-ASH-

Más embernek érzem magam. Kezd megváltozni az életem. Nem tudom, hogy ez jobb vagy rosszabb, de mióta elkezdtem szedni a tablettákat nem vagyok olyan, mint régen.

Nem vagyok már mindentől dühös vagy ideges. A legtöbb alkalommal tudom irányítani az indulataimat.

És mint említettem a legtöbb alkalommal, mert nem tart túl sokáig.

Néha elfelejtem bevenni őket és minden szar kezdődik, előröl. De szerencsére ott van Ms Daria, hogy hébe-hóba emlékeztessen.

Igyekszem figyelmen kívül hagyni az emberek lenéző pillantását, de mindig hatással van rám. Annak ellenére, hogy nem mindig mutatom ki.

A fürdőszobám tükrébe nézem magam. A zúzódásom nagyjából eltűnt és megszabadultam az orromon lévő kötéstől is. De még mindig meg van az a ronda hegem, ami öröké emlékeztetni fog arra a féregre. És rá.

Az ajkaim már nem olyanok, mint régen, de legalább nem olyan borzasztóak. Még mindig kellemetlenül érzem magam miatta, de próbálom túltenni magam rajta.

Nem akarok olyan dolgokba belekeveredni, amik elcsesznék az életemet. Többé nem. Remélem, ez az érzés kitart. Ez az első alkalom, hogy elhagytam az árvaházat és végre jól érzem magam. De nem tudom, hogy ez a pirulák miatt van-e vagy csak érettebb vagyok, mint régebben. Kétlem, hogy a második.

Gyorsan lezuhanyozom, aztán felveszek egy fekete farmert és egy fehér pólót.

Az idő kezd felmelegedni. Hát nem érdekes, hogy az évszakok teljesen mások, mint egyes országokban? Úgy értem Ausztrálián kívül sehol sem voltam és szeretném körbe utazni a világot.

Ez az egyik véletlenszerű álmom a többi közül. Mint például zenélni egy koncerten, utazni, találkozni új emberekkel. De ez nyilván soha nem fog bekövetkezni. Nem mintha megtörténhetne velem.

::

::

"Jó reggelt Ashton." Hallom Roger hangját, amint üdvözöl miután beléptem a könyvtárban.

"Reggelt" Válaszolok lustán.

"Hinnye, nézzenek oda" Mondja, miközben küld egy őszinte mosolyt. "Jobban nézel ki."

"Köszönöm." Mondom halkan nyakamat dörzsölve.

"Hello Ash. Hogy érzed magad?" Ismerem fel Ms Daria hangját, amint kimondja a nevem. Megjelenik mögöttem. De miért van itt?

"Egész jól. Köszönöm. Nem az á-árvaházban kellene lennie?" Küzdök, hogy kimondja ezt a szót.

"De. Néhány perc múlva ott leszek. Van néhány dolog, amiről beszélnem kell Rogerel."

Bólintok, majd Roger ad egy könyvekkel teli dobozt, amiket a megfelelő helyükre kell tennem.

::

Amint az utolsó könyvet is a helyére tettem, éreztem valaki kezét a vállamon, mitől libabőrös lettem.

"Mike. Megijesztettél." Mondom, közben próbálom nem elveszteni az eszem.

"Bocsi Ashton." Kuncogott. Pár másodpercig figyelem. Ez a srác szó szerint úgy változtatja a haját, ahogy én a zoknijaimat.

"Jó a hajad." Mondom rámutatva élénkpiros hajára.

"Ah, köszi szépen. Úgy döntöttem kipróbálok valami újat erre az időszakra." Mondja vigyorogva.

"Te is jól nézel ki. Hogy vagy?" Kérdezi.

Csak vállat vonok.

"Még mindig szeded a piruláidat?" Kérdezi.

"Miért érdekel ennyire?" Mondom.

"Nem vagyunk barátok? Tudni akarom, hogy jól vagy-e. Egy hete nem beszélgettünk."

Igaza van. Az ominózus nap óta, mikor találkoztunk nem tartottam vele a kapcsolatot. Nem tudom. Csak attól félek, hogy ha megnyílok neki nem vagyok biztos abban, hogy készen állnék rá. De ő az, ki utóbbi időben megnyílt. És ahogy elnézem nem egy tökéletes életen ment keresztül. Nem kellene őszintének lennem vele?

