"Am I falling in love with the one that can break my heart?"

Deku szélsebesen szaladt a szobája felé könnyes szemekkel. Miért mindig ő? Kérdezgette magától. Mindig a rossz embereket fogja ki vagy vele van baj? Nem tudta. Csak kavarogtak a gondolatok a fejébe. Nem tudta mit csináljon. Feltépte a szobája ajtaját, és az ágyába vetette magát. A párnájába fúrta a fejét, amin még érezte a fiú illatát. Azonnal felkapta a fejét, és eldobta a párnáját a szoba másik végébe. Egy nagy sóhajt kiengedve eresztette le kezeit, majd a hátára feküdt, és a plafont kezdte bámulni.

- Miért tetted ezt velem Todoroki-kun? - sóhajtott egy még nagyobbat, és a takaróját magához ölelte, mintha egy ember lenne, akit csak tudna ölelni.

Nem tudta, hogy mit kéne csinálni. Csak ölelgette a takarót. Mellkasa sebesen lüktetett, szíve hevesen vert. Tényleg fogalma nem volt arról, hogy mit kéne csinálnia. Olyan érzés volt, mintha kitéptek volna egy darabot belőle. Sőt! Mintha az egész mellkasát kitépték volna. Deku egyre jobban és jobban szorította magához a takarót, és csak a fiú járt a fejében.

- Ez csak egy rossz álom Izuku - nyugtatta magát - Ez csak egy rossz álom, és fel fogsz ébredni, ahol Todoroki-kun szeretni fog, érezheted az érintését, az ölelését, a csókját... - szajkózta magának.

Nem tudta felfogni, hogy pont ő szakított Todorokival, de mégis vissza akarná kapni. Bár az utóbbi hónapok nagyon döcögősek voltak számukra. Todoroki eléggé elszigelte magát mindenkitől, és meglepő módon az apjával edzett. Aztán ott volt az is, hogy Shoto megkérdőjelezhető viselkedése is. Állandóan csak bántotta Izukut, és mondta, hogy miért ilyen érzékeny vagy olykor érzéketlen. Nem is beszélt vele, csak akkor, ha muszáj volt. De attól még Deku rosszul érezte magát.

- Ez csak egy álom! - morogta, majd ellökte magától a takarót, de azzal az erővel le is lökte magát az ágyról.

Egy nagy puffanással ért földet. A karjai sajogtak, az izmai mintha száz kilós súlyzók lettek volna. Csak a képességével tudott felállni. Szörnyen érezte magát.

Ekkora puhányt...

Gondolta, majd elindult kifelé. A koli lépcsőjén lefelé baktatott, és próbált a legcsendesebb maradni. Nem akart senkit se felébreszteni. Főleg nem Őt. A konyhába kisétált, s elkezdett valami édesség után kutatni, hogy ne essen le még jobban a cukra. Nem tudta, hogyan magyarázza meg majd All Might-nak vagy akár Aizawa-senseinek, hogy miért ilyen, de csak előhuzakodik valamivel. Bár Deku utálta a hazudozást, mégsem akarta, hogy holmi szerelmi bánat leteperje őt, és ne engedje a célja felé. Ez a gondolat már idegesítette és el is szomorította.

Végre valahára talált valami édeset, de valami hangos zajt hallott a konyha másik végéből. Deku gyorsan elbújt a pult mögé, mert ilyenkor már mindenki aludni szokott kivéve a tanárok.

Túl nagy kockázat lenne, ha most kidugná a fejét egy perce is?

Óvatosan kinézett a konyhapult mögül, és nem hitt a szemének. Bakugou Katsuki állt ott, egy pohár vízzel a kezében. Úgy nézett ki, mint aki most futott volna az életéért. Csapzott volt, verejtékcseppek gyöngyöztek a homlokáról. A szemei alatt táskák voltak, és a kezei remegtek.

Kacchan rosszat álmodott volna?

Gondolta Deku, de elhessegette ezt a gondolatot, mert végülis a nagy Bakugou Katsukiról van szó. Ő nem álmodik rosszakat. Vagy igen?

A szőke miután megitta a vizet, a poharat a mosogatóba tette, és elindult felfelé. Deku próbált észrevétlenül guggolásban eljutni a fiú látótávolságából, amikor egyszer csak meglökte a kukát. Izuku összeszorított szemekkel várta, hogy Katsuki idegesen odatrappol, és majd jól leordítjs meg felrobbantja, de ez nem így lett. Semmit nem hallott. Semmit.

