-ASH-

Nézem Emmát, ahogy mozgatja fejét a hangos zenére. Tényleg szépséges.

Az utóbbi időben ezek a furcsa érzések futnak át a fejemen. Kedvem van megcsókolni őt. Szeretném... úgy igazán megcsókolni. Nem akarom megharapni az ajkait. És ez annyira furcsa, mert nem sokan csókoltak meg. Nyilvánvalóan.

Körülbelül tizenhat éves lehettem, amikor meg volt az első csókom. De nem hiszem, hogy az számít, mert a lány tizenegy éves volt csak azért tettem, hogy lássam milyen érzés. És nem igazán éreztem semmi izgalmasat.

De Emmával más lehet. Találgatok. Azt hiszem, készen állok arra, hogy adjak egy lehetőséget.

Ujjaimmal füle mögé tűrtem néhány hajtincset így megállt. Meglepetten néz rám, amikor egy magasságba akarok lenni vele.

Arca rózsaszínné válik, amikor készülök ajkaimat az övére tenni. Elmondhatom, hogy mindketten érezzük a pillanat hevét, de ő gyorsan félrehúzódik, mielőtt illően megcsókolnám.

"Mi az?" Kérdeztem zavartan. A padlót nézte.

"Sajnálom, nem érzem túl jó magam."

Mi a fene? Most gúnyolódik velem? Nem látta, hogy szeretném? De, jeleket mutatott nekem lehet, hogy szeret engem.

Talán tévedtem. Zavarba hoztam magam? Remélem nem tettem tönkre a barátságunkat.

Próbálom figyelmen kívül hagyni a zavaros gondolatokat, és csak a zenére összpontosítani.

Mikenak igaza volt. A dobosuk gáz. Ráadásul nem tud lépést tartani a banda többi tagjával. Nem mondom azt, hogy jobban játszok, de nem is tudom. Az árvaház kórusában lenni nem valami dicsekvő, inkább megtartom magamnak.

A zenéjük mégis jó. Teljesen más, mint amit én valaha is hallgattam, de szeretem. Hogy őszinte legyek, azt hittem, hogy Michael egy durvább bandában van.

Mikor a koncert végül véget ért, az emberek távozni készülnek és látom Emmát, ahogy elsétál. Nagyobbakat lépek, hogy tartsam vele az iramot. Tudni akarom, hogy miért nem beszélt hozzám az egész előadás alatt.

"Emma hova mész? Azt hittem, hogy barátok vagyunk." Mondom neki megragadom a kezét és megfordítom őt, hogy velem szembe legyen.

"Igen, azok vagyunk Ashton. Mik lennénk?" Kérdezi és egy kicsit elpirult.

"Nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad. Azt hittem, hogy szeretsz engem." Mondom.

"Én. Azt hiszem, kedvellek. Ez nagyon hirtelen jött. Bocsánat." Mondja és rám mosolygott, amitől csinosabban nézet ki, mint máskor.

Whoa helyben vagy Ash.

Hirtelen csörögni kezd a telefonja, amikor megnézi a nevet mosolya elhalványul.

"Sajnálom Ashton, de szükségem van egy kis egyedüllétre." Mondja és elvonul tőlem, hogy felvegye a telefont.

"Persze" kiabálok neki.

Van valami, ami miatt aggódnom kellene vagy engednem kellene, hogy elmenjen?

Körbe kezdek sétálni, mert nem tudom mit kell tenni, hogy elüssem az időmet. Hirtelen hangos zaj kelti fel a figyelmemet és arra késztet, hogy közelebb menjek.

Végül a színfalak mögött találom magam, ahol a koncert zajlott.

"Megszívtuk Lucas. Nem látod?" Felismerem Mike hangját. Kiabál.

Pár centire állok tőlük, de a sötétségnek hála nem láttak meg.

"Nem kell kiabálni Mike. Adj neki egy kis időt. Tud haladni." Mondja egy másik fickó. Emlékszem rá, hogy a színpadon énekelt. Feltételezem ő Lucas.

"Vagy csak rúgjuk ki a bandából és legyünk egy jobb banda." Mondja erős szarkazmussal Mike.

"Nem tudunk gyors döntéseket hozni. Csak kezdők vagyunk. Azon kívül, hogy fogjuk találni egy jó dobos ilyen rövid idő alatt?" Kérdezi Lucas és véletlenül megbotlok egy hülye kőbe.

Megfordulnak és meglátnak.

"Ki ez?" Kérdezi Lucas és felém indul.

"Én s-sajnálom. Csak eltévedtem." Hazudok, mintha ez semmiség lenne.

"Oh, minden rendben van Lucas. Ismerem őt. Ashton igaz?" Kérdezi Mike és egyszerűen bólintok.

Egy kis kínos csend telepedett le hármunk között, míg messziről kiabál valaki valamit, amit nem tudok érteni.

"Rendben megyek!" Lucas hangosan válaszol és elmegy abba az irányba.

"Nos Ashton," Mondja Mike és közelebb jön, ahol állok és beletúr színes hajába.

"Örülök, hogy tényleg eljöttél."

"Természetesen. Reménykedtem, hogy most megbocsátasz nekem." Mondtam és egy kicsit elmosolyodom.

"Persze, haver." Mondja és kuncog. "Szóval, hogyan kerültél ide?"

"Uhm... nem tudom. Csak hallottam néhány hangos ricsajt és követtem, minden látható ok nélkül."

