-ASH-

Csendben maradt, mintha nem akarna többet beszélni velem; mint aki egyáltalán nem akar beszélni. De nem. Kommunikálni fogok vele.

"Mike," Kezdem. "Mond el nekem, mi zavar téged."

Az orrát dörzsöli, miközben megköszörüli a torkát. "Mi," Elakadt a szava. "Nekünk," Mondja úgy tűnik, nem tudja, mit akar mondani.

"Valamit tényleg elcsesztünk ugye?" Mondja rám nézve, és bólintok.

"Úgy értem, mindig úgy gondolom, hogy rendben vagyunk, de valami közbe jön."

"Tudom," Válaszolok. "De ez tesz minket ilyenné. Azt hiszem." Hozzáteszem.

"Igen, persze. De --" Bizonytalannak tűnik.

"Mi az Mike?" Kíváncsian kérdezem tőle.

"Bárcsak tudnám, mi jár a fejedben. Mit gondolsz rólam."

"Miért akarod tudni?" Mondom, ahogy leveszem karomat válláról, és a térdemen pihentetem; még mindig a földön ülünk.

"Nincs semmi különleges." Mondom üresen.

"Tehát nem vagyok különleges, ugye?" Suttogja, de meghallottam.

"Nem. Nem úgy értettem." Gyorsan reagálok. "Sajnálom," Mondom, és megvonja vállát.

"Csak ez, --" Veszek egy mély levegőt és folytatom. Mike már körém kulcsolta karjait.

"Egész életemben egy tökéletes családról álmodtam. Hogy eljönnek, és kivisznek abból az árvaházból, és az övéik lehetek. De tudod, soha nem jöttek." Mondom. Az alsó ajkamat harapom, hogy megakadályozzam a remegést.

Elkezdtem remegni.

"Amint kijöttem csak azt akartam, hogy megtaláljam őket. Az igazi szüleimet. Meg akartam tudni, miért hagytak el. Bár reméltem, hogy még mindig szeretnek. De most már elmentek. Amikor megláttam a hülye sírjaikat, teljesen elveszítettem minden reményt. Még soha nem éreztem magam ilyen kibaszottul egyedül."

"Amikor először találkoztunk feltétlenül gyűlöltem magam," Magamban kuncogok az emléktől. Mike csendben marad, miközben türelmesen hallgat.

"Gyűlöltem magam, amiért azt tettem. De olyan jól bántál velem. Voltak a múltban hullámvölgyeink." Mondtam, egy kis mosollyal bólint.

"Még akkor is, amikor te --" Abbahagyom, de ő megérti, mit akarok és kellemetlenül néz rám.

"De rendben van. Ezt akarom kinyögni," Mondom, és megérintem vállát, hogy rám nézzen. "Amikor veled vagyok, elfelejtem a magányom Mike"

Mike valódian mosolyog és fejét a vállamra teszi. Még akkor is, ha kényelmetlenül érzi magát.

"Veled vagyok Ashton, erre mindig emlékezz." Mondja, és felemeli a fejét, hogy rám nézzen. A szeme csak néhány centiméterre van az enyémtől.

"Tudom," Suttogom. Arcára tettem kezem ott is hagytam. Éreztem Mike meleg arcát, de nem érdekel.

"Annyira örülök, hogy észrevettél azon a napon, még akkor is, ha rám kiabáltál." Mondja, amin nevetnem kellett. Mike kezd közelebb hajolni, de nem mozdulok. Szája kissé kinyílt, és duzzadt volt. Miközben csendben bámuljuk egymást, Mike eltünteti a köztünk lévő távolságot, hogy meg érintse ajkaimat.

Először sem én sem Mike nem mozdultunk. De aztán elkezdi ajkát mozgatni az enyémen néhány másodperc múlva ugyanezt teszem. A keze nyakamon van, ujjaival hajam végét simogatja.

És akkor kezdtem észhez térni.

Hirtelen felálltam, majd hátrébb mentem kitágult szemekkel. "Ez hiba volt," Kiáltottam.

"Ashton," Mondja Mike, miközben megpróbál felém nyúlni.

