Másnap reggel nehezen keltem fel. Egész este hosszasan gondolkoztam, hogyan lehetne talán mégis megúszni ezeket az óra utáni kis "találkozókat" Dracoval, hisz nincs hangulatom minden nap két órát eltölteni vele. Nem tudom, hogy hogyan fogom visszafogni azt a haragot amit ő vált ki belőlem már csak azzal is ahogyan mozog. Úgy gondoltam, hogy az egyetlen esélyem az, ha elszökök, de túlságosan is szeretem ezt a helyet. Nem fogom itt hagyni csak miatta. Nem ér ennyit. Helyette inkább kimásztam az ágyból és az alvó legjobb barátomra néztem.

- Ron! - ugrottam rá a fiúra kiabálva a nevét.

- Mi a jó büdös franc bajod van Harry? Nem látod, hogy alszok? - temette a fejét a párnába.

- De látom, és ezért keltettelek fel. Már mindenki lement a Nagyterembe. – világosítottam fel miközben felálltam az ágyról és magamra aggattam a talárom. A késésünk ellenére nyugodtan sétáltunk az asztalhoz és leültünk Hermione mellé.

- Hol voltatok idáig? - kért számon minket a lány.

- Kicsit elaludtunk. - válaszoltam röviden majd elkezdtem enni. Hermione bólintott egyet és folytatta a pirítósa elfogyasztását. Ron pedig pár másodperc múlva már a második adag tojásrántottáját szedte a tányérjára. Esküszöm hogy egyszer ez a gyerek ki fog durranni a sok ételtől.

- Akkor ma órák után rögtön mész? - törte meg a csendet vörös hajú barátom.

- Sajnos igen. Egész este azon gondolkoztam, hogyan tudnám ezt elkerülni, de semmi ötletem nem volt. Legalábbis semmi olyan ötletem, amiből bármi jó sülhet ki.

- Jaj, Harry! Ne legyél ennyire borúlátó! Lehet, a végén pozitívan fogsz csalódni Dracoban. - próbált nyugtatni Hermione. Tudom, hogy igazából nem gondolta így csak próbált segíteni a helyzeten, de jelen pillanatban nem gondolom, hogy lenne bármi is, ami miatt kevesebb undorral mennék majd be abba a régi osztályterembe.

- Mione te hallottad, hogy tegnap Harry szüleinek halálán nevetett? Amihez, ha úgy vesszük, az apjának is köze van?

- Maradj már csendbe! Éppen próbálom megnyugtatni.

- Köszönöm Hermione, de nem hiszem, hogy most bármi is meg tudná hozni a kedvem ahhoz a kínszenvedéshez, amit én át fogok élni.

- Sajnálom Harry! Ja, és Rony én is gyűlölöm Malfoyt és szerintem is rég túlment már azon a bizonyos határon, de igazából, ha belegondolsz, mind tudjuk, hogy ki az apja. Valószínűleg erre nevelte és ezt várja el tőle. Draco pedig csak azt akarja, hogy büszke legyen rá.

- Mégis ki az idióta, aki azt szeretné, hogy Lucius büszke legyen rá? - kérdeztem hihetetlenül.

- Ne felejtsd el, hogy ő az apja. Ha Lucius az, ha nem, szereti őt és azt akarja, hogy büszke legyen rá.

- Mione te túl jó vagy az emberekhez. - tette rá Ron a tenyerét a lány asztalon pihenő kezére. A kicsi keze teljesen elveszett Ron hatalmas mancsai alatt. Annyira összeillenek és pontosan tudom, mennyire odavannak egymásért hisz mind a ketten nekem mesélnek a másikról, de egyikőjük sem meri megtenni az első lépést.

...

Éppen az utolsó órámon ültem, bájitaltanon és most kivételesen nem azt kívántam, hogy haladjon az óra, hanem azt, hogy valamilyen csoda folytán visszafelé induljon el a mutató. De sajnos a percek egyre gyorsabban teltek és már csak azt vettem észre, hogy mindenki kezd kivonulni a teremből.

- Hát, akkor majd találkozunk. - köszönt el Hermione és megölelt.

- Sziasztok. - intettem nekik és elindultam a harmadik emeletre. Próbáltam a lehető leglassabban elérni az úti célomat, de még így is úgy éreztem túl gyorsan odaértem. McGalagony már az ajtó előtt várt engem Malfoy pedig mellette állt.

- Na, látom magának is sikerült végre megérkeznie. Most pedig menjenek és én pontosan két óra múlva visszajövők magukért.

- Ez nevetséges. - suttogta a szőkeség.

- Szeretne mondani valamit Mr. Malfoy?

- Igen. Azt szeretnem mondani, hogy ennek semmi értelme. Két óra Harryvel nekem maga a pokol. Egy dolgot kéne tennünk. Távolságot tartani, és azt örömmel megteszem. Nem mehetnék el?

- Vagy bemegy abba a szobába Mr. Malfoy vagy Piton professzor oldalán hagyja el a harmadik emeletet. Válasszon!

