TAEHYUNG

Egy szemhunyásnyit sem alszom. Az este maradék részét azzal töltöttem, hogy visszapakoltam a fiókokba, minden tárgyat alaposan megszemlélve. Nem egyet közülük többször is használtam már, emlékszem, hogy a partnereim melyeket szerették leginkább, vagy legkevésbé. A jó emlékeket beárnyékolta az, amit Hoseok tett.

Életemben először érzek undort magam iránt.

Éjszaka olvasok, mászkálok a lakásban és a helyemet keresem. Youra itt hagyott cuccaihoz nem nyúlok, mindent hagyok a helyén. A fogkeféje ott pihen az enyém mellett, a ruhái ugyan abban a szekrényben hevernek, a pohara a kanapé mellett a földön. Csak a szőnyeg ázott el a kiömlött víztől. A szék ott van az ablak mellett, ahonnan nem fog már naplementét nézni.

Azok, akiknek közük van hozzám, többnyire boldogok. May Namjoon párja, Jin is megtalálta Haneult. Még Jeongguk, a legfiatalabb a csapatunkból, szintén a barátnőjével él külföldön és a posztolt képeik meg az üzenetek alapján most a legboldogabbak. Jimin és Yoongi élik a saját életüket, nem folynak bele a miénkbe, de Jintől tudom, hogy egyikük sem botladozik. Ez lehet a karma. Már tökéletesen értem a működését. Oda-vissza hat. Hoseok is megkapta a magáét, elveszítette Yourát. Valahogy úgy, ahogy én.

Hajnalban két kávét is iszok, holott nem szokásom. Idegesen pillantgatok az órára, számolom a hátralévő időt. Nem sok maradt, borzasztóan kevés.

Jin üzenetet küld fél kilenc körül, hogy hamarosan indulnak. Összeszedem magam, már majdnem kilépek az ajtón, mikor eszembe jut valami. Visszasietek a szobába, a kanapén hagyott sakktáblát magamhoz veszem és azzal együtt hagyom el a lakást. Fáj az arcom, néha megszédülök a pihenés hiányától és a tegnapi veréstől. Ideje lenne viszonoznom Geun kedvességét, de van most annál sokkal fontosabb dolgom is.

Még Jinék előtt érek a reptér parkolójába, ők csak tíz perccel később kanyarodnak be. A kocsi tele van, jött May és Namjoon is, meg persze Haneul. Youra egy kisebb bőröndöt vesz ki a csomagtartóból és csak akkor vesz észre, mikor megindulok feléjük. Sápadt, feszült. A szemei elárulják, hogy az éjjel neki sem volt nyugodt, sokat sírt. Mielőtt azonban megszólalhatnék, Haneul ér Youra mellé és elkezdi a reptér felé terelgetni. Egy pillanat alatt felforr tőle az agyvizem. Ezt a közbeavatkozást már egyszer eljátszotta, évekkel ezelőtt.

- Vannak szokások, amiket nem bír levetkőzni - jegyzi meg May, jelentőségteljesen Jinre pillant, aki érti. - Legalább most ne avatkozzon közbe, ha beszélhetnének egymással.

- Rajta vagyok a dolgon - morog Jin zavartan és a barátnője után siet.

- Hoseok kereste? - kérdezem Mayt, aki belekarol Namjoonba és úgy sétálnak velem együtt a többiek után.

- Próbálta, de Youra nem volt hajlandó szóba állni vele. Csodálkoznék, ha a reptérre kijönne.

Jin sikeresen eléri, hogy Haneul ne legyen Youra nyakában. Ekkor gyorsítok a lépteimen és érem utol őt. Elég ránéznem, tudom, mennyire zaklatott még mindig. Mielőtt ellenőriztetné a csomagjait, átnyújtom neki a sakktáblát. Nagy szemekkel nézi, először nem akarja elvenni.

- Neked adom.

- Ha játszanál, nem lesz kéznél.

- Nélküled úgysem akarnék.

Rövid hezitálás után elveszi a sakktáblát és a bőröndjébe süllyeszti. A csomagok ellenőrzése és a többi intézkedés után nem marad más hátra, várunk a beszállására. A jegye Melbourne-ig szól. Messzebb van, mint Szingapúr.

- Lakik ott valakid?

- Régi ismerősök az artista képzőből.

May a távolból bíztatóan néz rám, viszont Youra egyelőre semmi olyat nem sugall, amibe kapaszkodhatnék. Hamarosan elérkezik a beszállás ideje, tovább kísérjük őt, amíg lehet. Eljön az a rész, ahová már nem mehetünk vele.

Haneul búcsúzik el tőle először, szorosan öleli, akárcsak May utána. A lányok sírnak, nem is próbálják leplezni, milyen szomorúak. Namjoon bátorító, baráti öleléssel engedi át Jinnek. Mindenki sorra kerül, én maradok utoljára. Ahogy Youra ráfog a nála lévő táskára, amit magával visz fel a gépre, azt hiszem, tőlem nem is akar elköszönni, de aztán felém fordul. A többiek hátrébb lépnek egyet, Jin úgy tesz, mint akinek fontos mondanivalója van Haneul számára és távolabb vonja tőlünk.

- Köszönöm még egyszer, hogy nálad tölthettem egy kis időt. Hálás vagyok azért, amiért felajánlottad a segítségedet ismeretlenül is - a szemembe néz, ezért is van könnyebb dolgom és nem kell rejtegetnem előle az érzéseimet, mert ki tudja olvasni a tekintetemből mindent. Pont úgy, ahogy én is az övéből.

