-ASH-

"Ki fogsz jönni, Ashton?" Hallom meg Mr Roger halk hangját az ajtó mögött.

"Nem kell többé bezárkózva lenned." Sóhajt. Már hallottam ezeket a szavakat újra és újra. Belefáradtam ebben.

A fürdőszobában legalább fél órát töltöttem. Mind Ms Daria mind Mr Roger nagyon aggódnak miattam, ezért meggyőztek, hogy vacsorázzak velük legalábbis minden vasárnap; így figyelni tudnak rám.

A dührohamom minden nap egyre többször előjön, amit már nem tudok irányítani. Legtöbbször kevésbé fontos dolgok miatt vagyok dühös.

A gondolat, hogy vacsorázom azzal a két emberrel, akik elérik, hogy jobban érezzem magamat nem segít.

Nem is tudom, mit kéne csinálnom magammal.

"Várni fogunk rád." Mondja Mr Roger, aztán hallom a léptei elhalkulnak valószínűleg Ms Dariahoz megy az ebédlőbe.

Utálom aggasztani őket; Úgy érzem, sajnálnak, és nem ezt szeretném - egyáltalán nem.

Nagy levegőt vettem, és a tükörbe nézek. Figyelmen kívül hagyom a karikákat a szemem alatt, és csak vállat vonok. Végre kinyitom a fürdőszoba ajtaját és kis csendes lépteket teszek.

Ms Daria azonnal felfigyel rám, "Oh Ash végre. Jobban érzed magad?" Kérdezi, de én csak megvonom a vállamat.

"Nem igazán van étvágyam. Sajnálom," Mondom, amikor látom, hogy némi ételt helyez el egy tiszta tányérra.

Azért leülök egy székre, Mr Roger mellé. Éreztem, hogy szemei engem figyelnek erre ideges lettem, mint mindig.

"Tudod, hogy bízhatsz bennünk, ugye?" Ms Daria mondja igazi mosolyával.

"Amikor utoljára bíztam valakiben, arra gondoltam, hogy soha többé nem tehetem meg." Mormogom.

"Ashton. Miről beszélsz? Szinte régóta ismerünk. Hogy mondhatod, ezt?" Mr Roger felcsattan.

"Igazad van." Válaszolom, bűnösnek érzem magam, amit mondtam. "Én csak, én-- " Abbahagyom, megharapom alsó ajkamat, ahogy remegek komolyan abba kell hagynom, hogy ilyen szentimentális vagyok.

Ms Daria felemeli a kezét, és enyémre teszi. "Rendben van, enged ki az érzéseidet, kedvesem. Ne nyomd el őket." Mondja, és egy kicsit bólintok.

"Csak úgy érzem n-nagy hibát követtem el." Ismerem el végül.

"Milyen hibát?" Mr Roger csodálkozik.

Megvakarom a nyakamat, miközben megnézem a combjaimat. "Ki akartam taszítani Mikeot az életemből. Úgy éreztem, mintha soha többé nem bíznék senkiben." Megállok belélegezni egy kis levegőt.

"De ő volt az egyetlen barátom." Bevallom, furcsának érzem magam. Sosem akartam egyedül arra gondolni. Hogy még mindig akartam a barátságát.

"Nem tudom, mit csináljak." Mondom, mielőtt egy hangos csuklást adtam. Pihentetem a fejem a kezemen, miközben Mr Roger a hátamat megpaskolta.

Egy kínos csönd van közöttünk, mintha percek telnének el. De ez csak tíz másodperc.

"Gondoltál rá?" Kérdezi.

"Gondolni, mire?"

"Róla. Magadról. Úgy értem, még a veszekedés után is hiányzik?" Mondja, mélyen néz a szememben, és remegek.

Nem akarok így érezni.

"Nem akarom, hogy hiányozzon" Élesen válaszolok.

"De hiányzik?" Kérdezi ismét, várva a választ. Egyszerűen csak felemelem a vállamat, de nem tudom, hogy igen-e, vagy nem tudom.

Nem akarom ezt érezni Mikeról. Nem akarok még érezni sem.

Nem rossz, ha újra a barátja akarok lenni? Azok után, ahogy bánt velem? Nagyon dühös voltam rá. De azt hiszem, a legtöbb alkalommal, amikor mérges lettem, nem miatta volt; Ez azért van, mert hiányzik nekem.

