Sodor az ár
És én mást már
Nem tehetek,
Így sodródok vele.
Kedvetlen
Algák és hínárok
Lengedeznek velem,
Mélyen, a tengerben.
Egy verem
Ez most,
Minek az aljáig sem látok,
Csak érzem, ahogy húz
Le, a mélybe.

Néha feltűnik egy- egy színes halacska,
Fuldokló testem ilyenkor felderül
Egy futó pillanatra.
De elúszik a gyönyör, és a vízi növények egyre erősebben tekeregnek rám.
Megsimítom őket.
Talán így eleresztnek,
De hiába hiszek, remélek,
Hisz fojtogatnak,
Levisznek,
Le a mélybe.
Én mégis vágyok, és bárcsak,
Bárcsak engednének,
De a tenger mélyének sötéte
Bekebelez.

Epekedve nézek a sápadt felszíni fény felé.
De az megszűn, és elvesztem az utolsó mentsváramat.
Megrémülök, sőt félek.
Mert égek,
Ég testem.
Kín sújt le rám,
S e kín határtalan,
Végtelen,
El nem múló veszedelem.