Az első thesztrállal való utazáson átesve hihetetlenül éreztem magam. Nem láttam, hogy min repülök, és ez által úgy éreztem, mintha én magam tudtam volna repülni. Félelmetes volt, mégis gyönyörű.

Amikor észhez kaptam már egy szoros lifté átalakult telefonfülkébe tartottunk lefelé a minisztériumba, miközben a kezemben szorongattam a kitűzőmet.

Bell Potter, mentőakció.

Ahogy már az újabb liftbe szálltunk be a minisztériumba, és haladtunk lefelé a Misztériumügyi Főosztályhoz, összeszorult a gyomrom.

Perselus azt sem tudja, hogy eljöttem Siriust megmenteni egy teljesen átgondolatlan akción, amit a tizenöt éves öcsém vezet.

A sötét, fáklyás folyosón végig sietve beértünk egy terembe, aminek az ajtaját amikor bezárta Neville elkezdett hihetetlen sebességgel körbe-körbe pörögni, olyannyira, hogy a fáklyák varázslatos kék színe egy darab vonalként látszódott.

Miután befejeződött a forgás, benyitottunk találomra az első ajtón a sok közül. Az első teremben néhány asztal volt és zöld folyadékokkal teli hatalmas tartályok, amikben valami furcsa gömbölyded alakú dolgok úszkáltak.

Óvatosan megközelítettük őket, és aztán kiderült mik is voltak azok. Agyak.

Sietősen elhagytuk a termet, majd Hermione megjelölte az ajtót, hogy tudjuk melyiken voltunk már bent, és bementünk a következőn, ami egy sötét terem volt, és hasonlított egy amfiteátrumra. Egy kőemelvény állt a terem közepén, azon egy faragott, romos boltívvel, amin egy megfakult fekete fátyol lógott, ami lengett, mintha csak éppen hozzáértek volna.

Harryre és Lunára csábító hatással volt az a boltív. Suttogást hallottak belőle, mintha emberek lettek volna ''odaát''. Hermionéval végül sikerült Harryre hatni, csupán elég volt Sirius nevét kimondani, ami után sikeresen elhagytuk a veszélyes termet. A következő ajtó azonban zárva volt. Harry megpróbálta Sirius késével kinyitni az ajtót, azonban a penge elolvadt, így Hermione azt az ajtót is megjelölte egy tüzes X-el.

- Ez az! * – nyitotta ki Harry a negyedik ajtót, mire megszorítottam a kezemben lévő pálcám. Egy Voldemort elleni csatára készülünk. Tiszta hülyék vagyunk.

Áthaladva egy órákkal teli szobán, sikerült elérnünk a következő ajtóhoz, ami egy kristályedény mögött volt.

- Igen, igen, ez az! * – mondta megint Harry. – Itt kell bemenni! *

Végignéztem a csapaton. Mindenki kezében ott volt a pálca és egytől egyik mindenki arcán a szorongás. Egy kicsit sem csodálkoztam ezen, hisz lehet éppen a halálba készültünk.

Harry belökte az ajtót, és megérkeztünk egy üveggömböcskékkel telezsúfolt, toronymagas polcokkal teli teremhez. A többi helyhez hasonlóan itt is kék lángú gyertyák égtek és nagyon hideg volt.

- Azt mondtad, a kilencvenhetes sort keressük * – suttogta Hermione, miközben Harry és én benéztünk két polc közé, azonban a közelben nem láttunk mozgást.

- Igen * – válaszolt Harry szintén suttogva.

- Azt hiszem jobbra kéne indulnunk... ez itt az ötvennégyes – mutattam fel a polcon lévő számra.

- Tartsátok készen a pálcátokat! * – figyelmeztetett mindenkit Harry.

Gyors tempóban haladtunk el a polcok mellett, miközben helyenként hátra pillantottunk, hogy nem-e követ valaki. Eközben csak a lábdobogásunkat lehetett hallani, semmi jele nem volt annak, hogy Siriust éppen kínozzák a közelben. Lehet elájult... vagy lehet meghalt.