"Nem igazán akarok erről többet beszélni" Mondom mindkettőjüknek, komoly pillantást vetve. Ms Daria félig mosolyog, "Rendben van."

::

Nem igazán volt energiám, hogy ma felkeljek, de mivel egy ideje nem jártam, a könyvtárba, végre megtettem.

Felvetem a tipikus fekete farmeremet, egy régi pólót és a túlzottan elhasznált All-Star Converset. Nem is törődőm azzal, hogy a tükörbe nézzek; csak becsukom az ajtót és kimentem.

Amikor végül megérkezek a könyvtárba, már vannak látogatók, de tovább sétálok, amíg el nem érem Mr Roger irodáját.

"Jó reggelt." Halkan mondom, amíg fel nem emeli a fejét a telefonról, aztán lerakja.

"'Reggelt Ashton." Mr Roger széles mosollyal válaszol, így több ránc jelenik meg a szeménél. "Miért döntöttél úgy, hogy újra eljössz?" Kérdezte egy felhúzott szemöldökkel.

"Nos," Keresztezem karomat a mellkasomon. "Meguntam a magányt." Mondom, erre kuncogott.

"A legjobbkor jöttél. Nagyon sok munkánk van." Mondja, hirtelen olyan komoly lett, hogy zavarba jöttem.

"Csak viccelek." Mondja, és kicsit felnevet.

"Ez nagyon vicces volt." Mondom, hamis kuncogással.

"Mindenesetre, csak győződj meg arról, hogy ott vagy, ha valakinek segítségre van szüksége." Tájékoztatott. "Ó, és légy óvatos, ha valaki rossz polcra tesz egy könyvet."

"Oké, értettem." Mondom, ahogy megyek a kedvenc klasszikus könyvekkel teli terembe, megpróbálok kikapcsolódni olvasva a kedvenc könyveimet.

Szerencsére nincs senki, aki zavarna, szóval csak egy pillanatig elkalandozhatok.

::

Három órája csak ülök, és nem teszek semmit, végül felállok, és elviszem a könyveket, hogy visszahelyezzem őket a polcukba.

Egy pillanatig úgy érzem, hogy valaki mögöttem van, de figyelmen kívül hagyom. Valószínűleg próbálnak megtalálni egy könyvet.

Abban az időben, amikor visszahelyeztem az utolsó könyvet, valakinek a hideg kezét éreztem a vállamon így felugrottam a hideg kirázás miatt.

"Sajnálom," Hallok egy ismerős hangot.

Megfordulok váratlanul és látom, hogy Mike áll előttem. Egyáltalán nem változott. Csak a piros színű haja kezdett elhalványulni.

"Nem akartalak megijeszteni" Mondja komolyan.

"Miért vagy itt?" Kérdeztem agresszíven. Már éreztem, hogy a szívem gyorsabban ver.

"Nos, hiszen oly sok napig nem beszéltünk, és továbbra is elutasítod a hívásaimat," Mondja anélkül, hogy a szemembe nézzen, mintha ideges lett volna.

"Csak meg akar--"

"Nem tudsz úgy tenni, mintha semmi sem történt volna." Belevágtam mondandójába.

Az arca világos árnyalatú rózsaszín lett, és szája szinte nyitva volt. "Úgy gondoltam, hogy beszélnünk kell erről."

"És azt gondoltad, hogy minden olyan lesz, mint régen?" Kérdezem szarkazmussal.

"Már elmondtam, hogy sajnálom." Mondja, kezét zsebébe helyezi.

"Tudom, és megbocsátok neked." Mondom, felemelte fejét sokkosan. A szeme annyira kikerekedett, mintha két nagy golyó lenne.

"De ez nem jelenti azt, hogy még mindig lehetünk legjobb barátok." Hozzáteszem.

Mike nyel, mielőtt megnyitja a száját. "Nem tudom visszatekerni az időt, hogy megmutattassam jobb ember lehetek, ha hagyod."

Nem válaszolok erre, és csak vállat rándítok.

"Lehetne, hogy csak lógunk ma?" Kérdezősködik arcán reménység árad.

"Igen, talán."

