Távolodó partok,
Távolodó lelkek,
Emberek.
A sós víz ide-oda ringat, de nem bírom az összes evezőt egyszerre tartani.
Egy sirály kiált,
Rikoltása elvész a tenger beszippantó mélységében.
Alig látom a messzi-messzi horizontot.
Hogy közelebb, vagy távolabb van,
Mostmár megmondani nem tudom.
A dagadó szél felkapja vitorlámat.
Kicsúsznak markomból a lapátok,
Izzadt kézfejem nadrágomba törlöm.
Egyedül vagyok,
Ahogy lennie kell,
Hisz mi értelme van evezőknek egy vitorláshajón,
S mi értelme vitorlának kajakban?

A furcsa sistergő hang nem mászik ki fejemből,
Itt mozog bennem, s nem mozdul testemből.
Ledönt lábamról
A tántorító lyuk,
Mely sebként hat szervezetemre.
Elönt a víz habzó léte, egésze,
Már azt sem tudom, ki vagyok,
Kik vagyunk,
Kik voltunk,
Ki voltam.
Ki voltam? – kérdezem, sőt rikoltom a végtelen ég, s a feneketlen víz felé.
Mert ahogy elmerülök az egyre nagyobb pocsolyákban,
A korábban
Oly segítőkész evezők újra előkerülnek
S szálkás voltukkal testembe fúródnak, merednek.
Elsüllyedtem,
Elsüllyedtünk.