-MIKE-

'hey ho, let's go. hey ho, let's go. they're forming in straight line. they're going through a tight wind. the kids are losing their minds. the blitzkrieg bop.'

Megfogom telefonomat és kikapcsolom az ébresztőt, aztán hátra dőlök a kanapén. Nincs nagyszerűbb mód az ébredéshez, mint hallani Joey Ramone csodálatos hangját.

Alig aludtam az éjjel. És nem a kurva kényelmetlen kanapé miatt. Egyfolytában járt az agyam. Egy pillanatra sem tudok pihenni.

Még soha nem éreztem ilyet, mint az előtt. És, hogy őszinte legyek, nem vagyok egészen biztos abban mit is érzek.

Megnézem az órát olyan 08:30 körül lehet. Miért húzom fel az ébresztőmet ilyen koránra? Ez nem olyan, mint amikor iskolába kellett mennem vagy máshova.

Soha nem voltam korán kelős, de néha azon kapom magam reggelente egyedül sétálgatok. Furcsa módon különlegesnek érzem magam. Azt hiszem a szüleim elhagyása jó döntés volt.

Apropó szülők, még mindig nem tettek semmit annak érdekében, hogy beszéljenek velem. De már nem is erőlködök. Ha őket nem érdeklik a fiúk, akkor engem miért érdekelnének?

Egy csendeset sóhajtok felkelek és átöltözöm. Calvin valószínűleg még mindig alszik, de tudja, hogy szeretek hamar lelépni.

Ahogy megkötöm a cipőmet egy gondolat üti meg fejemet. 'Meg kell találnom Ashtont?'

A fenébe talán emiatt nem tudtam aludni az éjjel. Hogy lehet ezzel a sráccal ennyi baj? Én nem viszem bele magamat ennyi bajba.

Calvin tudomása szerint az egyikük elájult. Szívósnak látszik meg minden, de nem nézem ki belőle, hogy valakit csak úgy megütne. Tényleg ő okozhatta mindezt?

Istenem. Az agyam nem engedi, hogy ne rá gondoljak. Akárhányszor próbálom elterelni a gondolataimat róla az arca mindig beugrik.

Egy hosszú sétával szeretném elfelejteni egy pillanatra. Mint mondtam, nem vagyok az a társaságkedvelő ember soha sem szerettem sétálni, de ez most elég hasznos.

Szeretnék egyedül lenni és csak gondolkodni. Ez minden, amit tehetek.

Nem emlékszem arra, hogy lettek volna barátaim, akikkel elmentem volna bulizni meg ilyesmikre.

A szüleim soha nem vittek el a rokonainkhoz. Nem is ismerem a családom nagy részét. Ráadásul semmit sem tudok róluk. Az unokatestvéreimről, nagybácsijaimról, nagynéniimről, nagyszüleimről. Irigylem azt az érzést, hogy van egy családom. Egy igazi.

Megrázom a fejem és lenézek, ahogy sétálok.

Az étetem eléggé elbaszott lett.

Még mindig emlékszem arra, hogy bevettem -- isten tudja mennyi -- tablettát. Nem azért, mert azt hittem jó. Hanem azt hittem, hogy elveszik a fájdalmamat. Meg elfeledtetik velem mennyire egyedül érezem magam. De soha nem tették. Soha sem segítettek.

Mindig próbáltam becsapni magam. Még avval is, hogy összejöttem néhány lánnyal a suliból, vagy olyan lányokkal, akik nem az én sulimban jártak. Örömet okoztak nekem, de én sosem viszonoztam. Semmit sem. Egyszer sem tudtam rávenni magam, hogy jobban érezzem saját magam. Vagy fontosnak. Csak azt akarom, hogy valahová tartozzak. Nem számít, milyen hülyén hangzik, de szar ez nekem. Szívás, hogy egyedül érzem magam. Soha nem volt senki mellettem.

Csak a zene volt nekem. Rájöttem, hogy a sok dalszövegírás segít nekem. Leírom az érzéseimet. Bárcsak lenne valaki, akinek megoszthatom őket. Nem tudom megmutatni az összes dalomat a banda többi tagjának. Némelyik nagyon személyes, és nem vagyok még kész nekik bemutatni. Alig ismernek.

Séta közben észre sem vettem, hogy a kedvenc zene bolt előtt vagyok. Órákat töltenék a üzletben, miközben albumokat nézzek és tökéletes zenét hallgatok.

Ahogy nézem magamat a tükörben észrevettem egy ismerős alakot az utca túloldalán.

Megfordítom a fejemet és tisztán látom Ashtont, aki hosszasan sétál az utcán. Rákiabálnék, de észreveszem az arcát. Az orrát némi kötés fedi, és az ajkai... borzalmasak. Ez biztos fájhatott.

Látom, ahogy bemegy az utca túloldalán lévő épületbe. Felnézzek az épületre. Soha sem vettem észre, hogy van itt egy könyvtár. És Ashton miért szeret oda menni?

