A fiú hűvös tekintettel pásztázta a csarnokot.

- Túl vakító... - gondolta.

Épp látta, ahogy ellenfele jégre lép és beáll a kezdéshez. Felcsendült a zene, a svájci pedig elkezdte a programját. Seung Gil maga elé bámult, csak Chris ruhájának csillogása késztette pislogásra. Finoman megrázta a fejét és inkább folytatta a nézőtér fürkészését.

- Még mindig nincs itt... Hol van már? Ilyenkor már mindig itt szokott lenni. Valószínűleg dugóba keveredett. Biztos vagyok benne, hogy ide fog érni.

A fiú, mivel még messze volt az ő kűrje, úgy döntött, nyújt még egy kicsit és megpróbálja kiszellőztetni a fejét. Keresett egy eldugott helyet és nekiállt a bemelegítésnek. Majd mikor úgy érezte, elég volt, megkereste a kijáratot. Észrevétlenül kilopózott, nem akart lebukni. Amint kilépett a csarnokból, megcsapta a csípős téli szél. Mélyet szippantott a levegőből és elindult egy közeli pad felé. Ráült a támlájára és csak nézett maga elé. Később jutott eszébe, hogy nála van a telefonja és a fülhallgatója. Bekapcsolta a zenét, nyugtató szándékkal. Annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy nem is hallotta pontosan, mit énekel a banda. Csak a dübörgő ritmust hallotta és érezte, ahogy az átjárja a hidegtől elgémberedett testét.

- Talán hülyeség volt kijönnöm – motyogta, és észrevette, hogy látszik a lehelete. Párszor még kifújta a levegőt, hogy lássa a fehér felhőt, amit a sóhajtása okozott.

A zene közben átváltott egy lassabb, érzelmesebb számra. Ezt most hallotta, erre a zenére felfigyelt, ugyanis őt juttatta eszébe. Őt, akit hetek óta nem bír kiverni a fejéből. Őt, aki miatt boldognak érzi magát. Őt, akibe szerelmes... Tudta, hogy hónapok óta nincs valami rendben vele, de ez csak pár hete tudatosult benne. Amikor azon kapta magát, hogy egyszerűen nem bír másra gondolni, csak rá. Az ő gondolatával kelt és feküdt. Rá gondolt edzés vagy kutyasétáltatás közben, valamint számos más alkalommal. Régóta ismeri őt, régóta jóban van vele. Ő az egyetlen, aki előtt megnyílhat. Ő az egyetlen, akit barátjának nevezhet. Ott volt szinte minden versenyen, biztatta, és ez erőt adott Seung Gilnek. Volt, hogy csak miatta adott bele anyait-apait egy versenybe; nélküle nem ért volna el helyezést, de miatta lett harmadik. Ő mindig ott volt neki, amikor rossz hangulatban volt. De akkor is, amikor együtt járták a várost karácsony előtt, a díszekben gyönyörködve és forralt bort kortyolva.

Seung Gil akaratlanul is elmosolyodott. Viszont mivel a zene lejárt, az ő gondolatai is másfelé terelődtek: a Grand Prix Döntőre. Mi van, ha nem teljesít annyira jól, és nem kerül be? Akkor is fog neki gratulálni? Boldog lesz-e az miatt, hogy idáig eljutott? Vagy szomorú és elkeseredett lesz, akárcsak ő?

A távolban Seung Gil edzőjének kiabálása hallatszott. Mikor a nő meglátta hol a fiú, azonnal odament hozzá és jól megrázta, azt kérdezve, mégis hogy képzelte azt, hogy kiül a hidegbe, ráadásul pont azelőtt, hogy ő következne? Kapott egy alapos fejmosást, míg újra beértek az épületbe. Mikor odaért a pályához, látta, hogy Phichit van soron. Utána következik ő. Levette a melegítőjét, még nyújtott párat és ivott egy kicsit. Mielőtt pályára lépett volna, vett egy nagy levegőt és átszellemült.

A pálya közepére korcsolyázott és beállt a kezdőpozícióba. Amint megszólalt a zene, siklani kezdett a jégen. Ugrásai egymást követték, majdnem mind hibátlan volt. Igaz, egyszer le kellett tennie a kezét, de a többit szépen megoldotta. A lépéssor alatt volt alkalma ismét körbenézni a nézőtéren. Ez alkalommal ott volt ő is. Mikor meglátta, elmosolyodott, de ugyanolyan gyorsan le is törlődött a mosoly az arcáról, mikor rájött, hogy nem fog tudni eléggé begyorsulni a következő ugráshoz. Ez így is lett, tripla Axel helyett duplát ugrott és a Toe Loop-ja is csak duplára sikeredett. Az edzője már szinte a haját tépte, hogy mi van ma ezzel a fiúval, de mikor sikeresen landolt egy tripla Flipből, akkor megörült, hogy még nincs veszve semmi.