Csak azért nem jön ide ordítani, mert éjszaka van?

Lépteket hallott, viszont távolodóakat. Katsuki igazából csak azt gondolta, hogy Mineta az, aki éppen az Aizawa-sensei által kidobott magazinjait keresi a kukában, ezért nem fogja vesztegetni az idejét. Jobb is, hogy felment, vagy különben a konyha felrobbant volna.

Deku végül kikukucskált a pult mögül, hogy tiszta-e a levegő, és egy nagy sóhajtás engedett el, amikor látta, hogy sehol senki. Ő is elindult volna felfele, de rögtön elkapták a gondolatok.

Mi van, ha Kacchan ott várja, hogy leordítsa? Vagy még rosszabb... Hogy megverje!

Azonnal visszafordult, és szélseben kifutott a kollégiumból. Elindult a szobák szárnya felé, ahol az erkélyét kereste a nagy sötétben. Amint megpillantotta, aktiválta a képessége öt százalékát, és egy nagyot ugrott. Próbált az erkélyre jól érkezni, de pont hogy az egyik sérült kezére esett. Fájdalmasan felszisszent, majd kinyitotta az ajtót, és azonnal az ágyra dőlt. A nyitott ajtón bevilágított a hold lágy fehér fénye, amitől Deku csak álmosabb lett. Egyre laposabbakat pislogott, amíg el nem aludt.

~ Másnap reggel ~

Deku nagyot ásítva tápászkodott fel. Remélte, hogy a tegnapi nap csak egy álom volt. Végülis élete szerelme, aki tulajdonképpen a másik fele volt elhagyta, és a nagy Bakugou Katsuki pedig rosszat álmodott. Olyan mint egy rossz rémálom. Vagy inkább már olyan mint egy rossz All Might-os figura, ha már Dekuról van szó. Meg akart bizonyosodni róla, hogy tényleg igazak-e ezek a tények vagy komolyan csak álmodott.

Lassan kikelt az ágyból, és Todoroki szobája felé vette az irányt. Mosolyt erőltetett az arcára majd bekopogott.

- Megyek... - dünnyögte Shoto, majd kinyitotta az ajtót - Te meg mit akarsz itt Midoriya?

- H-Hát, mi együtt vagyunk, nem? - hebegte a fiú, amire az előtte lévő hangosan felnevetett.

- Pont te mondtad, hogy szakítani akarsz! És még - fogta a hasát - Azt hiszed, hogy együtt vagyunk? Ennyire azért nem lehetsz hülye!

Tehát mégsem rémálom volt az egész, hanem a színtiszta valóság...

- És mit szeretnél itt? - próbálta nevetés nélkül elmondani a kérdést a heterokromiás.

- Csak azt hittem az egy rémálom volt... - hajtotta le a fejét a zöldike.

- Hát de szívi... - fogta meg Deku állát Todoroki, és úgy emelte, hogy ránézzen - Hiszen még csak most kezdődik... - mondta vigyorogva, majd elengedte Dekut.

Ő ezen kapva visszaiszkolt a szobájába, és magára zárta az ajtót, majd annak mentén lecsúszott.

Mégsem álom volt...

A könnyeit próbálta visszatartani, de csak egyre több tört a felszínre. Aztán csak Iida trappolását hallotta, és azt, hogy bement szomszédos szobába, ahol felkeltette a hétalvó Kaminarit. Most ő hozzá jön...

- N-Nem! N-Ne! - igyekezett elrejteni könnyeit, és a szekrénybe bújt.

Az ajtó kivágódott szó szerint, és nem Iida reggeli papolását hallotta meg, arról, hogy miért kell pontosnak lenni, hanem valaki más hangját...

- Oi, beszélnünk kell.

°°°

Sziasztok!<3
Na hát vissza is tértem, és kész is van az első fejezet. Remélem mindenkinek tetszik eddig a könyv, ezt kérlek jelezzétek a kommentekbe! Nagyon sok csavart tartok még a zsebembe, szóval nemsokára következő rész🤍
Addig is vigyázzatok magatokra és igyatok sok vizet✨