Mike egy kicsit mosolyog, de nem teszi nagyobbá.

"Arra gondoltam, hogy nem akarsz-e velem együtt menni Calvinhez."

"Már nem élsz ott?" Megkérdezem.

"Dehogy." rázza a fejét. "Többé nem. Végül találtam egy kis és olcsó lakást, hogy meg tudjak élni." Mondja büszkén.

"Ez csodálatos." Szinte mosolygok, de most nem igazán akarom kimutatni.

"Kösz. Csak Calhoz akarok menni, hogy elcsomagoljam az utolsó néhány cuccot."

"Oké, veled megyek, de várnunk kell egy órát, amíg befejeznem a munkát."

"Rendben van, tudok várni." Mosolyog.

::

Mike előveszíti tartalék kulcsait a zsebéből, és kinyitja az ajtót.

"Vissza kell adnom Calvin családjának." Mondja a kulcsokra mutatva.

Amikor beléptünk, kissé kényelmetlenül érzem magam, mivel személyesen nem ismerem Calvint, vagy bármely más barátját. Rendben lenne, ha meghívás nélkül bejönnék a házba?

Senki sincs otthon, Mike pedig a kanapéhoz megy, ahol már van egy ruhával teli bőrönd. Elkezdett zoknit betenni, majd néhány boxert.

"Igen, a fehérneműim valóban gyerekesek." Mondja kissé elpirulva.

Kiengedek egy kis nevetést a hirtelen zavarától, "Semmi baj. Szuperhősös boxerem nekem is van." Értesítem, mosolyogva rá.

Nem tudom, hogy érezzem magam. Pillanatok ezelőtt próbáltam durva és dühös lenni rá, de most már élvezem a társaságát. A francba, nem hagyhatom el, az érzéseimet. Még mindig együtt akarok lenni vele?

Hirtelen hallom, ahogy a bejárati ajtó kinyílik, felfedve egy olyan magas fiút, mint mi csak sötét hajjal. Korábban láttam őt, amikor eljöttem, hogy elmondjam Mikenak az igazságot. Calvinnek kell lennie.

"Még mindig csomagolsz, haver?" Mikera kuncog, de amikor rájön, hogy a szobában vagyok, mosolya elhalványul. "Ki vagy te?" Kérdezi.

"Ő a barátom, Ashton. Azt hiszem, korábban már láttátok egymást." Feleli Mike.

"Igen azt hiszem. Emlékszem rád." Calvin válaszol és egyszerűen bólintok.

"Sajnálom, hogy bejöttem a házadba anélkül, hogy tudtad volna." Mondtam kényelmetlenül, de Calvin nem tűnik zavartnak.

"Rendben van, te Mikeal vagy."

"Hé, haver," Mondja Mike, Calvin rá néz. "Láttad, hogy hol van a Ramones pólóm?" Kérdezi tőle.

Calvin gondolkodóan szemöldökét felvonja. "A próbák után hagytad a pólódat az alagsorban." Tájékoztatja őt. "Valószínűleg ott van."

Mike bólint, és becipzározza a bőröndjét. "Rendben, megnézem. Ashton jössz?" Mondja, ahogy rám néz. Calvin tekintete is felém fordult.

Válaszul csal bólintottam.

Követem az alagsorba, miközben felkapcsolja a lámpákat. Az első dolog, amit észrevettem, azok a hangszerek, amelyek a legtöbb helyet foglalják a szobában.

Aztán a fejem megáll a dobokon. Olyanok, mint azok, amikkel játszottam.

"Néha még mindig szeretünk játszani a srácokkal." Mike mondja. "De nem ugyanaz dobok nélkül." hozzáteszi.

"Értem." Válaszolok.

"Itt is van." Mike kiabál, miközben a pólót tartja, amit egy asztalon talált.

"Eh Mike," Motyogom neki, és teljes figyelmességgel néz rám.

"Kérhetek vizet?" Kérdezem.

"Uhm, persze. Menjünk a konyhába." Mondja, és elmegy. Visszamegyek, de megállok anélkül, hogy Mike észrevenné.

Megbizonyosodok róla, hogy az ajtó zárva van. Aztán a figyelmem a dobokhoz téved. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy mit akarok ezzel elérni, de gyorsan megragadom a dobverőket és leülök a dobok elé.

