[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

Némán meredtél Bakacsinerdő kicsit sem vonzó fáira, ahogy a lovad nyugtalanul toporgott. Semmi kedved nem volt bemenni oda, de tudtad, hogy nem volt más választásod. Figyelted, ahogy Gandalf leszállt a lóról, majd az erdőbe vezető tündekapuhoz lépett. Az a kapu sem volt sokkal bizalomgerjesztőbb, mint maga az erdő. Úgy pedig, hogy pontosan tudtad, milyen vendégszeretetre számíthatsz majd a tündéktől csak még kevésbé tetszett. De senki sem kérdezte a véleményed, és még ha meg is tették volna, akkor sem volt más lehetőség. Bele kellett hát törődnöd a sorsodba.

- Erre vezet az ösvény a Bakacsinerdőn át - kiáltotta oda nektek a mágus.

- Nyoma sincs orkoknak - mondta Dwalin, ahogy ő is leszállt a hátasáról. - Ránk mosolyog a szerencse.

- Ja, hívhatjuk szerencsének is - mormogtad, miközben kelletlenül ugyan, de te magad is leugrottál a ló hátáról. Aztán levetted róla a cuccodat, és elengedted. Gandalf kiadta az utasítást a törpöknek, hogy ők is cselekedjenek hasonlóképp.

- Úgy tűnik, ez az erdő beteg - mondta Bilbó, közelebb lépve a fákhoz. Elhúztad a szádat, és mellé álltál.

- Mert az is - mondtad neki, egyetlen pillanatra sem szakítva el a tekinteted a fákról.

- Nem lehet valahogy megkerülni? - kérdezte a hobbit. Nem tudtad, hogy azért, mert nem tetszett neki az erdő vagy azért, mert látta rajtad, hogy igazán nem akartál bemenni. Valahogy úgy érezted, hogy talán mindkettő közrejátszhatott, tekintve akkor is feltette volna ezt a kérdést, ha te nem lennél itt.

- Csak, ha kétszáz mérföldet kutyagolsz északnak - felelte Gandalf. - Vagy kétszer annyit délnek.

Egy ideig csak álltál ott, és nézted, ahogy Gandalf beljebb ment az erdőbe. Tudtad, hogy mit talált ott, és azt is tudtad, hogy hamarosan elmegy majd. Ez pedig csak még jobban zavart. Nem, mintha nem tudtad volna megvédeni magad, ahogyan a törpök is, de akkor is nagyobb biztonságot adott, amikor Gandalf is veletek volt. De persze, a mágusnak meg volt a maga feladata, és mivel tudtad, hogy mi az, ezért nem is hibáztathattad.

Aztán Gandalf megjelent előtted, és arra kért, hogy beszéljetek kettesben. Meglepetten hagytad, hogy kissé távolabb vezessen a törpöktől, majd várakozón néztél rá.

- El kell mennem - tudatta veled Gandalf, te pedig csak bólintottál egyet. - Vigyázz rájuk! Amennyire teheted.

- Mindent megteszek, amit megtehetek - mondtad. - De ennél többet nem ígérhetek. De őszintén szólva én inkább miattad aggódnék. Vigyázz magadra!

- Kedves tőled, hogy aggódsz miattam - mosolyodott el a mágus.

- Hát, mit is mondhatnék? - kuncogtál fel. - Roppant kedves ember vagyok.

Együtt tértetek vissza a törpökhöz, még éppen időben, hogy Gandalf megállíthassa Norit, aki a mágus lovát készült elengedni. Nézted, ahogy Gandalf Bilbóval beszélt, és tekinteted a hobbit kezére esett, aki éppen a zsebében tartotta azt. Pontosan tudtad, hogy mi volt ott, mégsem mondhattál semmit. Lassan eleredt az eső, míg Gandalf a lovához lépett. Nem figyeltél a szavaira, helyette az erdőre néztél. Tudtad, hogy mi vár odabent. Minden bizonnyal emiatt nem tudtál nyugodtan belépni oda. Talán ha nem tudtad volna, akkor ennél sokkal kevésbé aggódtál volna. De így, hogy tökéletesen tisztában voltál vele egyáltalán nem éreztél magadban kedvet arra, hogy bemenj a fák közé.

Hallottad a távolodó lópaták dobogását, és Gandalf utolsó jó tanácsát. Ahogy azt is, hogy Thorin sürgette a csapatot, hogy induljatok. Halkan felsóhajtottál, majd a törpökre pillantva követted őket az erőbe. Próbáltál úgy húzódni, hogy közel legyél a többiekhez, most valahogy nagyon nem akaródzott egyedül lenned. Szerencse volt, hogy a törpök még most is ugyanolyan védők voltak, és abban a pillanatban, hogy felismerték a feszültséged, ők maguk húztak a lehető legbiztonságosabb helyre. Hálás voltál nekik, hogy bár sok dologban nem voltak éppen a toppon, de legalább azt képesek voltak felismerni, ha nem érezted magad biztonságban.

Minél beljebb értetek annál bonyolultabbá vált a tájékozódás. Az ösvényt követtétek ugyan, de mégis úgy érezted, mintha sehová sem jutottatok volna. A levegő áporodott és nehéz volt, és tudtad, ha sokat kell még az erdőben gyalogolnotok - márpedig így volt - akkor hamarosan nagyon nehéz lesz levegőt venni. Bofur volt az első, aki hangosan panaszkodni is kezdett a levegő vagyis inkább annak hiánya miatt. Aztán Óin a fejére kezdett reklamálni, arról beszélt, hogy szédült. Te is érezted, de egy szót sem szóltál.

