Dagmar a saját kis világában járt, miközben próbált túllendülni az első barátjával történő szakítás fájdalmán. Pedig ez nem is volt egy komoly, veszekedős szakítás. Ez volt a legjobb döntés mindkettőjük számára, de mégsem tűnt el a keserűség, amelyet érzett. Mindenben igaza volt Landonak, azonban a "Szerintem szakítanunk kell" mondat sokkal jobban fájt, mint azt valaha gondolta volna. Dagmar napi rutint állított össze magának, virtuális jógaórákba kezdett, hogy mindenre gondoljon és tudjon lazítani. Korán ébredt, majd az egyetemi dolgait csinálta, nem hagyta, hogy az egész helyzet elterelje a figyelmét a tanulmányairól, ami sokat jelentett neki. Dagmar a vizsgaidőszak után visszatért az óráihoz. Megcsinálhatta volna a pótvizsgáit, de végül nem vett részt rajtuk, mivel Lando versenyeire utazott volna, de aztán mégis csak otthon maradt. Arra gondolt, hogy visszarepül Norvégiába, azonban inkább úgy érezte, hogy egy ideig egyedül marad.

Azt mondta magának, hogy minden rendben lesz, meg hogy ez csak jó neki. Ha hamar túljutna Landon, nem érezné a fájdalmat, mert nagyon hiányzik neki. Dagmar nagyon szeretett volna ezen dolgozni. Végig gondolta, még mindig láthatják egymást, esetleg ebédre vagy vacsorára, talán benéz Carlos-al a hamburgerezőben. A szakítás utáni hónapban egyáltalán nem tartották a kapcsolatot. Figyelte az eredményeit, és a versenyeit, támogatta. Dagmar úgy érezte, érettek voltak a szakításra, annak ellenére, hogy fiatalok voltak, és valahol büszke volt erre. Talán túl tapasztalatlanok voltak egy kapcsolatra. Lehet, hogy csak a 'megfelelő ember, rossz pillanat' típusú helyzet volt. Dagmar visszatért a valóságba, amikor a metró bemondta, hogy megáll a londoni egyetemnél. Megfogta táskáját a fogantyúinál fogva, felállt az ülésről és az ajtó felé tartott. Kipréselte magát, majd kissé hangosabbra tekerte a zenét, miközben felment a lépcsőn a kijárathoz.

Friss levegő keringett körülötte, amikor átment az úton, aztán az utolsó háztömbön át az egyetem felé ment. Sarah-val egyáltalán nem beszélt erről, és máris összerezzen a gondolaton, hogy el kell magyaráznia a Landoval való szakítást. Remélte, hogy Sarah úgy döntött, ma kihagyja az előadást. Dagmar besétált az egyetem épületébe, aztán felment a lépcsőn, hogy a terembe érhessen. Sajnos Sarah már a szokásos helyükön ült, és Dagmar nem tehetett mást, minthogy leül mellé. "Szia csajszi". Örült meg Sarah, és felnézett a telefonjáról. "Hűha, nyúzottnak látszol, ennyire belemerültetek a...". "Szakítottunk, Sarah". Vágott a szavába Dagmar, mielőtt újra viccelődött volna azon, hogy sokat szexelnek a hétvégén. "Az elmúlt négy hétben nem beszéltem vele". Mondta Dagmar anélkül, hogy a barátnőjére nézett volna, miközben laptopját az asztalra rakta. "Sajnálom". Motyogta Sarah. "Szeretnél beszélni róla?". Kérdezte, érezve, hogy Dagmar nehezen viseli. "Nem igazán". Rázta meg fejét a lány. "De köszönöm". Mondta, és a lányok az órára figyeltek.

Sarah nem igazán tudta, hogyan vigasztalhatná meg a lányt, Dagmar pedig egyértelműen kimutatta, hogy egyáltalán nem akar társaságban lenni. Sarah-nak soha nem volt olyan kapcsolata, mint Dagmar-é és Landoé. Azt sem tudta, milyen befejezni egy kapcsolatot. Úgy döntött, megadja neki a szükséges teret és időt, hogy jobban érezze magát. Remélte, hogy így könnyebb lesz neki.

        A személy, aki megértette őt, az Jessie volt, a kollégája. Jessie barátja a hadseregben szolgált, és gyakran küldték missziókra, így egyedül maradt. Dagmar megérthette, hogy még többet veszített el, mint saját maga. Kellemesen elbeszélgetett erről Jessie-vel, így Dagmar azt remélte, hogy ez segít neki abban, hogy gyorsabban feldolgozza a szakításukat. Ma elmentek ebédelni, és egymással szemben ültek. "Szóval, még mindig követed őt az Instagram-on?". Kérdezte Jessie, kortyolgatva egy csésze teát. "Igen, és megvan a száma." Vont vállat Dagmar. "Úgy gondolom, gyerekes lenne az összes képet törölni". Hozzá tette. "Az az egy hátránya van, hogy minden nap 'látod az arcát'". Idézte munkatársát. "Nos, igen". Kuncogott Dagmar. "Nem mintha ki akarnám őt törölni az életemből, csupán annyi, hogy kiszerettünk egymásból. Soha nem veszekedtünk vagy vitatkoztunk, csak az életünk miatt kellett szakítanunk".

