Grace klinikára.
Jungkook értetlenül nézett fel a férfira, de aztán a lázmérő pittyegni kezdett, úgyhogy visszafordította a figyelmét a betegre.
- Mennyi?
- 40.2 °C. Beviszem a kórházba.
Hoseok nagyra nyitotta a szemeit a számra.
- Jungkook, te hozz egy hideg vizes törülközőt. Hoseok, te teríts rá egy kabátot, hogy ne fagyjon meg kint.
Mikor minden megvolt, amit a férfi kért, a menedzser kabátostul a karjába kapta az alacsony fiút. Yoongi felnyögött, de nem ellenkezett.
- Hoseok, hívd fel a kórházat, hogy megyünk be, bár, nem tudom, kell-e ilyenkor... Sőt, ami azt illeti, keltsd fel Namjoont, ő jobban beszél japánul. A mai munkátok részleteit elküldöm neki a mobiljára, ha beértünk a kórházba.
- De... - állt fel Jungkook az ágyról. - Én vele akarok menni.
- Te, Kölyök, itt maradsz, és azt csinálod, amit a leader mond. Nem akarjátok csődbe vinni a kiadót felesleges hősködés miatt, ugye?
A fiúk megrázták a fejüket.
- Akkor maradtok. Vigyázok a mogorva kölyökre, nem kell félnetek.

- Hogy van az, hogy én mindig átalszok mindent? Miért is nem gondoltok soha arra, hogy ne csak utólag szóljatok nekem a dolgokról? - morogta Namjoon.
- Hé, ilyen helyzetekben eszükbe sem jut, hogy te vagy a leader, egy felnőttebb felnőttnek szóltak - tette rá a rapper vállára a kezét Jin. - Jól csináltátok.
- Te jól vagy, Jungkookie? - kérdezte a leader a maknae-tól, aki fejét lógatva állt az ajtóban. A fiú bólintott egyet, de nem nézett fel.
Seokjin felkelt az ágyból, hogy megölelhesse.

Az egész napot zombiként dolgozták végig, várva egy hívásra vagy legalább egy sms-re. Namjoon többször is elővette a telefonját, mert azt hitte megszólalt, de mindig az üres kijelzővel találta szemben magát.
Végül délután érkezett valóban a hívás, amire mindannyian vártak.
- Azt mondják, valószínűleg vakbél, de nem teljesen biztosak benne. Foglaltam ma estére jegyet, és már beszéltem a szöuli kórházzal. Ha tényleg igazuk volt az itteni orvosoknak, holnap reggel megműtik.
- Hogy érzi magát? - kérdezte gondterhelten a leader.
- Jobban, mint eddig. Kapott egy durva adag fájdalomcsillapítót, hogy kihúzza a repülőutat. Még el is tudott sétálni a taxiig, úgyhogy remélem ez így is marad, amíg haza nem érünk.
- Értem.
- Ti holnap késő délután indultok, úgyhogy utána már nem hiszem, hogy be tudtok hozzá jönni, de ezt majd később megbeszéljük.

A rapper öt nagyra nyílt szempárral találta szemben magát, amikor letette a telefont.
- Vakbél. Korea. Műtét. Holnap reggel - foglalta össze a lényeget.
- Ennyire komoly? - esett le Seokjin álla.
- Hazamehetünk vele?
- Miért nem itt műtik?
- Ugye nem fog meghalni?
- A biztosítása miatt, és mert nem voltak biztosak a dologban. Nem megyünk haza vele, mi úgysem tudunk rajta segíteni. És nem, Taehyung, nem fog meghalni - húzta össze a szemét a leader.