Beleütköztél valakibe, mire felemelted a tekinteted a földről, és az előtted álló Thorinra néztél. A törp előtt ketten is álltak, és bár kissé nehéz volt logikusan gondolkodni, azonnal tudtad, hogy elértetek az ösvény végéhez. Thorin előre lépett Norihoz, és megkérdezte tőle, hogy miért állt meg, aki erre az ösvényre mutatott. Mivel magasabb voltál a törpöknél, jól láthattad, hol szakadt vége az ösvénynek. Tudtad, hogy most már nem volt mit tenni.

Elindultál, hogy felkutasd az ösvényt, ahogy azt Thorin is mondta, bár tudtad, hogy nem fogod megtalálni. Pontosan jól tudtad, hogy mi volt ebben az erdőben, de ettől függetlenül nem tudtál ellene védekezni. Szédültél, nehezen szedted a levegőt, és a gondolataid tompa burok fedte. Tulajdonképpen olyan érzés volt, mintha te magad is egy burokba lettél volna zárva, és a külvilág csak homályos ingerként jutott el hozzád. A törpök szavai értelmetlen zagyvaságnak hallatszott számodra, mely visszhangot vert a fejedben. Magad sem tudtad, hogy merre lépkedtél, csupán követted a hozzád legközelebb álló törpöt, aki mellesleg éppen Thorin volt. Azonban ezt is csak éppen fel bírtad fogni, egyszerűen nem fogott az agyad.

Nem tudtad, mióta sétáltatok már itt. A törpökből alkotott sor közepén haladtál, mert bár mindenki hasonló állapotban volt, mint te, ettől még mindig ösztönszerűen védelmeztek téged és egymást. Fáradt voltál, a fejed is fájt, és egyetlen hang sem hatolt el a tudatodig, csupán a fülsiketítő sípolás, melyet talán már napok óta hallgattál. Szemeidet az előtted járó törpre emelted, de helyette az édesapádat láttad magad előtt. Bárhonnan felismerted volna őt, ezért azonnal tudtad, hogy ő az, anélkül, hogy feléd fordult volna. Egy pillanatra eltűnt a fáradtság, amely minden más érzelmet száműzött belőled, és örömnek adta át a helyét.

Azonban ebben az apró pillanatban a fejed is kitisztult annyira, hogy rájöjj: csak képzelődsz. Tudtad, hogy az apád nem lehetett itt, és bár arra nem emlékeztél, hogy honnan tudtad, nem kérdőjelezted meg magad. Ahogy erre rájöttél, az apád alakját Dori helyettesítette. Az öröm elmúlt, és helyét visszavette a fáradtság, és az a furcsa üresség. Magad sem értetted, hogyan tudtál még állva maradni, de amikor a törpök megtalálták a saját dohányzacskójukat, egy röpke pillanatra ismét kitisztulni látszott a fejed.

- Bofur, az a te dohányzacskód - mondtad, bár csak nehezen sikerült szavakat alkotnod.

- Hát nem értitek, körbe-körbe járunk - mondta Bilbó, te pedig egyetértően bólintottál. Magad sem tudod, hogy miért, de felötlött benned egy gondolat, és megragadva Bilbó vállát az ég felé mutattál. Pontosabban a lombok felé, ugyanis az égből szinte semmit sem lehetett látni a sűrű levélzet miatt.

- Bilbó, meg kell találni a Napot - mondtad, és kissé egy fa felé toltad a hobbitot. - Mássz fel egy fára, és keresd meg!

Közben a törpök ismét vitába kezdtek. A hangzavarban szinte semmit sem lehetett hallani, de te valahogy mégis felfigyeltél a zajra. Nem értetted, hogy mi volt az, az elméd túl tompa volt hozzá, hogy kitaláld. De a szíved tudta, mert hirtelen rettegés futott keresztül rajtad. Thorin elhallgattatta a törpöket, és most mindenki hallgatózott, miközben te kissé remegve álltál pár lépéssel távolabb tőlük. Nem tudtad, hogy mi volt az, amitől ennyire féltél, de tudtad, hogy ha így éreztél, akkor biztosan okkal volt.

Aztán kiáltást hallottál, és fejedet hátrabillentve néztél fel a fákra. Bár nem láttad Bilbót, tudtad, hogy ő kiabált. Habár a szavainak értelme nem ért el az agyadig, az öröm amit éreztél jelezte, hogy valami jó történt éppen. Nem tudtad, hogy honnan tudsz ennyi mindent, de örültél neki, hogy erre legalább támaszkodhattál. Aztán ismét hallottad azt a hangot, és bár még most sem tudtad, hogy mi adta ki, ismét érezted azt a rettegést. Tekinteted kapkodva kerested a hang forrását, de helyette csak valami fehéret láttál, és a következő pillanatban már sötét vett körül.

