(jav.: 2020)

Az út további részét mindenki a saját lábán tette meg. Szerencsémre. Újra vadcsapásokon haladtunk. Gondoltam, nem akartak az előbbihez hasonló szituációba futni. Igaz, ezúttal csak a barátaimról volt szó, akik nagyjából képben voltak a részletekkel. De még mindig ott voltak az el nem mondott apróságok, amik miatt megint ferdítenem... kit akarok átverni... hazudnom kellett nekik. Ez egész biztosan az elsők közt lesz, amit le akarok rendezni Raullal és Bernáttal. Egyre nehezebb megtartani a létezésük titkát, hiszen lépten-nyomon rájuk bukkantunk a kutatások során. Másrészt meg én magam sokat vagyok velük, amit a banda egy ideig még elfogad úgy mint, hogy az erdei állatokkal vagyok, de már nem sokáig. Ha jól sejtem, amint visszatérek erről a kis... kirándulásról, mindent hallani akarnak. De hogy' magyarázhatnám meg?

Bernáttal az élen gyorsan haladtunk az általuk kigondolt cél felé. Mármint, csak reméltem, hogy közeledtünk, mert kezdtek lerohadni a lábaim a papucsban. Nem tudtam észrevették-e de ezeket nem túrázásra találták ki. Még jó, hogy nagyrészt farkas háton jöttem, mert különben... Oh... Csak nem pont emiatt? Te jó szagú rozmaring! Ezek után hogy' álljak elő a követelőző kérdéseimmel? Miért kell ilyen tépelődő döntéseket hoznom? A legfigyelmesebb élőlény az, akinek a legtöbb furcsa kérdést akarom feltenni. Hogy juthattam ilyen helyzetbe?

~ Dua? – Raul hátra pillantott, amikor sóhajtva a homlokomat törölgettem.

- Minden rendben – na persze. Találd már ki, hogy mit akarsz, csajszi! Egyszerre szerettem volna odarohanni és mindkét melákot agyonölelgetni, állatbolond alaptermészetemből fakadóan, ugyanakkor millió plusz egy kérdést szegezni nekik. Nem tudtam, hogy kezdjek neki, de szerencsére még nem is nagyon volt rá alkalmam. Folyamatosan haladtunk egész idáig.

~ És ezt higgyem is el? – Raul megbillentette fejét és azt a nem-veszem-be fejet vágta, amit állatokon is fel lehet ismerni. Tetőtől talpig végigmért majd így szólt – Kölyök, fölöslegesen emészted magad. Nyugodj meg és lazíts!

Ezt pont egy farkas mondja nekem, aki rejtve akar maradni minden emberi szem elől?! Akinek a puszta létezése kételyeket vet fel mindenkiben? Akiről annyi nyomot találtam és mégse tudok szinte semmit? Azt hiszed, hogy egy közönséges 'nyugi és lazíts' szöveggel minden eddigi el van intézve? Pillanatok alatt felhúztam magam. Ez nem volt jó. Én nem akartam ideges lenni. Egyszerűen nem volt a természetemben. Csak az utóbbi napokban annyi kérdés és elhallgatott dolog gyülemlett fel bennem, hogy egy hajszál választott el a robbanástól. Vajon mi lesz, ha nem bírom tovább, ha elpattan az utolsó szál is? Megbolondulok? Dühöngök és üvöltözni fogok? Vagy talán összeomlok és sírni kezdek? Hogyan őrizzem meg a hidegvérem? Hogyan lehetnék belül is olyan nyugodt, mint ahogy azt az emberek kívülről gondolják, hogy látják rajtam?

A nyári hőségben egyszer csak valami hideget éreztem az orromon. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy nem is láttam, mi történik körülöttem. Többszöri pislogás után sem fókuszált rá a szemem, így hátra léptem. Raul volt az! A hideg orrát hozzám érintette és csak némán állt ki tudja, mióta. Zavartan fordítottam félre a fejem, mert nem tudtam állni a tekintetét. Fegyelmező volt és higgadt.

- Mi az? - kérdeztem és a farkas aprót bólintott.

~ Ezt már szeretem. Már nem ráncolod a szemöldököd - pirulva az arcom elé kaptam egyik kezem, mintha elbújhatnék mögötte. Raul közben a leengedett kezem felé sétált és orrával alábújt, úgy állt be mellém. Gyorsan rendezve vonásaimat, már amennyire az adott helyzetben lehetséges volt, kíváncsian néztem, mire készül – Tudod, mi, szőrösebb állatok nyugtató hatással bírunk az idegekre. Főleg, ha simogatnak minket - szemei felvették ismerős ragyogásukat.

