A karácsony utáni első előadást követően, míg hazafelé autóztak, Rebeka arcáról le sem lehetett vakarni a vigyort. Nézte a mellettük elsuhanó házakat, az éjjeli fényeket, és hüvelykujján rágcsálta a köröm melletti, megkeményedett bőrrészt. Zavarban volt a férfi mellett, akinek a keze végig a lány combján pihent az út alatt. Jó érzés volt engedni, hogy csomagjainak terhét átvállalva, a férfi cipelje fel cuccait a harmadik emeleti lakásba, ahova régi ismerősként lépett be.
Rebeka a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy letusolhasson, mert bár Mrs. Danvers sminkjét lemosta, még mindig úgy érezte, nem elég tiszta – folyton beleizzadt abba a vastag jelmezbe, hogy az utána történtekről már ne is beszéljünk. Hosszasan engedte magára a forró vizet, élvezte a nyugalmat, és hogy végre nem kell idegeskednie semmi miatt. Tudta jól, ha kiszáll a zuhany alól, akkor Szilveszter kint fogja várni a nappaliba, hogy a terv szerint megnézzenek egy filmet, s ez mindennél nagyobb boldogsággal töltötte el.
Miután megtörölte a haját, nem szárította meg, és pizsamaként ma egy rövidnadrágot vett fel egy hosszú ujjú pólóval, amin Mickey egér virított.
- Figyelj csak, azon gondolkoztam, hogy esetleg csinálhatnánk... - Rebeka valójában azt akarta mondani, hogy csinálhatnának popcornt a film mellé, ha van itthon esetleg, mindeközben a fürdőszobából lépett ki, s hosszú, vizes, barna haját fésülte ki. Ám meg kellett torpannia fürdőszoba küszöbén, ahonnan tökéletesen belátta a nappalit. – Zsoci... - döbbent meg, s hirtelen zavarba jött, amiért pizsamában, vizes hajjal áll előttük. Szilveszter és Zsolt a kanapén ültek, mikor a lány megérkezett, s éppen egy komoly beszélgetés közepén tartottak. – Mit keresel itt?
- Oké – mérte végig Zsolt a lányt zavartan, majd Szilveszterre pillantott. – Ez még mindig borzalmasan abszurd és furcsa nekem – mutatott kettejükre. – De azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
- Hogy bocsánatot kérj? – ráncolta a szemöldökét Rebeka és esetlenül állt meg a TV előtt, ami a kanapéval szemben állt.
- Igen – biccentett a férfi.
- Gyere, ülj le – invitálta gyengéden Szilveszter, és kezét nyújtotta a lány felé.
Rebeka képtelen volt elnyomni a mosolyt, amit az csalt arcára, hogy Szilveszter más társaságában nyújtotta felé a kezét, és mikor ő megfogta, a férfi az ölébe húzta. Rebeka tudta, hogy most azon van a hangsúly, hogy meghallgassák Zsoltot, de nagyon nehezen tudta leplezni vigyorát, amit ez az apró gesztus váltott ki. Sokszor ültek már szorosan egymás mellett, az ágyba számtalanszor bújtak össze, de még soha nem ült a férfi ölébe, és most ez az egész furcsa, de kellemes, melengető érzéssel töltötte el. Összekuporodott a férfi ölébe, mint egy kismacska, s úgy nézett Zsoltra, aki először megforgatta szemeit, majd lesütötte, mintha olyat látna, amit nem kellene.
- Mit is akartál mondani? – köszörülte meg a torkát Szilveszter.
- Én csak... - sóhajtott Zsolt és kényszerítenie kellett magát, hogy a párosra nézzen. – Szerettem volna bocsánatot kérni a legutóbbi viselkedésemért – hadarta egy szuszra.
- És ezt úgy is el tudod ismételni, hogy nem a nappali berendezését tanulmányozod, hanem ránk nézel? – bukott ki Rebekából hirtelen, mire Zsolt rájuk kapta a tekintetét, szeme villámokat szórt, de látszódott rajta, hogy tudja, most nem neki van igaza.
- Figyeljetek – szólt valamivel keményebben. – Sajnálom, hogy olyan hangnemben beszéltem veletek, és hogy beleártottam magam a köztetek... bontakozó... valamibe. Tényleg, őszintén sajnálom, mert mindketten a barátaim vagytok és sokat jelentetek nekem. Viszont ez nem azt jelenti, hogy megbékéltem volna ezzel a... valamivel – mutatott kettejükre. Szilveszter lezseren ült a kanapén, míg Rebeka felhúzott lábbal az ölében kuporgott, és a férfi átkarolta, nehogy leessen.
- Valami? – ráncolta a szemöldökét Rebeka.
