Ajánlott zene: SNSD - Into the new world - piano version (link lent!)

Figyelmeztetés: 18, vagy legalábbis 16+-os rész.

- Nem akarom - motyogta Jin. - Túl ideges vagyok, nem fog menni.
- Minden rendben lesz, Hyung. Meg tudjuk csinálni. Csak felmegyünk, öt perccel később lejövünk, és a műsor után mehetünk is haza.
Jin megeresztett egy óvatos mosolyt Hoseok felé, de nem tűnt túl meggyőzöttnek. Habár színészként diplomázott, táncolni és énekelni mégiscsak más volt. Míg egy darabban mindig elbújhatott a szerepe mögé, itt önmagát kellett adnia. És ennél jobban semmi sem rémítette meg a fiút.
Az öltöző sarkában a három legfiatalabb gubbasztott egy kanapén. Egyikük sem szólt egy szót sem, csak bámultak maguk elé, miközben a körmüket rágták, vagy a lábukkal doboltak.
- Hyung, te nem izgulsz? - nézett Hoseok Yoongi irányába, aki a telefonját nyomkodta.
- Én csak haza akarok menni aludni - ásította a rapper.
- Milyen lelkes vagy a debütálásunkat illetően...
Yoongi elröhögte magát.
- Azt hiszem, hogy még fel sem fogtam igazán. Talán majd a műsor után mellbe fog vágni a dolog, de még nem tartunk ott.
Namjoon Bang PD-vel beszélgetett az ajtónál. A főnökük is jelen akart lenni az első felvételükön.

- Öt perc! - nyitott be az egyik dolgozó egy headsettel a fején, majd rögtön be is csapta maga után az ajtót. Hatalmas kavalkád volt egy tévéműsor felvételén. Legalább tíz teljes idolbanda volt a backstage-ben, dolgozók, menedzserek, műsorvezetők, a tévé emberei, és rengeteg rajongó. És persze mindenki rohant valahová, késésben volt, vagy csak felvette a tempót a többiekkel.

A Bangtan futólépésben közelítette meg a színpad mögötti részt. Mikor lejött az előző fellépő, máris ők következtek.
A fiúk egyszerre ott találtak magukat a színpad közepére kilökdösve, míg a lámpák a stúdió másik felét világították meg, ahol két MBLAQ tag jelentette be a debütáló csapatot.

Egy pillanatra sötétség borult a stúdióra, csak a rajongók által feltartott világító light stickek látszódtak. A BTS-nek még nem volt ilyesmi.
Aztán felkapcsolódtak a lámpák a színpadon, amik teljesen elvakították a Bangtant.
Elindult a zene.
És öt percen belül több dolog félresikerült, mint gondolták volna. 

***

- Menjetek haza, pihenjétek ki magatokat és holnap találkozunk a következő műsornál. Előtte még párszor próbáljátok el a kiadónál is a dalokat.
A fiúk a fejüket lógatva  bólintottak. Időnként elhaladt mellettük egy-egy dolgozó, de egyébként már félig kiürült volt a tévé épülete.
- Jesszus, ne legyetek így elszontyolodva! - röhögte el magát a főnökük. - Oké, házi feladat: megnézni a Girls Generation, a Bigbang meg az összes kedvencetek debütáló fellépését.
- Bigbang vagy Girls Generation, egyiküknek sem esett le a nadrágjuk... - morogta Seokjin, amikor a férfi elsétált.
- Nem a te hibád volt, Hyung - szorította meg a fiú kezét Namjoon.
- Ha a stylist noona normális ruhát adott volna ránk, ez nem történt volna meg.
- És a tévéadásból biztosan kivágták...
- Nem tudom... - temette a kezébe az arcát Jin, de a szája állásából így is mindenki látta, hogy a legidősebb Bangtan elsírta magát. - Ez olyan megalázó.
A másik hat fiú összeszorult torokkal nézte a mindig fegyelmezett, összeszedett, harmonikus hyungot, ahogy összetörve áll egy falnak dőlve.
- Na jó, menjünk haza - ölelte át a fiú vállát Namjoon, és elindultak.
- Egész éjjel azt a hülye szemüveget fogom a fejemről rázni - morogta Taehyung is. - Hogy van az, hogy próbán mindig sikerül leesnie, de most persze rajta kellett maradnia a fejemen?
- Ugyan, Tae, mind hibáztunk. Remegett a hangunk, elrontottunk lépéseket, hamisak is voltunk néhány helyen... - próbálta vigasztalni őt Hoseok.
- Mondja ezt az, aki tökéletes volt.
- Igazából elrontottam az egyik szövegem... De hé, holnap ugyanezzel lépünk fel, már biztos jobban fog menni.
- Sosem lesznek rajongóink.

