A Nagytanács elnőke volt a legidősebb a teremben, de szemei meglepően élénkek voltak, tekintete mint egy bölcsé. Erős,metsző hangon beszélt.
-Maga Katherine Annabelle Chemineaux Banlieu Aumontagne?
-Igen uram!-húzta ki magát a lány.
" Itt a vég órája, azonnal tömlőcbe dobnak!"
- Ismeri Anatole Banlieu Aumontagne-t?!
"Honnan ismerik a Félkarút?!"
-Igen uram!
-Milyen kapcsolatban áll vele?!
-A nagybácsikám, uram! Édesanyám fivére.
-Nos a maga nagybácsikája a jelmezbál alatt igencsak tevékeny volt. Elrabolt több ékszert, valamint hivatalos okiratokat több városvezetőtől. Kihasználta, hogy sokan a jelmezbálon tartózkodnak.
Tud erről valamit?!
Annabelle szeme elkerekedett.
-Nem uram! De honnan tudják hogy ő volt?
-Hagyott egy üzenetet, amiben mindent leírt. De a legfontosabb, hogy elrabolta az unokámat, aki Vincent Chapeaux-nak, Saint Tropez márkijának a jegyese! Erről tud valamit?
-N..nem uram!
" Alibit biztosított. Tudta hogy itt vagyok"
-Nos Hölgyem, jelen pillanatban a többi hölgyet a hajóján most veszik őrizetbe. Mivel a nagybácsikája felszívódott mint a kámfor feltételezem, hogy ön tudja a rejtekhelyét. Ha nem vezet el hozzá, a hölgyek és ön is a tömlőcben fogja tölteni a hátralévő éveit. Ha segít, szabadon elmehetnek. Hajlandó segíteni!?
Annabellnek elakadt a szava. Gondolatai vadul cikáztak.
"Most mit tegyek? Esélytelen hogy kijussak innen...Talán ha azt mondom segítünk,kiengednek és megszökünk..."
-Segítek! De ahhoz kellenek a lányok is. Egyedül nem fog sikerülni.
-Ezt ugye nem gondolja komolyan!-nevette ki az elnök- A lányok maradnak!
-Akkor legalább hármat. Mi lesz,ha velem történik valami?! Az unokája a tét.
-Egyet.
-Kettőt! Egyedül nem tudom a hajót vezetni.
-Nem is mondtam,hogy egyedül megy. Rendben. Kettőt vihet magával. Na és természetesen a Márki és a hadnagy is csatlakozik az embereivel.
-Na de..
-Nincs de!-csapott a pulpitusra-Vagy mehet a tömlöcbe!
A lány lehajtotta a fejét. Ha a többi itt marad túszul, nincs mit tenni.
- Charlott Papillone és Lolota Velazquezt választom.
-Jó. Írni tud?-kérdezte lenézően. Annabelle legszívesebben elkapta volna azt az aszott torkát.
-Bár nekem nem adatott meg semmilyen iskola, tudok írni-olvasni!- emelte fel az állát.
-Nagyon helyes! Itt van papír és toll, írja le mire van szüksége. Ahogy berakodták a hajóra, indulnak is. -megvárta míg a lány leírja a kellő dolgokat, azután intett a katonáknak. -Most vigyék a tömlőcbe! -a két fegyveres katona mellélépett és fegyereiket rá szegezve kikísérték a teremből. Ahogy kiléptek a teremben lévők azon nyomban folytatták a hangos beszélgetést, ahogy haladtak a folyosón, úgy halkult el a hangjuk. Elhagyták a díszes termeket, hamarosan sima fehérre meszelt folyosón mentek, majd lépcsők vezettek lefelé a tömlőcök szintjére, ahol már a sivár, nyirkos-mohás kőfalak  fogadták. Néha egy patkány iszkolt el az útjukból. Elhaladtak néhány tömlőc mellett, amiben usmeretlenek gubbasztottak,majd betaszították az egyik üresen állóba. Hatalmas csattanással csapták rá a vasajtót, majd egy gyors mozdulattal be is zárták. A katonák veszéltek pár mondatot az őrrel,majd elmasíroztak.
Nemsokára egy szolga jelent meg egy tálcányi étellel.
Az élettől megkeseredett őr nyálcsorgatva nézte az ételt. Neki még ünnepnapokon sem jutot ilyen finom falat. Odacsoszogott a lány rácsához.
-Nagy szerencséd van szépségem! Ha kedves leszel velem ezt mind megkaphatod!-bökött a tálcára.
Annabelle-nek felfordult a gyomra. Egy nagyot köpött az őrre.
-Rohadék! Azt eleve nekem küldték!
Az őr csak nevetett,majd leült és jóízűen elkezdett falatozni.
Még sokáig hallgatta az őr csámcsogását, akit a lakoma után elnyomott az álom. Neki háttal ülve bámult ki az apró ablakszerű lyukon az égre.
A vihar elmúlt, most tiszta csillagos volt az éjszaka. Könnyek peregtek végig az arcán.
" Hogy kecmergek ki ebből?!"