***

Jungkook a hotelszobában leült az ágy szélére. Addig húzta az esti készülődést, ameddig csak lehetett, de mivel nem moshatta örökké a fogát, kénytelen volt kijönni a fürdőszobából.
A helyiség amúgy is üres volt a többiek zajongása nélkül, de úgy, hogy még Yoongi sem volt ott, elviselhetetlenül csendesnek tűnt. Az pedig csak fokozta a helyzetet, hogy nem lehetett ott a rapper mellett, hogy fogja a kezét, amikor szüksége volt rá - úgy, ahogy azt ő tette mindig, amikor Jungkooknak kellett. És Kook nem veszíthette el Yoongit. Persze, a leader elmondása alapján nem egy szörnyű és menthetetlen betegségről volt szó, de ez nem jelentette azt, hogy nem aggódhatta halálra magát. Hiszen nem voltak biztosak a dologban az orvosok sem. És akármikor rosszabbodhatott a fiú állapota.
- Kookie - szólt egy hang az ajtóból. A fiú észre sem vette, mikor jött be Jimin a szobába. Jungkook gyorsan megtörölte a szemét, és felállt. - Gyere át hozzánk aludni.
- Én... - A fiú nem akarta elvenni azt a kevés időt is Jimintől és Tae-től, amit kettesben tölthettek.
- Na gyere már... - fogta meg a fiú karját a táncos, és a másik párnáját megragadva, húzni kezdte őt a folyosóra.
- Kookie! Pizsipartizunk! - vigyorodott el Taehyung, ahogy meglátta a maknae-t.
Jungkook elmosolyodott. Tudta, hogy a barátai is aggódnak Yoongi miatt, akárcsak ő, és mégis képesek voltak arra, hogy az ő lelki világával is törődjenek mindemellett.

A csapat három legfiatalabb tagja beszélgetett egy ideig, és a tévét is bekapcsolták, de japán és angol nyelvű adókon kívül mást nem találtak, úgyhogy végül egymásnak mutogatták a kedvenc vicces videóikat a telefonjukon.
- Felháborítónak tartom, hogy buli van, erre kihagytok minket... - csúszott be a takaró alá Seokjin és oldalra fordulva, átdobta Jungkookon a lábát.
Namjoon is végigdőlt az ágy végében, és a többieknek háttal fordulva, megpróbált aludni.
- Nem csuktad be az ajtót...
- Nem is, jön Hobi - motyogta a leader.
A táncos valóban megérkezett a saját párnáját cipelve, és a többiekre ugrott.
- Idióta!
- A karom!
- Hyuuung, a könyököd a bordáim között van...
- Nem érdekel, én így alszom - röhögött a fiú, és Jimin hajába fúrta az arcát.

Mivel egész nap dolgoztak, csupán néhány percbe telt, mire egymás hegyén-hátán ugyan, de mindenki elaludt. Jungkook még laposakat pislogva,körülnézett a szobában. Namjoon otthonos hortyogása, Seokjin lába a dereka körül, Taehyung hosszú ujjai a hajában... Sosem tudott elég hálás lenni ezekért a dolgokért.

***

- Halkan srácok, még alszik - mosolyodott el a menedzser, ahogy a Bangtan felé sétált.
A leader levette a kezét a kilincsről, és kérdezgetni kezdte a férfit.
- Rendben lesz, nem kell aggódni. De ha megbocsájtotok... Én most hazamegyek. Lassan két napja, hogy utoljára aludtam.
- Persze, Hyung. Köszönjük, hogy vigyáztál Yoongira.
- Ugyan, ez a munkám - fogta meg a férfi Namjoon vállát, mielőtt elment volna. Ő volt az egyetlen menedzser, aki a süllyedő hajón maradt a csekély fizetés ellenére is.

Jungkook kihúzta a Yoongi ágya melletti széket, és leült rá. A többiek is szétszóródtak a szobában, és próbáltak minél halkabbak lenni. Szinte olyan volt, mintha már rutinosak lettek volna a dologban.
Kook azon gondolkozott, hogy Yoongi hányszor érezhette ugyanezt, amikor az ő eszméletlen arcát nézte. A fiú arca sápadt volt és meggyötört. A szemöldökeit összehúzva aludt, olyan arckifejezéssel, mint egy mérges kiscica. Jungkook a két szemöldöke közé nyomta a mutatóujját, ahogy azt a drámákban látta. Ettől a szereplők mindig békésebben aludtak tovább, de a rapper csak nyöszörgött egyet.
- Ne piszkáld - szólt rá a fiúra Jin.
- Nem akartam... - húzta be a nyakát a maknae, és inkább Yoongi kezét fogta meg.

