-Hé! TE OTT? MIT KERESEL A SZINTEN? - ordított rám az őr, mikor utolért.

- Jó napot kívánok.- feleltem nyájas hangon.- A Tokio.Our.News online újság szerkesztője vagyok. Kouru Sumaru.- mondtam lassan és a nyakamon csüngő kártyámat elé emeltem. Hál' istennek hogy Hatsume-nek volt ideje ezeket is megcsinálnia délután.

-Nem hallottam még rólad.- mért végig gyanakvó szemekkel. Én nyugalmat erőltettem magamra és folytattam.

-Igen ez egy új újság, és főképp fiataloknak szól.

-Fiatalok!- morgott fel az egyébként nagy darab férfi.- Utálom őket. Állandóan viháncolnak, mindenkivel összefekszenek, na meg alkoholizálnak! Az összes drogos, egytől-egyig.

-Na igen.- egyeztem bele csöppet sem helytálló kijelentésébe.- Az, az igazság...- kezdtem végre bele a magyarázkodásba, hogy szabadulhassak már ebből a helyzetből.-.... hogy csak azért merészeltem ide feljönni, mert a lenti WC összes fülkéje foglalt, illetve hosszú sor van előtte. Ugye megérti?

- Háát...rendben van.- sóhajtott fel és megvakarta izzadságtól gyöngyöző homlokát. Ép indultam volna be az ajtón, de a kártyámat továbbra sem engedte el, így testem nem bírt tovább menni.- Várj egy kicsit barátom.- emelte le a kalapom fejtetőmről. Az ereimbe megfagyott a vér... a kamerák így látják az arcom.- Phú de ronda képed van!- jelentette ki és összehasonlította a kártyámon szereplő arccal.

Eszembe villant, hogy a korábbi verekedés miatt, megduzzadt az arcom, és az orrom is kissé meglapult. A szemüvegem helyett pedig kontaktlencsét vettem fel, így kizárt hogy bárki felismerjen a most készülő videofelvételeken. Magamban hatalmasat sóhajtottam fel.

-Ó igen... a napokban egy... fiatal elkezdett verekedni velem... attól ilyen az arcom.- a férfi hol az arcomat hol a kártyámat vizslatta összehasonlítva a kettőt. Mikor a kép készült még nem volt ilyen dagadt az arcom de az orrom és a vonásaim hasonlítottak a mostani ábrázatomhoz.

-Verekednek is! Pontosan. Az összes vadállat!- engedett el nyugtázva, hogy rendben vagyok.- Remélem ő csúnyábban néz ki mint most te!

- Kétszer annyival fizettem vissza neki a "kedvességét".- feleltem őszintén, visszagondolva a kis beszélgetésünkre Todorokival. Az őr elégedetten hahotázott fel.

-Aztán majd legyen szó az erős és bátor biztonsági őrökről a cikkedbe, rendicsek?

-Mindenképpen.- villantottam felé egy művigyort, és beléptem a WC ajtón. Huuuuuuuu. Ez közel volt. Kopogtattam a WC fülkék ajtaján, mire a két fiú szélsebesen került mellém.

- Azt hittük...- kezdett bele Denki, még mindig az ijedtségtől szaporán lélegezve.

-Minden rendben... kimagyaráztam magam.- legyintettem, bár  valljuk be kishíjján nekem befellegzett.

- A kamerák látták az arcod.- jegyezte meg borúsan Bakugou, aki észrevette kezemben a kalapom.

- Hát igen, de szerencsére ma nem úgy festek mint általában. - mondtam megkönnyebbülve. A szívem zakatolása végre kezd alább hagyni. Bakugou csak bólintott megértve a helyzetet.- Na akkor kezdjük!- csaptam össze kezeimet, majd ránéztem az órámra. 19:53 Tökéletes, még nem kezdődött el.

Mindhárman Bakugou táskájára emeltük tekintetünket. Remélem működik...

---------------------------------------------

Péntek 12:15 (Iida szemszöge)
UA, műhely
______________________________

Rég voltam az iskolaműhelyben. Talán utoljára a 9.-es évnyitónkon, amikor először pillantottuk meg az UA falait belülről.

A terem ugyanaz: hatalmas, visszhangzó helyiség rengeteg szinte vakító lámpával, amik hűségesen szegődtek az ifjú feltalálók segítségére évtizedeken keresztül.

