Jungkook az egyenruháját viselve támasztotta az iskola egyik szekrénysorát, és a zajongó rokontömeget figyelte. Mindenki szépen kiöltözve, virágokkal, meglepetésekkel, lufikkal várta a ballagó gyerekét, testvérét, barátját.
Persze tudta, hogy valószínűleg miatta senki nem jött el. Jimin már korábban lemondta a vizsgaidőszak miatt a programot, Tae pedig ma reggel hívta fel őt. Milly, a tehenük éppen elleni készült a farmon. Habár, ez ócska kifogásnak tűnt az első pillanatban, Jungkook tudta, hogy komoly dologról van szó, és Tae valószínűleg egész nap talpon lesz, hogy világra segítse a borjút. A fiú hallotta az idősebb hangjában a bűntudatot, így nem tudott rá haragudni. Ez azonban nem jelentette azt, hogy Jungkook nem érezte rosszul magát miatta.
Az apja sem kímélte reggel, és most Jungkook alsó ajka fel volt repedve, amit ő már csak egy fájdalmas mosollyal vett tudomásul. Pont a ballagása napján kellett, hogy látható sérülése legyen. Nem is ő lenne, ha nem így jött volna össze...

Amikor elkezdődött az ünnepség, Jungkook leült az osztálytársai közé. Nem is értette, mit keres itt. Senki nem akarta látni, ahogyan végez az iskolában, amit utált. Ahol soha nem jutott semmire. Ahol nem talált semmit, amiben kiemelkedő volt. Ahol mindenki lenézte, és kikerülte, és csak a háta mögött beszéltek róla, de azt is félhangosan, hogy a fiú biztosan hallja. Ahol mindenki úgy gondolta, hogy biztosan olyan ő is, mint az apja. Féltek és undorodtak tőle, ami összeroncsolta a fiút belülről, miközben mantraként ismételgette magában, hogy mindez nem számít. Neki nincs szüksége barátokra.

- Hé, te! - hallott egy kiáltást, ahogy kilépett az iskola kapuján.
Jungkook felpillantott  a fiúra.
- Nem is tudtam, hogy most már akárki kijárhatja az iskolát. Még az olyan műveletlen fajankók is, mint te, ugyanazt az oklevelet kapják, mint mások? Ez felháborító!
Jungkook némán meredt az iskola egyik legbeképzeltebb és legerőszakosabb tanulójára, akit persze most is hűséges talpnyalói társaságában lehetett megtalálni.
- Na mi van, már a beszéd is meghaladja az agykapacitásod, vagy mi? Mindig csak bámulsz, mint aki éppen gyilkolni készül. Fogadjunk, hogy az anyád nem is volt beteg, hanem az apád ölte meg. Te pedig örökölted a génjeit....
Jungkook nem bírta tovább hallgatni. Émelyegni kezdett a gyomra a szavakra, de képtelen volt rávenni magát arra, hogy megüsse a fiút. Ugyanis ő nem volt olyan, mint az apja.
Ugyanakkor tudta, hogy ebből a szituációból nem kerülhet ki pusztán azzal, ha elsétál.

Mielőtt Jungkook védekezni tudott volna, a fiú a térdével a bordái közé rúgott, amitől a fiú előregörnyedt, és térdeivel az aszfaltra hanyatlott.

- Ez a búcsúm, Lúzer - köpött egyet a fiú Kook tenyere mellé a földre, majd odébb sétált.
- Ja, Lúzer - lökte meg a térdével egy másik fiú a vállát.
- Ja, búcsú - köpött egyet a földre egy másik talpnyaló, aztán mind otthagyták.

A fiú felröhögött, amitől azonban megfájdult a mellkasa, így inkább csak magába mulatott az abszurd szituáción. Mindenesetre örült, hogy ennyivel megúszta. És többé tényleg nem kell majd látnia őket.

****

Hazaérve megpillantotta az apját a kanapén. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi éppen részeg, vagy másnapos, és egyébként sem akart vele beszélni, ezért csak próbált elsétálni mellette egy szó nélkül.