Furcsa tapogató érzésre ébredtél, mellyel ismerős hang keveredett. Szemeidet kinyitva sűrű, fehér anyagot láttál, s azon keresztül megpillantottad azt, amit soha nem akartál. A szád sikolyra nyílt, de a pókháló miatt csak tompa zajként hagyta el torkodat a hang. Azonnal vergődni kezdtél, kétségbeesetten menekülni akartál, távolt ezektől a lényektől. Soha nem szeretted a pókokat, de kételkedtél benne, hogy ez bármit is számított ebben a helyzetben. Nem létezett ember, aki ezektől a pókoktól nem kapott hidegrázást.

Ahogy mocorogtál, a gubó, amibe csavarva voltál megfordult az ágon, így láthattál egy törpöt nem messze tőled, aki szintúgy ébren volt. Nem ismerted fel, hogy ki volt az, csak annyit láttál, hogy az egyik pókba rúgott, miközben ő is szabadulni próbált. Az elméd mélyén felrémlett, hogy Bilbó itt volt valahol, és hamarosan megment, ami egy kissé lenyugtatott, de még most sem hagytad abba a vergődést. A pókok körbevették a törpöt, és tudtad, hogy meg akarták enni, amikor valami messzebb puffant egyet. Az undorító nyolclábúak azonnal arra rohantak. Egy azonban maradt, és a törpre fájt a foga. Aztán valami megsebezte, és mire rájöttél, hogy ki volt az, addigra Bilbó levette a gyűrűt, és a pókba döfte Fullánkot.

Bilbó ekkor a törphöz lépett, és kivágva azt a hálóból megmentette. A következő állomása legnagyobb megkönnyebbülésedre te voltál. Abban a pillanatban, ahogy kiszabadultál, szorosan magadhoz ölelted a hobbitot. Hangosan hálálkodtál neki, míg ő csak zavarban tartotta a hátad, nem tudta, hogy mi kellene tennie. Végül aztán elengedted őt, és kihúzva a kardod segítettél neki levágni a törpöket. Figyelted, ahogy egyenként mind a földre estek, és odalent vergődve kiszabadították magukat.

Hallottad, hogy nem messze tőled Bilbó lekiáltott nekik, és láttad a pókot, ami a hobbit elé ugrott. Azonnal felé indultál, de nem érted el, a következő pillanatban ugyanis előtted termett egy másik. Ijedten felsikítottál, majd egy lépést hátrálva feltartottad a kardod. A pók neked ugrott, te pedig kikerülve a támadást mélyen belemélyesztetted a pengédet. Amikor meggyőződtél róla, hogy halott volt, tekinteteddel Bilbót kerested, de ő már a földön volt. Gyorsan leugrottál egy alacsonyabb ágra, és addig folytattad ezt, míg végül a lábad a földön nem landolt. Akkor aztán azonnal a törpökhöz rohantál, akik már a pókok elől menekültek. Melléjük érve egy újabb szörnyet vágtál le, míg a törpök maguk is előrántották fegyvereiket, és kaszabolni kezdték a támadó lényeket.

Láttad, ahogy a Bomburra ugró pók lábait kihúzták, és erőt kellett venned magadon, hogy ne hányd el magad, ahogy inkább elfordultál tőlük, és egy másik pókba vágtál. Valaki a nevedet kiáltotta, és te azonnal a hang irányába lendültél, majd levágtad az Orit fenyegető pókot. A törp felállt a lábára a földről, és megköszönte neked a segítséget. Te csak mosolyogva biccentettél, majd egy másik pókra vetetted magad. Rengetegen voltak, és egyre nehezebb volt egyedül kezelni őket. Sőt, már legalább ketten kellettek egy pók legyőzéséhez. Könnyű volt összedolgozni a törpökkel, de tudtad, hogy ennyi pók ellen esélyetek sem volt.

Ezért futottatok. Thorin vezette a csapatot, és mind utána rohantatok. Aztán a törp megállt, és ahogy átnéztél a feje felett láttad, hogy egy pók egyenesen elétek ereszkedett le. A látványra a hideg futkosott a hátadon, és már harckészültségbe álltál, amikor megláttál valamit a fák ágain. Figyelted, ahogy egy bizonyos tünde leereszkedett a pók fonalán, majd a földön csúszva megállt Thorin előtt, kifeszített íjjal. Tekinteted a háta mögött holtan heverő pókra esett, nem is sikerült felfognod, mikor végzett vele. Aztán kissé feljebb emelve pillantásod megláthattad a többi tündét, ugyancsak rátok szegezett fegyverekkel.

- Ne hidd, hogy nem öllek meg, törp - mondta Legolas. A hangjára azonnal rá néztél. - Kedvemre lenne.

- A film sok mindent nem ad vissza, mi? - tetted fel a költői kérdést, a kelleténél talán egy kissé hangosabban. Ezt abból szűrted le, hogy hirtelen minden szem rád szegeződött. - Hoppá, megint gondolkodás nélkül beszéltem?

- Mondhatjuk - felelte a melletted álló Dwalin. Aztán meghallottad Kili segélykiáltását, és mit sem törődve a következményekkel kirontottál a törpök közül, hogy megmentsd. Láttad, ahogy a tündék feléd mozdultak, és hallottad Thorint is, aki a nevedet kiáltotta, de nem emiatt álltál meg. Alig léptél kettőt, amikor a lábaid a földbe gyökereztek, és kikerekedett szemekkel bámultál magad elé.

- [Név]? - hallottad Fili hangját, mire lassan feléjük fordultál. A törpök értetlen döbbenettel néztek, míg a tündék mind készen álltak a lelövésedre. Az egyetlen, aki nem úgy nézett rád, mintha bármelyik pillanatban beléd ereszthetne egy nyílvesszőt, az maga Legolas volt.