"Szereted a veszekedéseket nem igaz?" Mondja egy kacsintással.

Ez ténylegesen arra készet, hogy kissé kényelmetlenül érezzem magamat.

"Nem, nem szeretem a vitákat. Ne mond ezt. Semmikor!" Mondom egy magasabb hanggal. Mike szemei elkerekedtek.

"Nyugalom. Ha tudtam, hogyan reagálsz így nem mondtam volna."

"Elnézést. Néha nem tudom kontrollálni az önuralmamat." Mondom, ahogy nézem a padlót és próbálom megnyugtatni magam.

"Igen vettem észre." Mondja és egy ideig bámul engem. Fel és lenéz rám ajkain egy bosszantó önelégült mosollyal.

"Most mit nézel megint?" Kérdezem hangosabban. Kinyitja a száját, de nem beszél.

"Kérlek, fejezd be Mike. Nem szeretem, amikor az emberek megbámulnak." Mondom kerülve a szemkontaktust.

"Mint például?" Kérdezi még mindig azzal a vigyorral.

"Mint például így," Kiabálok, miközben gyengéden lököm meg mellkasát, végül távozok.

Még csak nem is nézek vissza rá. Megint el fogom veszíteni az irányítást. Bárcsak lenyugodnék és megkérdezném, hogy mit akart. Rendes srácnak néz ki. Miért cseszem el a dolgokat mindig? Miért sétálok el?

Valaha meg fogok változni? Mike meg tud bocsátani még egyszer? Olyan sok dolog van, amit meg szeretnék változtatni magamon.

Amint tovább mentem, végül megtaláltam Emmát háttal állva egy fánál.

"Szia. Elnézést hogy úgy elmentem." Mondja és rosszallóan néz rám.

"Ne aggódj. Rendben van." Mondom és megfogom a kezét, emlékszem, hogy majdnem volt egy ilyen pillanatunk.

"Ashton van valami, amit el kell mondanom neked." Mondja, de közelebb hajolok hozzá. Igen, mint minden hülye közhelyes filmben. Nem fogom hagyni senkinek sem hogy megakadályozzon abban, hogy megcsókoljam őt. Lejjebb hajolok, hogy elérjem ajkait.

"Komolyan Ashton. Muszáj --"

De egy csókkal a szavába vágtam. Igazán puha, már hosszú ideje nem csináltam ilyesmit.

Úgy érzem, három másodperc múlva visszacsókol, amikor meghallok egy ismeretlen férfihangot.

"Vedd le a mocskos szádat a csajomról!" Valaki ordít, mielőtt félrehúzódnék, meglök, és a földre taszít.

Emma sikítani kezd és megpróbálja megállítani őt, de megragad a galléromnál fogva és a gyomromba üt. Az emberek rémülten menekülnek. Nem tudok felállni és csak hagyom, hogy üssön.

Öklével megütötte az orromat és elkezdett vérezni.

"Állj le!" Tovább kiabál Emma könnyekkel a szemében.

Miért csókolt vissza, ha már van egy kurva 'barátja'?

Megpróbálok visszavágni, de ő sokkal nagyobb, mint én és talán idősebb. Végül ad egy erős jobbost az arcomba, amitől vért köpök ki. De ez nem elég neki. Már jóval gyengébben érzem magam és megint nagyot ütött a gyomromba, így a földre esek.

Olyan zsibbadtnak érzem magam. Nem érzek már fájdalmat. Megfogja Emma kezét véres kezével és azt akarja, hogy menjen vele, bár igyekszik távol maradni tőle. Nézem, ahogy elmennek még mindig fekszek a földön véresen és félig ájultan.

::

-MIKE-

Miért van még mindig Ashton arca az eszemben? Amikor dühössé válik, kicsit elvörösödik az arca, amikor elmosolyodik neki is megjelennek a gödröcskék. De a fenébe miért bámultam őt? A kurva életbe.

Nem is ismerem. Mi a faszt gondol ő magáról?

Hallom, ahogy az csengő megszólal. Valójában ez Calvin háza, de sem ő sem a családja nincs itt ebben a pillanatban, úgyhogy én megyek.

Egy pozitív dolog, ami történt a banda mellett az az, hogy van egy hely ahol maradhatok. De nem sokáig. Cal javasolta, hogy egy ideig szálljak meg nála és a szüleinél ameddig nem találok egy megfelelő helyet.

Nekem csak a kanapén kell aludnom, de kit érdekel?

"Helló kedves." Kacsintok az ismeretlen barna lánynak, aki előttem áll.

Kuncog. "Szia. Hol van Calvin?"

"Ő nincs itt. De én itt vagyok." Mondom vigyorogva.

Nem látszik megsértettnek, úgyhogy úgy vélem tudom folytatni. Belép és kényelmessé teszi magát a kanapén. Leülök mellé.

"Azt hiszem, tudok várni rá."

Ja persze. Nem hiszem én azt édes. A kezemet köré tekerem, miközben az ujjaimmal köröket rajzolok a hátára.

Kirázta a hideg. "Mit csinálsz?" Kérdezi félszegen.

"Hagyjuk a beszédet. Tudod, én sokkal szórakoztatóbb vagyok, mint Calvin." Mondom és közelebb hajolok hozzá, de felpofoz.

"Maradj távol tőlem." Mondja miután elment becsapta az ajtót.

Bele túrok a hajamba. Igen, azt hiszem, ez a játszadozás-dolog soha nem fog megváltozni.

2016.12.27

Átírva: 2020.05.30