Dagmar dél körül ébredt, felnyögött, amikor érezte, hogy a feje kótyagos. Éhes volt, és vágyott egy pohár vízre. Felkelt az ágyból, majd egy pillanatra egy helyben állt, utálta, hogy a teste és az agya még mindig nem józanodott ki a pár óra alvástól. Dagmar bejutott a fürdőszobába, utána megmosta az arcát, lemosta a sminket, amit a szempillájára tett. Ásított, tele öntött egy pohár vizet majd elővett két aszpirint, remélve, hogy hamarosan kicsit jobban fogja érezni magát. Dagmar visszament a szobájába, és az éjjeliszekrényén töltetlenül hagyott telefonjáért nyúlt. A képernyő felvillant, amikor megnyomta. Szívverése a torkában dobogott, amikor meglátta az értesítéseket.

[Lando]: Egy nem fogadott hívás (reggel 9:12)

[Lando]: Szia Dagmar. Hagytál ma este egy hangpostát...

Oh, nem, nem, nem. Nem tette meg. Ugye? Dagmar nagyot nyelt, és a híváslistájára ment, ellenőrizve, hogy tegnap este valóban megpróbálta elérni őt. "Bassza meg". Felnyögött, meglátva a nevét a nemrégiben hívottak névsorán, tegnap este hajnali 3 után történt. "Miért csináltam ezt". Sóhajtott fel magában. Dagmar megnyitotta a Whatsapp beszélgetést, majd ránézett az üzenetre, amit küldött.

[Lando]: Holnap szabadnapom van, esetleg beülünk ebédelni?

Dagmar vett egy mély lélegzetet, visszaült az ágyra, miközben a képernyőjére nézett. Idegesen rágcsálta alsó ajkát. Azt akarta válaszolni, hogy "Szerintem, nem kellene" vagy "Csak részeg voltam, sajnálom", és annyiban hagyni, de a szíve tele volt vággyal, amikor arra gondolt, hogy találkozhatnak egy ebédre. Dagmar nem tudta, mit írjon, így a konyhapulton hagyta a mobilját, miközben reggelit készített. Feltörte a tojást egy serpenyőben, nézte, ahogy lassan készül, közben kávét főzött magának majd kortyolt a bögréjéből. Dagmar a pultra dőlt, és fejben azon vívódott, hogy felelősségteljes döntés lenne-e elfogadni Lando ajánlatát. A lányak azonnal eszébe jutott, amikor Lando azt mondta, még mindig találkozhatnak és barátok maradhatnak. A baj az volt, hogy nem akart csak barátkozni vele és hébe-hóba látni őt. Legalábbis most így érzett, és több időre volt szüksége a tovább lépéshez. Megfogta a telefonját, és visszatért az üzeneteikhez.

Megnyomta a képernyőt, és előjött a billentyűzet. Hüvelykujjai azon voltak, hogy nemet írjanak. NEM. De nem tudta megtenni. Megrázta a fejét, amikor beírta a választ, hogy elfogadja.

[Landonak]: Rendben. Hány órára gondoltál?

Mindent figyelmen kívül hagyott a hangüzenettel kapcsolatban. Nem tudott nem emlékezni rá, mennyire kínosat hagyott neki az éjszaka közepén, és biztos volt benne, hogy nem is akarja felidézni. Dagmar, ha nagyon mélyre ásott az emlékeibe, visszaemlékezett arra, hogy hívta, de ennyi volt. Visszatért a valóságba, miután letette a készüléket, majdnem megégette a reggelijét. Fáradtnak és kissé kótyagosnak érezte magát, örült, hogy nem émelygett vagy fájt a feje. Dagmar befejezte a reggelijét, kicsit jobban lett. Még piszkosnak érezte magát, így elment lezuhanyozni, miközben telefonját a töltőre rakta. Hosszú és forró zuhanyt vett, megmosta a haját és jól bekente hajkondicionálóval, egy bőrradírt használt abban a reményben, hogy mindent leradíroz, ami az életében történt. Dagmar hideg vízzel öblítette le a kondicionálót, majd rakott egy hajpakolást, és hagyta megszáradni, miközben megtörölte magát, utána felvett egy kényelmes ruhát. Dagmar kitakarította a konyháját és megágyazott, mielőtt leült volna.