"Hozzám ne érj megint!" Kiabálok, és meg lököm, még mindig nem tudom kontrolálni magam. "Ez soha többé nem fog megtörténni, hallod?" Kiabálom az utolsó szavakat, amennyire hangosan csak tudom.

Mike bólint szomorú arccal, és elszaladok.

Ismét el akarok menekülni innen. Elfutni tőle; futni az érzéseimtől.

::

-MIKE-

Miért teszem tönkre mindig a dolgokat? Tegnap olyan jó volt, amíg el nem rontottam. Megint.

És valóban azt hittem, hogy van egy kurva esélyem. Ahogy rám nézett és beszélt velem. Azt hittem, kockáztathatok. De nagy hibát követtem el.

Most soha többé nem fog megbocsátani nekem. Rendben, ha nem akarja; de nem hiszem el, hogy nem lehet az életem része. Legalább barátként.

Egy idióta vagyok. Ő a kibaszott barátod, Mike. Menj utána.

Nem tudok. Tényleg nem tudok.

Az egyetlen kérdés, amit kérdezhetek, újra láthatom? Beszélni fog velem, vagy ki lök az életéből?

Csak ettől félek. De nem tudok itt maradni és félni. Odamegyek, és szembe nézek vele. Elmagyarázom neki. Nem akarom elveszíteni. Már elvesztettem, de most talán most jó lesz. Talán elvesztettem örökre.

Nagyon kíváncsi vagyok, mire gondol. Ezek azok a pillanatok, amikor tényleg szeretném, hogy egy időgépem legyen visszamennék az időbe, és úgy teszek, ahogyan kell. Miért ilyen kibaszott nehéz?

::

Ashton lakásához vezető úton megyek. Lehet rossz döntés, de nem érdekel. Látnom kell, és beszélnem kell vele. Nem tudom ki taszítani az életemből.

Amint odaérek, habozok. Csak nyomd meg csengőt, Michael. Nem nagydolog.

Öt másodperc múlva várok rá, hogy kinyissa az ajtót, úgy érzem mindjárt elájulok.

"Mit akarsz?" Kérdezi Ashton agresszíven.

"Bejöhetek?" Kérdezem csendesen.

"Nem vagyok biztos benne, hogy újra látni akarlak."

"Azért jöttem ide, hogy bocsánatot kérjek. Kérlek, engedj be." Mondom, megpróbáltam a szemébe nézni, de elkerüli pillantásomat.

Végül beenged, de nagyon félek mit fog reagálni.

"Ashton, nagyon sajnálom, ami minap történt." Kezdem mondani, "Nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad."

Ashton lefelé néz, mintha zavarba jött volna.

"Miért sajnálod? Én is megcsókoltalak."

"De tudom, hogy nem úgy érzel irántam. Tudom, hogy semmit sem akarsz tőlem."

"Ó, Jézus Mária," Mondja, miközben kifúj egy kis levegőt. Ujjival beletúr barna hajába és nyaka mögé hagyja a kezét. "Én --" "Úgy érzem undorodnom kéne az egész helyzettől, vagy dühös, de nem." Mondja, és egyenesen a szemembe néz. Nagyon szomorú arckifejezése van.

"Mit értesz ez alatt?" Kérdezem, még mindig nincs reményem.

"Nem tudom, mit tegyek, Mike. Annyira össze vagyok zavarodva."

"Csak tedd azt, amit akarsz, Ashton. Csinálj, amit szeretnél. Ha azt kívánod, hogy menjek el, csak mondd, és soha többé nem fogsz látni." Mondom, miközben megvonom vállam, úgy csinálva, mintha nem érdekelne.

"Tényleg azt kéred, hogy azt tegyem, amit akarok?" Kérdezi, kitágult szemekkel.

"Persze," Mondom. "Felnőtt ember vagy, Ashton."

"Csak csináljam azt, ami most a fejemben van?" Kérdezi zavartan. Miért kell nehezebbé tenni? Ha azt akarja, hogy távozzak jobb lenne kimondania még ma.

Hátat akartam fordítani neki és csak elmenni, mikor megragadja kezem, így nem mehetek sehova.

Néhány másodperc múlva ajkaink ismét egymáshoz nyomódnak. Nagyon zavaros és furcsa. Tényleg ez az, amit akar?

