Nyammogva fordulok az oldalamra, kezemmel keresve a barnaságot, hogy átölelhessem, de több perc keresés után se lelem, kinyitom szemeimet. Álmosan ülök fel és nézek hűlt helyére, szomorúan  fedezve fel, hogy már kimászott mellőlem. 

Tegnap este segítettem neki megfürdeni, majd adtam neki tiszta ruhákat, ezek mellett még meg is engedtem, hogy mellém feküdjön. Ha úgy nézzük már együtt vagyunk, ezért is gondoltam azt, milyen jó is lesz, ha magam mellé fektetem. 

Egyedül, csak én gondoltam így, mert Jimin morogni kezdett miatta. Biztosan ő akart mellette aludni, ezért is hisztizett be, mikor a barnaság, boldogan választott engem, helyette.. Legalább Jiminnek is nagyobb helye lett, Yoongit se fogja bántani, csak azért mert bal lábbal kelt. És én még azt hittem, Taehyung-al lesz több bajom, nem pedig ezzel a kettővel.

Álmosan keltem ki az ágyból, majd hagytam el a szobámat. A kanapén Yoongi ücsörgött, még komásan dörzsölgetve a szemeit. Köszönés képen intek neki, majd bemegyek a konyhába, hogy megihassam a reggeli kávémat.

A konyhában meg is leltem a babámat, Jiminnel készítettek reggelit. Feltettem a kávémat, miközben a pultnak támaszkodva figyeltem, ahogyan a szépségem mosolyogva aprítsa a zöldségeket. Más esettben meglepődnek, milyen ügyesen vágja fel a dolgokat, de mivel tudom, hogy egy sorozatgyilkossal van dolgom, aki egy konyha késsel is, száz különböző módon tud megölni, így meg sem lepődök.

Elveszem róluk a figyelmem, mivel kész van a kávém. Kiöntöm magnak és már mennék oda a babámhoz, hogy köszönjek neki egy csókkal, de akkor fura dolgot látok. Mi a francot csinálnak ezek? Talán...játszanak? Taehyung megfogja Jimin kezét és a falnak lökve az arcára fog, miközben valami hülyeséget mond neki.

- Zavarok? - Húzom fel egyik szemöldököm, nem takarva, mennyire is vagyok dühös. Az én kicsi babám, azt a majmot préseli a falhoz, helyettem! 

-Gukk! - Vigyorogva elengedi a törpét és odaszalad hozzám, karjait szétártva. Gyorsan lerakom a bögrét a kezemből, mert ahogyan látom, nem fél, hogy ráömlik. Szó szerint beleugrik a nyakamba. 

- Ne ugrálj már annyit! - Szidom le, miközben leteszem a földre és megpöckölöm az orrát. - Felszakad a sebed. 

-Mindig bántasz...- Dörzsölve a fájó területet, szomorúan felnéz rám, amitől meg is sajnálom. 

-Bocsi..- Adok egy puszit az orra hegyére, amit kuncogva tűr. 

-Mióta vagytok ti, ilyen jobban? - Motyogja a kis kerti törpe, odamászva mellénk. 

-Nem tudom, miről beszélsz. - Nézek rá furán, majd adok egy apró csókot a babám, kívánatos ajkaira. - Dolgozni mentem. - Paskolom meg, még utoljára Tae popsiját, rákacsintva Jiminre, utána elhagyom a konyhát. 

A király kilépőm után, vissza kell szaladnom, mert otthagytam a kávém, de utána tényleg elhagyom a konyhát. Kortyolgatva a kávémat ülök le a kanapéra még egy picit, mert azért nem akarok túl pontosan beérni. Fel kell készülnöm, Hoseokra. 

Yoongi kábán néz rám, vagyis a kávémra, amit úgy szuggerál, mintha nem is tudom mi lenne. Beleiszok még párszor, majd átadom neki, aminek úgy örül, mint a majom a faszának. Vagyis, a banánnak. 