A cipőm kopog a fémbetétes padlón, minden hegesztő, vagy épp szerelő diáktársam figyelmét magamra irányítva, akik kérdőn veszik le védő-szemüvegeiket, végigmérve a "friss hús"-ban rejlő lehetőségek végtelen tárházát. Legtöbben pár perc múlva visszatemetkeznek munkáikba, de egy ismerős arc a terem végében, láthatóan felvidul. A lány nevetgélve, teszi le nehéz fúróját, és a sok vas lap mögül kikecmeregve felém fut.



-Iida! Iida! Te tényleg itt?!- viháncolt boldogan Hatsume körülöttem, majd komolyabb arcot magára öltve férfias mozdulattal felém emeli kormos, fekete olajtól megszínezett kezét.

-Rég találkoztunk.- jegyeztem meg mosolyogva, és ahogy kell megráztam a kezét magabiztosan.

-Ép azon a baby-n dolgozok, amit neked szánok, bár tudom nem kérted...- horkant fel röhögve hangosan.- de a felgyorsulási idődet így le tudnád csökken...- beszédében hirtelen állt meg, ahogy végig mérte fájdalomtól vörös arcom. - Mi tört...- újból belé fagyott a szó. Komoly, most szinte hűvös kék szemeim segítségkérően meredtek az övébe.- Iida...- préselte össze ajkait a helyzet súlyosságát átérezve.-... miben segíthetek?

Röviden összefoglaltam neki mire lenne szükségünk, de szándékosan kifelejtettem beszámolómból, hogy pontosan mire kell nekünk egy ilyen eszköz.

A lány kedve először felhős volt, tudván hogy nem teljes körű a beavatás, de amint szembetalálkozott a nehéz feladattal, szemei felcsillantak.

-Oooo..K!- megindult egy hatalmas tárolókonténer felé, amiből kihalászott két kesztyűszerűséget, majd további eszeveszett keresgélést követően egy könyv méretű elektronikai berendezést.- Itt is van!- jelentette ki, és az újonnan "összekukázott" szerzeményeit a dolgozó asztalához cipelte. Ott őrült barkácsolásba kezdett.

- Neked hála Iida...- forgatta ujjai között szorgosan a villáskulcsot.- az osztálytársaidnak számos babyt esztergáltam az elmúlt években.

-Tudom és nagyon hálás vagyok érte!- mondtam lágyan.- Midoriya, Sero, Kirishima és még sokan mások, akiket ilyen sokáig egyfolytában segítettél, mind nagyon hálásak vagyunk.

-Tudom.- nézett fel rám most a rózsaszínhajú és boldogan rám mosolygott.- tudom... de én örülök jobban, hogy segíthetek.- enyhültek meg vonásai, bizonyára elérzékenyült.- De Iida! Többet is meglátogathatnál! Olyan magányos vagyok nélküled!- csücsörítette össze ajkait, már a csavarjainak beszélve.

- Ígérem így lesz.- feleltem őszintén, és közelebb léptem a dolgozó asztalhoz.

-Ez a bajod Iida...- kezdett el már hegeszteni a lány.- ... túl tökéletes vagy! Hé Majatsu van még abból az áramkörödből és fémhuzalodból, abból a Nikkel és Alumínium ötvözetesből?!- ordított át a szomszédos pulton dolgozó rövid, kékhajú lányhoz, aki épp a laptopján programozott valamit.

- Azt hiszem van még Mei, a "spájz"ban van a'sszem.- de nem tudott túlságosan hosszú ideig ránk figyelni, így percekig nem szólalt meg újból. Hamarosan azonban viccelődve hozzátette: - Most nem tudom odavinni hozzád, szóval kérd meg a magas pasidat hogy vigye oda.- kuncogott. Hatsume is nevetgélt egy aprót, de huzamosabban nem foglalkozott a dologgal, mivel oda kellett figyelnie mit csinál. Nemsokára észrevette esetlen ábrázatomat, és mosolyogva mutatta nekem hol találom azt a bizonyos"spájz"-t.

Hát nem így képzeltem el ezt a " kis kamrát". Még hatalmasabb volt mint az a terem amiben eddig voltam. Hogy fogom én ezt megtalálni?

-Első asztal, Majatsu kígyói címkével.- nevetett fel a kék hajú, mire az összes feltaláló jóleső nevetésbe tört ki.  Szerencsére úgy volt, ahogy a lány mondta, sikeresen oda is vittem Hatsume asztalához a csomagot.

-Köszi édes!- mosolygott továbbra is, miközben szikrázott kezei alatt a vas.- állj egy kicsit hátrébb nem bocsátanám meg magamnak ha miattam megsérülnél.- utalt a forró pattogó fémdarabokra.