Megráztam a fejem a képtelen gondolat után, majd hirtelen lefékeltem, amikor Hermione megállt előttem.

- Kilencvenhét! * – suttogta. Harryvel egy emberként ugrottunk a polc mellé és néztünk be a mögötte nyíló folyosóra.

- Egészen a végén van * – suttogta rekedtesen Harry, majd hosszú léptekkel elindult a folyosón. – Itt kell lennie nem messze... * – azóta, hogy Harry azt mondta, hogy Sirius nincs a Grimmauld téren, először kezdtem kételkedni szavában. – Gyertek... *

- Harry? * – szólalt meg tétován Hermione.

- Itt lesz valahol * – motyogta Harry, aki a földet pásztázta az eszméletlen Sirius után. A folyosó végére érve, azonban senki sem volt ott. – Lehet, hogy... *

- Elég legyen, Harry – szólaltam fel keményen, amikor láttam, hogy Hermione ismét tétován akarta szóra nyitni a száját. – Sirius nincs itt. – szavaimat néma csend követte, és Harry nem bírt a szemünkbe nézni, ehelyett szaladgálásba kezdett, és minden folyosóra benézett, míg mi ott álltunk tétlenül.

- Harry! * – szólt utána Ron, aki a polc előtt állt, és egy gömböt nézegetett.

- Mi van? * - szólt flegmán az öcsém, aki a fejét kapkodta a keresztapja után kutatva.

- Láttad ezt? * – kérdezte Ron felmutatva a gömbre, mire mellé szegődtem.

- Mit? – kérdezte lassan odasétálva hozzánk, ahogy meglátta, hogy csak a polcoknál állunk.

- Ezen... rajta van a neved – pislogtam nagyokat, ahogy a világító pálcám végét a címkéhez emeltem.

- Az én nevem? * – értetlenkedett Harry, ahogy mellénk lépett.

S. P. T.-tól A. P. W. B. D.-nak
Sötét Nagyúr
és (?) Harry Potter *

- S. P. T... A. P. W. B. D... – ráncoltam a homlokam. – A. P... Albus Persival Wulfric Brian Dumbledore – tátottam el a szám.

- Te tudod fejből Dumbledore teljes nevét? – vonta fel a szemöldökét Ron, de nem méltattam válaszra.

- S. P. T... S. P. T... Trelawney? Mi Trelawney-nak a keresztneve és a középsőneve? – fordultam Hermione felé, azonban Lunától kaptam meg a választ.

- Sybill a keresztneve – szólt.

 Sybill P. Trelawney... lehetséges ez? – gondolkoztam hangosan. – Trelawneyjóslata lenne Dumbledore-nak?

- Szerintem ne nyúlj hozzá * – szólt Hermione, amikor Harry kinyújtotta érte a kezét.

- Miért ne? Kinek szólna, ha nem nekem? *

- Ne fogd meg, Harry! * – szólalt meg váratlanul Neville, mire Harry végre megállt a mozdulatban.

- Ez egy csapda – szólaltam meg magam elé meredve, ahogy kezdett összeállni a kép. – Nincs itt Sirius, és Voldemort pont ide vezetett, ehhez a gömbhöz, amin a nevetek van. Elkell innen mennünk! – néztem Harryre, aki azonban már levette a gömböt, és úgy nézett rám. – Ne! – kaptam levegő után.

- Ügyes vagy, Potter! Most pedig szépen lassan fordulj meg, és add ide azt nekem! * – szólalt meg egy lusta gúnyos hang a hátunk mögül, én pedig éreztem, hogy kihagy egy dobbanást a szívem.

Balra és jobbra is fekete alakok tűntek elő a sötétből, elállva a menekülési útvonalakat. A csuklyák mögül szemek csillantak meg, miközben jó pár pálcahegy az irányunkba szegeződött.

- Add ide, Potter! * – nyújtotta ki a kezét a csuklyás alak, akinek felismertem a hangját. Lucius Malfoy volt az. – Add ide! *

- Hol van Sirius? * – kérdezte Harry. A halálfalók közül többen felnevettek, és a bal oldalunkról hirtelen egy éles női hang hallatszódott.

