Sziasztok!
Ezúttal egy kéréssel is fordulnék hozzátok. Nagyon kedves barátaimnak tudnátok segíteni egy like-kal a Facebookon. A második csapat képe lenne az (Űrürgéküregbenüvöltenek), a zöldes árnyalatú, szerkesztett űrhajós kép. Sokat segítene, hogyha nyomnátok rá egy like-ot vagy egy szívet holnap (2022. 03. 18.) délig.

A posztot az Irány az űr facebook oldalon vagy a linket az én wattpad profilomon találjátok.

Puszi

N

_____________

Egy rettentő kényelmes ágyban feküdtem. Nyakig betakaróztam, de igyekeztem nem mozogni. A mozgás még mindig nem az erősségem, viszont szerencsére kaptam gyógyszereket, amikkel nyugodtan eléldegélek az egyszerű mindennapokban.

Neymar.
Csupán a sziluettjét láttam, a fotelben ült, és éppen kitakarta a napot, amiért roppant hálás voltam.
Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb ember a világon - az emberek azt gondolják, akkor vagy igazán boldog, ha mindent megkapsz, amire csak vágysz, de ez nem igaz. Szerintem akkor lehetsz a legboldogabb, ha semmit nem kapsz azokból, amiket nem akarsz. Nekem pedig mindkettő megadatott.

Már egy teljes hónapja tudom, hogy ki az a titokzatos, furcsa paca, aki minden áldott nap meglátogatott a kórházban. Igen, már azt is tudom, hogy kórházban voltam. És hogy... hogy szóval ez a paca az én életem szerelme.

Sajnos mindenkit le kell, hogy hangoljak: nem vagyok belé szerelmes. Többé már nem. Most biztosan nem. De szeretem és hálás vagyok neki. Tudom, most biztosan azt gondoljátok, hogy átverem, hazudok neki, hogy olyan körülmények között élhessek és gyógyulhassak, amiket csak ő tud nekem megadni, de ez nincs így.

Elmondtam neki, hogyan érzek iránta. Mély tisztelet, őszinte szeretet és végtelen hála - de semmi szerelem. Ő pedig ezt tiszteletben is tartja. Igen, én is azt hittem, hogy amit ezt elmondom neki, az én pacám eltűnik a festővászonról örökre. Szerencsére tévedtem.

Érdekes módon az állapotom ezután rohamosan javulni kezdett. Egyre több embert ismerek fel, visszajönnek szavak, érdekességek és felismerek helyszíneket is. Egyedül az emlékeim nem akarnak visszatérni, de valószínűleg nem is fognak már. Neymar megígérte, hogy mindent el fog nekem mesélni, amit tud, kivéve persze a balesetemet, amit az orvosok sem hajlandóak elmondani "az én érdekemben". Három napja kiengedtek a kórházból, ő pedig ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjek. Sok választási lehetőségem mondjuk nem akadt, mert a családomhoz ilyen állapotban hazautazni nem tudok. Természetesen ők meg fognak látogatni, szívesen látja őket is Neymar, de én képtelen lennék egy olyan hosszú utat ép ésszel kibírni, megmozdulni is sokszor fáj, nemhogy több száz kilométeren át zötykölődni egy autóban, a repülés gondolatától pedig egyenesen rosszul vagyok.

Neymar.
Csak a sziluettjét bámultam, ő pedig visszabámult. Halvány mosolyra húzta a száját.

- Jó reggelt, kis hercegnőm - közeledett felém. - Megsimogathatom a fejed? - Óvatosan bólintottam, ő pedig óvatosan megsimított. - Mit szeretnél reggelire? - kérdezte. Honnan tudjam? Hülye kérdés, inkább sorolná fel a lehetőségeket, vagy hozna, ami van. Például fánkot, a fánk nagyon finom.

- Fánk - nyöszörögtem. Sajnálom, reggel ébredés után a beszéd... enyhén szólva nem megy. Nem vagyok a toppon, ha ez bárkit is meglepne.

- Na, az pont nincs itthon - húzta a száját Neymar. Egy halk sóhaj csúszott ki a számon. Haver, akkor legközelebb mondd mi van, és nem élem bele magam egy finom áfonyás fánkba. Ezt nagyon szívesen megmondtam volna neki, de valószínűleg sokkal jobban fájt volna kimondani, mint amennyire megérte volna látni az arcát. Alig várom, hogy kéretlen megjegyzéseket tehessek amikor csak akarok.

- Semmit - suttogtam.

- Nem, nem, olyan nincs - ellenkezett Neymar. - Tudod mit, rendelünk fánkot, aztán elmegyünk kocsikázni. Ki kell mozdulnod. Délután pedig gyógytorna - sorolta. Fájdalmas arcot vágtam. Épp az előbb ecseteltem, hogy milyen jó, hogy semmit nem erőltetnek rám. Jövő héten meg maratont fussak, vagy mi? Lassan egy éve fekszem szinte állandóan, megszoktam, kényelmes, felkelni meg elég szívás, de jó, talán egy finom fánkért cserébe...

Egyébként mikor az igazán boldogságról beszéltem nem fejtettem ki teljesen. Neymar háza gyönyörű, semmiért nem kell feleslegesen kimozdulni, még a vízi gyógytornát is meg tudjuk oldani helyben. Ezen kívül Neymar nem erőltet semmit: külön szobában alszunk, bár bebébiőrözött, ami enyhén szólva böki a csőröm, de ha nagyon megerőltetem magam, megértem, miért; soha nem sürget; mindenben kikéri a véleményem és nem utolsó sorban nem csesztet, amiért a régi érzéseim elmúltak.

Jó, persze minden nap minden órájában háromszor elmondja, hogy ő biztos benne, hogy minket egymásnak teremtett a sors.

Szerintem pedig Neymar nem gyakran téved.