- Majdnem elrontottam mindent! - kiáltottál fel, ezzel kissé meglepve mindenkit. - A fenébe! Ha megmentettem volna... Mi a baj velem?

- [Név], megint nem értünk semmit ám - mondta Fili, és kissé feléd lépve megragadta a csuklódat, hogy visszahúzhasson maguk közé. Minden törp kissé megnyugodott, amikor újra közöttük álltál.

- Én csak... majdnem megváltoztattam a jövőt - mondtad, és elkerekedett szemekkel bámultál a kezedben tartott fegyverre. A kijelentésed néma csend követte. A törpök azért nem szóltak, mert tudták mennyire vigyáztál arra, hogy semmi fontosat ne változtass meg. A tündék pedig azért, mert megdöbbentette őket, az előző kijelentésed.

- Motozzátok meg mindet! - mondta végül Legolas, mire a tündék azonnal engedelmesen felétek léptek. Hagytad, hogy egy tünde elvegye a fegyvered, majd átkutatva a ruhádat elengedjen. Még most sem volt semmi fontos nálad, legalábbis semmi, ami másoknak fontos volna. Hallottad, ahogy Legolas szegény Glóin családját „inzultálta", és képtelen voltál csendben maradni.

- Ne aggódj Glóin, szerintem nagyon szép a feleséged - mondtad neki, majd egy pillantást vetve Legolasra, aki most téged nézett elmosolyodtál. - Gimli pedig egészen biztosan remek törp lesz.

Glóin hálás mosolyt adott neked, egy olyan gesztus volt ez, mely ritkaságszámba ment a törpnél. A látványra a mosolyod kiszélesedett, majd lehajolva Glóin fülébe súgtál.

- Tudod, ismerem a jövőt, szóval, amikor azt mondtam, hogy remek törp lesz a fiad, akkor azt úgy értettem, hogy ezt vedd biztosra - mondtad. - Nagyon nagy szerepe lesz Középfölde sorsában, büszke leszel rá.

Glóin szemeiben boldog büszkeség csillant, és ahogy elhajoltál egy kissé elhalványult a mosolyod. Nem mondhattad el neki, hogy a fia mit tesz a jövőben, de tudod, hogy büszke lesz majd rá. Legolas elment, hogy beszéljen Tauriellel. Ismét csak az a helyzet állt fent, hogy bár tudtad, hogy miről volt szó, egyetlen kiejtett szavukat sem értetted.

- Miről beszélnek? - kérdezte melletted Ori, mire elmosolyodtál, és közelebb hajolva hozzá válaszoltál neki.

- A pókokról - felelted, és figyelted a két tündét. - Arról beszélnek, hogy most meghalt az összes pók, de jön majd még több.

- Tudsz tündéül? - kérdezte meglepetten Dori, aki egy pillanatig sem volt hajlandó levenni a szemét az öccséről. Felegyenesedtél, és mosolyogva a fejed ráztad. Láttad a két törpön az értetlenséget, és a ki nem mondott kérdést, de nem árultad el, honnan tudtad, hogy miről beszéltek.

Legolas megvizsgálta Thorin kardját, és hallottad, hogy megint beszélt, de most már igazán nem érdekelt, szóval tekinteteddel Kili után kutattál. Tudtad, hogy Tauriel megmentette, de nem igazán láttad, amikor visszatért közétek. Ahogy észrevetted, azonnal oda léptél, és lehajolva szoros ölelésbe húztad. Kili meglepetten felnyikkant, majd gyorsan köréd tekerte a karjait.

- Fenébe Kili, mi lenne ha nem csinálnál többé ilyet? - kérdezted, és továbbra sem engedted el. Kili teste megrázkódott a nevetéstől. - Ne nevess, haszontalan törp!

- Aggódtál értem? - kérdezte, ahogy elengedted, és hátrébb húzódtál. Kili arcán hatalmas, elégedett vigyor ült. A szemeidet forgattad, de bólintottál. - De nem ígérhetek semmit.

- Tudom - motyogtad, ahogy tekinteted a földre vezetted. - Csak... még ha tudtam is, hogy ez lesz... tényleg a szívemhez nőttetek ti makacs törpök, és nem akarom, hogy bármi bajotok legyen.

- Nos, ezt mi is mondhatnánk neked - szólt bele a beszélgetésbe a testvére mellett álldogáló Fili is. - Senki sem akarja, hogy valami bántódásos essék, és mégis az előbb úgy rohantál Kili megmentésére, hogy közben tudtad, hogy bármelyik pillanatban beléd engedhettek volna egy nyilat.

- Tényleg? - kérdezte Kili, és ha ez egyáltalán lehetséges, csak még jobban mosolygott. Lemondóan felsóhajtottál, de nem feleltél. - Ennyire aggódtál értem?

- Igen, de ha nem hagyod abba a vigyorgást, akkor a végén általam leled a halálodat - mondtad, mire Kili és Fili is felnevetett. Ajkaidra mosoly költözött, és szeretettel nézted a testvéreket. Nagyon fontossá váltak számodra. És tudva, hogy mi lesz a sorsuk, ez az érzés mély fájdalmat okozott.

