Amit eddig sikeresen megtudtam, Lottie-ról és Dylan-ről, hogy imádják egymás vérét szívni.
Rendszerint a kötekedést Dylan kezdi, azzal, hogy Lottie intelligenciáját becsmérli, vagy a viselkedését, vagy esetleg a kinézetét, ami valljuk be nyomot hagy az emberbe, mert Lottie különleges és feltűnő szépség.
Lottie nem egy nyavalygós lány.
Nem veszi a szívére barátja szavait, inkább rákontrázik. A szavaival élve: "Nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam." Bárcsak én is így fognám fel a dolgokat. Amíg Lottie állja a gonosz, undok pillantásokat, addig én egy rossz rezdüléstől is összeomlok.
Miután kiraktak minket történelem óráról, úgy döntöttünk, hogy kiülünk az udvarra egy szimpatikus asztal egyikéhez. A napfény melegítette a hátam, ahogy elhelyezkedtem a padon, szemben Lottie-val és a mérges arcú Dylan-nel.
-Baj van Dylan?-kérdeztem a fiút, miközben előhalásztam a mobiltelefonom a farmerkabátom zsebéből. Apa írt, hogy Liam sikeresen felkelt, jön értem. Visszaírtam, hogy ez remek, várom a suli előtt.
-Semmi, csak megint kidobtak óráról ez miatt!-bökött Lottie felé, aki unottan nézett rá divatos napszemüvege mögül.
-Úgy csinálsz, mintha még sohasem dobtak volna ki téged.-mondta, és elővett egy szendvicset a táskája rejtekéből. Én is így tettem.
-Nem azt mondtam, csak. Áhh mindegy!-legyintett a fiú, és ő is kivette ebédjét a válltáskájából.
-Na szóval Anie-fordult felém a lány izgatottan.-mesélj, milyen volt New York!
New York, az esélyek városa. A város ami a buliról, a szórakozásról szól. A város ami sosem alszik. Aha. Másnak.
New York-ban a napjaim rettegéssel, reménykedéssel, sírással teltek, majd kezdődött mind ez a legelejéről. Olyan volt, mint egy körforgás. Elzárva voltam azoktól az emberektől akiket szerettem, és akik viszont szerettek. Az életem nem volt fenékig tejfel, de az a három év, olyan volt számomra, mint egy rossz rémálom. Nem készültem fel arra, hogy az engem ért atrocitásokról beszéljek másnak. Nem akartam, hogy bárki is tudomást vegyen az én elcseszett három évemról. Azt sem, hogy valaki, akárki sajnáljon, és, hogy a problémáimmal foglalkozzanak.
Ahogy a velem szemben ülő lányt néztem, aki bátyjára emlékeztető hatalmas csillogó kék szemeivel kíváncsian néz rám, egyszerűen nem volt szívem letörni, hogy olyan véleményt mondok egy számára kedves városról, ami letörheti.
-Hát. Elég hangos.-vontam meg a vállam.
-Ennyi?-hüledezett.-Ott értél három évig, és ez a véleményed? Anie már!-csapott az asztalra.
Beleharaptam a szendvicsembe, amit Geoff csomagolt nekem nagy gonddal.
-Legyen elég annyi, hogy én egyáltalán nem szerettem ott élni. Számomra felért egy rossz élménnyel..
-De hát miért?-biggyesztette le az ajkát, a mellette lévő Dylan is kíváncsian hallgatta szavaim.
Kínomban elnevettem magam.
-Elszakítottak Liam-től és Geoff-tól, akaratom ellenére. Nekem csak ők a családom. Meg-tettem hozzá.-Liam hülye haverjai.-mosolyodtam el halványan.
-Liam is ezt mondta mindig.-bólógatott.-Miután ide kerültem, a húgaimmal együtt azt hallgattuk, hogy mennyire aranyos, mennyire jó fej vagy. És hogy mennyire hiányzol nekik! Niall, Harry, Zayn és a tesóm is rengeteget mesélt rólad. Hű!-csodálkozott.
-Tudod mi a vicces?-néztem rá.
-Hm?
-Hogy én már azelőtt ismertelek, mielőtt bemutatkoztunk volna egymásnak.-mondtam. Két értetlen tekintetet kaptam válaszul.
