-ASH-

Kopogtattam hangosan az ajtón. Nincs válasz. Ismét kopogtatok.

"Gyerünk, Mike. Nyisd ki az ajtót." Kiáltok, de még mindig semmi.

Utoljára kopogtatok aztán elhatároztam, hogy elmegyek.

Ahogy hazaértem egy ismerős alakot ismerek fel.

"Hé, Mike! Kerestelek." Kiáltom, ahogy gyorsabban haladok, hogy utolérjem.

"Mit akarsz Ashton? Belefáradtam a bocsánatkérésedbe."

"De tényleg beszélnem kell veled." Mondom neki, de mint mindig nem hajlandó meghallgatni.

Elfordul, és az út másik felére sétál.

"Ne kerülj, Mike." Kiáltok.

"Miért kellene tennem?" Kérdezi, miközben követem őt, bárhová is megy.

"Mert" Kezdem mondani, de aztán rájöttem, hogy a parkon kívül vagyunk; és tele van emberekkel.

"Mert mondani akarok valamit." Mondom, egy szuszra.

"Mint például? Mit szeretnél mondani?" Kérdezi rezzenéstelen arccal.

"Hadd menjünk máshová." Mondom.

"Nem," Szakít félbe. "Ha bármit akarsz mondani, itt mond." Mondja sóhajtva.

Nem mondok semmit, nem mozdulok. Nem tudom, hogyan kezdjem el.

"Annyira bele fáradtam a bujkálásból és törekedéstől, Ashton. Végeztem." Hozzáteszi, amikor is készen áll a távozásra.

"Ne menj." Kiabálok, de Mike nem áll meg.

"Mike, kérlek. Szerelmes vagyok beléd, oké?" Kiabálok anélkül, hogy gondolkoznék.

Mike végül megáll és megfordul, miközben kitágult szemmel néz rám.

"Ezt akartad hallani?" Ismét kiabálok. Sok ember hallotta, de ezúttal nem igazán érdekel - egy megmagyarázhatatlan ok miatt.

"Mert ez az igazság Mike. Csak rád tudok gondolni. Furcsa érzésem van a hasamban, amikor az eszemben vagy. Soha nem gondoltam, hogy valaha is így fogok érezni. Minden miattad van." Mondom; minden szót, amit tudatni akartam vele. Ezúttal hazugság nélkül.

Mike nem válaszol, és inkább közelebb jön hozzám. A nyakamhoz teszi kezét.

Ajkai vörösek; olyan lágynak látszottak, mintha könyörögnének a csókomra.

Végül ajkaink összekapcsolódnak. Nem mondunk semmit nem is érdekel, ha az emberek figyelnek.

Az egyik keze nyakamon van, az ujjai hajam végével játszanak; míg a másik keze a derekam körül van, szorosan tartva. Mindkét kezem dereka köré teszem.

Ez a csók valóban olyan, mintha örökké tartana megállunk, de csak addig, míg veszünk levegőt.

"Én is szeretlek." Mondja Mike. Ajkai a legédesebb mosolyt alkotnak, amit valaha láttam.

Aztán elkezd kacagni, "Soha nem gondoltam, hogy valaha is kimondod."

Bólintok, majd lenézek. "Sajnálom Mike. Sajnálom, hogy bolond voltam. Sajnálom, hogy mindent megrontottam."

"Hé, ne mond, hogy sajnálod. Minden rendben, rendben vagyunk." Válaszol, de tovább beszélek.

"És leginkább sajnálom, hogy elrejtettem az érzéseimet. Nem akartam szembenézni az igazsággal."

Mike egyenesen a szemembe néz, egy kis mosollyal. "Most tetted meg. És ez számít." Mondja, mielőtt lágy csókot adna ajkamra. "Menjünk sétálni." Mondja, és húzza kezemet, hogy menjek vele.

Karját vállam köré teszi, ahogy sétálunk, és kuncogok.

"Az emberek figyelnek minket." Mondom, rájöttem, hogy az arcom tűzforró, és talán vörös.