Amikor ő volt kórházban, minden olyan... gyorsnak tűnt. Amikor ébren volt, beszélgetett a többiekkel, egyébként pedig csak aludt. Sosem gondolt bele abba, hogy a többiek milyen sokáig vártak rá, amíg ő nem volt magánál.
Jungkooknak egy idő után már hányingere volt a falióra ketyegésétől és a szívmonitor egyenletes pittyegésétől.
- Jól vagy? - simogatta meg a fiú mögé lépve Jimin a hátát.
Jungkook a szabad kezével átölelte a táncos derekát, és hozzábújt.
Jimin beletúrt a maknae hajába.
- Minden rendben lesz, Kookie...
- Tudom... - motyogta a fiú. - De attól még nem tudok nem aggódni.
- Gyere ki egy kicsit. Igyunk valamit. Jót fog tenni.
Jungkook ellenkezni akart, de rosszul volt a szoba fojtogatásától, úgyhogy elengedte Yoongi kezét, és követte a táncost.

- Nem nézel ki túl jól. Biztos jól vagy? - ráncolta Jimin a homlokát, ahogy sétáltak a kórházi étterem felé.
Jungkook bólintott.
- Mikor ettél utoljára?
Mikor is volt? A fiú nem tudott visszaemlékezni. Amióta elvitték mellőle a rappert, képtelen volt bármit is letuszkolni a torkán.
Kook hallgatott.
- Jó, ülj le - nyomta le a fiút az egyik székre a táncos, amikor megérkeztek.
Néhány perccel később Jimin egy telepakolt tálcával tért vissza, és Jungkook elé tett egy tortaszeletet, egy cappucinot és egy doboz gyümölcslevet.
- Cukorpótlás - magyarázta a fiú. - Még mielőtt elájulsz.
- Annyira egyébként sem vagyok rosszul...
- Azért nézel ki betegebbnek, mint az itteni betegek - nézett körbe a táncos a többi embert figyelve. Kook elmosolyodott, és kinyitotta a gyümölcslevet.

Egyikük sem szólt egy szót sem, amíg ettek. Jungkook hálás volt Jimin hallgatásáért. A másik mindig tudta, hogy mi kell az embernek. Kook el sem tudta képzelni, milyen magas lehet a táncos érzelmi intelligenciája, de vetekedhetett Namjoon IQ-jával.

Jimin végül visszaterelte a fiút a kórterembe, ahol Taehyung a kanapéról lelógó fejjel aludt. Jin Namjoonnak dőlve laposakat pislogott, míg az egy könyvet olvasott, Hoseok pedig a telefonját nyomkodta. Jimin odament Tae-hez, hogy a fejét az ölébe vegye, és a fiúnak ne fájduljon meg a nyaka a kitekeredett póz miatt.
Jungkook elfoglalta a helyét Yoongi mellett, és a rapper kezét fogva, lassan ő is elaludt.

***

- Srácok, mintha ébredezne - hallotta Yoongi az ismerős hangot, de nem tudta eldönteni, kitől származhat. Lépések közeledtek felé.
Meg akarta mozgatni az elzsibbadt ujjait, de valami visszatartotta ebben. Összeráncolta a homlokát.
- Yoongi...?
- Hagyjad, hadd ébredjen fel a saját tempójában. - Ez egyértelműen Namjoon volt.
A fiúnak eltartott még néhány másodpercig, vagy talán percekig is, mire úgy érezte, hogy eléggé tudatában van a dolgoknak.
- Üdv újra az élők között - vigyorodott el Hoseok, ahogy kinyíltak a másik szemei.
Yoongi elmosolyodott egy pillanatra, ahogy meglátta maga körül a barátait, aztán újra lehunyta a szemeit. Hobi megsimogatta a másik rapper haját.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Namjoon, mire Yoongi kénytelen volt újra kinyitni a szemeit.
- Mint akin átment egy kamion - felelte rekedtes hanggal, de őszintén a fiú. Jin odanyújtott neki egy pohár vizet, de Yoongi nem tudta felemelni a karját, hogy elvegye azt.
Lenézve meglátta, hogy Jungkook szuszog békésen a kezére hajolva.
- Felébresszem? - kérdezte Jimin, de Yoongi csak megrázta a fejét, és óvatosan kihúzta a fiú alól a karját, de csak azért, hogy elkezdhesse simogatni a másik haját. Végül a másik kezével fogta meg a poharat, hogy igyon egy kortyot.
- Mikor mehetek vissza dolgozni?
- Néhány hét. Lényegében ebben az évben már nem.
Yoongi lebiggyesztette az alsó ajkát.
- Nem hiszem, hogy a munkának kéne az első gondolatodnak lennie most - húzta a száját Hoseok.
A rapper tudta, hogy igaza van a táncosnak; Jungkook éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy mocorogni kezdjen.
- Hé, megtennétek, hogy... - nézett Yoongi az ajtó felé.
A többi Bangtan vette a lapot, és kiment a kórteremből.
- Fighting - nézett vissza még Hobi.