-Tehát akkor meg tudod csinálni fél 8-ig?

- Megcsinálni igen. A kérdés, hogy működik majd-e.- mondta csüggedten.

- Mert mit csinálsz pontosan?

- Kaminari EnergyMAX.POWER övét és Toru N■EXIST kesztyűjét ötvözöm. A kesztyű felerősíti Toru láthatatlanságát, annyira, hogy bármi amit visel, vagy amit a kezében fog, vagy hozzáér az eltűnik egy kis időre. 1 óra volt a maximum, amit beállítottam mikor ezen kísérleteztem. A kesztyű 1 óráig nem csak hogy láthatatlanná de teljesen bemérhetetlenné tette volna Torut, képtelen lett volna bárki érzékelni őt.

-Zseniális! Hogy hogy Toru nem használja?- csodálkoztam el.

-A baj az, hogy amikor Torut megkértem, hogy tesztelje le 1 egész óráig mit tapasztal, az... az lett a vége, hogy fél óra alatt a fáradtságtól annyira kimerült, hogy elájult. Rengeteg energiabefektetés szükséges a baby-m működtetéséhez.- fancsalodott el.- Pedig olyan jó ötletnek tűnt! De most hasznos, hogy megcsináltam!- vidáman bólintottam egyetértve vele.

-Az öv pedig...

-Az öv Kaminari villámát energiává alakítja, ami...

- Ami működtetheti a N■EXIST!- vágtam a szavába.

-Igen, de ez nem ilyen egyszerű. Ti alapból nem vagytok láthatatlanok, így ehhez is rengeteg energia kell majd. A másik probléma: nem egy embernek hanem háromnak kell biztosítani a láthatatlanságot.

-Nagyon rosszak az esélyek?

-Nem tudom. Én mindent megteszek. A többieket is majd el kell rángatnom a munkáik elől, plusz... ez Kaminaritól is függ. El kéne küldened ide...

-Rendben. Köszönök mindent. Azonnal megyek, szólok neki.- fordultam meg.

-Várj Iida. Fogd ezt!- dobott felém valamit. A bedagadt szememtől sajnos nem volt olyan éles a látásom mint máskor. A tárgy az arcomnak csapódott, a szemüvegemet lelökve az orromról.

-Ma már ez a második.- motyogtam magamnak.

-Jajj Iida!- dobta le a kezeiből a szerszámait a lány, és oda futott hozzám.- Sajnálom...- fel vette a szemüvegem.- ... lehet eltört, de  megjavítom!

-Hagyjad, ráér. Ma úgy sem fogom viselni.

Hatsume nem bírta visszafogni nevetését, jólesően elkuncogta magát ahogy visszagondolt a groteszk jelenetre.

-Tényleg sajnálom.- szabadkozott, majd Hatsume a tárgyat ezúttal a kezembe rakta. Egy kis készülék volt, amit a lány elmondása szerint telefonként lehet használni. Ezen tudom hívni, ha valami balul sülne el.

Ettől bevallom nem lettem nyugodtabb...

Nem sokára Kaminarival értem vissza a műhelybe, akkor már 6 lány és két fiú bütykölte közös erővel a találmányt. Denkit egy géphez kötötte a kék hajú Majatsu lány, így felmérve a fiú maximális villámmennyiségét "alapállapotában".

Hatsumével mindeközben meghitten beszélgettünk, igaz ő közben áramköröket kapcsolt,illetve forrasztott. Véletlenül megemlítettem az újságíró álruhám, ekkor vetette fel az ötletet, hogy a jobb álca kedvéért, ha marad ideje csinál nekünk egy-egy azonosító kártyát.

Minden terv szerint haladt. Megszületett a N■ EXIST prototype 11.

-----------------------------------

Péntek 19:55 (Iida szemszög)
Városháza
______________________

A műhelyben már egyszer felpróbáltuk Kaminarival a kezdetleges találmányt, most ahogy kihalásztuk Bakugou táskájából, el kell ismernünk kicsit máshogy néz ki. Külseje szép, letisztult, az öv részén ott díszeleg a N■EXIST felirat.

Gyönyörű, igényes munka.

Működnie kell!

Kamimari testére már rácsavaroztam a kis berendezéssel kiegészített övet, amit korábban Matsume nagyon részletesen elmagyarázott, hogy hogyan kell csinálnom. Az energia-fővezetékre hallgató részt Kaminari nyakán található kis chiphez kapcsoltam, mire teste a nyakától egészen a lábujjáig percekig rezgett és mozgott.

