♡︎♡︎♡︎

– [Név]..! – hallottam meg egy ismerősen csengő hangot, ami most elég gyenge volt – Ne csináld ezt...

– Muszáj Katsuki – mosolyodtam el halványan, miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon – Visszajövök hozzád.

– Megígéred?

– Meg.

– Ne nyálaskodjatok! – vágott pofon a nő – Induljunk!

– H-Hai! – indultam el, amire a zöld hajú fiú elvigyorodott.

– [Név] – hajolt a fülemhez.

– Mit akarsz te mocskos rohadék? – morogtam.

– Téged. Ugye még szűz vagy drága? – harapott a fülembe, és majdnem belemarkolt a fenekembe, de a kezére csaptam.

– Szedd le rólam a kezed mocskos szarházi! – utasítottam.

– És ha nem? Akkor mi lesz? – kuncogott – Mert a drága Kacchan nem tud téged megvédeni most.

– Ne emlegesd Katsukit – mentem kicsit gyorsabban.

– Nee. Nee – ugrott elém a nagynéném vigyorogva – Ennyire meg akarod ismerni az apádat?

– M-mi? De hiszen apu meghalt – lepődtem meg.

– Haha. Nem! – mosolyodott el betegen – Nem halt meg. Túlélte.

– Nem ez nem igaz! – kiabáltam – Nem élhette túl! Láttam a kórházi ágyon! Ilyen nem lehet!

– Shh ne kiabálj – kuncogott a zöld hajú, és befogta a szám – Még meghallanak a hősök, és nem akarunk trükközést – Igaz? – nézett a nagynénémre Deku.

– Igen, szóval [Név] ne nyírasd ki magad – nevetett halkan, és felmutatta a pisztolyát, mire hátra hőköltem kicsit – Na ne ijedj meg. Te is ilyet fogsz majd használni.

– M-Mi?! – ijedtem meg még jobban.

– Igen – nézett rám Deku, mire hátra fordultam felé, és zöld íriszeibe fúrtam az én [Szemszín] színű íriszeim – Nesze, itt is van – nyomta a kezembe, de rögtön eldobtam.

– Ehhez én soha nem fogok nyúlni! – fintorodtam el, és úgy néztem a pisztolytra, mint valami szörnyre, aki éppen rám akar támadni.

– Jaj [Név]! – jajgatott Midoriya, mint egy kisfiú, aki nem kapott édességet ebéd után – Így elrontod a hangulatot!

– Apa nem él – morogtam, mit sem törődve a hisztiző fiúval, hanem a tárgyra tértem – Ebben biztos vagyok.

– [Név] két apád volt – mosolyodott el a vörös hajú.

– Mi..? – képedtem el, és majdnem hátra estem a meglepetéstől.

– Két apád volt – ismételte el a nő.

– D-De hisz' ez lehetetlen! – dadogtam – Hogy lenne két apám?!

– Az egyik magához édesgette anyádat, a másik pedig bosszút állt ezért. Az autóbaleset csak álca volt. Meggyilkolták őket – komorodott el a nő.

Nem szóltam egy szót sem, mert nem is tudtam. Nem tudtam megszólalni, annyira lesokkoltam. Két apám lenne? Ez lehetetlen! Még soha nem láttam mást az apukámon kívül anyával.

– Hol van az a gyilkos? – morogtam.

– Mármint a vérszerinti apád? Oh hát ő a Gonoszok Ligájánál – gördült egy mindeddigi vigyornal is betegebb mosoly a szájára.

– M-mi? És ez miatt fenyegetettek Katsukival? – próbáltam kitépni magam Deku karjai közül haragosan.

– Igen. Kellett a manipuláció – vonta meg a vállát a nagynéném, mintha ez természetes lenne.

– Mindjárt megérkezünk – szinte fuvolázta a mondatot a zöldike, és betolt egy sikátorba, egy ajtó elé.

– Tessék, menj előre – nyitotta ki az ajtót a nő.

Amint beléptem rám zárták az ajtót a kattanásból ítélve. A kijárathoz szaladtam, és elkezdtem dörömbölni rajta, de azok ketten csak nevettek a szenvedésemen.

Beteg barmok...

– [Név] – szólalt meg egy mély hang a hátam mögül, mire megfordultam.

A meglepetéstől kikerekedtek a szemeim, és az ajtónak dőltem.

Ez nem lehet...

♡︎♡︎♡︎

[Név] szemszöge:

– [Név]... – állt mellém Kurogiri – Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell megismerj...

– Szóval te lennél a vérszerinti apukám..? – morogtam, majd ciccegetem egyet – Remek! Mostmár értem miért akart a nagynéném gonosztevőt csinálni belőlem.

– Sajnálom az Ő nevében is...

– De ez hogy lehet? – néztem a férfire.

– Az egész még születésed előtt pár évvel történt. Anyukáddal egy csodálatos életet éltünk. Sok barátunk volt, kedves szomszédok, amíg... – itt egy mély levegőt vett – elő nem bontakozott a képességem. Rendesen. Ugyanis akkor csak egy ugyanolyan ember voltam, mint a többiek. Amikor anyukád közölte velem a hírt, hogy babát vár, elsírtam magam. Örültem is, meg nem is.

– Huh? Nem örültél egy gyereknek? Nem örültél nekem? – fakadtam ki.

– Dehogynem. Csak anyukád amikor látta, hogy nem vagyok képes téged nevelni, ugyanis mindig távol voltam. Shigarakinak szüksége volt rám. Megfenyegetett, hogyha nem dolgozok neki, megöl titeket – potyogtak jobban a könnyei.