Nem gondolkodtam csak követtem. Belépek az épületbe és csak könyveket látok. Mindenhol. Istenem. Hol van Ashton?

"Segíthetek valamiben?" Ébresztett fel valaki a gondolataimból. Gondolom ő a tulajdonos.

"Csak keresek valakit. Köszönöm." Igyekszem udvariasnak hangzani, mert tényleg nem érdekelnek a könyvek.

"Mike, mit csinálsz itt?" Kérdezi Ashton mögöttem. A tulajdonos csak néz ránk egy darabig, amíg Ashton bólint és mondja "Rendben van. Ismerem." Így békén hagy minket.

Veszek rá egy pillantást. Közelebb még rosszabbul néz ki. Próbálom nem sokáig bámulni, mert ez az őrületbe kergeti, de nem tudok mit tenni. Van egy halvány horzsolása a bal szeme alatt.

"Nos, miért jöttél ide? Mit szeretnél?" Kérdezi, miközben lesüti a szemét.

"Miattad jöttem" Válaszolok egyszerűen.

"Azt akarod, hogy bocsánatot kérjek tőled nem igaz? Akkor oké. Sajnálom, újra. Sajnálom, hogy nem tudtam kontrollálni magamat." Mondja, és még mindig nem néz a szemembe.

"Miről beszélsz? Nem azért jöttem, hogy bocsánatot kérj."

"Azt hittem, hogy dühös vagy rám a múltkori találkozásunk miatt, megint ostobán viselkedtem." Mondja, amin kuncognom kellett.

"Nem ezért jöttem ide. Azért jöttem, hogy lássalak. Hallottam a verekedésről, és úgy tűnik benne voltál."

Pirulva nézett félre, mintha zavarban lenne.

"Eléggé rosszfiú vagy. Azt hallottam, hogy a másik elájult."

Szomorú hanggal felsóhajt, "Rosszfiú? Mike, nézz rám. Én vagyok az, aki elájult. Én csak szerencsétlen vagyok. Még csak meg sem tudom védeni magamat." Mondja, miközben majdnem könnyes szemekkel néz rám.

"Hé, úgy tűnik, egy társaságra van szükséged." Mondom hirtelen. Basszus. Nem tudom levenni szemeimet ajkairól. Lenyelem a gombócot a torkomban és folytatom. "Talán elmehetnénk valamikor. Elmehetünk enni vagy valami." Mondom anélkül, hogy lélegeznék.

Nem tudom mi ütött belém, hogy ilyesmit kérdezzek tőle. Tényleg a barátja akarok lenni?

"Köszi, Mike. Nem mintha amúgy lennének barátaim. De nem hiszem, hogy jó társaság lennék. Mindent elrontok."

"Hé, én sem vagyok jó társaság. De megpróbálhatnánk, tudod."

"Nem is tudom. Talán holnap?" Von vállat.

"Bocsi. A bandával lesz próbám. A mai nap megfelelő?" Kérdezem és bele egyezett.

Cserélünk telefonszámot és megkérem, hogy adja meg a címét.

"Nem kell, hogy értem gyere."

"Ragaszkodom hozzá. Később látlak Ashton." Mondom és integet, ahogy egyedül hagyom.

Visszamentem Calvin házához. Mit csináltam? Lesz egy viszonzott barátság vagy el lesz baszva még mielőtt elkezdődne?

De Ashton... látszik, hogy nem szeretne így viselkedni. Úgy tűnik, mintha meg akarna változni. És rájöttem, hogy én is változok. Talán most tanulom meg, hogy hogyan is kell barátot szerezni.

::

::

"Szia" Mondtuk szinkronosan, miközben Ashton kinyitotta az ajtót.

Elindultunk és kínos csend telepedett ránk. "Szóval, mit csinálunk ma este?" Kérdezi kezét vékony farmerzsebébe rakva. Úgy néz ki, mint az enyém.

"Arra gondoltam, hogy elmehetnénk egy pizzára. Mit szólsz hozzá?" Kérdezem reménykedve, hogy egyetért, mert éhezem egy pizzáért.

Csak megvonja a vállát, mint aki nem igazán tudja, hogy mit akar.

"Uhm rendben. Ezelőtt még soha nem ettem pizzát." Mondja, erre megállok, és tátott szájjal nézek rá.

"Soha nem ettél még pizzát?" Kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Ez most komoly, vagy csak viccel?

Zavartan néz rám és megvonja a vállát.

"Fogalmad sincs, hogy mit hagysz ki. Komolyan, téged egy istállóban neveltek fel?" Kuncogok, de észreveszem, hogy egy szomorúan pillant és mosolyát egy szemöldökráncolás váltotta fel. De azért vigyorog egy kicsit. De az el tudom mondani, hogy hamis. Mintha valamit elrejtene. Nem állt szándékomban megbántani.

Amint beértünk a kedvenc pizzériámba, találtunk egy üres ülőhelyet.

Rendeltem mindkettőnknek, mivel Ashton nem evett ilyet, ami még mindig sokkolt.