- Hyung - nézett fel Jungkook. A hatalmas, fekete szemei még álmosan néztek a rapper arcára, miközben lassan pislogtak. A sötét szempillái túl hosszúak voltak egy fiúhoz képest, és Yoongit az első naptól kezdve verdeső pillangókra emlékeztették. Már az első naptól...
A fiú elmosolyodott, és megsimogatta a maknae arcát. Jungkook megfogta a kezét, és lehunyta szemeit az érintésre.
- Hiányoztál - mondta az első dolgot az idősebb, ami az eszébe jutott.
- Te is...
- Pedig... Mikor is volt? Tegnap? - mosolygott a fiú. - És mégis képes vagy hiányozni.
- Sajnálom, hogy nem jöhettem veled - hajtotta le a fejét Kook.
- Nem a te hibád volt. Nem számít. Tényleg.
Jungkook bólintott, de nem nézett a másikra.
- Hé, Kookie, legalább hasonló hegünk lesz.
A fiú végre felröhögött, amitől Yoongi mindig úgy érezte magát, mint egy buta tiniregényben a főszereplő lány. Jungkook nevetése csilingelés volt.
A rapper összeszorította az ajkait, ahogy próbálta összeszedni a bátorságát. A monitor szaporábban kezdett pittyegni, de úgy tűnt, hogy ezt a másik még nem vette észre.
- Hé, Kookie...
- Hm? - nézett fel a fiatalabb, amivel csak megnehezítette a másik dolgát.
- Tudom, hogy sokszor... na jó, szinte mindig undok vagyok, és mogorva, és szokásom elküldeni az embereket az anyjukba. Azt is tudom, hogy fele olyan jóképű vagyok, mint Seokjin és ebben a bandában amúgy is átlépi a legálisan összezárható jó kiállású barmok számát a dolog - az én szerencsétlenségemre - de... kedvellek, Jungkook. És ennyi idő után már nem is tudom, hogy kedvelésnek nevezzük-e többé. És fogalmam sincs, hogy egyáltalán vonzódsz-e a fiúkhoz, vagy csak én értelmeztem félre teljesen a jeleket, de ha most nem mondtam volna el neked, akkor talán sosem mertem volna. És én tudom, hogy nem vagyok... elég. De szeretném, ha te lennél az otthonom, és én is szeretnék a tiéd lenni...

Yoongi annyi dolgot szeretett volna még mondani... Annyi minden felgyülemlett benne az elmúlt hónapokban, hogy könyvet írhatott volna az érzéseiről. De Jungkook végig ugyanazzal a kővé vált arckifejezéssel hallgatta, és a fiú többé már volt benne olyan biztos, hogy jó ötlet volt Hoseokra hallgatnia. Talán most tette tönkre az egészet.
- Figyelj, ha nem vagy biztos benne... Vagy ha csak félreértettem... Az is rendben van. Nem... nem tartozol nekem semmivel, Jungkook-ah - húzta össze a szemét a fiú. Nem akarta, hogy a másik kötelességének érezze, hogy vele legyen.
Jungkook végül elmosolyodott.
- Tudod, Hyung, egyvalamiben tévedsz. Már régóta te vagy az otthonom.