- Jól van, depressziós társaság, hazaviszlek titeket - jött velük szembe a menedzser.

Habár mindannyian kimerültek voltak a hosszú nap után, azért még mindenki vette a fáradtságot, hogy egyedül, a saját ágyában megnézzen egy-két debütálóvideót.
Jin vörös szemmel ugyan, de mosolyogva figyelte a Girls Generation tagjait, ahogy kissé bizonytalanul, elcsukló hangokkal, hamiskásan énekeltek, de már ott volt bennük a lehetőség, hogy talán a leghíresebb lánybanda legyenek, akik ma voltak.
Eközben Taehyung halkan röhögcsélt a saját ágyában,ahogy a Bigbang tagjait nézte. (Pontosabban Jimin mellett, mert Tae sosem használta a külön ágyat, ami derékszögben állt az emeletes ágyakkal szemközti oldalon. Mikor a többiek rájöttek erre, mindenki rádobálta az ágyra a holmiját, így a fiú már vissza sem mehetett.)  A Bigbang tagjai meglepően fiatalok voltak, és még messze voltak attól a különlegesen extravagáns stílustól, amit később képviseltek. Inkább tűntek egy gimnázium rossz tanuló diákjainak, akik szabadidejükben rappeltek meg énekeltek, mintsem idoloknak.

Vajon kik lesznek ők évek múlva? Amikor nem az ügynökség aggat majd rájuk fekete, szegecses ruhákat és durva imaget? Tulajdonképpen vicces volt elnézni Seokjint, aki gyakorlatilag a banda anyukája volt, ahogyan próbál kemény lenni, vagy éppen a leader hyungot, aki imádta Ryan karakterét és plüssöket gyűjtött, amint napszemüvegben és kemény rapperként tolja a színpadon... Csak éppen nem tűnt valósnak. Ezek nem ők voltak, és ez rögtön ki is fog derülni az első műsorukban. Sőt, ami azt illeti, azok számára már ki is derült, akik a vlogjukat nézték. De talán így is szeretni fogják őket néhányan. Vagy nem...

***

A további fellépéseik szerencsére jobban sikerültek.
Egyre jobban kezdtek hozzászokni a színpadhoz, a kamerákhoz, a vakító fényekhez. A vlogjukat is folyamatosan vezették, és kis idő elteltével már egy-két BTS feliratú tábla is feltűnt a nézőtéren.
A kiadó éppen ezért úgy gondolta, nem fognak sokat várni, elég számuk volt, így szeptemberben - alig három hónappal az első album után - ki akarták adni a második albumukat is. Ez rengeteg munkát jelentett. A számok tökéletesítését, felosztását, felvételét, megtanulását, a koreográfia megtanulását, fotózásokat, klipforgatást... És közben fel kellett lépniük a No more dreammel is, amivel persze még nem nyertek a zenei műsorokban. Ami azt illeti, nem hogy nem nyertek, de miután kicsit alábbhagyott az érdeklődés az új csapat iránt, többször is előfordult, hogy feleslegesen mentek el a tévék épületébe.
Ilyenkor felöltöztek, teljes sminkben, headsettel a fejükön, belőtt frizurával, bemelegítettel hanggal várták a sorukat, izgultak, készültek... Aztán néhány perccel a tényleges felvétel előtt kiabált oda nekik egy dolgozó, hogy egy másik előadó miatt csúsznak néhány percet, ezért őket vágják ki a műsorból. Ilyenkor pedig nem volt más dolga a Bangtannak, mint hazamenni.
Máskor előfordult, hogy szerepeltek ugyan, de amikor otthon leültek a tévé elé, hogy megnézzék magukat, rájöttek, hogy egyszerűen ki lettek vágva a műsorból, és hiába várták magukat egy órán keresztül.
Pedig, amíg ezeket a felesleges köröket futották, gyakorolhattak volna.