"Nos, azt el kell ismerni. Nagyon jó illata van." Mondja, elvigyorgok.

"Ráadásul még ki sem próbáltad."

Észreveszem, hogy a pincérnő és néhány vendég ránk pillant. Talán Ashton arca miatt. Miért? Soha nem láttak ezelőtt még törött orrot? De ő mégis olyan nyugodt. Most először hagyja figyelmen kívül mindegyiküket.

Ahogy az étel megjött, megragadom az első szeletet és veszek egy nagy éhes harapást. De Ashton még mindig nem nyúlt hozzá.

"Mire vársz?" Kérdezem kuncogva. Elvesz egy szeletet és egy kicsit bele harap. Ellentétben velem.

Rám néz, ahogy nyel. "Ember, ez isteni." Olyan hangosan kezdek el nevetni, hogy az összes vendég rám néz és mondják, hogy hagyjam abba.

"Egyet kell értenem veled." Mondom és egy újabb falatot veszek. Természetesen, hogy szereti. Csak azt nem tudom megmondani, hogy mi tartott ilyen sokáig, hogy pizzát egyen.

Aztán csörög Ashton telefonja, de nem veszi fel.

"Jól vagy?" Kérdezem, ahogy észreveszem, úgy néz ki, mint aki kényelmetlenül érzi magát.

"Igen. Csak egy lány. Nem akarom őt az életemben." Válaszolja. Azt hiszem rész vett néhány drámában. De nem tudom milyen érzés, mert még soha nem volt tényleges kapcsolatom.

Aztán meglátok, egy kis dobozt pirulákkal. Várj. Mi a fasz?

"Nyugi ezek csak antibiotikumok a varratokra." Mondja és megkönnyebbülten felsóhajtok.

"A dokim adott még nekem néhány pirulát tudod... a dühkitöréseim miatt. Voltaképpen segítenek nekem." Mondja hozzá.

"Az jó, Ashton."

Miután befejeztük a kajánkat úgy döntöttünk, hogy a pénzt fele-fele arányban kifizetjük és távoztunk.

Ahogy sétálunk az utcán elindítottam a 'I Againt I'-t telefonomon.

"Mi ez?" Kérdezi Ashton.

"Nem ismered a Bad Brains-t? Ők az egyik legjobb punk zenekar a punk történelemben." Válaszolok.

Ashton olyan esetlen mosolyt vág, mint aki azt se tudja miről beszélek.

"Nagyon sok dolgot kell még tanulnod. Csak Bach-ot meg ilyen szarokat hallgatsz?" Kérdezem.

"Hé, az nem szar. Azok nagyszerű zenék. De nem csak ilyeneket hallgatok ám. Én is egy nagy The Clash rajongó vagyok." Mondja, csodálkozva nézek rá.

"Wow. Az teljesen más. Hogy tudsz ilyen klasszikus zenéket hallgatni?" Kérdezem.

"Segít, hogy nyugodt maradhassak. Úgy, mint az olvasás."

"Ah. Ezért találtalak a könyvtárban."

"Igen. Ideiglenesen ott dolgozom."

"Tudod mit Ashton? Lehet, hogy makacs vagy meg minden, de mélyen legbelül egy jó és meglepetésekkel teli ember vagy."

"Ezt bóknak veszem, azt hiszem." Kuncog.

::

Ahogy repült az idő a szemeim elkezdtek nehezebbek lenni.

"Nagyon jó volt a mai nap."

"Igen az volt. Köszi, a mait. Nélküled nem hittem volna, hogy a pizza boldoggá tesz." Mondja és erre mindketten felnevettünk. A nevetése eléggé ragályos.

"Akarod, hogy elkíséreljelek a lakásodig?" Kérdezi aggódóan.

"Nekem nincs lakásom. A bandatagomnál élek." Mondom és Ashton zavartan néz rám.

"Elhagytam a szüleimet." Mondom anélkül, hogy meggondolnám mit is mondok. Soha nem nyíltam meg senkinek.

"Lehet, hogy furcsának fog hangzani, de soha nem voltak velem. Olyan volt mintha soha nem is lettek volna." Teszem hozzá.

"Legalább neked vannak szüleid. Hálásnak kellene lenned." Mondja, de ő ezt nem érti. Nem tudja milyen a bőrömben lenni.

"Lehet, de nem hálásak, azért mert a fiúk vagyok. És mit tudsz te erről? Fogadok, hogy a te szüleid sokkal jobbak, mint az én seggfej szüleim."

Ashton nem reagál. Félre néz, mintha nem akarná, hogy folytassuk ezt a beszélgetést. Megnézi telefonján az időt.

"Uhm, kezd már nagyon késő lenni. Köszi, megint a ma estét. Jó éjt." Mondja és rögtön itt is hagyott.

Minden alkalommal annyira más, amikor valami személyeset kérdezek tőle, mintha csak témát akarna váltani.

Ő egy rejtély, de biztos vagyok benne, hogy meg akarom fejteni.

2017.02.01

Átírva: 2020.05.31