A chip körül még mindig látszott Denki megalvadt vére, sajnos fájdalmas procedúrán esett át a fiú kora délután. Sosem fogom elfelejteni mennyire iszonyatos, és keserves sikolyok hagyták el száját, mikor az nyakidegeihez hozzákapcsolták a chip kivezetéseit. Sírt, de nem kérte hogy állítsák le a beültetést, tudta, hogy ez a szenvedés most mindannyiunkért van.

-Ez fáj egy kicsit.- szólalt meg Denki, összeszorított fogakkal. Egész lénye továbbra is hullámzott, mintha sokkot kapott volna.

Megfogtam Denki vállát, aki fájdalmát visszafogva halkan hörgött. Matsume mondta, hogy percekig hozzá kell szoknia Denki idegeinek a gép átalakítóberendezésének rezgésszámához, de vagy 5 percig voltam tanúja barátom kínzásának.

Nemsokára Kaminari légzése és szívritmusa visszaállt az eredeti mivoltjába, de arca továbbra is meggytörtséget tükrözött.

-Vége.- lélegzett fel mélyen. Szája az erőlködésben kicserepesedett, ezért hoztam neki egy kis vizet.

- Köszönöm barátom.- hajoltam homlokommal az övére és megveregettem a vállát hálásan.- A nehezén már túl vagyunk.- Kaminari bólintott, és haloványan elmosolyodott.

-Ez még mindig jobb mintha megint dobtak volna!- viccelődött, amin Bakugou hangosan felnevetett.

Bakugouval felvettük a fémkesztyűket, amiket már hozzá is erősítettem táguló fémvezetékekkel Kaminari övéhez.

(Egy rajz segítségnek😘)



Készen álltunk.

Lassan léptünk az ajtó felé, mikor lenyomtuk a kilincset az ajtó eltűnt pár másodpercre. Mindhárman hátrahőköltünk. Működik!

Eszünkbe villant, hogy Matsume és feltaláló társai mire figyelmeztettek minket korábban:

_________________________________

1. Nem szabad semmihez sem hozzáérnünk, különben az 3 másodpercre olyan láthatatlan lesz mint mi. Ez vonatkozik emberekre is. (Ilyen rövid idő alatt ezt a tulajdonságát a kesztyűnek nem tudták kiküszöbölni, csak lecsökkenteni a minimumra) Más szemszögből nézve plusz energiát pocsékolunk el vele, ami csökkenti az így is szűkös időnket.

2. A maximális becsült időtartam: másfél óra, de Denkit figyelnünk kell, hogy bírja. Nem szabad életveszélynek kitennünk!

3. A fémvezetékeknek hála Denkitől akár 5 méterre is lehetünk, azonban 5 méter után a gép védelmi rendszere visszaránt az övhöz, nem törődve van- e közöttünk valami vagy valaki.

4. Senki nem érzékel majd minket, bármit mondjunk , bármit is csináljunk, csak mi látjuk és halljuk egymást.

5. A gép jelez majd 10 perccel előbb, amikor elfogyni készül (elméletileg) Kaminari ereje, (de nagyon kell figyelnünk Denkit) ez a végső figyelmeztetése a gépnek.

__________________________________

Lassan és megfontoltan mentem elől, utánam libasorban Denki és Bakugou. Most fontos, hogy együtt mozogjunk.

Az első emelet dísztermében kezdődik meg a tanácskozás, ami Bakugouék fotói szerint, a folyosó végi nagyterem lesz.

Nagy ütemben szedtük a lábunkat, csak úgy kopogott cipőnk alatt a fapadló, de hiába, a mellettünk elhaladó őrök fülebotjukat sem mozdítva meneteltek el mellettünk. Egyre közelebb értünk a széles faajtóhoz, egyre több biztonsági őrrel találtuk szembe magunkat, de még is észrevétlenül surrantunk el előttük- mögöttük, őket gondosan kikerülve.

Végre a nagy ajtó előtt álltunk, aminek jobb szárnya tárva nyitva állt, rajta hősök özönlöttek be. Mi kicsit hátrébb húzódtunk. Nagyon jól kell időzítenünk, ha beakarunk jutni észrevétlenül.

Az utolsó hős is átlépte a fokot bejutva a díszterembe. Most mi következünk!