-Ezt nem értem..-mondta Lottie értetlen arckifejezéssel.
-Ezen nem csodálkozom...-motyogta Dylan.
Elnevettem magam.
-Úgy értem, hogy..szinte velük nőttem fel. Semmi titkunk sincs egymás előtt, mindig mindent tudtunk egymás családi helyzetéről is. És Louis, rengeteget mesélt rólatok, hogy mennyit nőttetek, hogy néztek ki..-hadartam.-Szóval ja.
-Lou ennyit beszélt rólunk?-nézett rám nagy szemekkel.
Bólintottam.
-Persze. Hiányoztatok neki minden egyes nap. Szinte majd beleőrült, hogy nem lehettek vele..-emlékeztem vissza azokra a napokra, amikor társaságunk legidősebb tagja teljesen befordult, és nem egyszer alkoholba folytotta bánatát. Azokon a napokon mindig nálunk aludt, rendszerint az én szobámban, mert akkoriban Liam nélkül lehetetlenség volt, hogy egy pillanatra lehunyjam a szemem.
Ott voltunk Louis minden rossz, jó pillanatában is. Lehet kimaradtam három évig az életükből, de tudom, biztosra tudom, hogy a fiú most sem maradtak el Louis Tomlinson mellől.
-Ahhoz képest...-motyogta a lány sötét tekintettel. Mielőtt megkérdezhettem volna miről beszél, a csengő éles hangja hasított a levegőbe. A diákok ki tódultak a kétszárnyú udvarra vezető ajtón.
Figyelemre méltó volt, ahogy egy magas szőke hajú fiú, megpaskolja az előtte haladó, vörös hajú lány hátsóját, aki megfordulva hatalmasat sózott a fiú arcára. Szegény csávó az ütés erejétől hátra esett, mire a fél udvar hangos tapsviharban tört ki. Hmm..Hagyjuk.
-Látod a húgom?-nézett körbe a tömeget fürkészve.
-Fizzy-t? Nem.-mondta Dylan körbefordulva ülöhelyzetében.
-Akkor biztosan bent van, és remélem nem bántják..-fordult vissza felém mindkettő.
-Bántják?-kaptam fel erre a fejem.
-Aham.-bólintott miközben beleivott az ásványvízébe.
-Hogy érted?-ráncoltam a szemöldököm.
-Nézd, Anie. Felicité, az én gyönyörű kishúgom. Az egyik legszebb lány, akivel valaha találkoztam. -mondta elmosolyodva.-Tudod, Fizzy nem a legvékonyabb lány, de mégis jó alakja van. Ez nagyon bántja. És ez a leggyengébb pontja, ezt pedig ki is használják itt...-fintorodott el ahogy körbe nézett.-A legszebb és irigyek rá, ahogy rám is. Én tudom kezelni, de ő nem..nekem meg kell védenem, mert nem egyszer fordult elő, hogy sírva jött haza. Aztán felléptem én egy ügyben!-húzta ki magát.
-Aha. Olyannyira fellépett, hogy két hét felfüggesztést kapott tavaly..-motyogta Dylan a telefonját nyomkodva.
-Lottie, mit csináltál?-meredtem rá.
-Hát, kicsit erősen vertem falhoz a lányt, de ez nem volt komoly.-legyintett.
Dylan rám nézett.
-A lánynak megrepedt a nyakcsigolyája.-mondta rezzenéstelen arccal.
Ránéztem a rózsaszínhajú lányra. A porcelán arcú lánnyal okos dolog, ha vigyáz az ember, ha nem akar maradandó, vagy nem maradandó sérüléseket.
Aztán hirtelen elnevettem magam.
-Hűha. Ez igen!-bólintottam elismerően.
-Na jól van már!-csapkodott a kezével maga körül, aztán felállt.-Menjünk be. Nem akarok, ezekkel a majmokkal kint lenni!-mondta hangosan, és nem hagytam figyelmen kívűl, ahogy pár irigykedő tekintet utánunk fordul..

-Hé Anie!-hallottam a nevemet a parkolóban. Órák után azonnal idejöttem, hogy Liam itt vegyen fel.
Megfordultam és szembe találtam magam Lottie-val, Dylannel valamint egy magas barnahajú lánnyal.