"Az az ő problémájuk, nem igaz?" Mondja vigyorogva.

"Ja," Bólogatok félénken.

Néhány percig csendben megyünk; csak figyeltük a körülöttünk lévő fákat, a kis szökőkutat. Csak élvezzük a pillanatot.

"Azt akarom, hogy tudd, hogy Lucasnak és Calvinnek kitálaltam." Mondja hirtelen Mike.

"Kitálaltál?" Kíváncsiskodok.

"Igen, azt mondtam nekik, hogy biszexuális vagyok, nagyon jól fogadták."

"Ez kedves tőlük."

"Igen. Beszéltél valakivel? A te, -" Mondja és megáll, mintha nem tudja, mit mondjon. De pontosan tudom, mire gondol.

"Nem," Elkezdem. "Senkinek nem mondtam el. Nem is tudom, ki vagyok."

"Meg fogod tudni." Mondja, és kezével megsimítja a karomat.

"El kell mondani nekik; ami köztünk van. De annyira félek, mit fognak gondolni."

"Biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz számukra, de támogatni fognak és elfogadnak, ha tényleg szeretnek téged."

Nem válaszolok, ezért csak a fejemet rázom megerősítve. Michael megütögeti a hátamat, miközben rám mosolyog.

Remélem, nem fogok csalódást okozni Ms Darianak és Mr Rogernek. Már rég éreztem ilyen fájdalmat, mióta kijöttem az árvaházból.

::

::

Már legalább fél órája, hogy hazamentem, Mike pedig a saját lakásába ment.

Egy idő múlva, a telefonom csörögni kezd.

"Helló?" Felelek a telefonba.

"Ashton, szép estét." Hallom Ms Daria hangját. "Hogy vagy?" Kérdezi.

"Én - jól." Mondom szkeptikusan.

"Van egy igazán fontos dolog, amit Roger, és én szeretnénk bejelenteni." Mondja, érezve az izgatottságot.

"Oh, rendben van valami, amit én is szeretnék elmondani nektek."

"Oké, Ashton. Jöhetsz, amikor úgy érzed. Várunk." Mondja, és biztos vagyok benne, hogy most mosolyog.

"Néhány perc múlva ott leszek." Mondom, mielőtt mindketten letennénk.

::

"Csupa fül vagyok. Mi olyan fontos, amit el akartok mondani?" Kérdezem türelmetlenül, amint Ms Daria lakásába lépek.

"Hívnom kell Rogert. Együtt kell elmondanunk." Mondja, és bemegy egy másik szobába.

Most annyira ideges vagyok. Mi olyan fontos, amit szeretnének bejelenteni? És miért kell mindkettőjüknek?

Valami jó lesz?

Nyilvánvalóan. Ms Daria olyan izgatottnak tűnt a telefonban.

"Jó estét Ashton. Ülj le." Mondja Mr Roger, amint belép a szobába feleségével.

Leültem a kanapéra, ők is ezt teszik. Ms Daria mellettem ül, majd Mr Roger leül mellé.

Mr Roger egy borítékot tart.

"Ash, kis korod óta ismerünk." Kezdi mondani Ms Daria. "Figyeltük, ahogy felnősz, és ez sokat jelent nekünk." Hozzáteszi, nem szakítom meg.

"Szeretünk, mint a saját gyerekünket."

Nem tudom, hogy meg tudnék szólalni.

"És ezért akarunk lenni a törvényes szüleid." Mr Roger végül befejezi.

Leesett az állam. "Mi?"

"Reméltük, hogy belegyezel."

"Igaz ez?" Kérdezem.

"Nem akartunk idegesíteni. Csak azt gondoltuk, hogy jó ötlet lenne, ha..."

"Remek ötlet." Vágtam bele Ms Daria szavába.

"Oh Ash, tényleg?" Kérdezi.

"Igen." Mondom, és a karjai közé esek, miközben megölel.

Mr Roger is megölel bennünket. "Annyira boldog vagyok, hogy pozitívan állsz hozzá vagy."