Ismét a kezébe vette a mobilját, és feloldotta a képernyőt, hogy megnézze Lando üzenetét.

[Lando]: 13 óra körül? Felveszlek, ha akarod.

Dagmar fújtatott. Megrázta a fejét, elnézett a telefonjától, mielőtt beírta volna a választ.

[Landonak]: Nem kell köszönöm. Küld el kérlek később a helyszínt.

Utálta ennek a beszélgetésnek az egész hangnemét. Egyikőjük sem akart túl lelkesen válaszolni, és ez csak fokozta a feszültséget. Nem szeretné, hogy kényszerítve érezze magát a fiú, hogy meghívja egy ebédre, csak azért, mert részeg hangpostát küldött neki. Ugyanakkor a szíve kihagyott egy ütemet a gondolat miatt, hogy újra találkozik vele, és személyesen fogja látni a TV és a közösségi média helyett. Dagmar visszazuhant az ágyára, kezeit a hasán hagyva nézett fel a mennyezetre, és merült el a gondolataiban.

Lando ujjait az asztalon dobogtatta, ahol ült. Zavart volt, ahogy a lány tegnap este felhívta, azonnal aggódni kezdett. Éjjel a telefonján nem volt hang az ébresztőórán kívül. Félt, hogy történt vele valami, mert Dagmar még soha nem hívta ilyen későn. Telefonja jelzett, hogy üzenetet küldött, és már hallotta, ahogy egy "Szia, Lando"-val kezdett, meg hogy abban a pillanatban nem volt kifejezetten józan. Beszélt valamit arról, hogy megcsókolt egy másik srácot (amiért valahogy úgy érezte, mintha késsel szúrták volna meg, bár már nem a barátnője, egyértelműen nem kedvelte a srácot), és hogy soha nem lesz olyan, mint ő. Mindig úgy gondolta, hogy soha nem szabad hinni az ittas embereknek, de a testvére egyszer azt mondta, hogy a részeg szavak mindig igazak. És ez volt az, ami mostanában aggasztotta. Világos, hogy még mindig éreznek valamit egymás iránt, de nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt ebédre hívni. Talán nem is jön el.

Amikor ez a gondolat átment a fején, a lány belépett az étterembe, levéve a napszemüvegét, hogy berakja a válltáskájába. Lando érezte, hogy összeszorul a szíve, amikor meglátta, miszerint egy gyönyörű takaróruhát viselt, a szoknya körbe ölelte a lábát. Ügyetlenül felállt, amikor odajött hozzá. Ajka kissé felfelé görbült, de látta a szemében a kétséget, amikor a lány elé állt. Meg akarta ölelni, megpuszilni az arcát, a szemöldöke mégis összevonódott. "Szia". Bökte ki, soha sem gondolta volna, hogy a szakításuk utáni találkozáskor így fogja érezni magát. "Szia". Mondta Dagmar, majd hátra tolta a széket, hogy leülhessen. "Hogy vagy?". Lando úgy döntött, hogy megkérdezi. "Lehetne jobban is". Mondta Dagmar őszintén. "Te?". Kérdezte, amikor letette a táskáját, és könyökét az asztalra tette. "Egészen jól". Válaszolta. Egy pillanatra elhallgatott. "Tehát... a hangüzeneted?" Kezdte el. Visszafojtó nevetést hallatott, talán még szarkasztikus is volt. "Részeg voltam, Lando". Mondta Dagmar. "Nem szabad komolyan venned ezeket a szavakat". Tette hozzá.