"Ash. Itt az idő, hogy induljak." Mondja Ms Daria és odajön, hogy megöleljen. "Ő a barátod?" Kérdezi és mosolyogva néz Michaelre.

"Uhm. Igen, a barátom... a-anyu." Motyogom. Ebben a pillanatban el akarok tűnni. Miért kellet ezt mondanom?

Ms Daria zavartan néz rám, de aztán felém biccent, mintha értené, mit akarok csinálni.

"Örvendek." Mondja Mike és kezet ráz Ms Dairaval és Mr Rogerrel teljesen figyelmen kívül hagyva a valós helyzetet. Elmondhatom mindketten csalódottak, amit mondtam, de nem említenek semmit. Az arcom égni kezdet.

"Biztos vagy benne, hogy tudod tartani a frontot egy óráig?" Kérdezi Mr Roger, ahogy készül távozni feleségével.

Lenézve bólintok. Remélem nem haragszik rám.

"Ne aggódjon. Én is itt vagyok. Mindenben segíteni fogok neki." Mondja Mike és Mr Roger gyengéden elmosolyodik. Vajon mire gondolhat. Miután távoznak, egy néma sóhajt engedek ki.

"Tehát ez a családi vállalkozás? Úgy értem a könyvtár?" Kérdezi, ahogy elveszek néhány könyvet, hogy elrendezzem őket, csak hogy teljen az idő.

Válaszként megvonom a vállam. Nem igazán ezt kellet volna mondanom. Miért Ash? Miért kellett ilyen hülyének lenned?

"Miért nem mondtad, hogy az apádé a könyvtár?" Kérdezi, és ezt nem tudom elviselni. Bűnösnek érzem magam.

Vállat vonok. "Egyszerűen csak nem mondtam el. Hogy megy a banda?" Kérdezem kétségbeesetten próbálva váltani témát.

"Jól. És rosszul. Tudod. Nem vagyok biztos abban, hogy egy bandaként fogunk maradni." Mondja sóhajtva.

"Miért mondod ezt?" Kérdezem, ahogy mindketten azokra a székekre ülünk, amik a vásárlók számára vannak az olvasáshoz.

"Nos, még mindig nem tudunk kommunikálni. Úgy értem kettőjükkel ki tudok jönni. De ez a Daniel mégis. Ugh. Állandóan az idegeimre megy. Olyan, mint egy tizenöt éves vagy valami ilyesmi. Ráadásul egy próbánkon sem tud részt venni. Hogy tudunk így valódi együttesként számítani?" Mondja, ahogy beletúr a hajába. Úgy tűnik valóban hatással van rá.

"Nem gondoltál arra, hogy egy másik dobost szerezz a bandának?" Kérdeztem.

"Nem gondolod, hogy gondoltam már erre? De a többiek nem hallgatnak meg. Azt mondják túl korai a döntés és nem fogunk gyorsan találni egy jó dobost." Mondja aztán a kezét az enyémre teszi.

Kissé kényelmetlennek érzem magam, de nem mozdulok. Keze az enyémen marad. Úgy érzem, a kezem izzadni kezd.

"Remélem, meg fogod találni a megoldást." Mondom, és mielőtt meg szólalnék, valaki bejön az épületbe.

"Elnézést, megzavartam valamit?" Kérdezi, ahogy közelebb sétál hozzánk és szeme a kezünkön van.

Azonnal elveszem a kezemet és felállok. Mike marad a helyén.

"Mit akarsz?" Kérdezem. Ő az utolsó személy, akit látni akartam.

"Kérlek Ashton. Bocsáss meg nekem." Kérleli, nem fogom megsajnálni.

"Nem Emma. Tudod, hogy ennek az egésznek vége van." Mondom. Mike csak bámul ránk, és úgy érzem, ordítani akarok.

"De Ashton," Mondja majdnem elcsuklott hanggal. "Veled akarok lenni."

"De én nem akarok." Mondom és érzem, hogy Mike szája kinyílik, de meg előzöm.