-Nyugodtan használhatod a kávé főzött. - Mutatok a konyha felé, de nem nagyon foglalkozik velem. 

-Hé, mondd csak. - Hajol hozzám közel, diszkréten takarva a száját. - Te ezt komolyan gondoltad, azzal a hülyével? - Suttogja, amire összeráncolom a szemöldököm. 

-Taehyungra gondolsz? 

-Persze, hogy rá, te idióta. - Morogja rácsapva a térdemre, miközben hátradől a kanapén. - Átgondoltad te ezt? Ha nem vetted volna észre, hiányzik pár kereke. 

-Komolyan? Nem vettem észre. - Forgatom meg szemeimet. Nincs kedvem hallgatni ezt a nyomit, de nem tudok elmenekülni előle, mert a karomra fog. 

-Személyiségzavara van. - Sokkal komolyabbra vált, de még így sem tudom komolyan venni. - Ne mondd már, hogy nem vetted észre. 

-Észrevettem, hogy váltogassa a hangulatát, de azt hittem direkt akar ezzel idegesíteni. A billegésről meg inkább nem mondok semmit, annál bosszantóbb dolog szerintem nincs is. 

-Ez mind a személyiségzavarának köszönhetőek. A kényszeres billegés is beletartozik, ahogyan a drogfüggősége. Én nem akarlak el ijeszteni tőle, csak szeretném, hogy tudd, mit is vállalsz be mellette. Nem akarom, hogy megbántsd. Mert ha megteszed, felismerhetetlenné verlek. - Fenyegetően megvillantsa a szemeit, majd elengedi a karom. - Örülök, hogy beszélgettünk. 

Azt hittem ő a legnormálisabb tagja a csapatnak, de ezek szerint tévednem kell. Mondjuk Jiminről is ezt hittem, de akkor is benéztem. Érdekes az, amit mondott, de nem mondott semmi újat sem. Eddig is sejtettem, hogy valami van a háttérbe, nem változott semmi azzal, hogy tudom mi is az. Megtanulom kezelni, Jiminnek is megy, nekem is menni fog. 

Mivel nem lett meg még a kocsim, ezért újra gyalog megyek a munkahelyre. Kicsit félve lépek be a rendőrségre, szemeimmel keresve barátomat. Sajnos, vagy nem sajnos, de ő talál meg elsőnek. Hátúról támad, elkapva a karom, amitől majdnem beszarok, úgy megijedek. 

-Megvagy! - Kiabál bele az arcomban, majd mint egy rongybabát, úgy rángat be az irodájába. - Most nem menekülhetsz! Ha akarod, ha nem, de most megbeszéljük! 

-Nem akarok közbe szólni, de nekünk nem dolgoznunk kéne? - Kérdésemre elengedi a karom, majd elgondolkodva az álla alá nyúlik.

-De, majd később azt is megcsináljuk. Ha a főnök kérdezi, miért késtünk, majd azt mondom hasmenésed volt, én pedig megvártam, míg megszülsz. - Összecsapja a tenyérét, vigyorogva bólogatva. -Esküszöm, egy ész vagyok! 

-Az...- Motyogom fáradtan. Kezdek agyilag leépülni....

-Szóval meddig szeretnéd bújtatni, Kim Taehyung-ot? - Leül az asztala mögé, érdeklődve könyökölve fel rá. 

-Igazat megvallva..nemcsak őt bújtatom. - Félve mondom ki az igazat, amit talán nem kellett volna, mert felháborodva csap egy nagyot az asztalra, amit talán rögtön meg is bán, mert jajgatva dörzsölgetni kezdi őket. 

-Jeon Jeongguk! - Mondja ki a teljes nevem, amiből tudom, mérges rám. Anyám is mindig így hív, ha bajban vagyok. - Te tényleg nem vagy normális! Tudod te, mekkora bajba kerülhetsz, ha ez kitudódik? 

-Nem fog kitudódni, ha nem mondod el senkinek sem. 

