♡︎♡︎♡︎

– És valakinek nem volt pánikbetegsége a családunkban? – firtattam szinte suttogva.

– Igen, nekem. Miért? – nézett rám, de tudtam, hogy kapizsgálja a dolgot.

– Nekem is van... – csordult ki [Szemszín] szememből egy kósza könnycsepp.

– Semmi baj – simogatta meg a hátam Kurogiri – Megoldjuk, megértetted?

– Megértetttem... – sóhajtottam – De most egy célra koncentráljunk. Kijutni innen veled együtt, és legyőzni a nagynénéméket. Aztán jöhet a pánikbetegség, és a gyógyszer.

– Huh? Miért többes számban mondtad? – lepődött meg.

– Van egy társa. Egy áruló az osztályból – mormogtam.

– Ki az? – kíváncsiskodott.

– Aki kíváncsi, hamar megöregszik – kuncogtam, majd egy nagy sóhajtás kíséretében folytattam a mondandóm – Izuku Midoriya, az az Deku.

– Szóval sikerült Tomurának manipulálni – vett egy mély levegőt az apám – Na akkor van terv?

– Naná! – vágtam rá egy sokatmondó vigyorral.

♡︎♡︎♡︎

Bakugou szemszöge:

– Oi! Bakubro jól vagy? – szaladt hozzám Kirishima.

– Igen, jól vagyok idióta Furahajú! – morogtam, s csettintettem egyet a nyelvemmel.

– Nekem nem úgy néz ki – nézett a karomra Aizawa-sensei, akit idehívtak pár profi hőssel együtt – Gyere nézessük meg a karod.

– Nem! Nem kell senkinek a rohadt segítsége! Tartsa meg magának bassza meg! – kiabáltam, és idegesen felszaladtam a kollégiumi szobámba.

Nem hittem el. [Név] feláldozta magát azoknak a nyomiknak. Pedig nekem kéne ott lenni. Nekem kéne viselni a fájdalmat, amit most ő él át. A hajamba túrtam idegesen, és a fürdőbe trappoltam. Amint a bőrömhöz ért a meleg víz, jólesően felsóhajtottam. Lemosakodtam, és felvettem a pizsamám.

Ahogy a szobámhoz értem, négy személy várt az ajtó előtt. A furahajú, a Pikachu utánzat, a mosómedve szemű és a hülye könyökű.

– Hát ti? Nem megmondtam, hogy ne segítsetek?! – ordibáltam.

– Tudjuk, de találtunk valamit az udvaron – nyújtott felém egy kis levelet Mina.

Vajon ki írhatta?

♡︎♡︎♡︎

Bakugou szemszöge:

– Huh? – fogtam kezembe a kis levelet – Ezt meg miért nekem adjátok?

– Rajta van a neved – mosolyodott el Ashido, majd ugrálni kezdett – Bontsd ki! Bontsd ki!

– Tsk – ciccegtem – Nyugodj le mosómedve! Ki fogom majd bontani.

– Huh? Miért nem tudod most Bakubro? – firtatta Kirishima.

– Talán neked jött ez a levél Furahajú, hah? – emeltem fel a kezemben lévő kis borítékot – Nem látom a nevedet rajta.

– Jaj Bakubro... – sóhajtott egy nagyot Kirishima – Gyertek menjünk ki!

– Jaj de ne már! – visított a rózsaszín hajú Denkivel szinkronban, de Sero és Eijiro kirángatta őket a szobámból.

– Na végre – sóhajtottam fel megkönnyebbülten, és kibontottam a levelemet.

Amint a kézírást felismertem, nem hittem a szememnek.

Kedves Katsuki!
Gondolom, tudod, hogy most névtelennek kell maradnom. Sajnálom, hogy nem tudok neked telefonról üzenetet küldeni, és van egy csomó mesélni valóm. Ne aggódj miattam tökéletesen vagyok, és van is egy tervem. Kérlek ne mondd el senkinek, hogy mi van ebben a levélben. Arigato!

– Huh? – csodálkoztam el – Vajon milyen tervről írhat? – gondolkodtam el, miközben a mutatóujjam és a hüvelykujjam az állam alá tettem – Kíváncsivá tettél [Név]...

– Jól hallottam, hogy azt mondod "[Név]"? – visongott a fülem mellett a mosómedve szemű.

– Nem! Te süket állat! Miért mondtam volna ki a barátnőm nevét?! – fújtam fel magam.

– Mert tőle jött a levél – vigyorgott Kaminari, és meglengette a borítékot – Nem vetted észre, én meg igen! – nevetett, mire az arcába robbantottam.

– Pofa be! Lófaszt vetted észre! Én előbb vettem észre, te idióta Pikachu utánzat! – idegeskedtem.

– J-Jól van! Csillapodjatok! – próbálta csillapítani a kedéjeket Kirishima, több-kevesebb sikerrel. De inkább az utóbbit mondanám, ugyanis csak még jobban felbasztam magamat.