A szemem könnyes, és mielőtt észre venném, örömömbe sírok. "Nem hiszem el." Ennyit mondok.

Ms Daria összeszorítja a kezemet, majd megcsókolja őket. "Te vagy a fiam." Mondja a legnagyobb mosollyal, és könnyekkel a szemében.

"De" Mondom. "Ez, hogy lehetséges? Úgy értem, tényleg örökbe fogadtatok? Úgy hogy már felnőtt vagyok?"

"Erre is gondoltunk." Válaszol Mr Roger. "Keresgéltünk. És örökbe fogadtunk, függetlenül attól, hogy mennyi idős vagy." Mosolyog. Aztán átadja a borítékot.

Kinyitom, ez egy örökbefogadási dokumentum.

Amint aláírom, az övéik vagyok.

"Annyira hülye vagyok."

"Mi?" Kérdezték szinkronban.

"Mindig ott voltatok. Azt hittem, egyedül vagyok, és soha nem találkozom a szüleimmel. Soha nem értettem. Nem kellett látnom a papírokat, hogy tudjam." Mosolyogva mondom.

"Miről beszélsz, Ash?" Kérdezi Ms Daria.

"Hogy ti vagytok a szüleim. Mindig is ti voltatok."

Ms Daria néhány könnycseppet hullajt, és ujjaival letörüli őket. Lehajol, hogy szorosan megöleljen.

A szemem sarkából látom, hogy Mr Roger sír.

Felállok. "Többet most már nem kell uramnak szólítani téged."

Mr Roger feláll, hogy megöleljen.

"Gyakrabban kell hívnom téged a fiamnak." Kuncog. Én is kuncogok, miközben kitöröltem könnyeimet a szememből.

"Ez olyan jó nap."

Komolyan gondolom. Olyan szép, hogy végül megértettem tartozom valahová.

Annyira örülök, hogy valakit hívhatok 'anyának' és 'apának'.

"Hey Ash." Anya felébreszt az álmodozásomból.

Igen, csak anyának hívom.

"Akartál valamit mondani nekünk is."

Ó, a csudába, még mindig emlékeznek?

"Igen," Dadogom. "Ez komoly téma, olyan jó pillanatban voltunk. Nem akarom tönkretenni."

"Bármikor beszélhetünk, Ashton." Bíztat apa.

Istenem, ez annyira furcsa.

"Nos, azonnal elmondom." Mondom, és nagy levegőt veszek, mielőtt kinyögném.

"Meleg vagyok." Mondom, és várok a reakciójukra.

Csak tönkretettem mindent?

Anya halkan mosolyog apára.

"Nem mondtam el neki semmit. Esküszöm." Mondja Apa.

"Mondani mit?" Csodálkozik anya.

Istenem, tényleg ez történik?

"Korábban kellett volna mondanom." Mondom. "De azt sem tudtam, hogy meleg vagyok, egészen addig míg," itt megállok beszívni a levegőt. "Érzelmeket nem tápláltam Mike iránt." Bevallom, ez a legnagyobb elpirulásom, amit valaha is volt.

Nem mondanak semmit, ami még aggasztóbbá tesz.

"Nagyon sajnálom. Tönkretettem a pillanatunkat, és én..."

"Ash, hagyd abba." Anyu közbe vág. "Szeretünk, oké? Ha meleg vagy nem fog változni a véleményünk. Nem választjuk ki, kibe legyél szerelmes. Valójában a szerelem nem választás, hanem érzés. És szeretünk Ash, bármi is történjen."

"A kapcsolatod Mikeal annyira toxikus volt. Remélem, tudod, mit csinálsz." Mondja Apu.

"Igen, tudom, hogy voltak hullámvölgyeink, de" Mondom, ahogy elpirulok. Kicsit furcsa beszélni velük arról, hogy mit érzek Mike iránt.

"Rendben van. Tedd azt, amit a szíved mond."