-És ha megölnek álmodban?! Ezek gyilkosok, Jeon! - Kiabál felállva az asztaltól. Nagyon hangos, ezért pisszegve a számhoz emelem az ujjam. - Ne csitíts, mert leütlek! 

-Jó, oké! Igazad van! - Tárom szét a karjaimat. - Elbasztam! De nem hagyhattam őket egyedül, hisz még csak gyerekek! 

-Embereket öltek! 

-De nem szabad akaratukból! 

-AKKOR IS MEGÖLTÉK ŐKET! - Csap még nagyobbat az asztalra, elhallgattatva, bár enélkül se tudtam volna mit mondani már. Kifogytam az érvekből. - Gyilkosok és ha így folytatod téged is megölnek. Jackson is szabadon van, bármikor támadhat, vagy újabb gyerekeket rabolhat el. Szükség lenne rád, de te egy csapat őrülttel foglalkozol, minthogy végezd a kibaszott munkádat! 

Szerintem még soha nem hallottam, Hoseok-ot, így beszélni mint most. Sőt még ezt a hanglejtést se mutatta soha. Tényleg nagyon felmérgesítettem. 

-Igazad van, sajnálom. - Bűnbánóan lehajtom a fejem. - Mindent megteszek, hogy elkaphassuk Jacksont. A kölykök pedig úgyis nem sokára lelépnek. Nem fognak bajt csinálni, ha pedig mégis, akkor elkapom őket és bezáratom. Ígérem. 

-Rendben. - Frusztráltan sóhajt fel, míg visszaül a székébe. - Csak kérlek, vigyázz magadra. 

-Vigyázni fogok. 

Elhagyom az irodáját és, hogy beváltsam a neki tett ígéretemet, elmegyek a saját irodámba és neki kezdek a munkának. Eszméletlenül sok időt töltök a gépem előtt ülve, de nem találok semmit. Ezért elmegyek egy kihallgatásra, a titkos üveg mögött nézve végig, ahogyan az egyik maffia tagot kihallgassák.

Egyik sem mond el semmit. Mind csöndben ül és nem mondanak semmit, hiába kiabálnak velük, vagy próbálkoznak kedvesen beszéddel. Semmi sem hatásos. Gondoltam, hogy ez lesz, ezért se fárasztom azzal magam, hogy én is kihallgassam őket. Időpocsékolás lenne. 

Az én dolgom elkapni, Jackson. Bevállaltam, közel is kerültem hozzá, beszéltem is vele, mégsem sikerült elkapnom. Ez pedig az én hibám. Ha nem Taehyung-al szórakoztam volna, ha nem őt kerestem volna, hanem Jacksont, akkor már rég meglett volna. Mégsem bánom. Megmentettem a szívemhez legközelebbi személyt. Ez pedig sokkal többet ért, mint bármi más. 

Lassan lement a nap, ezért én is haza indultam. Fáradtan baktattam befele a lakásba, ledobva a cipőmet az ajtónál. Furán csönd van, na meg Yoongi sincs a nappaliban. Szétnéztem a konyhába és a szobámba, de nem találtam senkit. Utolsó mentsvárként benéztem a vendégszobába, na ott már megtaláltam a két ökröt. Yoongi és Jimin egymás mellett fekve aludtak, ami nem kicsit lepet meg. 

Oké, ez szép és jó....de hol van Taehyung? Őt nem látom sehol sem, hova tűnt? Kezd nagyon rossz előérzetem lenni. Odamegyek a két alvó fiúhoz és elsőnek Yoongit keltem fel, mivel ő esik kézre. Álmosan nyissa ki a szemeit, kicsit komásan nézve rám. 

-Hol van, Taehyung? - Kérdezem, miközben már Jimint is rázogatom. 

-Nem tudom. - Dörzsöli meg a szemét a fekete, majd oldalra pillant Jiminre. - Hogy került ez ide? - Motyogja meglepve, arrébb is menve tőle. 