- Miért lopakodsz? - horkant fel a férfi.
- Azt hittem, alszol - hazudta Jungkook.
- Miért vagy így kiöltözve? - hunyorgott az apja, mintha nem tudná rendesen kivenni a fiút.
- Ma volt a ballagásom.
- Ah, igen, elfelejtettem - Néhány pillanatig maga elé meredt a férfi, Jungkook pedig a földet pásztázta.
- Adnom kéne valami ajándékot? Megkérdezem Minjoont, hogy felvesz-e kisegítőnek.
Jungkook felhorkant.
- Nem akarok egy szerszámüzletben dolgozni.
- És akkor mégis mi a terved? Mennyi ideig tartsalak még el? Azt hiszed, majd egész nap itthon ülhetsz, és bámulhatod a falat?!
- Akkor csak azt tenném, amit az apám - felelte hűvösen Jungkook a férfi kitörésére.
- Te kis piszok!

A férfi felállt, és Jungkookhoz lépett.
- Hogy mersz így beszélni az egyik szülőddel?
A fiúnak már így is elég rossz napja volt, nem hiányzott neki még ez is.

Az apja keze nagyot csattant az arcán, de Kook még csak nem is grimaszolt. A férfi meglökte őt, és a fiú háta nekiütődött az egyik polcnak, aminek a tetején felejtett sojus üveg hangos csörömpöléssel tört szét a padlón.
- Most oda a fél üveg... Takarítsd fel!

Jungkook nem mozdult.  

- Azt mondtam, hogy takarítsd fel, a kurva életbe! - kiáltotta a férfi, miközben felemelte az üvegdarabok közül a legnagyobbat, amely valaha az üveg nyakához tartozó rész volt, és Jungkook felé suhintott vele.
A fiú végre észbe kapott, és még mielőtt az apja eltalálhatta volna a fejét, maga elé emelte a karját. Több helyen szúródott belé az üveg, és karcolta végig az alkarját, ahogy az apja mozgatta a darabot.

Hirtelen mindketten ledermedtek. A férfi kiejtette az üveget a kezéből, és ijedten nézte a fiú karján csurgó vörös folyadékot. Tett egy apró lépést a fiatalabb felé, de Jungkook ellépett tőle.

A fiú megragadott egy konyharuhát, miközben kiszaladt a házból, és az utcára érve a jobb karjára szorította azt. Ahogy minél távolabb ért a háztól, úgy lettek a léptei egyre lassabbak, és néhány perc múlva már csak csoszogva tudott menni. Jungkook határozottan rosszul érezte magát. Nem csak az émelygés maradt meg a gyomrában délelőtt óta, de emellett még a rúgástól is fájdalmat érzett, ami miatt nehéz volt kiegyenesedve járnia. A karján lévő vágástól nem érezte rendesen a végtagját, és némileg aggasztani kezdte az átnedvesedett konyharuha.

Nagy nehezen a sarokra ért, ahol már látta a játszóteret. Végre leülhetett!
Azonban, ahogy kilépett a kereszteződésnél, valaki erőteljesen nekiütközött, amitől Jungkook elvesztette az egyensúlyát, és mind ő, mind az idegen a betonon landoltak.