"Ne tedd nehezebbé."

Lesüti a szemét, amíg elhullajt egy könnycseppet, és ujjával letörli.

Azt gondoltam szeretem ezt a lányt, és beleszerethetnék, de most már túl késő.

Gyors léptekkel csak úgy elmegy.

Sóhajtok. "Ugh. Nem fog békén hagyni, mi?" Mondom, és hátra dőlök a széken.

Mike gondterhelten néz rám. "Gondok az ex-el?" Kérdezi.

Nemlegesen megrázom a fejem. "Soha sem volt a barátnőm."

Mike rám néz akarja, hogy folytassam.

"Nem csókolhat meg csak úgy, aztán meg közli, hogy van barátja igaz?"

"Azt hiszed rossz lány, mi?" Mondja egy önelégült mosollyal Mike.

"Nem törődőm vele egyáltalán. Már sok bajt okozott nekem. Na meg a hülye barátja." Mondom fintorral.

Mike nem válaszol remélem, megérti, hogy a barátja az oka annak, amiért kórházban kellett lennem.

Baszódjanak meg. Őszintén tudok beszélni erről a hülye helyzetről, de akkor miért nem tudok mesélni magamról? Az igazi énemről? Ráadásul hogyan tudnék hazudni? Hogyan bizonyosodhatok meg erről?

Felállok és egy bizonyos polchoz megyek. Most csak olvasni akarok és elfelejteni ezt az egészet.

Elveszem a Heraclest. A legtöbb könyvek közül valószínűleg ez az egyik legjobb választás az olvasáshoz. Mindig szerettem ezt a könyvet. Ez az egy a görög mitológiából, amit nem gyűlölök.

Ahogy leülök Mike mellé, zsebemből előveszem a szemüvegemet és felteszem.

Érzem Mike tekintetét. "Mi az?" Kérdezem, miközben megpróbálom kimutatni neki, hogy ez irritál.

"Semmi. Jól nézel ki szemüvegben." Válaszol anélkül, hogy elpirulna.

Istenre esküszöm, hogy az arcom sokkal vörösebb, mint a hülye haja.

"Uhm, köszi" Mondom, ahogy nézem a könyvet.

Néhány perc elteltével haza kellett mennie -- vagy a bandatársa otthonába -- a sok próba miatt.

"Később találkozunk Ashton." Mondja, majd megveregeti vállamat.

Felsóhajtok. Remélem, találok egy megfelelő napot, hogy elmondjam neki az igazságot.

::

-MIKE-

Megnézem ismerőseimet a telefonomon. Egy kimerítő próba után, egy kis kikapcsolódásra vágyom.

Megtalálom egy random lány nevét. Olivia.

Miután felhívtam és úgy gondolom, hogy emlékszem rá, felhívott magához.

::

Megcsókolom ajkait, és állandóan éhes csókokat ad. Ahogy leveszem a melltartóját és a padlóra dobom felnyög egy kicsit.

"Hiányoztál Mikey." Mondja kuncogva és a szemébe nézek.

"Mi történt veled?" Kérdezi, ahogy lefagyva nézek rá.

Mi a fene? Esküszöm Ashtont láttam a szemében. Mi történik velem?

Folytatjuk a csókolózást, majd áttérek a nyakára, de valami megállít, hogy folytatni tudjam.

"Sajnálom. Egyszerűen nem megy." Mondom és felállok, miközben visszaveszem a ruháimat.

"Mi a fene történt veled?" Kérdezi.

"Tényleg nem tudom. Csak el kell mennem." Mondom és kinyitom a bejárati ajtót.

::

Leülök Calvin kanapéjára, ahogy besétál a nappaliban.

"Jól vagy haver?" Kérdezi.

Megvonom a vállam. "Nem tudom ember. Össze vagyok zavarodva." Mondom, de nem tudom, hogy akarom-e folytatni.

"Hé, tudom, hogy nem igazán beszélgetünk," Kezdi, ahogy leül mellém. "De most elkezdhetjük" Mondja mosolyogva.

De még mindig nem vagyok biztos benne, hogy meg tudnék nyílni neki. Habár érzem, barátokká válhatunk.

2017.03.04

Átírva: 2020.06.01