***

Jungkook vagy századszor próbálta el ugyanazt a mozdulatot, amit a csapatból mindenki tökéletesen végre tudott hajtani - kivéve őt.
- Nézd, ha így rakod a lábad, akkor könnyebb lesz - próbálkozott Hoseok.
- És aztán kicsit be kell hajlítani a térded, hogy ki tudd egyensúlyozni a mozdulatot - segített Jimin is.
Jungkook újra és újra nekifutott a dolognak, de valahogy soha nem jött össze.
- Ne már, még Namjoon és Seokjin is megcsinálták... Mi van veled, Kooks? - kérdezte röhögve Taehyung, de csak azt érte el vele, hogy a fiú még rosszabbul érezte magát. A többiek szúrós pillantásokat lövelltek Tae felé, mire a fiú eloldalgott.
- Na jó, ezzel nem megyünk semmire - sóhajtotta a koreográfus. - Mára vége a próbának. Jungkook, te addig maradsz, amíg nem sikerül a teljes tánc tökéletesen, értettük egymást?
A fiú beleegyezően bólintott.
A többi Bangtan grimaszolt egyet. Mindannyian fáradtak voltak, talán ha hét órát aludtak az elmúlt három napban összesen. Jungkookot itt tartani kegyetlenség volt, miközben másnap is korán kezdtek. Ennek ellenére, nem tudtak ellenkezni.

- Hé - fogta meg valaki Jungkook vállát. - Ha bármi kell, itt vagyok a stúdióban. Szólj, ha hazamész, menjünk együtt.
Kook hálásan mosolygott Yoongira, habár elképzelni sem tudta, mi dolga lehet a fiúnak a stúdióban. A dalokat már rég felvették az albumhoz.
- Én meg egy másik teremben leszek - kacsintott Hobi a fiúra. Ez azt jelentette, hogy Hoseok a majdnem-barátnőjével tölti az időt.
- Oké - sóhajtott Jungkook. - Na sicc, menjetek már!

Kook újra elindított a dalt. Aztán újra. És újra.
Három órával később a dal még mindig nem volt tökéletes. Habár már meg tudta csinálni a kérdéses mozdulatot, mindig újabb és újabb hibákat talált, ahogy önmagát nézte a tükörben.

Amikor már végképp nem bírta tovább, lehanyatlott a padlóra, és hagyta, hogy a szám anélkül fejeződjön be, hogy ő táncolna rá. Jungkook füleinek jólesett a csend. Újra és újra, napok óta ugyanazt az egy számot hallgatni kimerítő volt. Nem csak a dal, de a műsorok hátterében lévő káosz, a sok ember, a hangos zene, a többi fiú hangoskodása, egyszerűen túl sok volt.
Kook oldalra fordította a fejét, és hagyta, hogy szétterüljenek a karjai. A pólója és a haja már egyöntetűen úszott az izzadtságban, és a lábaiban is pattogtak az izmok, amitől kényelmetlen érzése támadt a fiúnak, mégis jólesett egy kicsit a hűvös padlón feküdnie. Amióta a többiek elmentek, egy korty vizet sem ivott - el is feledkezett róla - de képtelen volt felállni, hogy elmenjen az üvegéért.