A beszélgetésnek végül Legolas vetett véget, ahogy kiadta a parancsot a tündéknek, hogy vezessenek el titeket. Hagytad, hogy egy tünde bilincseket tegyen a csuklódra. Amikor végzett, csak akkor pillantottál fel, és legnagyobb megdöbbenésedre nem más állt előtted, mint maga Legolas. A férfi megfogott a válladnál, és abba az irányba terelt, amerre a törpöket is, azonban ezúttal hátul maradtál, és a többiekkel ellentétben téged nem engedett el.

- A neved [Név], igaz? - kérdezte, mire habozva ugyan, de bólintottál. Nem mintha bármi bajod lett volna Legolassal, csak valahogy annyira távolinak tűnt. A Gyűrűk Ura alatt sokkal kézzelfoghatóbb volt a karaktere. - Áruld el nekem, mit értettél az alatt, hogy majdnem megváltoztattad a jövőt?

- Ohó, érdekel mi? - kérdezted elvigyorodva. Legolas nem nézett le rád. - Úgy értettem, ahogy mondtam. Majdnem olyasmit tettem, amivel a jövő megváltozott volna.

- Honnan tudod?

- Nos Legolas, én nagyon sok dolgot tudok - felelted. A nevére azonnal rád kapta a pillantását, mire elégedetten elvigyorodtál, majd előre pillantva folytattad. - Persze, nem úgy mint egy tünde. Ember vagyok, nem élek örökké. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudhatok olyat, amit te nem.

A tünde csendben maradt, látszólag magában emésztgette a szavaid. Úgy tűnt, hogy sikerült magadra vonnod a figyelmét, és ezt még a hasznodra válthattad. Az út a továbbiakban csendben telt, csak a lépéseitek zaja hallatszott. Amikor aztán elértétek a kapukat, mely a tündék városába vezetett Legolas megállt mielőtt beléphettetek volna, ezért te is kénytelen voltál lefékezni. A tünde a hídra bámult, ahonnan az imént jöttetek, míg te csak mosolyogva néztél rá. Nem tudtad, hogy Bilbó mikor ment el mellettetek, de amikor Legolas végül megfordulva bement a kapun, és magával húzott téged is tudtad, hogy a hobbit már bejutott.

- Nem számít, hányszor látom - motyogtad magadnak, és bár Legolas is meghallotta, nem mutatta semmivel. - Valahogy Völgyzugoly mindig sokkal szebbnek tűnik nekem.

Persze ezt mondtad, de igenis láttad a szépséget itt is. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy hatalmas faágon mentetek végig a cellákhoz. Amikor leértetek, Legolas a többiekhez viszonyítva sokkal kevésbé durván lökött be a cellába, majd zárta rád az ajtót. Ettől függetlenül még nem ment el.

- Mi a baj, szeretnéd, ha jósolnék neked? - kérdezted, és fejedet a cella rácsának vetetted. - Elmondhatok néhány dolgot a jövődről, ha akarod. Mondjuk a szerelemről? Vajon valaha is viszonozni fogja az érzelmeid, vagy valaki másba szeret majd bele?

Kérdésed végén a veled szemben lévő cellát becsukó Taurielre néztél. Legolas akaratlanul is követte a tekinteted, majd mikor rájött, hogy miről beszélsz visszafordult feléd. Akkor már te is ismét őt nézted, gonosz mosollyal ajkaidon.

- Bár ismered a jövőt, az érzéseimről nem tudhatsz semmit - mondta ő. Lazán vállat vontál, és a falnak támasztott háttal a földre ültél.

- Valóban - mondtad, és tekinteted Kilire vezetted, aki titeket nézett. A törp olyan szorosan markolta a rácsokat, hogy elfehéredtek az ujjbegyei. - Azzal, hogy itt vagyok, olyan dolgokat változtattam meg, amikre soha nem gondoltam volna. De ez nem fontos. Még mindig nem értem, miért állsz itt?

- Már megtudtam, amit akartam - felelte ő, majd egy utolsó pillantás után megfordult, és elhagyta a börtönt. Némán meredtél utána, próbáltad kitalálni, hogy mit is akarhatott, de Kili hangja kirántott merengésedből.

- Hé, Kurdu! - A hang irányába fordulva Kilire néztél. - Azt mondtad, hogy tudsz jósolni a szerelemről?

- Azt - felelted kuncogva. - Szeretnéd, ha jósolnék neked?

- Nem hiszem, hogy ezt meg tudnád jósolni - felelte, mire felvont szemöldökkel néztél rá.

- Már, hogy ne tudnám? - kérdezted felháborodást tettetve. - Én mindent tudok a jövőről Kili.

- Azt hittem, a saját jövődről nem tudsz - vágott vissza ő, mire megvontad a vállad.

- Igen, de a te szerelmi életed nem az én jövőm, hanem a tied - felelted. - Szóval akarod, hogy elmondjam vagy nem?

- Mondd - felelte ő, bár valami a hangjában arról árulkodott, hogy nem hitte igazán a szavaidat. - Mondd el, hogy viszont szeret-e majd!

- Egyszerű kérdés - jelentetted ki, és mosolyogva néztél a törpre. - Természetesen így lesz. Ki ne szeretne téged Kili?