Arca hófehér, szépen kisminkelt. Szinte szoborszerű, szép arca volt, mosolya pedig kedves volt. Hosszú, gesztenyebarna haja a melle aljáig ért. Piros blúzt, fekete bőrdzsekit viselt, fekete farmernadrággal, és ugyanolyan színű sportcipővel. Magas volt. Jóval magasabb, mint Lottie, aki szinte eltörpült Dylan és ő mellette. Kissé kerekebb alkata volt, mégis tökéletesnek tűnt.
Jeges, kék szemei voltak, pont, mint Lottie-nak. Ő volt Fizzy. Louis, és Lottie 16 éves húga.



-Sziasztok.-ingettem.
Srácok kikerülték a többi diákot, Lottie pedig fintorogva vállával arrébb taszított egy vihogó, szőkehajú lányt.
-Anie, bemutatom Fizzy-t! Fizzy, ő itt Anie.-mosolygott ránk.
-Szia örülök, hogy megismerhetlek.-fogtam kezet a lánnyal.
-Szintén.-mosolygott rám.
-Nem jössz velünk haza? Kocsival vagyok! Dylan is jön!
-Akaratom ellenére..-morogta a fiú.
-Ohh kussolj már.-csapta vállon Lottie, majd válaszomat várva rám nézett.-Na?
-Bocsi srácok. De, Liam jön értem. Majd legközelebb, ha nem baj..-húztam el a szám.
Lottie mosolyogva legyintett.
-Dehogy baj. Persze! Üdvözlöm Liam macit!-mondta, aztán megölelt. Ez a gesztus annyira meglepő volt, hogy nem tudtam mit csináljak, de aztán magamhoz öleltem vékony termetét.-Szia Anie! Holnap találkozunk!-integetett.
Fizzy is ugyan így tett.
-Szia Anie!-integetett Dylan és Fizzy is, majd eltűntek a parkolóban.
Az emberek, akik elmentek, szenvtelenül megbámultak, és akadt olyan is, aki végig mért, és fintorogva összesúgott a mellette lévővel.
Nem szerettem ezt. Mielőtt még elsírtam volna magam, megjelent előttem a bátyjám magas alakja.
Szürke kapucnis pulcsi volt rajta, szakadt farmerral és a barna bakancsával. Hajába csak beletúrt, ami kócósan lógott a szemébe. Durcásan, szinte mérgesen kémlelte a parkolót, ajkát kissé lebiggyesztette. Amikor megpillantott szélesen elmosolyodott.
Integettem felé, kikerülve egy lányt, igyekezett felém.
-Anie!-mondta, ahogy közelebb ért.
A lányok, tekintetüket rajta tartották, és irigykedve figyelték, ahogy a tesóm, szorosan magához húzva megölel, és megpuszilja a fejem.
-Mehetünk?-kérdezte, mire bólintottam.-Na milyen volt a suli?-indultunk meg a fekete autója felé.
Kinyitotta nekem az ajtót, aztán átsietett az ő oldalára, és becsapta ott is az ajtót.
-Oké volt.-vontam meg a vállam.
-Tanárok?-indította el a kocsit, majd kitolatva a parkolóból elindult a főút felé.
-Mrs. Potts tudja, hogy a tesód vagyok.
-Hú, de utáltam azt a nőt!-rázkódott meg.-Még akkor is egyest adott, ha kinéztem az ablakon.
-Louis tesóját leküldte az igazgatóhoz. Lottie-t.-elnevettem magam, mire felém kapta a tekintetét.-Vicces volt, mert töriről is kidobták Dylannel, meg velem együtt.-meséltem.
-Anie! Már első nap?-hüledezett.-Komoly? Basszus!
-Csak rosszkor nevettem el magam..
Arca ellágyult.
-Szóval összebarátkoztál velük? Ennek örülök.
Ez nekem is fura volt. Liam barátai kívül nem voltak barátaim, főleg nem lány barátaim. New York-ban sem volt senkim, most pedig már első nap összebarátkozom két lánnyal és egy fiúval is, akikkel jól érzem magam. Nem is emlékszem mikor nevettem ennyit egy nap.
-Hát, aha.-bólógattam.