Valahol félúton az alvás és az ébrenlét között Jungkook hallotta, ahogy kinyílik a próbaterem ajtaja, és valaki belép rajta.
 - Mindjárt megyek... Csak még ötször... Csak háromszor elpróbálom a táncot - motyogta a fiú csukott szemmel Yoonginak.
 - Rég találkoztunk - szólalt meg egy mély, rekedtes hang, ami egyértelműen nem Yoongié volt. Jungkook szemei felpattantak, ahogy felismerte a hangsúlyt, de nem mert megmozdulni.
A szíve vadul kalapálni kezdett a mellkasában, ahogy az egész testét átjárta a pánik.
A hang, amit majdnem egy teljes éve, hogy utoljára hallott, visszatért hozzá.

- Látom, jól elvoltál, amíg a szarban hagytad az apádat.
Jungkook remegő karokkal ülőhelyzetbe tornázta magát, hogy lássa a férfit.
Az apja teljesen normálisan nézett ki. Farmerben volt, pólóban, egyszerű tornacipőben. A haja meg volt fésülve, és alkoholos üveg sem volt nála, pedig az szinte már hozzátartozott a kinézetéhez.
- Mit... mit keresel te itt? - kérdezte Jungkook elsápadva. Yoongi... Yoongi két szobával arrébb van. Hallani fogja, ha történik valami.
- Nos... - sétált beljebb a férfi, miután elfordította a kulcsot a zárban. - A fiam egy éve elvitte a holmijait tőlem és lelépett. Ahelyett, hogy gondolt  volna a családjára, és dolgozott volna, egyszerűen otthagyott csapot-papot és eltűnt. Szóval némileg ideges voltam. Aztán már nem is érdekelt a dolog, csak ha eszembe jutott, akkor voltam dühös. Egy nap azonban, éppen a tévét nézem, amikor egy rakás kifestett majom kezd ugrálni az egyik csatornán. Először fel sem tűnt, mert mind ugyanúgy nézett ki, de aztán előjött az egyikük, és meglepően hasonlított az én drága fiacskámra. Azt hittem, rosszul látok, de aztán elkezdték mutogatni egyesével is őket, és az utolsó nem más volt, mint egy Jungkook nevű fiú. Képzelheted, mennyire elárulva éreztem magam. Nem elég, hogy nem látom hónapokig a kölyköm, de amikor igen, akkor is a tévében.

Jungkook nyelt egyet. Tudta, hogy fel kéne állnia. Akkor egyszerűbb lenne védekeznie. Az apja mindig nagy szövegeket tudott mondani, mielőtt elverte volna.
- Szóval arra gondoltam, ha már megtaláltalak, miért is ne látogatnálak meg. A fiam híres lett, mekkora megtiszteltetés - emelte az égnek a karjait a férfi tetetett örömmel.
- Mit akarsz? - Jungkook végre talált magában annyi erőt, hogy felálljon.
- Hogy mit akarok? - gondolkozott el a férfi. - Nos, sokat gondolkoztam idefelé a vonaton. Ha már úgyis híres és gazdag fiam van, miért ne használnám ki a dolgot? Némi anyagi támogatás mégis csak jól jönne...
- Mi?
- Pénz, Jungkook. Pénz.
- Nincs egy vasam sem - felelte a fiú őszintén.
- Ezt ugye nem várod, hogy elhiggyem...
- Pedig nincs... - erősködött a fiú.
- Hát jó. - A férfi közelebb lépett, mire Jungkook hátrálni kezdett. Néhány másodpercig így sétáltak egymással szemben, amikor a fiú háta hozzáütődött a falhoz. Kook képtelen volt állva maradni. A térdei annyira remegtek, hogy értelmetlen lett volna. Lecsúszott a fal mentén, és egy labdává gömbölyödve várta, mi fog történni.
- Pont olyan vagy, mint az anyád - mondta undorral a hangjában a férfi. - Ő is csak védekezni tudott.