Az őrök viszont zárni készültek az ajtót. Bakugout küldtem előre, sőt már Denki is átfért, de az én testemhez rohamosan közeledett a súlyos ajtó.

-Várj még!- mondta valaki rekedt hangon. All might volt az.- Nehogy Rá zárd az ajtót!- az arcom elképedt... lát engem? Mozdulni sem mertem. Bakugou és Kaminari a terem sarkában várakoztak tőlem 3 méterre, az ő arcukról is lerítt a döbbenet. Az őr hallgatott a visszavonult hősre, és ismételten kitárta a gyönyörű fehér ajtót.

Azonban a folyosó végéről szabálytalan cipő kopogás hallatszott. Kopp....kopp.kopp....kopp....kopp.kopp. Minden harmadik koppanás, hangos volt és tekintélyt parancsoló.

All might közelebb lépett az ajtóhoz, ezért gyorsan besurrantam, amíg még lehetőségem volt rá. Felgyorsult szívveréssel álltam a többiek mellé.

Mikor lélegzethez jutottam végre, jobban szemügyre vettem az elénk táruló hatalmas szobát. A terem belseje, arany és vörös színben pompázott, az este sötétjét pedig hatalmas üvegdíszes csillárok törték meg. Széles bordó bársonnyal bevont székeken hősök tucatjai foglaltak helyet, az egész képzeletet felül múló látvány volt. A csillár gyémánthoz hasonló üvegvirágai szórt fényt vetettek a bútorok és a falak aranydíszítéseire. Szinte megvakította az embert a fénykavalkád, amit nem csak a pompa, hanem a hősök nem evilági aurája is körbelengett.

A szívem megtelt a meleg reményteli érzéssel, csodálattal, mintha a látvány felperzselt volna, végig hullámozva a testem minden porcikáján.

Bakugou szája tátva maradt, Kaminari pedig elképedve dörzsölte meg szemeit. Nem volt biztos benne hirtelen, hogy jól látja-e az elénk tárulkozó nem evilági látványt.

A távoli léptek egyre közeledtek, majd nem sokára All might oldalán egy idősebb hős jelent meg.

-Ez a nagy Gonza!- kiáltott fel Midnight meglepetten, mire a hős görbe háta kiegyenesedett, úgy tekintett kissé lenézően fiatalabb kollégáira. Botját, ami korábban az ütemtelen járását eredményezte, büszkén háta mögött összekulcsolt kezében pihentette.

Emlékszem, Tensei mesélt róla mikor kicsik voltunk. Jóval All might feltűnése előtt, Nana Shimura társaként hősködött 20-30 évvel ez előtt. Megosztó személyiség volt, bár bátorsága és hatalmas ereje nem volt vita tárgya. Sokunk szüleinek ő volt a példaképe, az akkori remény szimbóluma. Nem rég vonult vissza, de úgy tűnik a hősgyűlésekre néhány nyugdíjas hős is kapott meghívót.

Még egy szempillantást vetettem, a hosszú mahagóni asztal körül ülő hősökre. Hawks, Fat Gum, Fullear, Edgeshot, Gang Orca, Kamui Woods, Ryukyu, Mt. Lady, Rock Lock és még sokan mások várakoznak, hogy az ülés kezdetét vegye. A tanáraink jó része: Midnight, Cementoss, Present Mic, Thirteen, Snipe, Power Loder, Recovery Girl és Eboshi is itt vannak. Csodálkozásomra az egyik hátulsó székben az Ismeretlen Hős is türelmetlenül toporgott.



Az egyik asztalfőn, kevésbé megvilágított helyen Endevour bosszúsan szikrázó szemei villannak meg, vele szemben pedig Gran Torino szomorkás arckifejezése nyújtja a kontrasztot. A halovány, ráncos arc a belépő Gonzát megpillantva még jobban elfehéredett. Nem csoda, hisz régi riválisával néz most farkasszemet. Kettejük közötti nézeteltérések nem voltak rejtve a nagyközönség elöl.

Gonza elfoglalta, az Endevour meletti üres helyet, All might viszont állva maradt. Mélyre besüppedt, kéken ragyogó szemei komolyan néztek végig a társaságon.