Soha nem gondoltam volna, hogy hallani ezeket a szavakat tőle, vagy anyától. Ők tényleg támogattak. Nem ítéltek el engem.

"Köszönök mindent." Mondom.

Nagy mosollyal és bólogatással néznek rám.

"Anyu?" Kérdezem. Amikor meghallja ezt a szót, még szélesebbre mosolyog, szemei ​​könnyesek.

"Vajon tudnék dolgozni az árvaházban." Mondom.

"De miért?" Kérdezi.

"Nem tudom. Csak oda akarok menni, látni a gyerekeket és segíteni nekik. És emlékeztetni őket, nincsenek egyedül. Nagyon szeretnék ott lenni a gyerekekkel."

"Ez egy csodálatos ötlet, Ash."

"Ez azt jelenti, hogy nem jössz újra a könyvtárba?" Kérdezi Apu.

"Uhm, nem tudom. Megyek, amikor csak tudok."

"Rendben van. El kell menned az árvaházba. Jobban fogsz dolgozni. Sokkal jobban jársz a kisgyerekekkel, mint a tizenévesekkel."

"Ez igaz." Egyetértek.

"Ó, emlékszem. Mike bandája is szeretne, mint dobos. Nem is tudom, mit tegyek."

"Úgy tűnik, sok munka közül kell választanod." Mondja anya.

"Igen, visszatérve Mikera. Alig várom, hogy elmondjam neki a hírt."

"Természetesen. És mond meg neki, hogy mindig is szívesen látom. Szeretnék többször találkozni vele. Azt hiszem, félreértettem őt." Mondja Apu.

"Elmondom neki."

::

::

*másnap reggel*

!Mikenak! : 'fontos dolog történt tegnap számomra.'

!Miketól! : 'mint például?'

!Mikenak! : 'ah, nem tudom elmondani telefonon, mehetek hozzád?'

!Miketól! : 'haver, épp most ébredtem fel'

!Mikenak! : 'megyek'

!Miketól! : 'lehetetlen vagy'

Egy fekete farmert, inget és cipőmet felvettem, majd a házhoz mentem.

Nem csak, azért mert el akarom mondani neki a jó hírt. Csak látni akarom. Látni akarom a szemét, a mosolyát, és hallani a nevetését.

Utálom, hogy hülyén hangzik, de most érezem magam így először, nem tagadom.

::

Miután ötször kopogtam Mike ajtaján, végre kinyitja. Csak inget és bokszert visel. Lila haja olyan rendetlen, de természetesen nem bánom.

"Be fogsz jönni, vagy még mindig bámulsz?" Mondja álmosan.

"Nem, csak, hogy tudsz jól kinézni egy ilyen rendezetlen hajjal?"

Mike csak kuncog, és bezárja az ajtót, amikor belépek.

"Szóval mond el," Mondja, miközben a szobájába megyünk.

Leveszem a cipőmet, majd mindketten elfeküdtünk az ágyán.

"Ms Daria és Mr Roger, -" kezdem mondani. "Ők a szüleim."

"Mi?" Kérdezi Mike, mintha nem értette volna.

"Örökbe fogadtak. Hivatalosan a fiuk vagyok."

Mike álla leesett, éppúgy, mint az enyém korábban.

"Ez fantasztikus." Sikoltozik, és a karjaiba von. "Úgy örülök neked."

"És elmondtam nekik a másik dolgot is."

"Milyen más dolgot?" Kérdezi, és nézem.

"Ó, azt mondtad nekik, hogy biszexuális vagy?"

"Nem azt mondtam nekik, hogy meleg vagyok." Javítom ki őt.

Mike vigyorog rám. "Király."

Aztán megcsókol. Éreztem a csókot, és végül ajkaink újra találkoztak.

De ezúttal más érzés. Szenvedélyesebb. Szája olyan gyorsan mozog, próbálok lépést tartani vele.

A teste felém fordul, és fölém mászik. Testét dörzsöli az enyémhez érezni akarom őt.