A törp nem válaszolt, csak csendesen nézett rád. Te sem mondtál semmit, az eszed azon járt, hogy mennyire veszélyes játékot is játszottál valójában. Miközben csendesen töprengtél, hallgattad, ahogy a többi törp megpróbált kiszabadulni. A rácsok hangosan zörögtek minden ütközésnél, amikor egy törp nekik rohant, de egyáltalán nem értek el vele semmit. Végül Balin vetett véget a felesleges próbálkozásnak, és a börtönre csend szállt.

Hosszú ideig semmi sem történt. A törpök feladták a kijutásra való próbálkozásokat, te pedig csak ültél, és meredtél egy pontra a falon. Tudtad, hogy végül kijuttok innen, ezért egyáltalán nem aggódtál emiatt. Tekinteted Kilire vezetted, aki még mindig téged nézett. Aggódtál miatta. A fejedben lejátszottad a későbbi történéseket, próbáltál rájönni, hogy vajon mennyit változtatnál, ha megakadályoznád, hogy a törp megsérüljön. Próbáltál kiutat találni a tehetetlenségedből. Megmenteni az életüket vajon katasztrófába torkollna? Vagy semmi befolyása nem lenne a jövőre nézve? Az, ha ők élnek, nem változtatja meg a tényt, hogy a gyűrű végül Bilbótól Frodóhoz kerül, ahogy azt sem, hogy a hobbit elinduljon a szövetséggel, hogy megsemmisítse a gyűrűt. Végül is, akkor nem lehetne, hogy megakadályozod a halálukat?

A gondolat hirtelen ötlött fel. Nem értetted, miért voltál itt. A társaság nélküled is eljutna Ereborba, te semmiben sem befolyásolod a történéseket. Akkor miért vagy itt? Ha nem nyúlhatsz bele a történetbe, miért kerültél Középföldére? Eddig még nem is gondoltál igazán bele. Valami oka volt annak, hogy itt voltál, de ha nem változtathattál a jövőn, akkor bizony értelmetlennek tűnt a jelenléted. Tehát, ha ebből indulsz ki, akkor a helyzet az, hogy igenis azért vagy itt, hogy megváltoztasd a történéseket. Talán nem ez volt az ok, de őszintén szólva erősen kételkedtél benne, hogy bárki is rád fog szólni, ha valamit megváltoztatsz. Nem is fognak tudni arról, hogy eredetileg mi történt volna.

Elhatározás. Ez volt az az érzés, ami hirtelen rád tört. Nem árulsz el továbbra sem semmit a jövőről, és a lehető legtöbb dolgot meghagyod úgy, mint ahogy alapból lenne. De nem hagyod, hogy a társaságból bárki is meghaljon az Öt Sereg Csatája során. Meg fogod őket menteni, mert hatalmadban áll.

Hallottad, ahogy Thorint levezették a börtönbe, majd egy cellába zárták. Azonnal kiszakadtál a gondolataidból, amikor lépéseket hallottál közeledni, majd tekinteted a cella előtt álló tündére vezetted. Legolas volt az, szemei egyetlen pillanatra sem szakadtak el tőled. Szólásra nyitottad a szád, hogy megkérdezd, mit akart, amikor egy kulcsot csúsztatott a zárba, és elfordítva azt kinyitotta a cellát. Meglepetten álltál fel, és léptél ki, de alig tettél egy lépést, a tünde azonnal megragadta a csuklódat, és szorosan tartott, hogy ne mehess el. Halkan felsóhajtva forgattad a szemeid, és vártad, hogy Legolas becsukva az ajtót végre elvezessen. Nem tudtad, hogy mi történt, de nem akartál egy szót sem szólni erről.

Ahogy elhaladtál a törpök cellái előtt, hallottad, ahogy mind zúgolódtak, és ismét megpróbáltak kiszabadulni a rácsok mögül. Láttad a dühöt, és az aggodalmat rajtuk, és ajkaidra akaratlan mosoly költözött a gondolatra, hogy ennyire törődtek veled. A törpök befogadtak téged, méghozzá teljesen, és most egy voltál közülük. Ez nagyon boldoggá tett, nem tudtad abbahagyni a vigyorgást, amíg Legolas bonyolult úton vezetett valamerre. Aztán végül megállt egy ajtó előtt.

- Már elkészítettek neked egy fürdőt. Mosakodj meg, odabent van váltás ruha is számodra - mondta, mire meglepetten pislogtál fel rá. - Ha készen vagy, gyere ki, itt fogok várni.

- Hm, oké - mondtad, továbbra sem akartad mutatni, hogy fogalmad sem volt róla, mi is történt éppen. Beléptél a szobába, és bezárva magad mögött az ajtót ámulva néztél körbe. Meg kellett hagyni, a tündéknek jó érzékük volt a lakberendezéshez. Tekinteted az ágyra siklott, melyen legnagyobb döbbenetedre egy gyönyörű, fehér ruha feküdt. Egyáltalán nem utazáshoz való volt, és ez nagyon nem tetszett. Azonnal a gőzölgő kád felé léptél, és lehámozva magadról a mocskos ruhákat a kád szélére tetted azokat. Nem akartad felhúzni azt a ruhát, és bár a piszkos ruhádba sem akartál visszabújni inkább azt viselted, mint egy olyan ruhát, amiben nem tudtál volna elmenekülni, ha eljött az idő.