- Nem kell elmenned - majdnem kinyújtom felé a kezem, még időben lebeszélem magam róla. - Maradj itt!

- Vagyis maradjak itt veled?

- Azzal is boldogan kiegyeznék, ha csak a közeledben lehetnék. De - nem szabad a magam érdekeit előrébb helyeznem. Hosszú idő után végre valaki más lett számomra a legfontosabb. - Ha ott boldog leszel, ahová mész... - úgy illene befejeznem a mondatot, hogy az engem is boldoggá tenne, ami igaz, csakhogy nem maradéktalanul.

Youra tekintetében meglátom azt a kis változást, ami felébreszti bennem a reményt. Nem túl nagy, szinte csak egy szikra, de ott van.

- Vigyázz magadra Busanban! - mondja, ezzel a fikarcnyi bizakodásomat is elsöpöri. Viszont ideje lenne megszoknom, hogy Yourával minden pillanat lehet meglepetés, amivel levesz a lábamról. Ez most is így történik, mikor lábujjhegyre áll és egy puszit nyom az arcomra. Utána még egyet az államra, ennél a mozdulatánál nyúlok utána és ő hagyja, hadd szorítsam magamhoz. - Tae...

- Azt kívánom, hogy boldog legyél, szabad. De ha Melbourne mégsem adná meg ezeket neked, gyere vissza!

- Hogyan is adhatná meg, ha a boldogság, amit itt ismertem meg, nem jöhet velem?

- Youra...

- Mennem kell! - kibújik az ölelésből, nem mer rám nézni. - Hiszel a sorsban? - erre a kérdésére nem tudok rögtön válaszolni. - Ha valaha újra találkozni fogunk, az nem lesz véletlen. Nem lehet az.

Ezek az utolsó szavai, mielőtt hátrálni kezd és hamarosan eltűnik a szemünk elől. Úgy állok ott, azon a helyen, ahol hagyott, mintha mindent elvitt volna belőlem, ami élővé tesz és nem bírok megmozdulni. May lép mellém, ugyan abba az irányba nézünk, de ő sem látja már. Az ablakokhoz húz a karomnál fogva, ott még pár percig távolról figyelhetem, miközben felszáll a gépre.

- Elrontottam - csúszik ki a számon, a lehető legkeserűbb ürességet érzem. - Ennek nem szabadott volna így történnie - gondolok itt a fiókok tartalmára, az elengedésére, meg arra, ami lett belőlünk a végére.

- Vagy pedig pont, hogy így kellett történnie. Youra nem örökre ment el.

- Ezt nem tudhatod.

- Van egy megérzésem.

May megérzései korábban is helytállóak voltak. Hamar rájött, ha valami nem egészen úgy van, mint ahogy azt mások próbálták elhitetni vele. Nem mindig, de az esetek többségében. Emlékszem Jin szavaira, amiket nekem mondott, mikor készült elhagyni Szöult és meg akart győzni, miszerint May helye mellettem van: „...nem követi el ugyan azt a hibát kétszer." Ezért engedem meg magamnak, hogy higgyek neki.

- Vissza fog jönni? - az ablakban látott tükörképemnek teszem fel ezt a kérdést.

- Hamarabb is, mint hinnéd - ez pedig Namjoon. Nem úgy beszél hozzám, ahogy a jó barátok szoktak egymáshoz. Sokkal inkább úgy, mintha tudna valamit, amit mi még nem.

˚

És így is volt. Namjoon fejében már régebben kiforrott egy terv, amit még nekem is megemlített és csak a megfelelő időre várt. Abban a pillanatban nagy hatást gyakorolt rám, mert az érzelmeim Mayhez kötöttek, de mióta ez megváltozott, ez a lehetőség eszembe se jutott. Nem tudtam, mire célzott aznap reggel a repülőtéren.

Csak most, tizennyolc hónappal később jövök rá, mikor az esküvői meghívójukat a kezemben tartom, Youra neve pedig ott szerepel a meghívottak listáján.

***

Na, ez lenne az a bizonyos "évadzáró", de inkább úgy nevezném, hogy a könyv első része. Egy könyv, ami tulajdonképpen két könyvből áll.

Tegnap tettem ki új fejezetet a Dark Vanillához. Kicsit más ráhangolódni arra a történetre ezután, mert nagy a különbség a kettő között. De én személy szerint nagyon szeretem azt a Namjoont.

Remélem, akik eddig May-Taehyung pártiak voltak, most már kezdik elfogadni Yourát. :) Tizennyolc hónap alatt sok minden változhat. Néhány kérdés, ami nyitva maradt, meg lesz válaszolva a továbbiakban. Illetve, ha valakinek valami nem egészen világos, természetesen örülnék, ha megírná, nehogy az legyen, hogy tisztázatlan marad. El szoktam követni azt a hibát, hogy magamnak felírok dolgokat, de közben mégis sikerül kihagyni néhány fontosabb részletet. Köszönöm előre is, ha akad ilyen! :)

Quick update, mert ne csak a rosszat osszuk meg: 12 óra alvás után kijelenthetem, hogy jobban érzem magam és csak a hányinger van egyelőre, ami néha visszatér. Az evéssel nem kísérletezgetek egyelőre. Az állóképességem egy nagy 0 még mindig, de azért a boltig már el tudok menni. Haladás. Bár holnap jön az első olyan adag antibiotikum, amit 1 hetes szünet után kell bevennem, szóval ez az egész még akár változhat is. Lekopogom, hogy nem fog. (((Légyszi, ne!)))

Hogy érzitek magatokat így év végén?