- Örülök, hogy valamennyiüket egészségesnek látom.- kezdett bele a volt első számú hős, majd apróbb köhögések közepette folytatta.- A napokban további...- enyhén megremegtek ajkai.- .. további atrocitások történtek. Bár a sajtó nem értesül egytől- egyig minden alkalomról, az újságok így is tömve vannak.... halálhírek és támadásokról szóló cikkek százaival.- nagyot sóhajtott, és intett a tőlünk nem messze álló, jelzésre várakozó idegen nőnek. Magas alakja volt, halvány lila ceruza szoknyát és hozzá színben passzoló zakót viselt, alatta fodros ing mutatkozott meg. Világos barna haját kontyba kötötte fel, mosolygó rózsaszín ajkai mögül hófehér fogak kandikáltak ki, orcája pirospozsgásos, egy jólelkű anyuka látszatát keltette. De mégis... volt valami hátborzongató a megjelenésében...

-Csak a héten 8 támadás gyötörte családjainkat, barátainkat, ismerőseinket... igazából bárkit.- ejtette ki lassan és artikuláltan a nő e szavakat. - Hajame Matsuko vagyok, hátha valaki nem ismerne.- mondta büszkén még is kedves hangon, hozzá széles mosollyal az arcán. - ...politikus vagyok, az ország soron következő miniszterelnöke. Örvendek a találkozásnak!- hajolt meg tisztelettudóan, mire a székeken ülők biccentve köszöntötték vissza. Volt, aki ismerte, volt aki nem. A nem régen tartott szavazást, a borzalmas mindennapok árnyékolták be, így csak az aki követte a politikát volt tisztában kivel áll szemben.

-A miniszterelnök asszony azért jött, hogy...

-Hogy állami segítséget nyújtson, mivel a dolgok ilyen súlyos irányt vettek. - vágott a nő All might szavába.

- Amiért rendkívül hálásak vagyunk.- mondta tiszteletteljesen, mély rekedt hangján, mire a nő helyeslően bólintott. Az udvariaskodást követően All might kezével lágyan helyet ajánlott fel a politikusnőnek, aki elégedetten ült le Gran Torino mellé.- Nos, akkor vegye kezdetét az ülés. Naomasa Tsukauchi barátom kérlek gyere be!- az ajtón a mai nap utolsó vendégei léptek be. A rendőr-főkapitány és másik három rendőr, illetve egy meghurcolt rab, akinek kezén nehéz bilincs nyugodott.

-Sei Ritsu.- nyögte a rab saját nevét, de fejét nem merte a hallgatóságra vezetni, ezért kócos, itt-ott vértől megfestett világos haja szánalmasan takarta el arcát. A rendőr-főkapitány erősen markolt az így is remegő ember vállába, mire az folytatta a beszédet.- 42 éves. A League of truthful (=Igazság hűek Ligájának) egy tagja.

-ÉS MÉG?!- förmedt rá a rendőr. A rab félve rákapta a tekintetét, de lassan ismét visszahorgasztotta a fejét eredeti mivoltába.

-A támadások egyik elkövetője, egy gy....gyil...gyilkos. - a terem egyszerre morajlott fel felháborodottan, Endevour pedig nagy hanggal állt fel helyéről, teste egészét félelmetes nagy lángok borították. A levegő fojtogató volt és nehéz, tisztán érződött a gyűlölet csípős, émelyítő szaga. Mi Kaminarival elképedve bámultuk a rongyos embert, Bakugou vállát pedig hirtelen kaptam el, nehogy az embernek rontson. Még hallottam a szőke fiú fogait összekoccanni a dühtől.

Hol van Aizawa?- csengett fel Midnight hangja.

- ...nem... tudom...- mondta bizonytalanul.

All might nyugodt hangon szólalt meg a kiélezett helyzetet tompítva:- Kérlek, mondj el minden, amit tudsz!

A bűnös férfi kezei remegtek, amiket feszengve kulcsolt össze. Már épp nyitni készült a száját mikor, Endevour hangja belé fojtotta a szót.

-KÉRÜNK!? TE NYOMORULT, MEGÖLLEK!- rivallt rá, és rohamosan közeledett felé, hogy összeroppantsa. A többi hős mozdulatlanul ült, és kikerekedett szemekkel figyelte az eseményeket, azonban All might kezével visszatartotta a dühöngő férfit, és halkan megszólalt: - Most kell nekünk minden információ, Todoroki. Hagyd beszélni!- felháborodottan fújta ki a hős a levegőt, de visszaült helyére, még néhány perc életidőt adva a "beszélő hullának"....

A "hulla" nagy levegőt vett, és gyenge, szomorkás hangjával belekezdett a történetbe:

-Az egész Midoriya Izukuval kezdődött...



_____________________________________

Köszönöm az olvasást! Kívánok további csodálatos napooot!🥰😘