Lassan a forró vízbe ereszkedtél, és ahogy teljesen ellepett, hangos, elégedett sóhaj hagyta el ajkaid. Behunyt szemekkel, hátradöntött fejjel élvezted a meleg víz kellemes érintését. Percekig mást sem csináltál, majd nekiláttál a fürdésnek. Őrült módjára sikáltad a bőrödbe a szappant, és többször is átfutottál minden területen, hogy a lehető legtisztább lehess. Miután ezzel meg voltál elégedve, a hajadat is kezelésbe vetted. Sokáig áztattad magad a vízben, kiélvezted a lehetőséget, míg magadat tisztogattad. Amikor végül úgy érezted, hogy ennél már lehetetlen tisztábbnak lenned, kimásztál a kádból, és egy törülközőhöz kapva megszárítottad magad. A hajadat a törölközőbe csavartad, és a tükörbe néztél, ami a kád mellett volt.

Bár a fürdő előtt nem nézted meg magad, még így is láttad a különbséget a percekkel ezelőtti önmagad, és a mostani éned között. Néha a tavak és folyók tükrében megpillanthattad magad az utazás során, és tudtad, hogy teljes rendetlenség voltál. Most ellenben a bőröd tiszta volt, nem borította szennyeződés és alvadt vér. Egészen más voltál így, sokkal vonzóbb. Ráadásul az edzések és a harcok miatt a tested is egészen máshogy nézett ki, mint régen. Legjobban az orkokkal való harcokból maradt hegek tetszettek, melyek noha nem voltak túl nagyok, de így is látszottak egy kicsit. Ezek a hegek mutatták, hogy nem voltál az a gyenge lány, aki azon a bizonyos napon a Megyébe érkezett.

Ezek a hegek mutatták, hogy Tölgypajzsos Thorin Társaságának méltó tagja voltál.

Kissé elmosolyodtál, majd a piszkos ruháid felé nyúltál. Azonban még hozzájuk sem értél, amikor kopogást hallottál, majd egy női hang kért elnézést és bebocsátást tőled. Mivel nem igazán tudtad, hogy mi mást tehettél volna, reflexszerűen engedted be, teljesen elfelejtve, hogy nem volt rajtad semmi. Az ajtóban egy női tünde állt, aki amint észrevette, hogy teljesen meztelen vagy gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Hálás voltál neki ezért.

- Azért vagyok itt, hogy segítsek a felkészülésben - mondta ő, és az ágyhoz lépve felvette a fehér ruhát. Nem tudtad, hogy azért küldték, mert tudták, hogy te aztán magadtól nem veszed fel azt a göncöt, vagy azért mert kételkedtek benne, hogy egyedül képes vagy felöltözni. Valójában egyik sem tűnt valószínűnek. Mindenesetre kelletlenül ugyan, de hagytad, hogy a nő eléd lépve rád húzza a ruhát, majd megigazgatva azt, a rajta lógó erős szalagokat a derekadra kötötte.

Aztán levette a hajadról a törölközőt, és a tükör felé fordítva téged felvett egy hajkefét a nem messze lévő pipereasztalról. Ahogy fésült érezted, mennyire vigyázott a hajadra, hogy nehogy meghúzza azt. Miközben nézted ahogy dolgozott észrevetted, hogy a hajad is rengeteget nőtt a hónapok alatt. Eddig fel sem tűnt, mert egy hajgumival szoros copfba fogtad, hogy ne legyen útba, de most, hogy ki volt engedve azonnal észrevetted. A tünde letette a fésűt, majd fürge ujjakkal befonta a tincseidet. Amikor készen volt, hátrébb lépett, és kissé meghajolva az ajtó felé intett.

Azonnal arra indultál, de mielőtt kiléptél volna megálltál, és a régi ruhádra néztél. A tünde észrevette a tekinteted, mert megnyugtató hangon közölte veled, hogy majd ő gondoskodik róla, hogy tisztán kapd vissza a textileket. Bólintva fordultál ismét az ajtó felé, majd kinyitva azt a falnak támaszkodó Legolasra néztél. A herceg azonnal rád pillantott, tekintetét végigfuttatva rajtad. Valamit láttál megcsillanni a szemeiben, de nem ismerted fel az érzést, ezért semmit sem mondtál, ahogy intett, hogy kövesd. Ezúttal nem tartott téged, ha akartál volna, akkor megpróbálhattál volna megszökni. De a jövő ismeretében nem igazán éreztél kényszert ilyesmire.

Hang nélkül követted hát, s közben a környezetedet vizsgáltad. A csend bántotta a füled, főleg a törpökkel eltöltött hónapok után. Amikor velük voltál, még akkor is hangzavar volt, amikor aludtak. Soha egyetlen csendes perc sem volt velük, és őszintén szólva nagyon is élvezted. De most, hogy a tünde ennyire néma volt hirtelen nagyon kellemetlennek tűnt ez a csend. Ezért szólaltál meg végül.

- Tudod, örülök, hogy találkoztam veled - mondtad, és vigyorogva vártad a reakciót. Az nem is maradt el, Legolas döbbenten kapta feléd a fejét szavaidra. Szemeiben szín tiszta meglepetés csillogott, és erre a kifejezésre halkan felkuncogtál, és rá kacsintottál. - Te még nem tudod, de a jövőben nagy szereped lesz Középfölde sorsában.

- Ugyanezt mondtad annak a törpnek a fiáról is - mondta ő. Meglepett, hogy hallotta, amikor Glóinnal beszéltél, de végül csak vállat vontál, és bólintottál.

