-ASH-

Nem tudom elhinni. Bár tudom nem igazán akarom. De viccesnek hangzik, de régóta nem szórakoztam ilyen jól.

Meg kell tennem? El kellene mennem a próbára?

Őszintén szólva azt hittem, Mike elfelejtette, de nem. Nem hagy békén. Mindig megtalálja a módját, hogy megkérdezze tőlem szeretnék-e menni. De nem válaszolok.

Ezúttal megnéztem a mobilomat, hogy lássam írt-e nekem.

!Miketól! : 'Ne mondd, hogy nincs itt az ideje. Próbáld meg, tetszeni fog.'

!Mikenak! : 'Nagyra értékelem, de nem vagyok biztos benne készen állok-e belépni egy zenekarba.'

!Miketól! : 'Ezért érdemes ma eljönni. Láthatod, hogy akarod vagy sem.'

!Mikenak! : 'Nem igazán érzem magam alkalmasnak. Nem is ismerem a többieket.'

!Miketól! : 'Jajj gyerünk! Találkoztál már Calal, és ne aggódj Luke miatt. Meséltünk rólad, és alig várja, hogy meghallgasson,'

Komolyan elgondolkodom.

!Mikenak! : 'Rendben. De csak ma.'

!Miketól! : 'Szóval ez egy igen?'

!Mikenak! : 'Azt hiszem.'

Mike nem válaszol erre, úgyhogy a beszélgetésünk véget ért. Most mit fogok csinálni? Benne vagyok abban, hogy velük fogok dobolni?

Tényleg készen állok erre? De be kell, hogy valljam. Nagyon szeretnék elmenni oda. Hogy dobolhassak egy kicsit. Annyira ideges vagyok. Évek óta nem játszottam emberek előtt. Különösen olyan emberek előtt, akiket le kéne nyűgözni.

::

Calvin háza felé tartok. Az idő tényleg telik, mivel már este nyolc van, és a nap lenyugodott.

Nem tudom, miért akarták ilyen későn, de nem bánom.

Végre elértem a házat, és kopogtattam az ajtón; Calvin jelenik meg, miután kinyitotta az ajtót egy kis mosollyal. Kínosan mosolygok, és nagyot nyeltem.

"Ehm, szia." köszöntöm egyszerűen. Megragadja a vállamat, ahogy előre enged és az alagsorba vezet.

Pontosan úgy néz ki, mint előtte. Minden hangszer a helyén van.

Eltekintve attól, hogy valaki más is a szobában volt.

"Nos, te biztos Ashton lehetsz." Hallok egy hangot, amikor a szobába lépek.

"Te meg bizonyára Lucas." Válaszolok. Kis mosolyt ereszt felém, majd kinyújtja a kezét, hogy megrázzam.

Lucas furcsán néz rám, és nem értem, miért.

"Ismerlek? Úgy érzem, mintha korábban láttalak volna."

"Nos, Mike barátja vagyok. Talán így ismersz." Vállat vonva válaszolok.

"Jaj, tényleg. Mike sokat mesél rólad." Mondja, kissé vörös lett az arcom; de nem veszi észre, ahogy Mike belép.

"Szia Ashton." Mondja széles mosollyal. Készülne megölelni, de félúton megáll.

Egy pillanatig lefelé néz, mielőtt újra egymás szemébe néznénk. "Látom, már megismertétek egymást."

"Persze." Lucas válaszol előttem, de egy biztos nagyon kellemetlen légkör telepedett le közöttünk, amit nem tudok elviselni.

"Szóval, kezdhetjük?" Végül Calvin megkérdezi.

Mindannyian bólintunk szinkronban, készen állva.

"Várjatok," Mondom. "Nem készültem semmivel. Újra rögtönözni kell?"

"Igaza van. Nem mutattátok meg neki a dalainkat?" Kérdezi Lucas Calvinre és Mikera pillantva. Mindketten egymásra néznek, majd ajkukat harapják.

"Lehetetlenek vagytok." Lucas forgatja a szemét.

"Nincs baj, Dan zenéi itt vannak. Egyáltalán nincs szükség ezekre." Mondja Calvin, majd megnyit egy fiókot, és a jegyzetfüzetet oda adja. Mike azonban kiveszi a kezéből, aztán átadja nekem. A szemébe nézek, de nem néz bele.

"Köszönöm,"

"Remélem, semmilyen nehézséget nem okoz," Mondja Mike, mikor kinyitom a füzet első oldalát, elolvasom az első dalt, az 'Out Of My Limit' -et. Egy pillanatra megvizsgálom, amíg fel nem emelem a fejem, hogy a srácokra nézzek, akik mind engem figyelnek.

"K-kezdjük el."

