Krisztina egy fagyos téli napon talált egy rövid, megsárgult lapú, szakadozott, kopott betűjű történetet.

A lapon ez állt:

Egy angyal vagyok, aki pont a jégkorszak idejében utazott el. Ezt a levelemet már föntről küldöm, az fogja megtalálni, aki megérdemli, hogy elolvassa.

Emberi testet öltöttem, elveszítettem a képességeimet erre az időre és több száz évig ott sínylődtem (természetesen halhatatlan maradtam).

Ha egy embert megkérdeznénk; hogyan keletkezett a jégkorszak, kilencvenöt százalék esély lenne arra, hogy azt felelné: az időjárási viszonyok segítették elő. Ám én nem ezt gondolom, mivel annak idején a saját szememmel láttam, hogy mi történt...

Felpillantottam az égre: egy hóokádó óriási sárkányt észleltem. Lenéztem a földre: már vastag volt a hó-és a jégréteg...

Nehéz volt kibírni a jégkorszakot, sokan bele is haltak, de én még talpon álltam. Egy idő után már alig léteztek mellettem emberek, de az erősek megmaradtak, persze idős korukban ők is elhunytak.

Végre eljött az idő, mikor az égbolton egy tűzokádó sárkányt láttam és a földön észrevettem, hogy olvad a hó.

Ezután visszautaztam a többi angyal közé, egy kis idő után már itt vettem észre közöttünk a hóokádó sárkányt és érzékeltem, ahogy minden télen havat küld az emberiségnek.

Kriszti szemei elkerekedtek olvasás közben, meg se tudott szólalni. Teljesen átfogalmazódott benne a jég és a hó története. Elképzelte, hogy fenn ül az egyik felhőn a sárkány és kinézett az ablakon: kint havazni kezdett.