- Csak az igazat mondtam akkor is és most is - felelted. - Bár rajtad áll, hogy hiszel-e nekem, vagy sem. Amúgy, biztos, hogy nem akarod hallani a szerelmi előrejelzésem? Százszázalékosan bejönnek a jóslataim.

- Nem érdekelnek a jóslataid - felelte ő. - Jobb nem tudni a jövőt.

- Egyetértek - nevettél fel, és gyengén oldalba bökted. Legolast meglepte ez a pár másodpercnyi érintkezés, de nem mondott semmit. - De elárulok egy titkot. A saját jövőmet nem tudom, csakis másokét.

- Nem tűnik túl nagy titoknak ez nekem - mondta. Ajkaidon mosollyal vontál vállat.

- Nos, mindenki tud róla, szóval érthető, hogy miért gondolod így - tudattad vele, majd tekinteted a nem messze lévő tündére emelted. Már innen is azonnal felismerted Thranduilt, és az asztalt, aminél ült. Ami azt illeti, az asztal kicsit jobban magára is vonta a figyelmed, a sok étel miatt, ami rajta volt. Szinte összefutott a nyál a szádban.

Odaérve meglepetésedre azonban Thranduil felemelkedett a székéből, és kecses mozdulatokkal eléd lépve megfogta a kezedet, majd lágy csókot hintett rá. Érezted, ahogy felforrósodott az arcod a hirtelen jött gesztusra, és egy pillanatig képtelen voltál akár csak megszólalni is.

- Üdvözöllek Bakacsinerdőben - mondta a tünde, mire aprót bólintottál. - Bizonyára éhes vagy. Egyél csak.

Azzal egy székhez lépett, és kihúzta előtted. Még mindig teljes döbbenettel foglaltál helyet, és figyelted, ahogy Thranduil is leült oda, ahol eddig is.

- Köszönöm - mondtad bizonytalanul majd a szádba tettél egy darabot a tányérodban lévő ételből. A finom íz azonnal elfeledtette veled, hol is voltál, és csillogó szemekkel, ajkaidon hatalmas mosollyal láttál neki elfogyasztani az ételt. Mikor végeztél, elégedetten dőltél hátra a széken, és a teli hasadat simogatva pillantottál ismét Thranduilra. - Felteszem azért vagyok itt, mert hallottál a jövőbelátási képességemről.

- Nincs okom tagadni a feltételezést - mondta kissé elmosolyodva. - Alkut akarok ajánlani. Maradj itt, mint jövendőmondó, és cserébe szabadon élhetsz.

- A törpökkel is szabadon élek - felelted. - Te vagy az egyetlen, aki ketrecbe zárt.

- De ha tovább folytatod az utad a törpökkel, akár meg is halhatsz.

- Ismerem a jövőt - mondtad, ajkaidra a szokásos mosolyod költözött. - Talán elfelejtetted?

- A jövő változhat - felelte ő. Már rég nem mosolygott. - Főleg ha valaki ismeri azt.

- Változni is fog - vágtál vissza, majd felállva az asztaltól befejezted a mondanivalód. - Én magam fogom megváltoztatni! És, hogy ezt megtehessem, el kell utasítanom az ajánlatodat.

- Adok időt, hogy jobban végiggondold - mondta, majd intve a fiának felállt. Legolas melléd lépett, és karon ragadva a börtön felé húzott. Még mindig mosolyogtál, tudtad, hogy nem fogod megváltoztatni a döntésedet. Semmi sem tudott volna arra kényszeríteni, hogy elhagyd a törpöket.

Hagytad, hogy Legolas a celládhoz vezessen, habár ezúttal nem lökött be, egyszerűen csak kinyitotta neked az ajtót. Engedelmesen beléptél, majd a tündére néztél. Legolas becsukta az ajtót, s tekintete a tiédbe fonódott. Percekig bámultatok egymásra némán, mielőtt a férfi megfordult volna, és halk léptekkel távozott. Akkor tekinteted a szemben lévő cellára esett, ahonnan Kili megbabonázva meredt rád. Soha nem látott így, már az első pillanattól fogva kevésbé volt nőies és kifinomult a külsőd. Most pedig képtelen volt betelni a látványoddal.

Kissé felkuncogtál a pillantására, majd integetve neki beszélni kezdtél.

- Mi az Kili, szellemet láttál? - kérdezted ugratva, mire a férfi megrázta a fejét, és ő is elmosolyodott. Úgy tűnt végre kirántottad a transzból, de szemei továbbra sem hagyták el alakod, egyetlen pillanatra sem. Ha nem tudtad volna, hogy Taurielbe szerelmes, azt hihetted volna, hogy tetszettél neki. - Nos, most már csak annyi a dolgunk, hogy várunk egy bizonyos betörőre.

Ezt a kijelentést olyan hangosan mondtad, hogy minden törp jól hallja. A börtönben csend uralkodott. Mosolyogva ültél le, és hátadat a falnak vetve behunytad a szemeidet. Semmi mást nem kellett tenned, mint várnod. És persze, közben ki kellett találnod azt is, hogyan védd meg Kilit. Eddig a törpök voltak azok, akik mindent megtettek, hogy védelmezzenek, és most rajtad volt a sor.

- Mindenesetre siethetnél Bilbó - morogtad magadnak, anélkül, hogy észrevetted volna a cellád előtt álló, aggódó hobbitot.