- Rebeka, a barátaim vagytok, nagyon szeretlek titeket, de csak ezért nem fog tetszeni a viszonyotok. Azt csináltok, amit akartok, hiszen felnőtt, független emberek vagytok. Én csak eljöttem elmondani, hogy sajnálom, amiért rondán beszéltem veletek, és biztosítalak titeket, hogy nem lesz még egy ilyen a jövőben – mondta, és felállt. – De attól, még nem fog tetszeni ez az egész.
Szilveszter megmozdult, így a lány felpattant az öléből, hogy ő is felállhasson.
- Még mi sem vagyunk biztosak ebben az egészben – tárta szét a karjait. – De értékelem a bocsánatkérésedet – mondta a férfi, s kezet nyújtott barátjának. – Ameddig nem biztos semmi... Megtennéd, hogy nem adod tovább?
- Persze – bólintott komolyan, és kezet fogott Szilveszterrel. – Rebeka? – pillantott a lányra, aki nem sokkal a férfi mögött állt összefont karokkal. Ő hosszabb ideig hallgatott, s az egyik férfiról a másikra kapta a tekintetét. Nézte Szilvesztert, aki felvont szemöldökkel várta, hogy ő is elfogadja a bocsánatkérést, majd Zsoltra pillantott, aki bár reménykedve tekintett vissza rá, arcán mégis látszódott, mennyire ellenzi a kialakulófélben lévő kapcsolatukat.
- Jól van – sóhajtott végül, és bólintva közelebb lépett. Zsolt száját megkönnyebbül sóhajtás hagyta el. – Elfogadom a bocsánatkérést, de ahogy neked is szúrja a szemed a köztünk alakuló „valami", ahogy te fogalmaztál, úgy nekem is szúrja a szemem az, hogy téged ez mennyire zavar.
- Azt hiszem, ez így fair – bólintott a férfi, s szája sarka óvatosan felfelé kunkorodott. – Akkor én most megyek, azt hiszem – folytatta esetlenül, de még visszafordult néhány lépés után. – Majd' elfelejtettem. Az újévet lent töltjük Tihanyban a nyaralómban. Örülnék, ha ti is jönnétek.
- Köszönjük – mosolyodott el a férfi. – Majd meglátjuk.
- Rendben – mosolygott esetlenül. – Akkor... sziasztok.
Szilveszter már éppen mozdult volna, hogy kikísérje Zsoltot, de Rebeka megragadta a kezét és némán üzente neki, hogy majd ő kimegy a férfival. Szilveszter aprót biccentett, majd elengedte a lány kezét.
Zsolt felvette a kabátját, de érezte, hogy Rebeka ott siet a nyomában, azért még mielőtt kinyitotta volna az ajtót, megállt és szembefordult a zilált lánnyal.
- Nagyon megbántottál – mondta Rebeka, s összefonta karjait maga előtt.
- Tudom, és sajnálom, csak olyan váratlanul ért...
- De szeretnék megbocsájtani – folytatta, mintha meg sem hallotta volna Zsolt szavait, miközben kinyitotta neki az ajtót, egyértelműen jelezve, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést. Mikor Zsolt átlépte a küszöböt, csak akkor folytatta. – És, ha már ennyire érdekel a dolog – utalt a huszonnegyedikei kirohanására. – Szilveszter és én nem fekszünk le egymással.
- Ez egy kicsit túl sok információ volt – grimaszolt a férfi, miközben felhúzta kabátja cipzárját. – Valahol mégis megnyugtató.
- Jó éjszakát, Zsoci – mosolyodott el a lány.
- Jó éjt – viszonozta a gesztust, majd nézte, ahogy becsukódik Rebeka mögött az ajtó.

Hamar elérkezett a 2013. december 31., s Rebeka úgy érezte, ennél boldogabb nem is lehetne. Az elmúlt napokat kettesben töltötték, azt a néhány esti előadást leszámítva alig mozdultak ki a lakásból. Ugyan nem történt semmi olyan, mint legutóbb az öltözőben, vagy esetleg annál, több, de érzelmileg nagyon sok minden megváltozott kettejük között. Ugyan még nem sétáltak be kézen fogva a színházba, de már nem is hazudták azt, hogy csak összetalálkoztak az ajtóban. Nem egy párként, de együtt mutatkoztak, s ez másoknak is feltűnt. Rebeka érezte, hogy rájuk szegeződik minden tekintet, és összesúgtak a hátuk mögött, de senkinek nem volt Zsolthoz hasonló kirohanása, csupán találgattak, hogy van-e köztük valami. A lány örült még ennek is, hiszen így megszokják a gondolatot, hogy ők egy párt alkotnak, és nem lesz akkora kirohanás a színházban legalább.