– Engem ne nyugtatgass Furahajú! Teljesen csillapodott vagyok! – ordítottam.

– Aha... Nagyon látszik – kuncogott halkan Sero, de ahogy ránéztem elhallgatott – Gomene...

– Azért mondom! – húztam ki magam, és karba tettem a kezeim a mellkasom előtt.

– Azt hittem [Név] nem kommunikál veletek – jelent meg Aizawa az ajtóban.

– Aizawa-sensei?! – kiáltottak fel a többiek engem kivéve engem.

– Maga hogy került ide? – kérdezte Kaminari még mindig kicsit ijedten, egy kicsit meglepődve.

– Hallottam a társalgást, és érdekesnek találtam.

– Maga hallgatózott?! – ordibáltak megint engem kivéve.

– Igen, végülis egy diákomról van szó. Mit tudtunk meg Bakugou? – nézett rám álmosan a fekete hajú férfi.

– Tsk – ciccegtem – Nem mondhatom el.

– Huh? – lepődött meg a sensei – Ezt meg mire véljem? – vonta fel az egyik szemöldökét.

– A levél írója nem akarta felfedni a kilétét, és a levél tartalmát sem – feleltem hidegen, majd a levelet a nadrágom zsebébe tettem – Remélem érthető voltam, hogy nem adom oda a levelet. Most pedig kifele!

Kirishima, Kaminari, Mina és Sero kisétáltak, de a sensei nem. Hidegen nézett rám, majd sóhajtott egyet, és meglágyult egy kicsit.

– Sajnálom, hogy hideg voltam. Kérlek mondd el nekem mi van benne abban a levélben – lépett mellém.

– Nem mondhatom el. Ki tudja mi lenne akkor az írójával? Egy ember, sőt ha minket is figyelnek több élet is foroghat kockán, és ezt egy hős nem kockáztathatja meg, és ha most magamra hagyna, azt nagyon nagyon megköszönném – morogtam.

– Hát rendben Bakugou. Mivel most az egyszer nem ordítottál, és az elméleted is elég élethűnek és veszélyesnek hangzik elfogadom. Máskor nem teszek kivételt – erre csak köszönetképp meghajoltam, majd folytatta – Megkérem Nezu igazgatót, hogy hadd fésüljük át a terepet, hátha gonosztevők vannak a közelben, és szemmel tartanak minket. Nem számítottam volna erre, hogy ennyire segítőkész vagy. Bár mondjuk a barátnődről van szó.

– Sensei ebbe ne menjünk bele kérem! – emeltem meg a hangom.

– Rendben, rendben. Szia Bakugou – intett egyet, aztán elhagyta a helyiséget.

♡︎♡︎♡︎

Másnap, 8:30:

Mindenkit haza rendeltek, egy szóval az egész iskolának van egy két-három napos szünete, amíg a környék átvizsgálása folyik. Én nem örülök ennek, bár nem kell látnia annak a sok nyominak a pofáját, és van időm edzeni is kicsit. [Név] még nem üzent semmit a tervről. Őszintén szólva, nagyon aggódok érte, bár ezt nehéz bevallani magamnak. Soha nem aggódtam senkiért sem még [Név]-en kívül...

Csak küldd a tervet [Név], és én végre hajtom!

[Név] szemszöge:

– Ez nagyon veszélyes [Név]! – figyelmeztett Kurogiri.

– Nem baj, elküldöm Katsukinak, és kész! – akadékoskodtam.

– Ne kérlek! Ezzel az Ő életét is veszélybe sodrod! – suttogta, mivel valaki közeledett a szoba fele.

– Kurogiri! – nyitott be a nagynéném – Rávetted már a csatlakozásra?

– Nem! És én is kilépek vele együtt, ha még nem is volt benne! – ölelt át, és sárga szemeit csak úgy villogtatta a vörös hajú nőre.

– Hogy micsoda? – jelent meg az ajtóban Deku, így szinkronba tudták mondani.

– Így igaz! – mondtam, és ökölbe szorítottam a kezeimet – Most megbánjátok hogyan bántatok mindenkivel!

– Haha! Kettő az öt ellen? – nézett hátra a két zöld szemű Shigarakiékra, de ők mögénk sétáltak – M-Mit csináltok?!

– Csatlakozunk a [Név] családhoz – tette négy ujját apa vállára Tomura, s egymásra mosolyogtak.

– És mi is itt vagyunk! – kiáltották a hősök, akiknek az élén egy nem vártam személy állt.

♡︎♡︎♡︎

Konnichiwa Minna-san!
Nos elérkeztünk az utolsó előtti részhez. Köszönöm szépen azoknak az aktív olvasóimnak akik végig követték a könyvet/könyveimet❤ Nélkületek nem sikerült volna!<3
Holnapután vagy azután érkezik az utolsó rész, és az epiológus. Könyvötleteket várom a kommentekbe!
Oyasumi Minna-san!☾︎

/Words:1108/