A szalagavatóbál előtt, 5 órával.

Mrs. Hood győzködött, hogy menjünk el, báli ruhát vásárolni nekem, de én teljesen ellene voltam. Próbáltam megmagyarázni, hogy nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tettek, de ez már nagyon sok. Erre a válasza az volt, hogy a család tagja vagyok és ha tetszik, ha nem, akkor is választunk nekem, egy ruhát.

Most éppen a 4 edik üzlet, próba fülkéjében vagyok és az előttem lévő tükörben, pásztázom magamon a pánt nélküli, földig érő fekete, ezüst színnel gyöngyözött ruhát. Túl gyönyörű, hogy igaz legyen. Nem érdemlem meg ezt a csodát. Annyi mindent köszönhetek, a Hood családnak. Felkaroltak és úgy nevelnek, mint ha a lányuk lennék. Sokszor Calum is úgy viselkedik, mint ha a bátyám lenne.

-Emma, felvetted már? Búj elő és mutasd magad.- Szólt rám Mrs. Hood. Elő léptem a fülkéből és szerényen, a szemeibe szegeztem a tekintetem. Rögvest észrevettem szemeiben, a könnycseppeket.

-Nem tetszik?- Kérdeztem és már indultam is volna vissza, a fülkébe, amikor hirtelen megszólalt.

-Ellenkezőileg! Csodálatos vagy Emma. Ezt a ruhát rád szabták.- Felém lépkedett, majd pedig átölelt. -Akkor már csak a cipő van hátra.- Jelentette ki izgatottan.

-Cipő?- Kikerekedett szemekkel fürkésztem, mosolygós arcát.

-Ugye nem gondoltad, hogy majd a tornacipődet veszed fel?-

Sokkot kaptam hirtelen, majd pedig Mrs. Hood összeütötte a két tenyerét.

-Na gyerünk, gyerünk! Sok dolgunk van még! Fodrász stbi.-

Úristen!

***

Miután megtaláltuk, a megfelelő cipőt, Mrs. Hood, elvitt a város legjobb fodrász szalonjába.

-Vészhelyzet van lányok!- Kiáltotta el magát, a szalonban. Mindenki ránk nézett. - 2 óra és ennek a lánynak, elkezdődik a szalagavató bálja.-

Hirtelen elénk termett, egy fiatal szőke nő.

-Akkor igyekeznünk kell!- Vágta rá és már egyből bele is ültettek a fodrász székbe.

Úgy érzem magam, mint valami kirakat bábú. Igaz a ruha még nincs rajtam, de akkor is.

A hajamat begöndörítették és ezüst gyöngyöket tettek a fürtjeimbe. Amint készen lettem, a forgós székkel, Missis. Hood felé fordítottak.

-Csodálatos!- Jelentette ki, egy eget verdeső nagy mosollyal.

***

Az autóban ülve, azon gondolkodom hazáig, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Olyan nagy lelkiismeret furdalásom van. Tudom, hogy nem én kértem ezt az egészet, de még is ezt érzem.

-Valami baj van?- Aggódó tekintettel kérdezte Mrs. Hood.

-Nincs semmi baj.- Feleltem, mosolyogva.

***

Amint haza értünk, máris felküldött a szobámba, hogy vegyem fel a ruhát és gyorsan sminkeljem ki magam. Eleget tettem a kérésének, beviharoztam a szobámba és magamra öltöttem a ruhát, majd pedig elfoglaltam az emeleti fürdőszobát. Egy kevés alapozót és egy kis korrektort vittem fel a szemeim alá, majd ezt matt púderrel fixáltam. Ezt követően, feketés ezüstös, füstös sminket készítettem. Azaz szemhéj púderrel, megcsináltam az említett smink fajtát, majd pedig feketével kihúztam a mozgó szemhéjaimat és a két alsó vízvonalaimat is és egy kis szempillaspirállal, zártam a sminkelést. Alaposan szemügyre vettem a munkámat, majd pedig rápillantottam az órára. Még maradt 40 perc, a bál kezdésig.

Egy valamit, biztosan tudok! Nem akarok rendszert csinálni, a mai napból. Lecaplattam a lépcsőn, ami nem volt túlzottan egyszerű, mert nem igazán tudok magassarkúban járni. Azonban akkor hirtelen, megpillantottam Calum-ot, Ashton-t, Michael-t és Luke-ot. Mind a négy fiún, ugyan az a szmoking volt. A döbbenet hatalmába kerített, de próbáltam elrejteni. Ezzel a 4 fiúval megyek a bálba. Te atya úristen. Calum mamája és a fiúk is, csak úgy pásztázták a külsőmet. Az arcokból ítélve, jól nézhetek ki.

Calum előre lépett és már be is akart mutatni a fiúknak, de Michael, leintette.

-Tudjuk, hogy ki ő.- Mondta, majd pedig felém lépkedett és hirtelen átölelt.

-Gyönyörű vagy barátném!- Nyávogta a fülembe. A döbbenettől szóhoz nem jutottam. Most láttuk legelőször élőben egymást, de már úgy viselkedett Michael, mint ha évek óta, nagyon jó barátok lennénk. Calum mellénk termett.

-Indulhatunk?- Még mindig sokkolt tekintettel fürkészett.

-Persze.- Feleltem, de akkor abban a pillanatban, megjelent előttünk Mrs. Hood. Tekintetét, Calum-on és rajtam váltogatta.

-Büszke vagyok rátok!- Fakadt ki és óvatosan mind kettőnket átölelt. -Érezzétek jól magatokat!-

Ezzel a mondattal, meg is kezdődött az este. Kicaplattunk a kint várakozó autóhoz, amiről még mindig nem tudom, hogy kié.

-Várjatok!- Kiáltott utánunk Mrs. Hood és szalad felénk a fényképező gépével. -Mondjátok. Csíz!- Majd akkor hirtelen Michael felugrott Ashton hátára, Luke pedig belekarolt Calum és az én nyakamba. Hirtelen vaku villant és mindenki megvakult. Egy utolsó búcsút vettünk Missis. Hood-tól és beültünk az autóba.

Luke beült a sofőr ülésbe, Ashton pedig mellé. Nagyon érdekesen ültünk be hátra, Cal-al és Michael-el. Én ültem középre, jobb oldalamra Calum, bal oldalamra pedig Michael ült. Gondolhatjátok, hogy mennyi helyem volt. A fiúk, rendesen összenyomtak.

-Indulhatunk?- Kérdezte kiabálva Luke.

-Igen!- Kiáltották el magukat a fiúk és ezzel, sikeresen még meg is süketítettek.

Habozás nélkül, elindultunk. Az út közepén, a kiabálások közepette, belegondoltam abba, hogy én velük fogok élni New York-ban? Végig gondoltam én ezt? Én nem vagyok normális.