Istenem, de gyönyörűek.

Nem játszottam évek óta, de még mindig emlékszem az összes olyan dalra, amit tanultam.

Elkezdtem játszani az első részeket, és úgy érzem itt az idő. Hihetetlen, ahogy ezek a dobverők kezeimhez igazodnak. Emlékeztet a gyermekkori évekre, és egy pillanatig szabad vagyok.

Kezeim szó szerint tüzelnek, ahogy nem hagyom abba a játékot, amíg valaki be nem sétál.

Haladéktalanul megállok és nézek Calvinre és Mikera, akik teljesen zavarodottá válnak. Mike keze remeg, miközben a víz majdnem kiömlik a pohárból, de az asztalra teszi.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon vörös vagyok, mert meg sem szólalnak.

"Én - én sajnálom." Lenyugodtam. "Nem akartam játszani."

"Miért nem?" Calvin végre megszólal. "Csodálatosan játszol."

Csak vállat vonok.

Mike rám néz szájtátva, mielőtt végül elhatározta magát, hogy felsikít. "Miért nem mondtad el?"

"Ne-nem tudom." Mondom, lenézve. "Hosszú ideje nem játszottam." Teszem hozzá "Nem tudtam, hogy még mindig tudok játszani."

"Nos, biztos lehetsz abban, hogy tudsz játszani." Mondta Calvin, kitágult szemekkel.

"Fogalmam sem volt." Mike mondja, de úgy tűnik, mintha magával beszélne.

"Ez nem olyan, amivel henceghetnék." Mondom nekik, de csendben maradnak.

Mindketten egy kis mosollyal néznek egymásra. Ezután mindketten megragadják a gitárokat. Mike az elektromost, Calvin a basszusgitárt.

"Mit csináltok?" Kérdezem, de azt hiszem, tudom a választ.

"Kipróbálunk valamit." Mike óvatos vigyorral mosolyog.

"Elkezdjük előadni a dalt, és azt akarjuk, hogy lépj be velünk." Calvin folytatja. Mindketten izgatottnak tűnnek, de én nem.

"Nem is tudom."

"Ó, ne már." Mondja Mike, "Csak azt szeretnénk látni, hogy tudsz-e gyorsabb dalokat játszani."

Végül megadom magam, és bólintok. "Rendben, kezdjük a dalt."

"Nagyszerű, elkezdjük a 'Don't Stop'-ot" Mondja Calvin, majd ezt követően mind Calvin mind Mike elkezd gitározni és igyekszem minél jobban bekapcsolódni.

Nagyon gyorsak, de sikeresen lépést tartok velük. Nem fogok hazudni nagyon jól érzem magam, ha rögtönözni kell. Fogalmam sem volt arról, hogy ez a dal megy, de úgy érzem, tudok játszani.

Hirtelen elkezdenek énekelni néhány dalszöveget, mintha valami igazi próba lenne. Mintha egy banda lennénk. És nagyon jó, de tudom, hogy ez nem fog megtörténni.

Amikor a dal végül véget ér, letörülöm verejtéket a homlokomról.

"Remek volt." Mike kiabál és rám néz.

"Haver, nagyon jól vagy." Calvin bólogat.

"Jó volt... veletek fellépni."

"Ezt újra meg kell ismételnünk." Mike megállíthatatlan izgalmával mondja.

"Várj," Calvin megállítja. "Lucasnak fogalma sincs erről."

"Na és? Elmondhatjuk neki. Nem hiszem, hogy nem fog tetszeni neki." Mondja Mike.

"Persze, de először beszélnünk kell vele." Mondja Calvin.

Megköszörülöm a torkomat. "Uhm, még mindig itt vagyok." Mondom nekik.

"Ashton," Mondja Mike. "Szeretnéd újra csinálni?" Kérdezi.

"Nem is tudom," Mondom neki őszintén.

"Tudod, hála neked, technikailag ismét zenekar lehetünk." Mondja Calvin.

"De még soha nem mondtam, hogy zenekarban akarok lenni"

Calvin bólint és levegőt vesz. "Gondold át, oké?" Kérdezi.

Sóhajtok, egy pillanatra a cipőmet nézem, "Meglátjuk."

2017.12.26

Átírva: 2020. 06. 01