A fiúk lelkesen bólogatnak, megragadva gitárokat. Lucas mikrofonját ellenőrzi így tesz Calvin és Mike is.

"Lássuk, mit tudsz." Mondja Lucas vigyorogva.

Nem válaszolok, és nem is gondolok erre. Nem miattuk játszom, magam miatt. Nagyon szeretnék játszani.

"Egy, kettő, három, négy" Mondja Mike, mielőtt mindenki zenélni kezdene.

Csak is a zenére koncentrálok nagyon jól érzem magam a dal közben. Lucas elkezd énekelni meg kell, hogy mondjam; nagyon jó.

Ahogy gyors mozdulatokat végzek, úgy éreztem mintha Mike engem nézne, de nem figyelek rá. Csak a dalt akarom eljátszani. És jól akarom játszani.

Ez idő alatt Mike elkezd gitár szolózni megfordul majd rám nézett. A szemem sarkából látom, hogy vigyorog. Valami lenyűgözte vagy mi? Folyamatosan játszom figyelem a dobverőket, figyelmen kívül hagyva az izzadtságot és a vörös arcomat, mintha nem zavarna.

Amikor a dal véget ér, egy kis csend lett, amíg le nem teszik a gitárokat.

"Jó vagy." Mondja Lucas.

"Köszönöm"

"Mintha nem tudná. Ashton nagyon jó." Mondta Calvin horkantva.

"Hát, köszönöm a meggyőző szavakat." Mondom, észrevéve, hogy Mike egyáltalán nem figyel ránk. "Szeretnél még egy dalt játszani?" Kérdezem, Lucas nemlegesen rázza a fejét.

"Azt hiszem, csak egy dalt írtunk. Rajtad áll, ha újra előadjuk."

"Hogy érted?" Kíváncsiskodom.

"Ez azt jelenti, hogy szeretnénk, a bandánkban látni." Mondja Calvin.

Lenézek. "Én tényleg," Levegőt veszek. "Szeretnék egy zenekarban lenni, komolyan." Válaszolok, "De nem tudom, készen állok-e rá."

"Lehet, hogy hirtelen ért, megértem. De gondold át. Lehet, hogy az életed megváltozik." Mondja Lucas. "Te lehetsz az életünk megmentője; azt hittük, hogy soha többé nem játszhatunk, de most-" Megáll, megvonja vállát.

Bólintok, "Nem mondom, hogy ma csatlakozom a bandához, de ez nem olyan, amit nem akarnék." Mondom, remélve, hogy megértik.

"Csak azt akarjuk, hogy tudd, szükségünk van rád. De nem helyezünk nyomás alá." Mondja Calvin.

"Amikor azt mondod, hogy szükséged van rá, úgy hangzik, mintha nyomás alá kerülne." Mike hirtelen felpattan. Csak úgy a semmiből; ő egész idő alatt csendben volt.

Mike úgy tűnik, kicsit zárkózott lett látszik, hogy nem érzi jól magát.

"Jól vagy, pajtás?" Kérdezi Calvin, de Mike csak elmegy, kiment a szobából.

Lucas egy zavaros pillantást vet Calvinre, "Mi történt vele hirtelen?" Kérdezi.

"Fogalmam sincs. Korábban jobban volt." Válaszol Calvin.

"Hé, úgy tűnik jó barátok vagytok, miért nem beszélsz vele?" Nézett rám Lucas.

"Oh, oké," Mormogom, egy furcsa érzést érzek a "jó barátok" kifejezés miatt. Újra jó barátok vagyunk?

"Igen, Mike valóban néhány napja zárkózottabb lett. Talán beszélhetnél vele." Mondja Calvin. "Legközelebb újra látjuk egymást, rendben?" Kérdezi.

"Persze, átgondolom az ajánlatot." Biztatom őket, mielőtt elhagynám a szobát.

Felmegyek a lépcsőn, és kerestem Mikeot. Nem igazán tudom, mit mondjak neki. Talán nem akar beszélni velem. Talán csak egyedül akar lenni.

"Mike!" Kiabálom a nevét, de nincs válasz. "Merre vagy?" Újból kiabálok, de nem találom.

Ahogy sétálok a házban észreveszem, hogy a bejárati ajtó kicsit nyitva van. Kinyitom kimegyek, megtalálva Mikeot, aki a földön ül.

"Jól vagy, Mike?" Kérdezem, de amikor arccal felém fordul látom, hogy a szeme piros és könnyes. Biztosan sírt, de miért?

::

-MIKE-

Tényleg elment az eszem? Biztos vagyok benne. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ebben a helyzetben leszek. Sírni valaki miatt. Pontosabban egy fiú miatt. Ashton miatt, ebben az esetben. Kibaszott Ashton! A legjobb barátom!