Hazaérve, gyorsan ettem valamit, aztán felmentem, hogy megcsináljam a házikat, mert, hogy nem szeretném, ha engem is megbélyegeznènek, mint Liamet annak idején, hogy nem tanul és nem tud viselkedni sem.
Két órát szenteltem a tanulnivalókra, azután Liam társaságában néztem valami borzalmas szappanoperát. Becsületesen végig néztem, Liam viszont a fejét hátra döntötte, és tátott szájjal, horkolva aludt el a kanapén.
Hét óra lehetett, amikor Liam telefonja csörgött.
-Mondd.-szólt bele.-Oké indulok. -tette le.-feltápászkodott a kanapéról.
-Hová mész?-néztem fel rá.-Itt hagysz?
-Niallhez. Gyere!-mosolygott rám, mire én is vigyorogva felkeltem, hogy kövessem a bátyám.

-Itt a Payne család! Császtok!-üdvözölt minket Zayn a kanapéről. Fura volt őt fehér ingben látnom, már azt hittem, hogy elegáns szeretett volna lenni, de ahogy lepillantottam a szakadt fekete farmerjára, ez a kis gondolat el is illant.
-Sziasztok!-integettem vidáman a fiúknak, és lehuppantam Zayn mellé, aki félkarral átölelt.
-Szia nagylány!-puszilta meg a homlokom.-Na milyen volt a suli? Hallottál rólunk!?-kérdezte vigyorogva.
-Csak Liamról.
-Majd rólunk is fogsz.-ült le Harry egy szakadt kanapéra, kezében egy dobozos kólával.-Talán holnap..-gondolkozott.
-Huhu. Mennyi mindent csináltunk anno...-mosolyodott el Niall.
-Ja ja. Emlékszel, amikor..-kezdte Harry, de Liam leintette őket és közbe szólt.
-Igen igen. Ez mind szép és jó, de ha lehet, ne mondjatok ilyet előtte-bökött rám.-mert már ma kiküldték óráról!-mondta szigorú pillantást vetve rám.
A fiúk döbbent hangot hallattak.
-Micsodaaa?-hüldezett Niall.-Anie!
-Na, de kisasszony.-nézett le rám Zayn. Elnevettem magam, és beletemettem az arcom a vállába.
-Nem esett messze az alma a fájától!-bölcselkedett Harry.
Erre mindenki elnevette magát.
-Ne hasonlítsátok hozzám, Anie nincs még elrontva! Ő jó!-szólt Liam, miközben kezébe vette a mellette lévő akusztikus gitárt és megpengette amazt. A gitár fura hangon szólalt meg.-Ajj. Fhu. Elszakadt a húr!-nézett fel csalódottan.-Anie, ott a polcon a "zene" felíratos dobozban van egy csomag húr, idehozod?-kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
A fémpolcon hamar megtaláltam a húrt, és mielőtt megfordultam volna, hallottam Niall hangját.
-Jé, Tomlinson úgy döntött, hogy csatlakozik!-kiáltott.
A név hallatára megfordultam, és megpillantottam Louis-t.
-Bocs gyerekek, de nehezen tudtam el...-kezdte magyarázkodást, aztán meglátott engem és elakadt. Hangja még mindig ugyanolyan dallamos volt, mégis volt benne valami mély. Szemei elkerekedtek, ahogy meglátott, rózsaszín vékony ajkai kissé elnyíltak.
Arca három év alatt nem változott sokat, de mégis mintha lett volna benne valami más...
Haja kócós volt, elől kissé a szemébe lógótt, hátul pedig felállt. Borostás volt, ami jól állt neki, idősebbnek mutatta, mint huszonöt. Szürke pulcsi volt rajta, amit könyökéig feltűrt, így jól láhatóvá váltak tetoválásai. Fekete bő rövidnadrágjából kilátszottak vékony, mégis izmos lábai...Fáradtnak tűnt, és mégis jó képűnek hatott.
-Louis mi van veled?-szólt rá Harry.-Hallod?
Liam összeráncolt szemöldökkel nézett rá aztán rám.
Louis hirtelen megrázta a fejét, Harry-re nézett, aztán újra rám még mindig döbbent arckifejezéssel.
-Szia, Anie.-köszöntött a szemembe nézve.