Yoongi végre képes volt ellazítani az izmait, és elmosolyodott.
- Ha rajtam múlna, most megcsókolnálak, de azt hiszem, még nem tudok felkelni innen.
- Ezen könnyen segíthetünk - vigyorgott Jungkook, és felállt a székéről, hogy a rapper felé tudjon hajolni.
Kook egy pillanatra megállt, csupán néhány centiméterre a másiktól, és egy pár másodpercig csak nézték egymást. A rapper sosem látott még aranyosabb dolgot, mint Jungkook, amint bandzsítva figyeli őt. Végül felemelte az egyik karját, és magához húzta a fiú fejét.

A szerelmével csókolózni olyan volt, mint egy robbanás, ami az ajkaiból indult ki, és amit túl közhelyes lenne tűzijátékhoz hasonlítani. Jungkookkal lenni minden volt számára, csak közhelyes nem. Még ha másoknak az is volt, neki ez volt mindenből az első alkalma. Ezt pedig nem ronthatta el senki.

Egy kórteremben voltak, Yoonginak minden mozdulata fájdalmas volt, és épp egy béna szerelmi vallomáson volt túl, mégis, a maga tökéletlenségében ez volt a legtökéletesebb pillanat a fiú számára.
Tudta, hogy nem lesz egyszerű a kapcsolatuk. Tudta, hogy sok vitában és bizonytalanságban lesz részük mindkettejüknek. Yoongi tudta, hogy elviselhetetlen a természete, és néha Jungkook sem volt jobb a maga introvertált stílusával, amikor néha nem szólt senkihez hosszú órákig. És Yoongi tudta azt is, hogy rengeteg múltbéli démonnal kell még megküzdeniük majd, de végre, mostantól együtt tehették meg mindezt. És ez volt a legfontosabb.

Jungkook megdermedt a csók közepén, pont, amikor Yoonginak már a lábujjai is bizseregni kezdtek.
A rapper néhány pillanatig várta, hogy a fiú újra megmozduljon, de mikor ez nem történt meg, kinyitotta a szemeit.
- Baj van? - választotta szét az ajkaikat egy halk, cuppanó hanggala a rapper.
Jungkook az ajtó felé bökött az állával, mire Yoongi is odafordult.
A kórterem ajtajának üveges részéhez öt vigyorgó arc volt hozzányomódva.
- Éljen a privát szféra - morogta elvörösödve a rapper.
- Összehoztam két érzelmi kavicsot, nem hiszem el! - kiabálta kinyitva az ajtót Hoseok, és győzelmi táncot járt az ágy mellett.
- Majd emlékeztess, hogy üssem le, ha már fel tudok kelni - motyogta Yoongi Jungkooknak, ahogy megfogta a kezét.

Megjegyzések:

*Ajánlott zene:

https://youtu.be/gW_LaqKudLY

* Hobi :')

* Az érzés, amikor szerelmes jelenetet írsz, és olyan, mintha egy kádnyi nyálban ülnél. Blah. :P

Szóóóóval azt mondtam, lehet, hogy ez lesz az utolsó rész, de persze nem, mert hajlamos vagyok nagyon sokat feleslegesen dumálni. Majd egyszer vége lesz. Majd odaírom alá, hogy "Vége", és akkor észre fogjátok venni, nyugi ^-^
Remélem tetszett ez a rész is, és jeeej, igen, végre összejött Suga és Kookie, bár már ott tartottam, hogy jó nekik úgy, ahogy eddig voltak, és nem fogok Yoongival olyan dolgokat mondatni, hogy... Pont olyanokat, amiket fent olvastatok, bár ez egy elég visszafogott verziója volt annak a repertoárnak, amiből válogathattam :D
Na jó, továbbra is, olvassatok, csillagozzatok, kommenteljetek, ha tetszik a sztori :)

~ Ally D

UPDATE!
Bocsánat, az előző verziót leszedtem, mert nem ez jelent meg az alkalmazásból.

Így eltűnt Panox_x kommentje, de nagyon köszönöm, hogy írtál! <3