- Rendben megyek. - adta meg magát a szőkeség és belépett a terembe. Miután mind a ketten bent voltuk az ajtó becsukódott, és ketten maradtunk. Az osztályterem nem sokban különbözött a többitől. A padok szimmetrikus sorrendbe voltak rakva, a székeket pedig a pont előttük elhelyezkedő tábla irányába fordították. Az ülőhelyeken és a sarkokba hatalmas porréteg pihent, néhol pedig némi pókháló, vagy annak szövője bukkant fel. Látszott rajta, hogy évek óta senki nem járt idebent.

- Csodás. - ült le duzzogva Malfoy az első padok egyikébe.

- Egy dolgot szögezzünk le. Én sem szólok hozzád, és te sem szólsz hozzám. - ültem le a Draco helyétől legmesszebb lévő padba.

- Én nem terveztem, de úgy látom, hogy te képtelen vagy nem megszólalni.

- Fordulj fel! - sziszegtem oda neki miután kitettem a könyveimet az asztalra.

- Most aztán igazán megsértettél Potter. Sírnom kéne? - kérdezte tőlem miközben egy pillanatra hátra fordult és lebiggyesztette alsó ajkát.

- Nem tudnál kissé kevésbé idegesítő lenni? Legalább addig ameddig itt vagyunk.

- Nem tudnád abbahagyni a lélegzést? Legalább addig ameddig itt vagyunk.

- Tudod mi a bajod Malfoy?

- Ó, kíváncsian hallgatlak Dr. Potter! - A szőkeség újra hátrafordult a székében, és egyenesen a szemembe nézett. - Mond el nekem mi az én rettentően nagy problémám. A kíváncsiság szinte már éget belülről. - hangjából csöpögött az irónia, de ez engem nem nagyon hatott meg.

- Az, hogy egy öntelt hólyag vagy! A leggonoszabb felfuvalkodott féreg, vagy akivel valaha találkoztam, és az apád helyébe szégyellném magam, hogy ilyen fiam van. - a fiú idegesen állt fel. A szék fájdalmas hangot adott ki miközben végigcsúszott a rozoga padlón. Dübörgő léptekkel közeledett felém, majd a pálcáját a nyakamhoz szorította. Tekintetével ott helyben képes lett volna megölni, kezeiben a pálca pedig remegett a dühtől.

- Attól, hogy neked nem kell amiatt aggódnod, hogy az apád büszke-e rád, még nincs jogod becsmérelni az apámat. Tudd meg, hogy apám jobban szeret engem, mint téged a te apád valaha is szeretett abban a vajmi kevés időben, amit együtt töltöttetek.

- Ha ennyire biztos vagy abban, hogy az apád ennyire szeret, téged akkor miért akarod annyira bebizonyítani neki, hogy alkalmas vagy a Malfoy névre? Ha tudod, hogy ennyire szeret, akkor miért rettegsz attól, hogy kitagad? - mondataim alatt mindvégig farkasszemet néztem a Mardekárossal, és kerestem azt, hogy mikor látok egy picike jelet is arra, hogy a legfájóbb pontjára tapintok, de nem találtam. Malfoy egy kész erődítmény volt és a gyengeség kicsiny jelét sem mutatta. Soha.

- Tudod Potter, én egyszerűen csak még tökéletesebb akarok lenni, de nyilván ezért neked sosem kellett megküzdened, hisz gyerekkorod óta a lábaid előtt hever a világ. Te mindig is a tökéletes kis túlélő leszel, aki mindent megkap. Most pedig megyek vissza tanulni, és többet ne merd a szádra venni apámat. - Lassan leeresztette a pálcáját a torkom elől és visszament a helyére. A szék újra kínzó hangon tolódott be, de azután már szerencsére síri csend volt a két óra letelte végéig.

...

- Na, milyen volt? - kérdezte Ron miután bedőltem az ágyamba.

- Egyszerűen borzasztó. Draco egy kész rémálom Ron! Már lassan ott tartottam, hogy ott helyben megölöm.

- Veszekedtetek?

- Igen. Csak ki kellett nyitnia a száját annak a tejfölös bödön hajúnak és máris elindult a vita. Két percet sem bírunk ki egymás mellett nemhogy két órát. Én erre képtelen vagyok. - nyafogtam a legjobb barátomnak. A párnába temettem az arcom majd a fejemet megemeltem és belefejeltem a párnába. Aztán újra megtettem ugyan ezt. Majd pedig újra.

------------------------------------------------

Sziasztok!

Igen tudom, hogy már nagyon régóta ígérgetem ezt a részt, és nagyon sajnálom, hogy csak mostanra tudtam elhozni nektek, de jelenleg hatalmas ihlethiányom van.

Remélem ettől eltekintve tetszett nektek ez a rész és nagyon szépen köszönöm a türelmeteket! <3

( Ha pedig akadnak itt olyanok akik most érettségiztek azoknak remélem jól sikerült, akik pedig most fognak érettségizni azoknak pedig sok szerencsét! )