- Shit, figyelhetnél egy kicsit, mielőtt kilépsz az útra - morogta a menta-hajú fiú, miközben felült. Jungkookra nézett, aki továbbra is a földön feküdt, csukott szemmel, karjai élettelenül a betonon elterülve.
- Aissh - A fiú a hajába túrt, aztán odacsúszott a másik feje mellé.
- Hé - rázta meg a fiú vállát, majd az arcát kezdte óvatosan pofozgatni. Jungkook nyögött egyet, és kinyitotta a szemét.
- Hallod, amit mondok? - kérdezte az idegen a fiú fejét tartva, hogy annak kényelmes legyen. Jungkook összezavarodva nézett körül, de a fülében pulzáló szívverésén kívül nem sokat regisztrált a környezetéből. Lehunyta a szemét, és nyelt egyet. Érezte, hogy lassan visszacsúszik az öntudatlanság állapotába, de a fiú ismét pofozni kezdte.
- Hallasz? Kell hívnom mentőt? - Jungkook ismét kinyitotta a szemét.
- Nem. J-jól vagyok - felelte remegő hanggal.
- Egy fenét vagy jól. Olyan sápadt vagy, mint egy zombi.
- Ahogy te is.
- De nekem ez a természetes színem.
- Rendben leszek. Elmehetsz. - Az idegen, aki még mindig a fekvő Jungkook fejét tartotta, felhorkant.
- Jah, pont itt hagyok egy gyereket, akit kiütöttem. A fejed hogy van?
- Sajog. Semmi vészes.
- Mitől ájultál el akkor? - nézett végig rajta a fiú, és a pillantása megállapodott Jungkook karján.
- Shit. - Az idegen gyorsan leült, hogy Kook fejét a combjára tehesse, aztán óvatosan megfogta a fiatalabb karját, és rászorította a sebre a félrecsúszott konyharuhát.
- Ezt hogy sikerült összeszedned?
- Hosszú sztori...
- Hívjunk mentőt - szólalt meg néhány másodperc után a fiú.
- Ne. Annyira nem súlyos. Csak kis vágások.
- Más a fogalmunk a kis vágásról.
Mindketten elhallgattak. A menta-hajú továbbra is Jungkook karját fogva figyelte a fiút, aki habár kicsit zavarodottnak tűnt, nem úgy nézett ki, mint aki súlyosan megsérült.

- Nem futva mentél valahová? Biztos fontos volt - szólalt meg Jungkook.
- Csak néhány középiskolást kergettem, akik mostanában a környező házak ablakait dobálják. Ma épp az enyémet. Nem egy vagy véletlenül közülük? - pillantott a fiúra gyanakvóan.
- Nem ezzel a karral - nevetett fel Kook.
- Igaz- mosolyodott el a fiú. - Min Yoongi vagyok.
- Jeon Jungkook.
- Messze laksz innen? Hazavigyelek?
Jungkook nem tudta, hogy feleljen.
- Onnan jövök - válaszolta végül. Yoongi élesen beszívta a levegőt.
- Itt lakom szemben. Lássuk el a karodat, jó?
- Jól vagyok, nincs rá szükség.
- Hány éves vagy, te punk?
- Tizennyolc.
- Én huszonkettő, úgyhogy hallgass az idősebbre. Gosh, néztelek vagy 16-nak. Alultáplált vagy.
- Ugyan.
- Gondolod, hogy fel bírsz ülni? Nem hiszem, hogy el tudlak cipelni a lakásomig.

Jungkook Yoongi segítségével lassan felült. Az idősebb fiú megvárta, amíg a másik hozzászokik egy  kicsit a helyzetváltozáshoz, és hogy biztosra menjen, hogy a fiú nem fogja ismét elveszíteni az eszméletét.
- Menjünk - állt fel Yoongi, és felhúzta Jungkookot. Habár a fiú néhány centivel magasabb volt nála, Yoongi a saját válla köré tekerte a másik karját, és lassan elindultak.

A csupán néhány méterrel arrébb lévő játszótérig is, mintha órákig tartott volna az út.
- A nagymamám is gyorsabban közlekedik, mint te - röhögött idegesen Yoongi.
- Hmm - válaszolt Kook, de még ahhoz is kimerültnek érezte magát, hogy kinyissa a száját, és normális választ adjon.
Yoongi aggódó tekintettel fordult felé, de csak vonszolta tovább a fiút.

Végre beértek az épületbe, és beszálltak a liftbe, ami csigalassúsággal vonszolta őketfelfelé, ráadásul még rázkódott is, ami Jungkook gyomrának határozottan nem tett jót.
- Jól vagy? Elzöldültél.
A fiú csak megrázta a fejét, és az ajkait összeszorítva lehunyta a szemét. Érezte, ahogy egy izzadtságcsepp lecsorog a halántékán, és hirtelen fojtogatóan  fülledtnek tűnt a liftben állnia.
- Menjünk - húzta maga után Yoongi, ahogy kiléptek a liftből, és Jungkook már a gondolattól rosszul volt, hogy ki kell nyitnia a szemét, ezért csak hagyta, hogy a másik fiú berángassa a lakásába.

Megérkezett a 2. rész is ^-^ Majd ha egyszer véget ért a vizsgaidőszak, többet fogok posztolni :)
Addig is, remélem tetszett a fejezet.

~Ally D