Reggel a fedélzeten a Félkarú már eregette a pipájából a füstöt, a legénység némán szorgoskodott körülötte, mindenki tudta a munkáját. Aznap dél körül számítottak arra, hogy a Főváros kikötőjéhez érjenek. Annabelle boldogságtól szökdécselve közeledett a nagybátyjához, aki már felhúzott fél szemöldökkel kémlelte a jókedvű lányt.
– Egy nő két okból szokott örvendezni. Az egyik, hogy nem terhes, a másik, hogy eljegyezték.
– Az utóbbi!
– Lám-lám. A hadnagynak nem hagytál sok választási lehetőséget. – mosolyodott el a kalóz.
– Ő döntött így. Bár igaz, csak 2 opcióból választhatott. Délre odaérünk? – váltott témát, a távolba merengve.
– Igen. Jó a szelünk, nem lesz vihar, gyorsan haladunk. Jó időt fogtunk ki.
– Szerinted beválik?
– Miért ne válna be?! A kormányzó unokájának élete a tét. Az egész a hadnagyodon múlik, ő hogy fogja tálalni.
– Rajta nem fog múlni. Neki is az a célja,hogy mindenki épp bőrrel ezt megússza.
Lolita jött éppen, Bertranddal az oldalán. Annabelle elkapta a karját.
– Beszédem van veled. – elmentek a fedélzet farába, ahol nem volt épp senki, és nyugodtan beszélhettek. Annabelle először nem is tudta, hogy kezdjen neki, nézte a fodrozódó vizet, amit a hajó vetett maga mögött. Nagy nehezen belekezdett. – Este Maxszel beszéltünk a kapcsolatunkról és hoztunk egy döntést. Max eljegyzett, együtt akarunk élni ezek után.  – látva Lolita döbbent arcát kétségbeesett. – Ne légy szomorú, mindent elrendezek! Anatole magához fog venni titeket, én már nem élhetek így tovább! – Lolita sírva fakadt.
– Egy hajóút alatt elveszítem Charlotte -ot, majd téged! Nem akarlak téged is!
– Akkor majd még beszélünk róla. Még én sem tudom,hogy fog alakulni ez az egész, de beszélek Maxszel, mit tehetünk.
Megölelték egymást, oly sok minden összekötötte eddig őket, nehéz lesz ha el kell válniuk.
Délben, amikor már látszódott a szárazföld, leültek ebédelni, és átbeszélték a csere feltételeket. Annabelle kérte Anatole szavát, hogy vigyázni fog a lányokra, akik vele akarnak majd tartani, de biztosan lesz olyan is, aki a Fővárosban marad, vagy máshol próbál szerencsét a szárazföldön.
Lolita elmesélte Bertrandnak a változásokat, aki pár percig csendben rágódott a hallottakon. Igazából nagyon megkedvelte a lányt, főleg hogy bevezette a szerelmeskedés rejtelmeibe.
– Nézd kedvesem! Én még csak egy kezdő kadét vagyok, se vagyonom, se egzisztenciám, így én nem akarok neked semmiféle ígéretet tenni, de ha a hadnagy megengedi, hogy Annabelle-el tarts és velük maradsz, számíthatsz rám, mint udvarlóra és támogatóra. Sajnos egyelőre többet nem adjatok.
Lolita megölelte a legényt, sejtette, hogy valami ilyesmire számíthat tőle.
– Köszönöm Berti! Ha lehetőségem lesz rá, igen velük akarok lenni. Annabelle olyan nekem mintha a testvérem lenne, nem tudnék tőle elszakadni.
Nem sokkal később Annabelle meg is kérdezte Maxtől a lehetőségeiket.
– Nos hivatalosan nem lakhatunk együtt az esküvőnkig, de van egy megoldásom erre. Van egy lakásom a Fővárosban, ott tudlak elszállásolni.ondjuk Lolita lehet a gardedamod, és akkor az emberek sem fognak megszólni, lakhattok ott mind a ketten. Kosztot és kvartélyt természetesen én állom, amíg Lolita férjhez nem megy.
Annabelle kuncogott.
– Ugye tudod, hogy van pénzünk? Nem kell minket eltartani.
Max elmosolyodott. Nahát persze. Erről meg is feledkezett, hogy nem egyszerű nőkkel áll szemben.
– Ja igen. Akkor ezt meg is beszéltük, a lakáshoz ragaszkodom, ne verjétek magatokat felesleges költségekbe.
Átölelték egymást. Abban a pillanatban felharsant a harang, ami azt jelezte, hogy célba értek, ott lehorgonyoznak. Mindenki készülődött a nagy tervre.