December 31-e keddre esett, és ezen a napon Szilveszter és Rebeka a szokásosnál tovább maradtak az ágyban, és úgy bújtak össze, mintha bármelyik pillanatban beronthatna valaki, hogy közölje velük, itt a világ vége. Újonnan valamiért mindkettejüknek jól esett, ha egymás társaságában, csöndben pihenhettek. Szilveszter előszeretettel pihentette a fejét a lány mellkasán vagy hasán, bár ez azelőtt egy kapcsolatában sem volt szokása és kényelmetlenül érezte magát. Most viszont valahogy minden más volt, bár sokkal bonyolultabb volt a helyzet, mint ezelőtt bármikor, mégis mikor kettesben voltak, olyan egyszerűnek és egyértelműnek tűnt az egész. Szilveszter néha azt kívánta, bár ne kellene kimozdulniuk a négy fal közül, és csak ketten lennének ezen az egész világon.
Délután indultak el Tihany felé, a Zsolt által megadott címre, ahol a férfi nyaralója állt, és ahol az újévet fogják ünnepelni barátaikkal. Rebeka kiderítette a napok alatt, hogy ott lesz a két Vágó-lány, Peller Karcsi, Dolhai Attila, Árpi, Kata, Máté, Marika, Bereczki Zoli, és Zsolt ugyebár, a házigazda.
Rebeka mosolyogva figyelte Szilvesztert vezetés közben, akinek újabban az is szokásává vált, hogy vezetés közben, ha nem kellett a sebváltót használnia, kezét a lány combján nyugtatta.
- Megcsókolsz majd? – kérdezte hirtelen Rebeka, mikor ráfordultak a nyaraló utcájára.
- Tessék? – kérdezett vissza Szilveszter. Mióta elindultak, nem nagyon szóltak egymáshoz, inkább élvezték a csendes nyugalmat, ugyanis tudták, hogy erre nem lesz lehetőségük az elkövetkezendő órákban.
- Éjfélkor. Meg fogsz csókolni? – kérdezte újra a lány.
- Szeretnéd? – mosolyodott el a férfi. Szilveszter pontosan tudta, hogy Rebeka mire akar kilyukadni. Arra volt kíváncsi, hogy vajon a férfi megcsókolja-e majd mások előtt, és párként sétálnak-e be a nyaraló ajtaján.
- Hát... - vont vállat kislányos mosollyal Rebeka, mire a férfi leparkolt és rápillantott. Az utóbbi napokban minden megváltozott. Az öltözőben történtek óta, mikor kettesben voltak, tényleg úgy viselkedtek, mintha egy párt alkotnának, azonban másoknak még nem mondták el, és ők maguk sem beszélték meg, hogy tényleg együtt lennének.
- Hát, micsoda? – mosolygott Szilveszter, és borzalmasan élvezte, hogy húzhatja a lány agyát.
- Mit „hát micsoda"? Tudod, hogy szeretném – csapott Rebeka a férfi karjára nevetve.
- Tudom – enyhült meg a férfi, s a nőre mosolygott, majd szó nélkül kiszállt az autóból.
Rebeka sóhajtva csatolta ki az övét, ám mielőtt kiszállhatott volna, Szilveszter nyitott ajtót neki, hogy aztán a lányt arrébb húzva be is zárja a kocsit. A derekánál fogva ölelte magához a fiatal nőt, orrát egy pillanatra a lányéhoz érintette játékosan, mire Rebeka felkuncogott.
- Ha ennyire szeretnéd, megcsókollak, mikor éjfélt üt az óra – felelte végül halkan.
- És most? – incselkedett a lány közelebb hajolva, s a férfi a sötét ellenére is jól látta, hogy diadalittas mosoly terül szét Rebeka arcán.
- Most menjünk be, mielőtt hiányolni kezdenek – lépett el hirtelen, mire a lány felnevetett, és egy utolsó szorítás után elengedte a férfi kezét.

Egy kétszintes, faház stílusú ház előtt álltak, melynek összes szobájának ablakában égett a villany, s bentről hangos nevetés csendült fel. Szilveszter és Rebeka összenéztek, majd mosolyogva léptek az ajtóhoz, hogy bekopogjanak.
- Hé! – nyitottak ajtót. – Na, végre, megérkeztetek!
Peller Karcsi állt az ajtóban egy üveg sörrel a kezében, és hatalmas vigyorral az arcán. Szélesre tárta az ajtót, hogy beljebb engedje Szilveszteréket, akik az utolsók voltak, rajtuk kívül már mindenki megérkezett.