Lando az arca belső felébe harapott nem hitte el, amit mondott. "Sajnálom, hogy az éjszaka közepén zavartalak. Nem kellett volna ezt tennem". Folytatta Dagmar. "Semmi baj, ne aggódj miatta. Reggel aggódtam, mert azt hittem, valami történt". Magyarázta Lando, a lány nagyot nyelt, bűnösnek érezte magát, hogy a férfi nyugtalankodott, amikor meghallgatta a hangpostáját. "Nézd, hiba volt, részeg voltam, és nem tudtam uralkodni az érzelmeimen vagy a cselekedeteimen. Nem is emlékszem, mit mondtam". Nézett Dagmar a szemébe. Lando elővette a telefonját, de a nő megrázta a fejét. "Nem kell tud-...".

"Szia, Lando. Szóval, most mentem el néhány barátommal. Megyek haza, haha. És megcsókoltam egy srácot, istenem, de nem te voltál. Nem csókolt meg úgy, ahogy te. Nem olyan jóképű, mint t...".

"Hagyd abba". Mondta Dagmar, és a szeme majdnem átfúrta a lelkét. "Ha azért hívtál meg ebédre, hogy gúnyolódj rajtam, akkor azonnal megyek". Mondta, mire a férfi megrázta a fejét. "Nem, Dagmar, abszolút nem". Lando gyorsan eltette a telefonját. A pincérnő odajött az asztalukhoz, és lerakta a Lando által rendelt kávét, és a lány kedvenc teáját. A lány lenézett, majd rájött, hogy a fiú neki rendelte. A kedvenc teáját. Rendelte. A magabiztosság. "Nekem is hiányzik a kapcsolatunk". Dadogta Lando. Valami megpattant Dagmar-ban. "Hiányzik a kapcsolatunk?". Kérdezte, és a hangja összetört, amikor a szeme könnyes lett. "Tudod, hogy érezem magam, mióta elmentél?". Vicsorgott. "Szakítottunk, Lando. Nem lehetünk csak barátok". Landot kissé ledöbbentette a válasza. "Nem tudom, miért mondtam igent az ebéd ajánlatodra. A végén csak nekem fáj jobban". Összeszedte a cuccait és felállt. "Ne menj". Kérlelte Lando, a szíve mélyre süllyedt. "Végülis csak egy Tinder match voltunk". Dagmar a kijárat felé tartott, aztán elhagyta az éttermet. Lando lehunyta a szemét, és egy mély lélegzetet vett.

Hülye, hülye, hülye. Fogta a fejét, ujjait a hajában mozgatta. Lando remélte, hogy tudnak beszélni, de a szakítás egyértelműen túl friss volt ahhoz, hogy rendes körülmények között csevegjenek róla. Bizakodott, hogy csak az érzelmek miatt mondta azt, csak egy Tinder match volt az egész. Soha nem voltak csak egy Tinder match. "Uram?". Nézett fel a pincérnőre, akin egy bocsánatkérő mosoly ült az arcán. "Még mindig meg akarja nézni a menüt?" Kérdezte udvariasan, mire a fiú megrázta a fejét. "Szeretnék fizetni". Sóhajtott aztán felállt, érintetlenül hagyva a teát az asztalon. Lando fizetett, utána elhagyta a vendéglőt, elindult a járdán az autójához. Elővette a zsebéből a mobilját, és a nemrégiben fogadott hívások között találta a lány számát. Fel akarta hívni, megkérni, hogy jöjjön vissza, hogy beszélhessenek. De nem tette. Nem nyomta meg a felhívás gombot, tudta, hogy csak rontani fog a helyzeten. Megbánta az ötletet, hogy az összejövetel segíteni fog, ennek ellenére a szakításuk túl korai ahhoz, hogy barátként találkozhasson vele.

Lando nem akarta tovább zaklatni, kinyitotta autója ajtaját, hogy beüljön a volán mögé. Mély levegőt vett és elindította a motort. Össze kellett raknia az érzéseit, talán pár hét múlva újra beszélni szeretne. Lando szíve összezsugorodott a mellkasában, hogy talán ez volt az utolsó alkalom. Azt akarta, hogy a dolgok legalább rendben legyenek közöttük, hogy mindketten tovább léphessenek, ami egyelőre nem tűnt lehetségesnek.

Credit to: curvaparabolica