- A Sötét Nagyúr most sem tévedett! *

- Most sem tévedett * – visszhangozta Malfoy. – Gyerünk, Potter, add ide a jóslatot! *

- Tudni akarom, hol van Sirius! *

- Tudni akarom, hol van Sirius! * – ismételte gúnyosan a nő, miközben az egész társaság közelebb jött hozzánk.

- Elfogták őt * – szólt Harry elnyomva magában a rémületet. – Itt van. Tudom, hogy itt van. *

- Harry, nincs itt – suttogtam. – Mondtam, ez egy csapda...

- A picibaba sílva felliadt, és azt hitte, idaz, amit * – gügyögte a nő idegesítően gúnyos hangon, aminek hallatán egy másodpercre lekellett hunynom a szemem.

- Még ne tégy semmit * – morogta Harry Ron irányába, aki mocorogni kezdett. – Majd ha szólok... *

- Halljátok ezt? Halljátok? Úgy utasítgatja a többi kölyköt, mintha szembe akarna szállni velünk! *

- Ó, nem ismered te még Pottert, Bellatrix * – duruzsolta Malfoy.

Bellatrix Lestrange... Voldemort egyik leghűségesebb szolgája. Harry látta őt Dumbledore egyik emlékében, amikor az Azkabanba küldte Barty Kupor. 

- Add ide a jóslatot, Potter! *

- Tudom, hogy itt van Sirius * – ismételte csökönyösen Harry, én pedig nyeltem egyet. – Tudom, hogy foglyul ejtették! * – most még több halálfaló nevetett fel, de ismét Lestrange volt a leghangosabb.

- Ideje, hogy megtanuld, mi a különbség álom és valóság között * – szólt Malfoy. – Most pedig add ide a jóslatot, különben pálcát használunk. *

- Csak tessék! *– emelte fel a saját pálcáját Harry, velünk együtt.

- Add ide a jóslatot, akkor nem esik bántódásotok * – szólt higgadtan Malfoy, mire gúnyosan felhorkantottam.

- Na persze. Utána meg szépen elengednek minket, mi? – kérdeztem gúnyolódva.

- Invito jós...! *

- Protego! * – harsogta Harry, mire az üveggömb visszacsúszott a markába.

- Játszani azt tud a pici Potter-baba * – sziszegte a nő, miközben előre lépett és lehúzta a fejéről a csuklyát. Arca bevolt esve a több évnyi Azkabantól, azonban szemében eleven tűz égett. – Kéreted magad, kölyök? Hát jó... Fogjátok a legkisebbet! * – utasította, mire mindannyian reflexszerűen közelebb húzódtunk Ginnyhez, és körbevettük őt.

- Ha bármelyikünket megtámad, ez itt összetörik * – fordult a nő felé Harry, mire Bellatrix nem mozdult. – Különben is, miféle jóslat ez, amiről beszélünk? Miért kell ez Voldemortnak? * – a halálfalók egy emberként szisszentek fel a név hallatán.

- Ki mered mondani a nevét? * – suttogta Bellatrix dühtől elkerekedett szemekkel.

- Persze * – felelte higgadtan Harry.

- Ne merd méltatlan szádra venni a nevet! Ne merd beszennyezni a mocskos félvér nyelveddel! Ne merd... *

- Ő is félvér! Nem tudta? * – feleselt Harry, mire teljes mértékig megrémültem.

- Harry, hallgass! – morogtam az orrom alatt elcsukló hanggal.

- Bizony, Voldemort is az.

- Stup... *

- Ne! *

Bellatrix pálcájából vörösfénycsík indult el Harry felé, Malfoy azonban egy másik bűbájjal eltérítette az átkot. Ezzel egy időben, én Harry elé ugrottam, és kilőttem a pálcámból a védőbűbájt. Malfoy és Lestrange átka jó pár üveggömböt levertek a polcról, amik egyenként kezdtek a földre zuhanni.

- Ne támadj rá! Meg kell szereznünk a jóslatot! *

- Bemocskolja... van képe... * – visította őrjöngve Bellatrix, miközben én nem mozdultam Harry elől.

