Húsz percnyi sétálás után egy aprócska étteremben kötöttünk ki. És az aprócskát szó szerint értem, Chan alig bírta beráncigálni a bőröndömet. Viszont a kiszolgálás cserébe eszméletlenül gyors volt, egy pincér szinte lerohant minket. Chan koreaiul mondott neki valamit, mire a pincér egy asztalhoz tessékelt minket, és elszaladt.
-Hol is vagyunk tulajdonképpen?-kérdeztem.
-Egy olyan helyen, ahova nem járnak utánam a rajongók. Rajtad kívül persze.-kacsintott rám, mire a fejem búbjáig elpirultam.
-Értem...-motyogtam.
-Sajnálom, hogy ilyen macerás velem lenni...-mondta, miközben levette a maszkot, így láttam, hogy kelletlenül húzza el a száját.
-Egyáltalán nem zavar!-mosolyogtam rá.
-Egy igazi angyal vagy, Stay-hercegnő.-nézett a szemembe, majd az asztalon fekvő kezemhez nyúlt, és a tenyerébe zárta.

A pincér ebben a pillanatban lépett az asztalunkhoz, és egy-egy tányért tett le elénk. Enni kezdtünk, és közben beszélgettünk. Pár perc múlva azonban beütött a koreai konyha csípőssége.
-Aztakurva!-nyúltam könnyes szemmel a vizespohár után, Chan pedig nevetve figyelte a szenvedésem.
-Tudod, elképesztően, szinte már pofátlanul jól áll neked a mosolygás.-jegyeztem meg, amikor végre szóhoz jutottam. Bang Chan erre mélyen a szemembe nézett, majd felállt, és az asztal felett áthajolva egy puszit nyomott a homlokomra. Az evőpálcikáim két kisebb csattanással estek a tányérra, én pedig helyben majdnem elájultam.
-Minden oké, Stay-hercegnő?-vigyorgott rám csillogó szemekkel Chan.
-Ühüm. Örülök, hogy eljöttem hozzád.
-Annak én is. Boldogabb nem is lehetnék.-bólogatott egyetértően.