Jessie kicsit bólintott együtt érezve. "Nem bírtam elviselni azt az érzést, amikor elment és két héttel később jött vissza. Évente több mint 30 hetet van távol, és nem hiszem, hogy ezt kibírnám, jobb is így." Mondta Dagmar, és próbált meggyőzőnek tűnni, nemcsak Jessie-nek, hanem önmagának is. "Odaadod a telefonod?". Kérdezte Jessie. Dagmar felvonta a szemöldökét, ennek ellenére kivette táskájából, és a képernyő feloldása után átadta neki. Jessie Lando instagram-jára ment. "Itt lenémíthatod a fiókját. Nem követed ki, csak nem látod a bejegyzéseit és a történetét. Talán ez segít kitúrni őt a gondolataidból". Javasolta Jessie, és visszaadta neki a mobilt. Dagmar beleharapott az alsó ajkába, és biccentett, megnyitva a beállításokat, hogy lenémítsa a profilját. Furcsa érzés volt ezt megtenni, de talán Jessie-nek igaza volt, és képes lesz abbahagyni a rajta való agyalást.

"Szombaton kiruccanni megyek a barátaimmal, eljönnél?" Kérdezte Jessie. Dagmar mondani akarta, hogy nem, de rájött, hogy alkalom nyílt új emberekkel találkozni, és elfelejteni Landot. Kis szünet után bólintott. "Oké". Válaszolta. "Találkozhatunk a koli szobámban, majd együtt mehetünk a klubba. Jó móka lesz. Talán találkozol valakivel." Mondta mosolyogva Jessie.

        Dagmar megbánta, hogy igent mondott, amikor a tükör elé állt, majdnem hányt, annyira ideges volt. Csak Jessie-t ismerte, és nem volt biztos abban, hogy a barátai hogyan fognak reagálni Dagmar érkezésére. Nagyon remélte, hogy Jessie a legkisebb figyelmét is rá tudja fordítani, hogy jól érezze magát, és Dagmar is tudjon megismerni másokat. Farmer szoknyát és combig érő csizmát vett fel, fehér ingjét a szoknyájába bújtatta. Szépen és csinosan nézett ki, azonban pillanatnyilag mindenben kételkedett. Dagmar vett egy mély levegőt és elhessegette ezeket a gondolatokat. Rendben, buli, beszélgetés, ivás és felejtés. Az utolsó jó lehetőségnek tűnt. Vitt magával egy kis táskát, amibe beletette a telefonját és némi pénzt. Becsukta a szobáját és lefelé indult a földszintre. Jessie tizenöt percnyire volt, Dagmar pedig örült, hogy a közelben él. Nem szeretne hajnali négykor egyedül egy mertóval hazamenni. Vékony kabátot viselt a hűvös esti szellőhöz, miközben a járdán ment.

Úgy tűnt, hogy Lando némítása egy kicsit használt. Képes volt végig menni az instagram-on anélkül, hogy látná, hogyan érzi magát a történetekben, a stream-eken. Nem kell látnia a tökéletes képeket, amelyeket egy sim nap vagy egy edzésnap után posztolt. Dagmar megforgatta a szemeit, és folytatta a sétáját Jessie lakásáig. Csöngetett, és a lány azonnal beengedte. Felment a szobáig, ami az övé volt, majd az ajtó kinyílt, mielőtt bekopoghatott volna. "Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy". Mosolyodott el Jessie, és átölelte. Dagmar-t kissé meglepte a lépés, ennek ellenére visszaölelte a lányt, és rögtön beljebb tessékelte. Öt ember ült a nappaliban, és Dagmar örült, hogy nem egy nagy buli lesz sok emberrel. "Srácok, ő itt Dagmar, a kollégám, akiről meséltem". Két lány és három srác ült körben, mind ittak. Dagmar úgy döntött, csak bemutatkozik, hogy megtudja az emberek nevét.