Ajka lecsúszik nyakamra, ami miatt nyögés szökik ki számon. Éreztem, hogy párnái mosolyt alkotnak, közben folytatja nyakam puszilgatását.

A kezem ingéhez vándorol, míg végül le nem veszem. Vigyorogva néz rám, amikor el nem dönti, hogy enyémet is leveszi.

Továbbra is csókol, kezei mellkasomon pihennek.

Miközben még mindig csókolózunk nem tudok ellenállni a vágynak, hogy levegyem farmeremet. A padlón végez, Mike teste közelebb simul hozzám.

Ezúttal hallom, hogy nyögi a nevem. "Mocskosul akarlak."

Nem válaszolok, ezért csak tovább ostromlom nyelvemmel.

Éreztem, hogy keze beleakaszkodik boxerem közé, majd leveszi. Neki is sikerül levennie az övét; mielőtt megtenném.

Nem igazán tudom kontrolálni nyögéseimet, ezért nem próbálom visszatartani őket. Mike féktelenül nyögni kezd.

Hirtelen térdre áll, és megfordít.

Először simogatja egész testem, és arcon csókol. "Valóban ezt akarod?" Kérdezősködik.

"Ó, fogd be, csak csináld." Mondom, ahogy Mike felkacagott.

::

-MIKE-

Annyira átkozottul gyönyörű. Még szebb, amikor alszik. Nem tudom elhinni, hogy mi történt néhány órával ezelőtt.

Olyan csodálatos volt.

Soha nem gondoltam volna, hogy bárki nyöghet így.

És most nem tudom levenni a szemem az alvó arcáról a rendetlen hosszú hajával játszok.

Végül megmozdul, és kinyitja szemét.

"Mióta vagy fent?" Kérdezi álmos és mély hangon.

"Egy ideje." Válaszolok. "Olyan békésnek tűnsz, amikor alszol."

"Nos, persze, mert alszok." Mondja szarkasztikusan.

"Nem, úgy értem. Olyan gyönyörű vagy." Mondom bátran.

Ashton elpirul. "Köszi. Tudod a mait nagyon élveztem."

"Tudom-e? Imádtam."

"Igen, hát..." kezd idegesnek tűnni. "Azt akarom mondani, hogy a ma este volt az első alkalom."

"Ja, az enyém is. Még sosem voltam sráccal." Mondom kuncogva.

"Nem úgy értem, a legelső alkalom." Mondja komolyan, csendben.

"Igazán? De nem húsz vagy?" Kérdezem.

"Valóban? Elfelejtetted azt a tényt, hogy tizenkilenc évet töltöttem egy árvaházban."

"Igen, igazad van. Sajnálom." Mondom, és arcomat simogatja hüvelykujjal.

"Szóval?" Kezdi mondani, miközben kezét a könyökére fekteti. "Mit gondolsz, ha később együtt játszanánk egy zenét?" Kérdezi.

Izgatottan nézek rá. "Mint egy zenekarban?"

"Talán." Megvonja vállát.

"Természetesen Ash-Ashton." Próbálom kijavítani magam, és csókot adok neki.

"Hívj így." Visszahúzódik Ashton, hogy elkerülje a csókomat.

"Mi?" Kérdezem.

"Hívj Ashnek, ha szeretnéd."

"Igazán? Szabad?" Kérdezem tudva, hogy ez egy nagyon érzékeny dolog köztünk.

"Persze,"

Szelíd mosolyt adok neki, és végre megcsókol.

"Annyira örülök, hogy azon a napon veszekedtél velem." Suttogom csókon keresztül.

"Mi?" Kuncog.

"Ha nem vetted észre, hogy nézek rád, akkor nem tartanánk itt." Mondom. "Tehát köszönöm, hogy rám kiabáltál, és köszönöm, hogy mind ezek a számtalan viták és félreértések ellenére is, talán nem is beszélnénk egymással."

"Köszönöm, hogy segítettél megtalálni önmagam, Mike." Mondja Ashton.

2018.08.30

Átírva: 2020.06.02