A széttört jóslatok láttán azonban támadt egy ötletem, amit valamilyen módon közölnöm kellett a többiekkel. Harry elől ellépve, megböktem a vállát, amíg Bellatrix és Lucius vitában törtek ki, Harry pedig észrevétlenül felém fordult.

- Támadt egy...

- Igen nekem is – bólintott Harry a fejével a jóslatok felé bökve.

- Igen, nekem is az – jegyeztem meg, majd Harry el is kezdte a terelést. Nem volt szükség több magyarázatra, mert tudtam, hogy abban a pillanatban ugyanúgy járt az agyunk.

- Még mindig nem mondták el, mi különleges van ebben a jóslatban, amit át kellene adnom * – szólt, én pedig eközben megtapostam a mellettem álló Neville lábát.

- Aú! – szisszent fel.

- Figyelj rám! Le kell döntenünk a polcokat – suttogtam. – Add tovább az üzenetet: amikor Harry mondja, hogy most, akkor le kell őket döntenünk! – Neville elfordítva a fejét suttogva elkezdte tovább adni az üzenetet.

- Tehát Dumbledore nem mondta el... igen, ez megmagyarázza, hogy miért csak most jöttél el. A Sötét Nagyúr nem értette, hogy miért nem rohantál rögtön ide, miután álmodban megmutatta neked, hol van a jóslat. Azt hitte, a kíváncsiság arra sarkall majd, hogy meghallgasd, hogyan szól szó szerint... *

- Igen? * – húzta az időt Harry. – Szóval azt akarta, hogy jöjjek el, és szerezzem meg. Miért? *

- Miért? * – nevetett fel hitetlenkedve Malfoy. – Azért, mert a Misztériumügyi Főosztályról csak azok vihetik el a jóslatokat, akikről azok szólnak. Ezért nem lophatták el mások a jóslatot a Sötét Nagyúr számára. *

- És miért akart ellopatni egy rólam szóló jóslatot? *

- Mert a jóslat kettőtökről szól, Potter, kettőtökről! Sosem gondolkoztál még azon, hogy miért akart a Sötét Nagyúr végezni veled már csecsemőkorodban? * – Harry lenézett a markában szorongatott gömbre, és szinte tudtam, hogy min is jár az esze.

- Harry... itt az idő – suttogtam.

- Valaki jósolt valamit Voldemortról és rólam? * – motyogta még mindig a gömböt nézve megszállottan.

- Ó, a francba... MOST! – kiáltottam el magam.

- Reducto! – kiabáltuk hatan egyszerre, majd megkésve Harry is elrikkantotta magát az egyik polc irányába. A szemközti polcokban hatalmas lyukak robbantak, a faszerkezet inogni kezdett, majd hangos törés hangokkal kísérve zuhantak lefelé a gömbök.

Ezzel egy időben megkezdődött a harc is. Harry megragadta Hermione karját és elhúzta egy zuhanó polcdarabtól, aztán pedig egy halálfaló a porfelhőn keresztül rávetette magát az öcsémre, aki azonnal hárított.

Mindenki kiabált és ordított, vagy éppenséggel jajgatott, miközben én a többieket kerestem meg a tekintetemmel, de szerencsére mindenki megvolt.

Úgy kezdtünk el rohanni, ahogy csak a lábunk bírta.

- Stupor! – céloztam egy halálfalóra, aki felém közeledett, és egyből összecsúszott, hisz bizonyára a zuhanó gömböktől és fadaraboktól nem látta, hogy támadok.

Mihelyst kiértünk a teremből, zihálva ültem le a földre, miközben felnéztem Harryre, Hermionéra és Neville-re.

- Hol vannak a többiek? – lihegtem.

- Rossz felé mentek! * – suttogta rémülten Hermione. – Colloportus! * – célzott az ajtóra, ami egy cuppanó hang kíséretében bezárult.

- Párokban megyünk tovább, és ne feledjétek: finoman kell bánni Potterrel, amíg nála van a jóslat! A többit megölhetitek, ha kell. *

________________________________

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Főnix Rendje c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingé.