Az első két meccsen Mason a kezdőcsapatban volt, de a harmadik meccstől már csak később cserélték be.

A negyeddöntőbe kerülésbe való meccsen már izgatottan ücsörögtünk ott és kifejezetten elfáradtam ebben a majdnem egy hónapban, de még mindig hangosan szurkoltam a lelátón.
A francia meccs előtt még magamnak is nehezemre esett beismerni, hogy tartok ettől a meccstől, hiszen ők sokkal jobbnak bizonyultak.

Az egyenlítés után teli torokból ordítottam, majd akkor is amikor Masont fellökték, ezzel újabb tizenegyest szerezve.

-Most meg lesz az egyenlítés!- takartam el a szemem. Aztán morajlás, de nem öröm. Mi történik?
Kinyitottam a szememet és láttam, hogy mindenki arcán csodálkozás.

-Kihagyta.- suttogta Jaz.

-Mármint kivédte a kapus?- ráncoltam a homlokom.

-Nem. Konkrétan fölé lőtte.- mutatott a kapu felé Debbie. Csalódottan huppantam a székemre és éreztem innen nincs visszaút. Ezt be kellett volna rúgni.

Mason még egy kapura rúgással megpróbálkozott, de ez is fölé ment, ekkor már mindenki borzalmasan ideges volt. Nekem pedig egy gombóc eltömítette a torkomat.

Aztán szólt a két sípszó. A franciák egymás nyakába borulva ünnepeltek, amíg a mienk a földe rogyva hitetlenkedtek. Masont kiszúrva, ahogy a guggolt, miközben az egyik kezével támaszkodott, a másikkal az arcát takarta, előhozta belőlem az első könnycseppet. Mérges volt, szomorú és nem akarta elhinni, ahogy egyikünk sem. 
Felpillantottam a mögöttem ülő Beccára, aki hozzám hasonlóan a könnyeivel küzdött, majd a szemeimmel megkerestem Laurent is Rice barátnőjét. Ő sem bírt az érzelmeivel.
Rám mosolygott, de ezzel csak mind a ketten erőteljesebb sírásba kezdtünk. Aztán a pályára pillantva megláttam, hogy Dec és Mase összeölelkezve állnak. Egy gyerekkori álom hullott most darabjaira.
Végül megindultak felénk, mi pedig teljes csendben vártuk, hogy odaérjenek. Tudtam, hogy most nekem kéne erősnek lennem és tartani Masonben a lelket, de ugyan már. Terhes vagyok.

-Csodálatos voltál.- öleltem magamhoz. Az arcát a vállamba fúrta, hasonlóan ahogy én az enyémet az övébe.- Büszke vagyok rád.

-Köszönöm.- döntötte a homlokát az enyémnek, majd egy gyors puszi után a családja többi tagját is megölelte.

-Ez nehezebb, mint gondoltam.- támaszkodatott a korlátnak.

-Nem győzhetsz mindig.- próbálta vigasztalni anyukája is.

-Ja.- bólintott.- Találkozunk a hotelben.

-Rendben.- bólintottam én is.

Minden cuccunkat összepakoltam, hiszen az utóbbi napokban elég jól szét hagytunk mindent.

-Oh remek!- lépett be Mason.- Akkor utazhatunk is.

-Inkább pihenned kéne.- mosolyogtam rá bíztatóan.

-Majd ráérünk a repülőn.- legyintett.

-Mase.- ültem le az ágy szélére.- Én fáradt vagyok. Tudom, hogy mérges vagy, de nekem szükségem van egy kis pihenésre.

-Igazad van.- ült le mellém.- Ne haragudj. Oda kell figyelnem rátok.

-Pihenhetünk?

-Már foglaltam repjegyet, de akkor áttetetem a reggeli járatra.- válaszolta.

-Ne.- ráztam a fejem.- Ne szenvedjünk vele. Menjünk.

-Biztos vagy benne?- guggolt le mellém.

-Igen.- bólintottam.

Szörnyen fáradt voltam, a reptéren Mason navigált és a repülőre felülve szinte azonnal elnyomott az álom. Lesz időm aludni.

-Soph.- bökdösött Mason.

-Még aludni szeretnék.- legyeztem a kezét arrébb.

-Mindjárt leszállunk.

-Ahj.- ásítottam nagyot, majd kinyitottam a szemem és tágra nyíltak a szemeim.- Mason. Még álmodok? Mit csinál a repülő alatt a Szabadság- szobor?

-Meglepetés.- mosolygott rám.-Megígértem, hogy eljövünk ide karácsonyi időszakban.

-Most sírni fogok.- töröltem le egy könnycseppet, ő meg csak nevetve átkarolta a nyakam és egy puszit nyomott a homlokomra.

-Lent várni fognak minket kabátokkal meg meleg cuccokkal.- simogatta a fejemet.

-Mindent kiterveltél?- mosolyogtam rá.

-Van még más meglepetés is.- mosolygott.- De azt majd később.

Masonnek dőlve néztem a tájat az ablakon keresztül, mikor rájöttem mennyire szeretem ezt a helyet.

Kabátokkal és egy új bőrönddel indultunk el a városba egy bérelt kocsival. Mint kiderült Mason hazaküldette a cuccainkat, hiszen Dohában meleg volt, így azoknak itt nem vennénk hasznát. Mason leparkolt a Central Park mellett kézen fogva engem, indultunk be az embertömegbe, ahol minden ki volt díszítve. Imádom.

-Amikor legutóbb itt jártunk nem gondoltam, hogy így térünk vissza.- simítottam meg a hasamat.

-És még vissza fogunk térni kis családként is.- fordult felém, hogy megcsókolhasson. Szerelmes voltam, borzasztóan és ezt ki sem kellett mondanom ahhoz, hogy látszódjon rajtam.

-Szeretlek.- mosolyogtam rá.

-Én is téged.- simította meg az arcomat. És ezután sétáltunk egy nagyot, össze- vissza ettünk, nevettünk és beszélgettünk, majd vissza indultunk a kocsihoz. Este volt, én pedig amúgy is igen fáradékony voltam, szóval alig vártam, hogy ledőljek.

-Mase.- fordultam felé a hotel előtt.

-Menj!

Mason elkérte a szoba kulcsot és ugyanabba a szobába vezetett, amibe akkor voltunk amikor éppen próbáltuk kihúzni a balhéból. Ugyanaz a szoba.

-Ideje más emlékeket gyártani itt.- simította meg a hátamat.

-Örömmel.- fordultam felé és ezúttal én csókoltam meg.

Mosolyogva húztam fel a pizsamámat és léptem Mason elé aki azonnal értette miért parádézok pizsamában előtte és elnevette magát.

-Pedig igazán otthon hagyhattad volna.- szólalt meg.

-Megfáznának a kisbabáink.- huppantam le mellé, már amennyire ez terhesen lehetséges.

-Felmelegíteném.- húzott magához.

-Inkább engem melegíts.- bújtam hozzá, mert valóban fáztam. Ez is a várandóssaggal járt.

Egy hosszú alvás után boldogan, nyújtózkodva ébredtem, mikor kinyitottam a szememet meglepődtem.

-Lola!- ültem fel amilyen gyorsan csak tudtam.

-Nocsak. Jó nagy pocakod lett.- lépett hozzám és segített felülni, majd helyet foglalt mellettem az ágyon.

-Mason?- pillantottam a mellettem lévő üres ágyra.

-Hoz reggelit.- rántotta meg a vállát.- Valahonnan távolról, hogy legyen időd mindenről beszámolni, ami az elmúlt hónapokban történt.

-Hihetetlen.- nevettem el magamat.- George? Hogy bírjátok a külön létet?

-Egész jól. Időnként meglátogat. Rájött, hogy tud Home officeból dolgozni, így több időt tud itt lenni.- mosolygott és hosszú ideje most éreztem azt először, hogy boldog és nem feszült a magánélete miatt.

-Ez remek.- mosolyogtam és kitártam a kezem, hogy megöleljem.

-Na de te is mesélj. Hogyan is lett a munkamániás barátnőmből egy terhes, családcentrikus focista barátnő?

Én pedig belevágtam a történetbe, egészen az elejéről, még azt is beismerve, hogy az elején az egész kapcsolatunk kamu volt.

masonmount: surprise💍

shopiashaw: Why not?🤷🏽‍♀️🤩