Nagyon megpróbáltam kiverni a fejemből azt gondoltam, hogy elértem ezt, de nem. Nem tagadhatom többé a kibaszott érzéseimet. Betegnek érzem magam. Pocsék érzés, és soha nem éreztem így. Soha.

Nem tudok nem gondolni rá, attól naptól kezdve rájöttem rá. Szerelmes vagyok belé. Tényleg nem tagadhatom.

Különösen most, amikor megkérdezi tőlem, jól vagyok-e, az ő barna szemével és aggodalmas pillantásával.

Ujjaimmal törölgetem a szemem. "Igen." Hazudok, mintha nem tudnám megmondani, hogy szarkasztikus vagyok vagy sem.

Ashton leül mellém keresztbe tett lábakkal, érzem térdét a sajátomon. Az arca közel kerül hozzám, nagy levegőt vettem.

"Tudom, hogy nem vagy jól, barátom" Mondja. Istenem, az a hülye szó. Barát. Csak annak lát engem, és nem akarom elveszíteni.

A combomra helyezi a kezét, a hideg kirázott. Állítsd le ezt az érzést, Mike. Nyilvánvalóan nem érzi ugyanezt.

"Tudom, hogy vannak hullámvölgyeink, de kérlek; beszélhetsz hozzám."

Végül kis lélegzetet veszek, "Tényleg semmi baj, Ash-Ashton," Mondom, teljesen hülyén érezve magam. Nem így akarok viselkedni vele. Nem akarok gyenge lenni.

Ashton ad egy, ja-persze nézést, és várja, hogy beszéljek.

Csak megvonom a vállamat, mielőtt úgy döntenék beszélni fogok. "Van néhány problémám, de nem akarlak zaklatni vele."

"Mindent elmondhatsz nekem." Őszinte mosollyal biztosítja; ajka olyan közel van hozzám.

Ó, Istenem, újra meg akarom csókolni. Hogy érezzem ajkainak ízét. De tudom, hogy nem helyes. Ha igen elveszíteném a barátságát.

"A szüleidről van szó?" Kérdezi úgy érezem, hogy valamilyen módon megkönnyebbültem.

"Többé-kevésbé." Válaszolok.

"Leszarnak engem, olyan, mintha sohasem volnék az övék." Mondom, és tudom, hogy ez nem hazugság. Tényleg tovább léptek. Ha továbbra is alkoholista faszkalapok, tovább tudok lépni.

"Sajnálom, hogy ezt hallom." Válaszol, ahogy az ujjaival a hátamon köröket rajzol. Őszintén, nem akarom, hogy abbahagyja.

"Szar, amikor a szüleid elhagynak." Mondja, és természetesen tudom, hogy őszinte pontosan tudja, milyen érzés.

"Mégis, én hagytam el őket először; mert soha nem voltak velem. Olyan volt, mintha korábban ők hagytak volna el engem. Csak velük együtt éltem. Soha sem foglalkoztak velem." Mondom, kezdtem újra szipogni.

Nem akarok sírni. Nem mellette, sem a kibaszott kedvéért.

Karja még mindig a vállam körül van, összeszorítva kis ölelésként. Nem akarok beszélni, mert tudom, hogy kimondok valamit, amit nem akarok mondani.

"Itt vagyok neked, oké?" Mondja Ashton, hogy egy pillanatig jól érezzem magam.

De nem sokáig, mert egy dolgot tudok. Soha nem lehetek az övé. És ez szar. Szar, ha valakinek vannak érzései és tudod, hogy nem viszonozzák.

"Köszönöm Ashton." Mondom, fejem a vállára teszem. "És nagyon sajnálom."

"Sajnálni, mit?" Kérdezi.

"Olyan dolgokat mondtam, amelyeket nem szabadott volna." Mondom, nem nézve a szemébe.

Nem mozog. "Rendben. Ne aggódj. Én is mondtam olyanokat, amiket nem kellett volna." Mondja, és bólintok, miközben még mindig öleljük egymást. Hogy lehet ilyet megbocsátani nekem? Még ezt sem érdemlem meg.

Csend telepedett le köztünk, de ez nem olyan kínos. Nagyon szeretem ezt a helyzetet. Csak ülök, miközben Ashton karjaiban vagyok. Ez olyan dolog, amit soha többé nem tapasztalhatnék meg, és ezt értékelni kell. Nagyon jó érzés.

"És Mike?" Ashton elhatározza, hogy megtöri a csendet.

"Aha?" Mormogom.

"Azt mondtad, hogy a szüleid része a problémádnak." Kezdi mondani, hogy a gyomrom összezsugorodik.

"Igen, és?" Kérdezem, készen állva arra, amit mond.

"Mi a másik része?" Kérdezi egyenesen a szemembe nézve.

2018.05.07

Átírva: 2020.06.02