De a következő pillanatban olyan történt, ami miatt megfagyott a levegő a csarnokban és a nézőtér egy emberként reagált. Seung Gil éppen egy tripla Lutzból landolt volna, de valahogyan rosszul tette le a lábát és esett egy hatalmasat. Kicsivel a pálya közepétől sikerült pont a zsűri asztala elé csúsznia. Arca eltorzult, mikor megütötte az oldalát és beverte a fejét, de úgy felállt, mintha semmi sem történt volna. Kívülről talán úgy tűnt, nem fáj semmije, de a nyelvét kellett harapdálnia, nehogy elsírja magát, valamint azért, mert mindennél jobban sajogott a feje, az oldala pedig borzasztóan fájt. Azért imádkozott, hogy legyen már vége. Az utolsó ugrása dupla Toe Loop helyett csak szimpla lett, és annál is letette a kezét. Az utolsó eleme pedig egy végtelennek tűnő állóforgás volt. Miközben forgott, elszédült és majdnem kibillent az egyensúlyából is. De a programot pontosan akkor fejezte be, amikor a zenének vége lett. Az esése ellenére sem csúszott ki az időből.

Seung Gil számára megszűnt a külvilág. A fények homályosak voltak, a nézők tapsát és kiabálásait pedig tompán hallotta. A feje lüktetett, az oldala pedig szúrt. Becsukott szemmel térdre rogyott és homlokát a jégre tette. Beleszédült egy pillanatra, mikor a hideg jég hozzáért a lüktető homlokához, de jól esett neki. Időközben a könnyei is folyni kezdtek. De erőt vett magán és felállt. Elmosolyodott és mindenkinek meghajolt.

Mikor végzett a meghajlásokkal és integetésekkel, elkezdett kifelé korcsolyázni. Kissé inogva érkezett a pálya széléhez. Amint feltette az élvédőit, az edzője nyakába borult és halkan azt suttogta, „Sajnálom". Az edzője belekarolt és odavezette a kiss & cry-hoz. Seung Gil útközben felkapott egy plüsskutyát, és azt ölelte magához. Pont olyan volt, mint az ő huskyja. Leültek a fotelba és várták a pontokat. Seung Gil szerezte a legkevesebb pontot, ez a hetedik helyre volt elég. Ami azt jelentette, hogy nem jutott tovább a Döntőbe. Leszerepelt a versenyen, ráadásul még a Döntőbe sem jutott be. Ezután már csak ő vidíthatja fel. Eldöntötte, hogy miután felöltözött, megkeresi és beszél vele.

Nagy nehezen elbicegett a kiss & cry-tól. Időközben az a lába is elkezdett fájni, amire rosszul érkezett. Meggyőzte az edzőjét, hogy egyedül is boldogul a ruhájával, nem kell neki segíteni. Az edző beleegyezett, de annyi kikötése volt, hogy utána hadd kísérje el a fiút a gyengélkedőre.

Seung Gil alig látott valamit, a könnyek annyira elhomályosították a látását. Beletelt pár percbe, amíg sikerült levetnie azt a szörnyű fellépő ruhát. Felvett egy fekete pólót és arra vette vissza a melegítő felsőt. Mikor kijött az öltözőből az edzője ott várta. Mondta neki, hogy ő már beszélt vele, hogy hadd látogassa meg ő is. Erre a fiú szíve kihagyott egy ütemet, de azonnal véget ért a boldogsága, amint belehasított a fájdalom a fejébe.

Mielőtt még befordultak volna a sarkon a gyengélkedőre, meghallotta az ő hangját. Elmosolyodott és boldog volt, hogy itt van ő is. Viszont amikor odaértek, látta, hogy van vele valaki.

- Biztos elkísérte a haverja – gondolta.

Az edző megkérte, hogy maradjon kint, amíg ellátják a fiút, aztán majd bemehet. Ő bólintott és a másik fiúval együtt leült a padra. Seung Gil bement az edzőjével együtt. Felült az ágyra, a nővér adott neki hideg borogatást a fejére, az oldalát pedig bekente valamivel. A kezeire összehúzó tapaszokat kapott. Mielőtt a fiú leszállt volna az ágyról, hogy átvezessék egy pihenőszobába, épp látta, ahogy ő megcsókolta azt a fiút, akivel volt.

Seung Gil arca még jobban elfehéredett és szédülni kezdett. Úgy vélte, hogy a séta az ágyig egy örökkévalóság volt. Már szinte jól esett, hogy leülhetett, majd elfeküdhetett. Miután a nővér kiment a szobából, csak bámulta a frusztrálóan fehér plafont vagy a ronda sárga függönyöket vele szemben, mikor kicsit magasabban feküdt.

Egyszer csak úgy érezte, megint elhomályosodik a látása. Fejét teljesen a párnára tette és a plafonra szegezte a tekintetét. Karjával eltakarta a szemeit és utat engedett a könnyeinek. A könnyek csak áztatták az arcát és a melegítőjének az ujját, de ez most a legkevésbé sem érdekelte.

Seung Gil ezen a napon két dolgot veszített el: a Grand Prix Döntőbe való bejutást és élete egyetlen, igaz szerelmét.