Jungkook karja lecsúszott a fejéről, és a fiú felnézett.
- Hogy mi? - kérdezte elhűlten.
- Az a nő sosem engedelmeskedett nekem. Mindig volt valami kifogása. És amikor megkapta a büntetését... Amikor viselnie kellett volna az ütéseim... Akkor úgy fordult, vagy úgy feküdt, hogy minél kevésbé fájjon neki. Az a szajha. Sosem visított, sosem kiabált. "Csak Kookie meg ne tudja." Amikor rosszat csináltál, amikor rossz jegyeket hoztál, amikor kiöntötted az ételt a padlóra, amikor tönkretettél dolgokat, mindig magára vállalta a következményeket. "Csak Kookie-t ne bántsd. Bánts engem helyette." Mintha számítana. Úgyis megdöglött.
- Te... te verted az anyámat?
A férfi röhögésben tört ki.
- Hihetetlen, mennyire vak tudsz lenni.
- De, én azt hittem... az alkohol, és...
-Ugyan, milyen alkohol, te idióta?  - A férfi megragadta Jungkook haját, hogy a fiú ne tudja elfordítani a fejét, aztán rálehelt. - Érzel te itt alkoholt? Az anyád egy kurva volt, olyan bánásmódban is részesült.
- Miért...? - kérdezte Kook, de maga sem tudta, mire kérdezett rá. Néhány perc alatt összedőlt az egész eddigi világa. Az ő angyali anyukája ugyanolyan fájdalmakat, ugyanolyan megpróbáltatásokat állt ki, mint ő. Sőt, rosszabbakat. És ő még csak nem is tudott róla. Hogy nem vette észre? Hogy lehetett ilyen önző?

Hirtelen az sem érdekelte, hogy egy bezárt szobában van a férfival, akitől évek óta rettegett. A legrosszabb rémálmával.
- Hogy tehetted?!
- Csak megtettem. Egy családban egyetlen ember parancsol. Az a kurva pedig sosem tudta, hol a helye.
- Az anyám nem volt kurva - nézett fel Jungkook gyilkos tekintettel az apjára, aki még mindig fölé hajolva állt; erre a megszólalásra azonban a falhoz vágta a fiú fejét. Jungkook rögtön szédülni kezdett. A feje egy pillanatra oldalra bicsaklott, de sikerült újra felemelnie. Érezte, hogy a tarkóján meleg folyadék csorog le, de már ez sem érdekelte.
- Az egyetlen, aki egy fasz, az te vagy - mondta a férfinak. - Sosem érdemelted meg az anyámat. Neked kellett volna meghalnod helyette.

Jungkook a maradék erejével ellökte magától a férfit, aki a hátán landolt. A fiú futásnak eredt - amennyire ez a fájó fejével, szédelegve ment neki - de mire az ajtóhoz ért, az apja már a két lábán állt. A férfi megragadta az egyik széket, ami a keze ügyébe került, és a fiú felé hajította. Jungkook gyorsan leguggolt, így a szék nem őt érte, hanem a mellette lévő falat - amit teljes egészében egy tükör borított.
A szék hatalmas csörömpöléssel csapódott bele a tükörbe. Apró, éles darabok zuhantak mindenhonnan a padlóra. Jungkook eltakarta az arcát, de még így is érezte, hogy néhány darab rajta landol. Mire újra az ajtó kinyitására tudott volna koncentrálni a fiú, az apja megindult felé, és a lábával taszított egyet rajta, mire Kook a szilánkokra zuhant.
A fiú felnyögött fájdalmában. A férfi így csak még jobban élvezte a helyzetet.
- Milyen rég volt már, nem igaz? Hogy te meg én, ilyen közel kerültünk egymáshoz. Hiányzott az együtt töltött idő.
Az apja megragadta a fiú vállát, és a hátára fordította őt. Jungkook néhány másodpercig csak a fájdalomra tudott koncentrálni, ahogy a férfi a bordáira térdelt, ezzel még jobban belenyomva őt a szilánkokba.
Ahogy az apró tükördarabok a bőrébe szúródtak, Kook füle hangosan zúgni kezdett, és egy pillanatra teljes sötétségbe borult a látótere, de balszerencséjére nem veszítette el az eszméletét. 