– Ne sírj apa... – öleltem meg.

– Huh? Tudod mikor hallottam ezt utoljára? – súgta, miközben visszaölelt.

– Mikor?

– Anyukádtól. Ő szólított így, hogy milyen jó apa vagyok és leszek. Sajnálom, hogy nem történhetett ez meg... – szorított jobban magához.

– De én és Katsuki ez miatt szenvedünk... – engedtem el.

– [Név] elszökünk innen, és legyőzünk mindenkit, aki csak az utunkba áll, rendben? – fogott rá a két vállamra, és mélyen [Szemszín] színű íriszeimbe nézett.

Milyen szép világos kék szemei vannak...

– Rendben apu – kuncogtam – De mesélj tovább.

– Rendben – simogatta meg a fejemet Kurogiri – Miután megszülettél, nem tudtam sok időt otthon tölteni. Tomura sok akcióra kényszerített rá. A nagynénéd végül hozzáment feleségül.

– H-Hogy micsoda? – képedtem el – Ez a lehetetlennél is lehetetlenebb!

– Sajnos [Név] ez igaz... A nagynénéd szinte zsarnokság alatt tartotta a ligát, és sajnálatos módon megtudta, hogy én vagyok az apukád. Anyukádhoz szaladt, és kitálalt neki rólam, de nem hitt a nőnek.

– És a lebukásod apu? – firtattam kicsit halkan. Nem akarom neki felhozni a rossz élményeket, de ezt muszáj volt megtennem.

– Oh... Persze. Hogy is felejthettem el – mosolyodott el keserűen, halványan – Egy akción meglátott anyukád, és amikor haza mentem, közölte, hogy végeztünk. Ott tört össze bennem egy világ. Te a szobádban szundikáltál épp. Kértem, hadd láthassalak utoljára, mire csak egy bólintottással jelezte, hogy menjek. A kezembe vettelek, de sírni kezdtél. Próbáltalak nyugtatni, ami szerencsémre sikerült is. Nagyon aranyos kislány voltál [Név]. Utána összepakoltam, és elköltöztem ide. Ennyi lenne a történet.

– És valakinek nem volt pánikbetegsége a családunkban? – firtattam szinte suttogva.

– Igen, nekem. Miért? – nézett rám, de tudtam, hogy kapizsgálja a dolgot.

– Nekem is van... – csordult ki [Szemszín] szememből egy kósza könnycsepp.

– Semmi baj – simogatta meg a hátam Kurogiri – Megoldjuk, megértetted?

– Megértetttem... – sóhajtottam – De most egy célra koncentráljunk. Kijutni innen veled együtt, és legyőzni a nagynénéméket. Aztán jöhet a pánikbetegség, és a gyógyszer.

– Huh? Miért többes számban mondtad? – lepődött meg.

– Van egy társa. Egy áruló az osztályból – mormogtam.

– Ki az? – kíváncsiskodott.

– Aki kíváncsi, hamar megöregszik – kuncogtam, majd egy nagy sóhajtás kíséretében folytattam a mondandóm – Izuku Midoriya, az az Deku.

– Szóval sikerült Tomurának manipulálni – vett egy mély levegőt az apám – Na akkor van terv?

– Naná! – vágtam rá egy sokatmondó vigyorral.

♡︎♡︎♡︎

Bakugou szemszöge:

– Oi! Bakubro jól vagy? – szaladt hozzám Kirishima.

– Igen, jól vagyok idióta Furahajú! – morogtam, s csettintettem egyet a nyelvemmel.

– Nekem nem úgy néz ki – nézett a karomra Aizawa-sensei, akit idehívtak pár profi hőssel együtt – Gyere nézessük meg a karod.

– Nem! Nem kell senkinek a rohadt segítsége! Tartsa meg magának bassza meg! – kiabáltam, és idegesen felszaladtam a kollégiumi szobámba.

Nem hittem el. [Név] feláldozta magát azoknak a nyomiknak. Pedig nekem kéne ott lenni. Nekem kéne viselni a fájdalmat, amit most ő él át. A hajamba túrtam idegesen, és a fürdőbe trappoltam. Amint a bőrömhöz ért a meleg víz, jólesően felsóhajtottam. Lemosakodtam, és felvettem a pizsamám.

Ahogy a szobámhoz értem, négy személy várt az ajtó előtt. A furahajú, a Pikachu utánzat, a mosómedve szemű és a hülye könyökű.

– Hát ti? Nem megmondtam, hogy ne segítsetek?! – ordibáltam.

– Tudjuk, de találtunk valamit az udvaron – nyújtott felém egy kis levelet Mina.

Vajon ki írhatta?

♡︎♡︎♡︎

Ohayo Minna-san!^^
Nos előbb hoztam ezt a fejezetet, mint vártam volna. Azt hittem holnapra vagy holnaputánra készül el, de mint látjátok itt is vagyok ^^
Sajnálom, hogy az elején sok a dőlt betűs rész, de amikor én olvasok, és mondjuk a könyvet régen frissítették, akkor vissza akarom olvasni a lényeget, de egy reklámot dob be. Sajnálom, ha valakinek szúrja a szemét, de igyekszem minél kisebb dőlt betűs részt a fejezethez adni. Mindenki érezze jól magát az őszi szünetben, és pihenjetek^^
Sayonara Minna-san a következő fejezetig!~