- He? Szőrösebb? Miről beszélsz?

~ Te talán nem vagy szőrös? Akkor az mi a karodon? - felemelve vizsgáltam.

- A te szőröd.

~ Na látod! - nevetett és közben indulásra noszogatott.

- Hé... - de nem folytattam. Hogyan is nyafoghattam volna tovább, amikor egy ilyen nagyszerű barátom van, aki mindent megtesz, hogy felvidítson?

Megfogadtam a tanácsát és újra simogatni kezdtem a ragyogó, fekete bundát. El sem engedtem egész úton. Amikor beszűkült az ösvény és egymás mögött kellett haladnunk, a farka végét fogtam, és bár biztos voltam benne, hogy zavarta, mégis engedte. Mintha egy gyerekre vigyázott volna. Mintha még mindig gyerek lennék. De tudod mit? Nem zavart. Nem érdekelt, mert élveztem, hogy annyit szórakozhatok a bundájával, amennyit akarok. Menet közben még a hajgumimat is ráraktam és egy röhejes copfot kanyarítottam a sörényébe. Hagyta. Virágokkal díszítettem fel végig a gerince vonalán. Hagyta, míg maguktól le nem potyogtak. Virágkoszorút nyomtam a fejére. Nem rázta le. Hosszú fűszálakból kötelet fontam, amiből hámot készítettem. Azt se dobta le magáról. És én élveztem. Vigyorogtam és kuncogtam, mint egy óvodás, aki új játékot kapott. Egyáltalán, hova megyünk, hogy ennyi mindent tudtam csinálni az úton?

A nap már lemenőben volt és a szürkület is kezdett beállni. Ismeretlen terep vett körül. Sziklás, meredek szakaszokkal tűzdelt hegyoldalban jártunk. A kanyon és szurdok-szerű képződmények labirintusában Bernát magabiztosan vezette a sort. Fák takartak minden kanyart és bokrok tették mégis otthonossá a látványt. A madarak folyamatosan csiviteltek, de szépen lassan sikerült egyre kevésbé figyelnem rájuk és az állandó csacsogásukra. Talán, idővel eljutok oda, hogy nem érzem az erdőt egy túlzsúfolt területnek. Talán. Raul egyszer csak megállt és felnézve láttam, hogy Bernát egy méretes barlang bejárata előtt figyelt minket. Fején a nehezen visszafogott röhögés jelei mutatkoztak.

~ ... pfff... khm... öm, Édua... megjöttünk - értetlenkedve pislogtam mondandóján.

~ Haahhh! – Raul nagyot sóhajtott – Ne fogd vissza, még a végén megpukkadsz.

Ebben a pillanatban tört ki Bernátból a hangos hahotázás, amibe csak úgy zengett az erdő. Riadtan pillantottam körbe, ahogy a visszhang minden irányból hallatszott és kerestem a történtek okát. Bernát a hasát fogva röhögött már ültében, de Raul nem nevetett csak csendben állt és füleit lesunyva tűrte a jelenetet. Végre leesett!

- Szent Ég! Miért nem szóltál? Úgy sajnálom! - kapkodva szedtem le róla a virágkreálmányaimat sűrű bocsánatkérések közepette. Úgy pirultam, mint még sose. Mást nevetséges helyzetbe hozni? Ilyen még nem fordult elő velem.

Mindenek ellenére Bernát sehogy sem tudta abbahagyni. Kapkodva vette a levegőt, ahogy újra és újra előtört belőle a nevetés. Folyamatosan rázkódott, ahogy próbálta elfojtani, de kevés sikerrel.

- Bernát! Elég legyen! Már nem vicces! - piruló fejemet látva csak még erősebben rázta a nevetés, amitől még nagyobb zavarba jöttem – Elég! - kínomban odafutottam, a lendülettel földre döntöttem és próbáltam befogni hatalmas száját. Szánalmas próbálkozásom csak még nagyobb hahotázásra késztette, hiába térdeltem gyakorlatilag az állaton és fogtam két kézzel a fejét.

~ Hagyd! – Raul egy unott mozdulattal lekapott, újra csak az övemnél fogva - Ilyen állapotban kezelhetetlen – és elindult velem a barlang fekete rejtekébe. Ezek szerint nem először pukkadoztak így egymáson és tudta, hogy még jó néhány percbe telik, hogy valóbban lehiggadjon.