- Úgy hallom, a többi bájgúnár felfedezett minket - morogta a férfi. Jungkook nem tudta, miről beszél. - Vessünk gyorsan véget ennek.
Kook érezte, ahogy a férfi a torka köré szorítja mindkét kezét. A fiú felemelte az egyik karját, és megfogta az apja csuklóját, de valójában tudta, hogy ezzel már semmit nem fog elérni, mivel képtelen volt a legkisebb erőkifejtésre is.

Tulajdonképpen nem fájt. A tompa érzés, ami a fejében volt, ugyan nem múlt el, de az apja kezei a torka körül, mégsem tűntek a legrosszabbnak. Inkább olyan volt, mintha víz alá került volna. Békés. Ahogy teltek a másodpercek, a fiú egyre kevesebb dolgot értett meg a körülötte lévő világból. Már nem is zavarta a gondolat, hogy meg fog halni. Hogy így lesz vége. Rendben volt. Rendben volt, mert Jungkook ezúttal tudta, milyen szeretni, és szeretve lenni. Voltak barátai. Ezúttal voltak, akik szomorúak lesznek utána. Volt értelme élnie, és boldog volt, tényleg boldog volt, amíg ezekkel a fiúkkal lehetett, mert megtanították őt arra, hogy a világ nem teljesen rossz. Kim Namjoon. Kim Seokjin. Jung Hoseok. Kim Taehyung. Park Jimin. Min Yoongi.
A barátai.
Akik megtanították újra nevetni.

Jungkook oldalra fordította a tekintetét. Az ajtó másik oldalán mintha  Yoongit látta volna elmosódva, egy piros tűzoltókészülékkel a kezében. Milyen furcsa. Nincs is tűz - gondolta.
- Azt hiszem, még erre sem lesz időnk - szólalt meg a férfi, de a fiú csak tompán hallotta, amit mondott. Az apja elengedte őt az egyik kezével, de a másikat úgy helyezte, hogy a fiú továbbra se kaphasson levegőt.
A férfi felvett egy nagyobb tükördarabot a földről, és felmutatta a fiúnak.
- Ez lesz az utolsó ajándékom neked - vigyorgott.
A fiú összezavarodva nézte a tükröt, amiben egy pillanatra a saját elvörösödött arcát és meggyötört, félig lecsukódott szemét pillantotta meg.
- Viszlát, Jungkook.
A fiú lehunyta a szemét.

Az ajtó ekkor kivágódott, és ugyanebben a pillanatban Jungkook éles szúrást érzett a hasában. A fájdalomtól a maradék levegő is kiszaladt a tüdejéből egy hosszú nyögéssel, vagy inkább nyöszörgéssel. A testében minden izom megfeszült. A feje elemelkedett a padlótól, míg a keze végre eleresztette a férfi csuklóját, és a padlón landolt.
Ahogy a szúró érzés már kevésbé volt meglepő, Jungkook feje visszahanyatlott, de a padló helyett valami puhára érkezett.
- Jungkook! Jungkook! Lélegezz, hallod?! Jungkook! - hatolt át a hang a vízszerű világon, amelyben a fiú lebegett. Nem értette, nem tudta, mit akar mondani a másik, de Jungkook boldog volt, hogy Yoongi hangja lehet az utolsó, amit hallhat. 

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

https://youtu.be/a0OubD8JC4A

* MBLAQ <3 Lee Joon az egyik példaképem, ezért annyira örültem, mikor láttam, hogy ők jelentették be a kedvenc bandám debütálását * - *

* A GG debütáló dala az, ami itt az ajánlott zene. Imádom, komolyan. A Bigbang pedig meglepően sokszor kerül elő ebben a ficben, még nekem is furcsa...

* Sajnálom :'D

Hááát, ennyi, VÉGE.
Jó, csak vicceltem, még hátra van a "mi lett a Bangtannal JK nélkül" rész is.
És megint csak vicceltem. Vagy nem...? ;)
Akik olvasták a sztori főoldalán a figyelmeztetéseket, azok tudják a választ :)
Jövőhéten újra jövök :)

~ Ally D