Ahogy beléptek a házba megcsapta őket a meleg, és a hangzavar, ami kollégáik kiáltásának volt köszönhető, amivel egyként üdvözölték őket. Rebeka levette a kabátját, és felakasztotta a túlzsúfolt fogasra, hogy aztán cipőjétől is megszabaduljon, ahogy mindenki más is tette. Nem akarta sáros bakancsával összekoszolni a lakást.
- Hogy kiöltözött valaki! – rikkantott Máté a tömegből, és elindult Rebeka felé. A lány egy egyszerű, fekete farmernadrágot viselt vörös ujjatlan pólóval, valamint a kötött pulóverrel, amit még Szilvesztertől kapott a kollégiumi tűzeset után, s amit most levett magáról, hogy derekára kösse.
- Minden nap így öltözködöm – nevetett Rebeka, s elfogadta a férfi felé nyújtott kezét, hogy aztán Szilveszterre pillantson, aki csak egy elfojtott mosollyal üzente, hogy menjen csak.
Máté vigyorogva húzta be a lányt a nappali, ahol már Rebeka is nagyon jól hallotta a zenét, és nem lepődött meg, mikor Máté táncra perdítette.
Szilveszter már lassabban sétált be a kis előszobából a nappaliba, ahol aztán Zsolt csapódott mellé és egy sört nyomott a kezébe.
- Jó, hogy végre itt vagytok – karolta át barátja vállát. – Azt hittem már, nem jöttök el, és inkább... kettesben töltitek az ünnepeket – mondta a férfi, s olyan közel hajolt barátjához, hogy Szilveszter megérezte az alkohol szagát rajta.
- Mióta is tart a buli? – ráncolta szemöldökét, de elvigyorodott, s inkább figyelmen kívül hagyta Zsolt megjegyzését.
- Néhány órája – ismerte el. – Na, de most, hogy ti is megérkeztetek, ideje bepótolni a lemaradást.
A következő pillanatban már mindannyian ott álltak a nappalival egybeolvasztott konyha szigetpultjánál és egy felessel koccintottak az újévre. Szilveszter képtelen volt megállni, hogy Rebekára nézzen, mikor mindannyian magasba emelték a poharukat, s Máté ölelése alól éppen a lány is felé nézett, így egymásra pillantva kívántak boldog újévet, holott még éjfél messze volt, majd egy kortyra lehúzták az italt. Rebeka megborzongott, ahogy a pálinka végigmarta a torkát, s megült a gyomrában, majd a JBL-hez lépett, hogy feljebb hangosítsa a zenét, és most ő invitálja táncra Mátét.

Hirtelen Kata csapódott Szilveszter mellé, és a konyhapultnak dőlve nézett a férfira, aki nagyot kortyolt a sörből.
- Na, mi a helyzet? – pillantott fel legjobb barátjára.
- Semmi különös – mosolygott le rá.
- Na! – unszolta, mintha csak valamiféle titkot akarna kicsikarni a férfiből.
- Nincs, na – nevetett fel. – Nincs semmi különös.
- Felvette már a hálóinget? – csipkelődött Kata, s egyértelműen nem az általa, titokban vásárolt hálóingre volt kíváncsi, inkább arra, hogy a férfi levette-e már azt a bizonyos ruhadarabot a lányról.
- Nem – szólt fagyosan és elfordult, hogy a nappaliban lévő tömegre nézzen. Néhányan a kanapén ültek, de többen voltak azok, akik a kanapé mögötti, üres téren táncoltak, vagy épp ugratták egymást. Fogalma sem volt róla, Kata hogyan szerzett tudomást a Rebekával alakuló kapcsolatáról, de már meg sem próbálta tagadni előtte.
- De miért nem? – faggatta tovább.
- Lehetne, hogy ne beszéljünk most erről? – grimaszolt Szilveszter, s bár tudta, hogy Kata előbb-utóbb kihúzza belőle azt, amit tudni akar, de még nem állt készen arra, hogy az érzéseiről ilyen nyíltan beszéljen valakivel. Akkor sem, ha ez a valaki Kata.
Ahogy Szilveszter a táncoló barátaira nézett, Kata követte a tekintetét, s meglátták Rebekát, aki éppen Bereczki Zolival nevetett valamin, miközben azt nézték, hogyan próbál meg Máté egy kézen megállni.
- Ez egy nagyon csúnya este lesz – nevetett fel Szilveszter, és letette kiürült üvegét.
- Ebben egészen biztos vagyok – kacagott vele Kata, s mikor a férfi a konyha felé fordult, hogy újabb kör italt szerezzen magának, a nő hirtelen megragadta a kezét, s a nappali felé indult vele. – De most táncolni fogsz velem.