A barlang szemmel láthatóan tágas volt és a fény is egészen mélyre beért. A talajt finom szemcséjű homok borította, ami tompította a léptek neszét és hamarosan víz csobogására figyeltem fel. Valahol a barlang belsejében egy forrás eredt.

- ... tegyél le – kértem csendesen, mert még mindig a szájában tartott és az övem már piszkosul nyomott.

~ Még nem - ezzel a válasszal elintézve csak haladt tovább. Egyre közelebb értünk a víz hangjához, ami hirtelen robajként tombolt messze a lábunk alatt, valahol a mélységben. Raul karmai kopogtak, ahogy átsuhantunk a sötétben a víz felett. Fa padló?! Ez egész biztosan fa volt! Valami deszka vagy falap! Elhagytuk a zúgó robajt és a homokban újra csak hangtalanul lépdelt egyre mélyebbre a hegy belsejébe. A barlang bejárata kosárlabdányi méretű fényes ponttá zsugorodott a távolban. Még az éjjeli látásom is kevésnek bizonyult ehhez a terephez. Raul megállt, szimatolt egyet és lefordult jobbra. Az utolsó fényponttól is megfosztva, teljes sötétség borult ránk. Hova megy ilyen magabiztosan? Rájöttem, amint én is felfigyeltem a különös illatra. De nem csak az orrom aktivizálódott. Lassan halvány fény derengett fel és újra kivehettem a környezetemnek legalább a körvonalát. A széles barlangjárat egy még tágasabb helységbe futott, aminek a mennyezetét apró világító pontok díszítették, mint megannyi csillag. Felismertem, mert ugyanolyan volt, mint a napokkal korábban látogatott bánya egyik járatában. Az a bizonyos, fluoreszkáló, ragadozó lárva csüngött a plafonon, áldozatra várva. De más is volt még. Alattuk és körbe a barlang falain végig furcsa virágok tették teljessé a látványt. Virágok, amik ugyanúgy világítottak, mint szomszédaik a mennyezeten. Apró mozgást láttam a szemem sarkából. Egy virág becsukta szirmait és a zümmögés elhalt a belsejében. Enyhe borzongás futott végig a hátamon.

- Oh... - suttogtam. Húsevő, barlangi növények voltak - Eszel vagy téged esznek meg...

~ Pontosan - Raul leengedett – És bármennyire is enni valóan nézel ki, a te helyzeted mégis különleges egy kicsit – kérdőn pillantottam rá – Úgy értem, téged nem ennének meg egy könnyen. Legalábbis az állatvilág tagjai.

- Hmm. Szóval ennivalónak találsz? - próbáltam húzni az agyát, de nem hagyta magát.

~ Mi az hogy! - orrát a hasamhoz nyomta és mohón szaglászni kezdett – Csak az a kár, hogy fél fogamra sem lennél elég, hehehe! Lehet, előtted egy nagymamát kellene felfalnom, úgy elég lennél... így piros felsőben - vigyorogva várta reakciómat, én meg elképedten pislogtam.

- Te... ismered a Piroska és farkas-t?! A mesét?! Ho...?

~ Egy ilyen régi mesét, hogy ne ismernék? - nevetett fel – Hisz' mondtam már, az emberek mindenféléről képesek beszélni az erdőben.

- ... Te most vagy egy nagy kukkoló vagy, vagy pedig... öm, nem. Te igen is egy kukkoló vagy! Hisz' az első éjjel is csak leselkedtél a házunk körül! - nevettem most már én is, majd egyre erősebben, ahogy Raul elhallgatott. Nem egyszerű egy ilyen makacs farkasba belé fojtani a szót, de úgy látszik, nekem sikerült. Egy rejtőzködő farkas, akinek a hobbija, hogy kilesi az embereket.

~ Hé, ifjú pár! Még korán sem vagyunk ott. Haladjunk tovább! - Bernát végre utolért minket és csak azt látta, hogy ezúttal én próbálom visszafojtani a nevetést, miközben a lapító Rault ölelem.

- Rendben - szerencsére én könnyebben abba tudtam hagyni. Annál is inkább, mert nagyon érdekelt már, hogy hova tartunk.

***

Halli,

Meglepiiii! Na jó, nem. Az csak ez után jön. ;)  De a lényeg, hogy itt a várva várt folytatás. Remélem tetszik. ^^ Véleményt kérek!!! "O.O"  

Shina