Reggel fáradtan és fejfájással keltem. Az álmom járt a fejemben minden pillantban. A szokásosnál korábban indultam el, nem nézelődtem, szigorúan csak az aszfaltra fókuszáltam. Az iskolához érve nem vártam meg Lolitát, hanem magányosan baktattam be. Leültem a padomba és bámultam ki a fejemből.

Ekkor kirázott a hideg. Valaki a nyakamhoz ért, hideg ujjaival. Szívesen felsikoltottam volna, de inkább megdermedtem.

- Drágám, már nem is köszönsz?

Soha sem köszöntem, te vadbarom.

Az óra elkezdődött. Teljes figyelmemet a történelemre próbáltam fordítani, de a rettegés elvonta a gondoltaimat.

Skizofrén.

Azt hiszem ez volt a legértelmesebb gondolatom eddig Dániellel kapcsolatban, és azzal kapcsolatban, hogy miért akar megölni.

Óra után a mosdóba mentem. A kezdem megnyugodni, ugyanis oroszon egyedül vagyok, azaz Dániel sincs ott.

Ekkor valaki újra a torkomra helyezte a kezét. Sikoltottam egyet, mire erősebben kezdett szorítani. A tükörbe pillantva Dániel arcát pillantottam meg.

Aztán elengedett.

Elment. Vigyorogva hagyott ott. Megmostam az arcom, és a tükörbe meregdem. Egy ijedt Gertrúd pillantott rám vissza.

Oroszra késve estem be.

- Mi a baj?- kérdezte a tanárnő.

Elmondtam neki, hogy Dániel fojtogatott. Azt, hogy Félek.

- Legyél erős, Gertrúd.

Bólintottam, majd kimentem a teremből.

A szünetben Lolita ezer meg ezer kérdést tett fel, de egyikre sem figyeltem igazán. Nem igazán voltam a lelkierőm tetejében.

Az elkövetkező két órában magam elé bámulva gondolkoztam.

Hazafelé menet próbáltam elkerülni Dánielt, nem sok sikerrel.

- Mi van szépségem, próbálsz elszökni?

Nyeltem egy nagyot és próbáltam álcázni, hogy mindjárt elsírom magam. Az idő hirtelen borúsabbnak és hidegebbnek tűnt, mint eddig,  hirtelen úgy éreztem, inkább várok egy órát a buszmegállóba, minthogy itt szórakozzak ezzel a hülye gyerekkel.

- Mennem kell elnézést,sietek- kerültem ki.

Gyorsabbra vettem a lépéseimet, de hallottam, hogy könnyedén a nyomomban van.

Aztán megfogta a copfom és annál fogva rántott oda magához.

- Nem szeretem, ha csak úgy otthagynak.

- Én sem szeretem, ha azt hiszik, hogy egy hülye kavics vagyok amit ide- oda ráncigálhatnak! Jó lenne, ha tisztában tartanád az én érzéseimet is, ha már engem szemeltél ki magadnak. Piszkáld inkább Stefit, ő még élvezné is!

Azzal kitéptem magam a karjaiból és rohantam haza. Otthon magamra zártam az ajtót és nekidőltem.

Inkább nem megyek zeneiskolába, úgyis ott fog várni és nem hagy békén! Nem, Gertrúd, nem kergethet őrületbe ez a gyerek! Bár már megette...

Ezzel a gondolattal a fejemben mentem be a szobámba, ahol nem igazán kedves kis dolog várt...