Megtudta, hogy a két lány Jessie egyetemi társa, és hogy régóta ismerik egymást. A három srác is a barátja volt, akikkel a foci miatt találkozott, Jessie elmagyarázta, hogy sokáig űzte a sportot, amíg már nem volt sok ideje rá. Dagmar megkönnyebbült, hogy szórakoztató és jó egy társaság. Beszéltek vele, érdeklődtek iránta, és valójában elképesztő érzés volt egy ilyenben részt venni. Sört ivott, majd később egy vodka kólára váltott, érezte, hogy a fejében, a tarkójában majd a testében pezseg az alkohol, azonban nem bánta. Szabadnak érezte magát és tökéletes volt, mintha elfogadta volna, hogy jó buliban lesz, mint minden más diák (néhányan szinte minden nap). Éjfél után béreltek egy ubert, és bementek a belvárosba, hogy egy dübörgő klubba mehessenek. Dagmar soha nem rajongott a teltházas, felhevült klubokért, a zene túl hangos ahhoz, hogy akárkivel beszélhessen, azonban hagyta, hogy a lányok magával rángassák, és amúgy élvezte.

Dagmar tudta, hogy részeg volt, totál részeg, nem emlékezett arra, hogy került be a klubba. Rájött, hogy elvesztette a fonalat azzal, hogy mennyit ivott Jessie lakásában. Elengedte magát és táncolt a táncparketten. Nem telt sok időbe, mire Ethan, Jessie egyik barátja, a mellkasához húzta, hogy táncoljon vele. Dagmar transzban nézett fel a jóképű srácra, soha nem volt még mással ilyen pozícióban, mint például Landoval. "Nagyon csinos vagy, Dagmar". Kiabált a fülébe Ethan, és pár másodpercbe telt, míg feldolgozta a hallottakat. Ajka kissé felfelé görbült, és félre dobta a haját, amikor ismét mondott valamit. "Megcsókolhatlak?". Szép, Ethan-nek volt modora. Kérdezte következőnek, és a részeg elméje kissé tisztában volt azzal, mi lesz, ha bólint. Dagmar érezte, ahogy a szíve hevesen dobog a mellkasában, miközben lassan biccentett, érezte, ahogy karcsú ujjai finoman az arcához érnek. Dagmar bizakodó volt, amikor lehajolt, de a lány nem érzett semmit, amikor ajkaik összeértek.

Még akkor sem érezte forrónak a helyzetet, amikor a nyelve az ajka vonalánál volt. Határozottan nem érzett izgalmat, amikor térdét óvatosan a lábai közé tolta. Dagmar meglökte a mellkasát. "Kedves vagy, Ethan". Mondta, majd a szemébe nézett. "De hazamegyek". Ezzel megfordult, és kiment a klubból, meglehetősen séta tempóval, miközben a vállára tette a kabátját, és elindult hazafelé. Kivette a telefonját a táskájából, hogy üzenjen Jessie-nek, elmegy. Dagmar mozdulatlanul állt azon a hídon, amin át akart kelni, majd felnézett az égre, aztán a híd alatti vízre. Kuncogott magában, miközben tett néhány lépést a hídon, majdnem elfelejtette, milyen vicces lehet részegnek lenni. Ismét a kezébe vette a mobilját, és gondolkodás nélkül tárcsázta Lando számát. A füléhez tartotta a készüléket.

"Szia, itt Lando. Valószínűleg a pályán vagyok. Hívj később." Szólalt meg a hangposta, majd várta a csipogást, hogy jelezze, üzenetet hagyhat. "Szia, Lando". Kezdte. "Szóval, most mentem el néhány barátommal szórakozni". Elmosolyodott, és majdnem megbotlott a saját lábán. "Megyek haza, haha". Kuncogott (ezt meg fogja bánni). "És megcsókoltam egy srácot, istenem". (annyira sajnálom). "De nem te voltál. Nem csókolt meg úgy, ahogy te". Sóhajtott egy nagyot Dagmar. "Nem volt olyan jóképű, mint te". Folytatta. "Jelenleg nagyon mérges vagyok, és eléggé csalódott, hogy nem vetted fel a telefont". (éjjel 3:34-kor). "Csak, hogy tudd, egyáltalán nem hiányzol, és nagyon jól érzem magam nélküled". Olyan meggyőző, csak így tovább Dagmar. "De igen, az a srác nem kelltette fel bennem a pillangókat, mint amikor te csókoltál meg". A kulcsokkal babrált, amikor az épület előtt állt. Közben elejtette a telefonját. "Hülye szar". Átkozódott. "Leejtettem a mobilom. Mindegy. Elmegyek aludni. Szia". Hirtelen fejezte be a hangüzenetet, és felment a szobájába.

Dagmar a szemét hihetetlenül nehéznek érezte, és hanyagul lemosta a sminkjét, levette a ruháját, és befeküdt az ágyba. Az egész világ forgott, majd lehunyta a szemét, telefonját az éjjeliszekrényére tette, és azonnal elaludt.

Credit to: curvaparabolica