-Jimin! - Rázom meg újra, amire végre kinyissa a szemeit. - Hol van, Taehyung? 

-Az előbb még itt volt. - Néz oldalra, maga mellett lévő üres helyre, majd Yoongira. - Hogy kerülsz ide? 

-Nem tudom. - Rázza meg a fejét, miközben kimászik az ágyból. - Rossz előérzetem van.

-Meg kell keresnünk. - Pattan ki az ágyból a szőke is, gyorsan szaladva ki a szobából. Mi is utána sietünk, felvéve a cipőnket az ajtónál. 

-Remélem nem az történt, amire gondolok, hogy történt. - Néz Yoongi, Jiminre, aki csak hevesen megrázza a fejét. Értetlenül bámulom őket, majd megőrülve a tudatlanság végett. Hol lehet az én angyalom? 

Kinyitom az ajtót és nagy lendülettel lépek ki rajta, de ahogyan ezt megteszem, megszámolni se tudom, mennyi fegyver néz velem farkas szemet. Köpni nyelni nem tudok, nem is merek, mert félő, egy mozdulatom után, szarrá lőnének. 

Yoongi és Jimin megállnak mellettem, ugyan azzal a döbbenettel figyelve a felfegyverkezett sereget. Sötét van, nem nagyon lehet kivenni az arcokat, az sem segít, hogy maszk van rajtuk. De egy személyt mégis sikerül kiszúrnom közülük. Szorosan a tömeg közepén van, nem rejti el az arcát maszkkal, merészen mutogassa felénk. 

Taehyung...

Gondolkodhatnék mit is keres ott, hogy ne talán elkapták, de a szívem legmélyén, mindenre tudom a választ. Eszméletlenül fáj, így szeretnék rá más magyarázatot keresni, szeretném, ha ez az egész nem lenne valós. Hisz nem rég még a konyhában loptam tőle egy csókot. Jiminnel játszott és mosolygott. Most mégis az ellenség mellett áll, fagyos pillantásokat dobva felénk.

Elárult minket...

-Térdre! - Hangos utasítás után, előre lép az a szemét láda, Jackson. 

A sírás fojtogat, alig tudok nyelni a torkomon lévő gombóctól, ami annyira kínoz. Nem is tudok, Jacksonra figyelni, csak is Taehyungra, aki annyira fagyosan néz rám. Hazugság lett volna? Minden, csak egy ócska trükk? 

-Nem lehet...- Hallom meg magam mellől, Jimin kétségbeesett hangját. Ránézve látom, ahogyan a szemei könnybe lábadva lép egyet előrébb, de Yoongi visszahúzza maga mellé. - Ez nem lehetséges...TaTa.

-Azt mondtam térdre! - Mély orgánummal bíró vezér, felemeli a fegyverét és ránk fogja. - Nem mondom még egyszer. 

Yoongi megfogja a karom, amitől rákapom könnyes szemeim. Biccent egyet, jelezve, hogy tegyük azt, amit mondtak nekünk. Hatalmasat nyelve megteszem, minden önbecsülésemet eldobva...letérdelek. Yoongi is megteszi ugyan ezt, lehúzva a kisebbet is, akinek már a könnyei arcát mossák. 

Pár fegyveres férfi odajön hozzánk és összekötik a kezeinket. Halkan tűröm, ahogyan a kötél belehasít a bőrömbe, felsértve a felületét. Ez a fájdalom semmi, ahhoz, amit jelenleg érzek a mellkasomban. Fojtogató egy kín. 

Szerelem elvakított, nem engedte látni, hogy az akinek az életemet adtam volna, az legszívesebben elvette volna. 

Sziasztok! Miután ezt a fejezetet megírtam, unalmas perceimben rátaláltam egy dalra, ami tökéletesen leírja ezt az egész részt. :D

Ironikus módon, a mi kis maffia vezérünk énekli. xD 

https://youtu.be/kH0KVcJyDEQ