Megpróbálok nem gondolkodni csak összpontosítani a csókra. Úgy döntött, hogy kurvára megcsókol.

Mindkét kezét a nyakamon tartja, miközben hüvelykujjaival dörzsöli arcomat. Automatikusan derekára tettem kezem és közelebb húztam magamhoz.

Először lassan csókol, de elhatároztam, hogy kockáztatok. Alsó ajkát lágyan megharaptam egy kicsit felnyögött, amin elvigyorodtam. Nyelveink összeértek, mialatt keményebben csókolózunk a szoba falához nyomom. Most ő ölelt át a karjaival, és próbált közelebb vonni magához.

Anélkül, hogy megtartanánk, egyensúlyukat ledőlünk a kanapéjára, ő pedig rám dől. Továbbra is csókoljuk egymást, míg teste még közelebb kerül enyémhez. Szívverésem őrült tempóban dobog. Nem tudom megmagyarázni ezt a kibaszott érzést. Nem akarom, hogy leálljunk, mert Ashton valószínűleg soha sem akarja ezt megtenni.

Nem tudom visszatartani a nyögést, amit okoz nekem és kuncog, anélkül, hogy abbahagynánk a csókot.

A testén mozog kezem. Érezni akarom bőre minden egyes szegletét. Ashton azonban továbbra is fogja arcomat.

Lassulni kezd, levegőt vesz. "Nem akarom, hogy tönkre tegyük ezt, ami történik." Mondja hirtelen.

Néhány másodpercig bámulok rá, mielőtt válaszolnék. "Nem fog megtörténni."

"Kedvelsz engem, Mike?" Suttogja, mintha bárki meghallaná. Úgy érzem, ez egy trükkös kérdés. Megmondjam neki az igazságot? Játszik velem?

"Természetesen kedvellek Ashton."

"Csak barátként tekintsz rám?"

Basszus.

Most vagy soha.

"Azt a szót mondogattam magamnak, hogy emlékeztessem magam, hogy minek kellene lennünk. Barátoknak," Mondom és próbálok nem rá nézni, de nem tudok, mert túl közel van.

"Nagyon nehéz beismernem, mert magamnak se tudnám beismerni,"

"Beismerni mit?" Kérdezi.

"Beismerni az érzéseimet irántad," Mondom végül. "Úgy érzem, tényleg érzek valamit irántad, és ez akkora baromság, mert soha nem éreztem ilyet egy fiú iránt, és teljesen zavarba hoz,--".

"Mike," Vág közbe, "Nem tudok semmit, hogy milyen szerelmesnek lenni. Sosem éreztem ilyesmit. Csak annyit tudok, hogy amikor látlak, jobban érzem magam. Mindig te vagy a gondolataimban. Nem tudom, hogy amit tettünk az rossz vagy jó, de tényleg nem érdekel."

Egy kicsit rá mosolygok, de még mindig zavarosnak tűnik.

"Ez így van, Ashton." Megerősítem. Biztos vagyok benne, hogy tény egy sráccal lenni valóságos tabu.

"Kedvellek, oké?" Mondja. "És nem tudom, hogy ez mit jelent, de amikor tegnap megcsókoltalak, tényleg éreztem valamit. Nem akartam elismerni." "És most," Mondja, miközben megharapja ajkát. "Ez elképesztő volt," Mondja, kuncogva.

"Gondolod, hogy több lehetünk, mint barátok?" Kérdezem.

"Még mindig a legjobb barátom vagy." Mondja, és bólintok. "De újra szeretnélek megcsókolni." Mondja és ezzel még lágyabb csókot ad ajkaimra.

Ez most másmilyen. Most, hogy tudom, mit gondol valójában.

Hirtelen megáll. "Hé, meg akarsz nézni egy filmet?" Kérdezi a semmiből.

Nevetek, "Ashton, este tizenegy van."

"És? A mozik nincsenek nyitva? Még ha nincsenek is, menjünk ki és szórakozzunk." Mondja, miközben feláll és felhúz kezével.

"Mint amikor először mentünk együtt. Volt pizza is, emlékszel?" Mondja. "Hogyne," Mosolyogtam az emléken. "Hogy is felejthetném el?"

2018.05.15

Átírva: 2020.06.02